Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-16 / 63. szám, hétfő

A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ANGLIA. Az Everton csapata hétközben megnyerte elmaradt bajnoki mérkőzést, szombaton pedig 3:2-re győzött a Totten­ham Holspur ellen. Az Everton áll most az élen 55 ponttal (36 mérkőzés), a bajnok Leeds Uni­ted 52 ponttal (35 mérkőzés) a második. A harmadik helyre a Derby County tör előre, mivel szombaton idegenben is győ­zött 3:l-re. A harmadik hely jelöltje azonban, a Chelsea, amely három elmaradt mérkő­zése miatt engedte át a har­madik helyet. SKÓCIA. A Celtic hét közben győzött, a Rangers szombaton 2:1 arányú vereséget szenve­dett. Már most biztos, hogy a bajnokságot ismét a Celtic nye­ri, mivel 27 találkozóból 46 pontja van, míg a Rangers 28 mérkőzésen csak 41 pontot gyűjtött. NSZK. Mönchengladbach és Az Angol Kupa Hatalmas érdeklődés kísérte az Angol Kupa szombati két elődön­tő mérkőzését. CHELSEA —WATFORD 5:1 (1:1). Tottenham, 75 000 néző. A máso­dik félidőben kidomborodott a Chelsea nagyobb tudása, a II. li­gában szereplő ellenfele ellen. A Chelsea tehát bejutott a dön tőbe, melyre április 11-én kerül sor. LE1ÍDS UNITED—MANCHESