Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-18 / 65. szám, szerda

A tábornok becsülete A LAKATLAN FALU Kaliste felperzselésének évfordulóján A Rudé právo és a Pravda szombati számában Zdenék Horení tollából cikket közölt Vladimír Janko tábornokról, aki, mint Ismeretes, két évvel ezelőtt, 1968. március 14-én öngyilkosságot követett el. A cikkíró a bevezetőben megismétli azt a Jelentést, amely a tábornok haláláról a tragikus eseményt követő napokban jelent meg a lapokban, s amely szerint Janko tábornok 1968. március 14-én délután két óra körül Tatra 603-as típusú szolgálati gépkocsiján eltávozott a Nemzetvédelmi Minisztérium épületéből, rövid időre hazatért, majd miután magához vette fegyverét, az állami szanatórium felé folytatta útját. Strahov térségében rövid időre kiszállt a gépkocsiból, majd néhányperces séta után továbbhajtott. Egy DlabaCovhoz közeli kanyarban a gépkocsivezető pisztolylövést hallott a hátsó ülésről. Janko tábornok halántékon lőtte magát. A cikkíró a továbbiakban hangsúlyozza, V. Janko tábornok saját kezével éppen 25 évvel azután vetett véget életének, ahogy először nézett farkasszemet a halállal. Ez az első találkozás 1943. március 8-án volt, Szokolovo közelében, ahol Svoboda tábornok katonái először mérték össze erejüket a hitleristákkal. A csehszlovák katonák ebben a harcban tanúsított helytállását sokszor és sokan méltatták már. 112 katona elesett, 180 megsebesült, s azok között, akik élve estek át a tűzkeresztségen, ott volt Vladimír Janko hadnagy is. 1943. március 14-ét írtak ekkor. A cikkíró ezután kiemeli Janko tábornoknak a csehszlovák egységek további harcában tanúsított önfeláldozó magatartását, rendíthetetlen bátorságát. Mint tankista tiszt mindenütt a csapatok élén járt, és az elsők között érkezett meg Kijevbe, a duklai Žaškovba és Ostravára is. Ostrava a felszabadításában szerzett rendkívüli érdemekért díszpolgárságot adományozott a 28 éves tankistának. Janko alezredes tankistáinak az Opava környékén folytatott hősies harcaiért maga Sztálin, a Vörös Hadsereg főparancsnoka is köszönetét fejezte ki. Száz halállal nézett szembe, s a végzet mégis sok évvel később, békében érte utol. A gyilkosság eshetőségét kizártnak nyilvánították, ám a kétség mégis él bennünk: vajon a halált okozó fegyver ravaszát csak a tábornok Ujja húzta-e meg? A tábornok ne'm hagyott hátra semmilyen levelet, sem búcsúlevelet, sem magyarázatot. De hátrahagyta a legkülönfélébb találgatások lehetőségét. A hadseregről már a Központi Bizottság 1968 januári plénuma óta a legkülönfélébb hírek keringtek. A hadsereggel viszsza akartak élni, beszélték. Azt is mondták, hogy Prága közelében harckocsizó hadosztályt vezényeltek, hogy részleges mozgósítást hajtottak végre ... Aztán február végén megszökött Sejna. Az események ezután már gyorsan peregtek, és nem minden ok nélkül dramatizálódtak. Az egyre jobban gyűrűző botrányban a hadsereg becsülete forgott kockán. České BudSjovicén nem sokkal Janko halála után Josef Smrkovský miniszter kijelentette — mint ezt a Zemédelské noviny hírül adta —, hogy a Sejna, Janko és Mamula körül kialakult csoport áruláson mesterkedett. Ezek az árulók röviddel karácsony előtt Orlík közelében tanácskozást tartottak, és már tudjuk, hogy miről. A Központi Bizottság legközelebbi ülésén részletesen beszámolt az ügyről és megfelelő következtetéseket vonnak le belőle. Ami megrohadt, azt ki kell vágni, mert semmi köze sem volt hadseregünkhöz — mondta J. Smrkovský. A tömegtájékoztatási eszközökben ezt követően a legkülönfélébb találgatások, vádak és rágalmak láttak napvilágot Janko tábornok személyével kapcsolatban. Ugyanakkor Ludvík Svoboda köztársasági elnök az elhunyt tábornok özvegyéhez intézett, s mély részvétet kifejező levelében rendkívül nagyra értékelte Vladimír Janko érdemeit, és kijelentette, hogy mindenkor tisztelettel fogunk rá emlékezni. Janko tábornok érdemeiről világosan beszélnek kitüntetései is: Lenin-rend, Szuvorov-rend, a Fehér oroszlán Rend első fokozata, a Vörös Zászló Érdemrend, hét háborús kereszt 1939-ből stb. Bajtársai bátornak, igényesnek, kitartónak, becsületesnek ismerték, olyannak, akinek volt érzéke az új iránt. Nem volt a kalandor és áruló Sejna társa. Öszszeesküvési szándékkal senkivel sem találkozott Orlík közelében. Nem vezényelt csapatokat Prága közelébe, hogy az 1968 januári politikai eseményeket befolyásolja. Igaz, erről Janko tábornok jegyzetfüzetében ír. Utolsó sorai ezek: „A szégyentelen Sejnát, elítélem ... Egyes elvtársak már nagyon befeketítettek Sejnával kapcsolatban. Nyíltan kimondom: soha semmilyen parancsot nem adtam és nem ís adnék arra, hogy visszaéljenek a hadsereggel.. A hadsereg gyalázásával öszszefüggésben Janko tábornok nyíltan kifejezte aggodalmát. Nem saját magát mentette; semmiben sem érezte bűnösnek magát. A hadseregről volt szó, s úgy tűnt neki, hogy a fejlődés egyszerre keresztülhúzza azt a munkát, amelyet két nemzedék fektetett a hadsereg kiépítésére. Jegyzetfüzetében ez is olvasható: „Én magam a Központi Bizottságban és az elnökségben kialakult ellentétekről a decemberi plenáris ülésig semmit sem tudtam. Ezek lesújtóan hatnak rám, ha arra gondolok, hogyan kezdődtek a magyarországi események ... És egyszerre tájékoztatás, félrevezetés. Miért, mi, minek, minden összeomlik, mint a kártyavár..." A cikkíró hangsúlyozza: ez az aggodalom nem a deformációk helyrehozásától való félelem. Ez nem volt a társadalmi demokratizmus fejlesztésétől vagv a nyilvános bírálattól való félelem, ez nem volt az 1968 januárjával és a személyi változással való egyet nem értés. Ennek az aggodalomnak a tárgya e szocialista köztársaság sorsa. Janko tábornok — mint azt Zdenék Jašek tábornok, egyik legközelebbi munkatársa a Tribúna 10. számában írta — amiatt aggódott, hogy ne éljenek vissza azzal a törekvéssel, amely a CSKP KB becsületes többsége részéről a szocializmus további fejlődése feltételeinek megteremtésére irányul Csehszlovákiában. Janko tábornok azért aggódott, hogy vajon a párt kézben tudja-e tartani ezt a folyamatot. Nehezen viselte el a hadseregnek és parancsnokságának gyalázását. Egyértelműen elhatárolta magát ettől a gyalázkodástól. Nem tudta elviselni annak a hadseregnek a gyalázását, amelyért élt és dolgozott. Véleményem szerint ezért választotta azt a tragikus kiutat — írta Jašek tábornok. Zdenék Horení hozzáfűzi: természetesen még mindig nehéz elhinni, hogy Janko tábornoknak 1968. március 14-én nem lett- volna más kiútja. Hangsúlyozza: az öngyilkosság azonban még a legkisebb mértékben sem befolyásolhatja viszonyunkat ehhez az egyéniséghez. Ellenkezőleg: ha két év eltelte után visszatérünk a tragikus eseményhez, s a tényeket szembeállítjuk egymással, egyre erőteljesebben előtérbe nyomul az a kérdés, vajon ebben az öngyilkosságban nem a fejlődés alakulása jutott-e kifejezésre, vajon nem volt ez néma tiltakozás? Hiszen hasonló tragikus gesztusra a hasonló, vagy éppen azonos okok ebben az időszakban (márciustól augusztusig) mintegy 40 polgártársunkat, többségben kommunistákat késztettek. Ám legyen a kérdésre bármi is a válasz, egy nyilvánvalóan bizonyos: ez nem volt kiút a tábornok saját kényszerhelyzetéből. A halott tábornoktól elfordult a közvélemény: gyalázták, megszégyenítették — őt ís, hadseregét is és pártját is. És máig sem hallottunk arról, hogy valaki is bocsánatot kért volna ezért. Senki sem tette meg ezt sem emlékének, sem családjának... Mi több, mintha a tábornok kiesett volna a történelemből. Pedig erre a legkisebb ok sincs ... Gondot okozott nekik — és nemcsak nekik — a dohány vetésterületének csökkentése is. Átmenetileg bővítik a kertészetet, itt foglalkoztatják a „feleslegessé vált" munkásokat. „Hogyan mondjuk azt valakinek, nincs rád szükség, mert „fent" valakik tévedtek? Ez elsősorban a nőket érintené. Nálunk nemcsak a meglevő dolgozókat kell foglalkoztatni, hanem gondolnunk kell ezek gyermekeire ls. Jó volna, ha ezt azok ís tudatosítanák, akik a dohánytermesztés jövőjéről döntenek". A felszólalók több kérdésről — a tenyészállomány nevelése, a terméketlen területek termővé tétele, a munkaverseny megszervezése stb. — szóltak. A tanácskozás tanulsága: a pártszervezet Jó munkát végzett, azt akarják elérni, hogy minden párttag példásan teljesítse feladatait a jövőben is. A válságos Időszakban tanúsított állásfoglalásuk és munkájuk e feladat teljesítéséhez jó alapot nyújt. Nem véletlenül jegyezte meg felszólalásában Ferencei elvtárs, a Járási pártbizottság vezető titkára: tudom, a várkonyi és a bősi kommunistákra mindig számíthatunk. CSETÖ JÁNOS Közép-Szlovákia térképén Besztercebányától északkeletre a kétszáz lakosú községeket jelző apró karikák egyikénél a Kalište feliratot olvashatjuk. Ez a község létezik a térképen, él a köztudatban, élnek még kalištei születésű emberek, de a falu lakosainak száma — 0. A lakatlan falu 1200—1400 méter magas begyek között fekszik gyönyörű vidék ölében, ahol nyáron málnabokrok piroslanak, hogy még szebbé tegyék a sötétzöld fenyvesekkel övezett földdarabot. Az út innen már nem vezet tovább, az ember csak Baláže felé juthat Priechodra, s onnan a főútvonalra. Hegyek, erdők mindenütt. Télen az utat nincs ki söpörje, befújja a hó. Még magányos lábnyomot sem lelni a kihalt falu felé ... Ennyire sikerült volna a fasisztáknak kiradírozni a föld színéről Kalištét? Amikor 1944 késő őszén a fasiszták a felkelőket a hegyekbe űzték, a partizántörzs a Spania Dolina—

Moštenica—Baláže —Kaliste térségébe húzódott. A vezérkar Kalištén ütötte fel állomáshelyét. A térség a felkelés összeomlása után is — néhány fasiszta betörés kivételével — mindvégig, a felszabadulásig szabad maradt, s úgy hívták „a partizán köztársaság". A közügyeket itt Forradalmi Nemzeti Bizottság intézte, itt nem szűnt meg létezni a szabad Csehszlovákia. A környéket megszállva tartó németek azonban időnként portyákat rendeztek a térség ellen. A délről előretörő szovjet és román csapatok elől hátráltak a fasiszta csapatok, s hogy visszavonulásuk útja szabad legyen, március derekán fokozták a „tisztogatási" hadműveleteket. Igy került sor a Kalište elleni utolsó támadásra. A 200 lakosú faluban vagy három ezer ember zsúfolódott össze. A partizánokhoz átállt magyar katonaszökevények, menekült zsidók, sebesültek, betegek. A partizánok bevetésekre jártak a környékre, s szorult helyzetben is ott gyengítették a fasiszta hadigépezetet, ahol lehetett. Az egyik osztag Slovenská Lupča felé vonult, de másnap a lupőai templom előtti hársfákon végezték ki őket. .. Kalištén tífusz ütötte fel a fejét. Föld alatti kunyhókat ástak, oda tették a betegeket, hogy ne terjedjen a betegség. Petrov őrnagy ide hívatta a Hilár orvostestvéreket, akiknek sikerült némileg megakadályozni a járvány terjedését. Igy is azonban sokan meghaltak, a falu lakosai közül huszonötén. De a harc folytatódott. A Szabad Szlovák Rádió ide menekült, munkatársai itt sokszorosították a „Mor hol" című röplapot, s február 14-én így írnak benne: „ ... az a magyar katona, akinek fejében nem honosodtak meg a mágnás előítéletek, megtalálta az utat a pártizánokhoz. Velük együtt harcol a magyarok, szlovákok, csehek, oroszok és más nemzetek jobb holnapjáért..." Március 17-én, amikor a lakosság már a közelgő felszabadulást várta, egy 300 tagú német osztag Kalište közelébe nyomult. A Moštenica közelében levő Iskolában elhelyezett beteg és sebesült magyar katonák észrevették őket, s tüzet nyitottak a németekre. Ez jeladás Volt a kališteleknek, hogy meneküljenek. A németek azonban körüllőték a falut, hogy megakadályozzák a menekülést az erdőkbe, sok embert agyonlőttek. Jolana BuCková, amint kilépett házának küszöbére, géppisztolysorozat áldozata lett... 19-én a fasiszták benyomultak a faluba. Az embereket kikergették a házakból. Aki beteg volt, vagy öreg, azzal nem bajlódtak, benn hagyták és rágyújtották a faházat. Igy égett el elevenen Františka Longaverová özvegyasszony 89 éves édesanyja és 14 éves tífuszban fekvő unokaöccse ... A Kallský család öregjei mind tűzhalálukat lelték az égő faluban. A falu mögött egy 12 tagú betegségtől kimerült magyar katonacsoport megkísérelte az ellenállást. Elfogták őket. VeFrantiška Longaverová, akinek édesanyját és unokaöccsét elevenen égették meg a fasiszták. lük hajtatták el a rabolt állatállományt, majd egymás után tarkón lőtték őket... Az égő falu utcáján álló lakosokat szintén agyon akarták lőni, de meggondolták és úgy határoztak, hogy bezárják mindnyájukat egy épen maradt házba és rájuk gyújtják. Így is tettek, majd eltávolodva a falutól gyújtó lövedékekkel tüzelni kezdtek a házakra. Tévedtek: a lövedékek a szomszéd épületet gyújtották fel. Az emberek kimenekültek. Az 52 épületből álló faluból csak két épület maradt meg. Ide zsúfolódtak az élők. Ez a két ház ma is áll. A többi rom, a fasiszta bestialitás bizonyítéka ma is. A falu nemzeti emlék, védett terület. De nemcsak kegyelet fűződik hozzá. Vérrel pecsételt nemzetköziség, áldozatos harc, elnyomás elleni küzdelem emléke fűződik e véráztatta, tűz perzselte lakatlan faluhoz. Valéria Longaverová, az élve megégetett 89 éves anyóka unokája a háború után a kőműveseknél segédkezett, akik Besztercebánya Foncsordának nevezett dombján az új Kalištét építették. Minden kalištei új házat kapott a vidék központjában. Egész utca — két lakásos ikerházak sora. Gorkij utcának hívják. Minden egyes házban kalištei emberek laknak. Igen, — itt Palúchék, mellettük Tišliarék, majd Vyšnýék és Komoráék. Itt lakik az öregecske, ma már 77 éves Longaver néni, akinek az unokaöccsét és édesanyját égették el. Ma már nyolc unokája van, négyen itt laknak. Körülöttünk új város nőtt fel, a 9000 lakosú Foncsorda negyed öt-tíz emeletes modern házaival. Longaver néni Jarmila leánya, aki a felkelés idején gyógyszert csempészett a vesztegzáron keresztül a bekerített partizán köztársaságba a házukban lakó Hilár doktor betegeinek, szintén itt lakik és a szomszédos Iskola konyháján dolgozik. Valéria leánya, aki annak idején az új Kalištét építettek, munkásnő volt a fafeldolgozó üzemben, majd komolyan megsérült és most takarítónőként dolgozik ... Szürke emberi sorsok fonódnak a besztercebányai Gorkij utca házaiban. Huszonkilenc kalištei család él itt, húsz éve senki sem hagyta el új Kalištét. Modern városi környezetben élnek. A régi Kalištét nyáron látogatják meg, amikor málnászni lehet a közeli erdőben. Megnézik régi házuk néhány maradék kövét, majd visszatérnek új otthonukba. Ismét a régi szomszédok közé, az új Kalištébe. Ha Besztercebányán jár, kedves olvasó, látogasson el a Foncsordára, az új negyedben, nézze meg a virágoskertekkel körülvett kis Ikerházak során a Gorkij utcát. Ne zavarja az ottlakókat, csak nézze meg őket, hogy saját szemével láthassa: nem sikerült kiradírozni Kalištét, a régi egy Kalište helyett kettő van — egy emlékmű és egy élő. Láthatja akárki: télen havat lapátolnak a járdáról, nyáron virágjaikat ápolják a kallšteiek... Az élet és a fasizmus harcából az élet került ki győztesen. VILCSEK GÉZA Mindenki a munkahelyén... (Folytatás az 1. oldalról) 1968-ban „nem illett" beszélni, de mivel ők a „munkájukból élnek", Így ekkor is termeltek és serkentették az embereket a jobb eredmények elérésére. Az emberi szorgalomból fakadó kezdeményezés „csendes verseny" formában ls eredményes volt. Ezt az elmúlt évben elért 3214 liter átlagtejhozam is bizonyítja. Az idén némileg módosítják a jutalmazási versenyt, emelkedik az egyes munkahelyeken a cél, Idő és teljesítmény utáni prémium, amit már évközben kifizetnek. Vagyis az eredményekért Járó külön Jutalmat már évközben megkapják a dolgozók, nem kell várniuk az év végéig. A párttagok nemcsak munkahelyük, hanem az egész gazdaság életét figyelemmel kísérik. Tudják, hogy a szövetkezetek sertéshizlaldáiban 53—60 dkg súlygyarapodást ls elérnek, viszont náluk csak 50 dkg volt a múlt évi átlag. Ezt nem csupán az okozta, hogy a várkonyi részlegen „elavult" a sertésfarm. Az eredményt a nyilvántartás is ferdítette, az idén már külön kimutatják az előhízlaldában és a hizlaldában elért súlygyarapodást. De ez csupán apróság, lényeges javulást egy korszerű sertésfarm építésével akarnak elérni. Itt elhelyeznek 850 anyakocát, épül 2000 férőhelyes előhízlalda és 5000 sertés számára hizlalda. Ogy számítják, hogy ezzel sikerül megoldaniuk a hústermelés kérdését. Sokat foglalkoznak a kukoricatermesztés komplex gépesítésének megoldásával is. Javítaniuk kell a kiöregedett gépeket és további korszerű gépekre volna szükségük. Az alkatrészellátás és az új gépek beszerzése gondot és bosszúságot okoz. Szeretnék tudni, hogy kit, vagy kiket vontak felelősségre azért, mert nem teljesítik a legfelsőbb pártszerv határozatát? A tapasztalat azt jelzi, hogyha nem oldják meg a mezőgazdaság gépellátását akkor ez rövidesen negatívan hat az egész nemzetgazdaság fejlődésére.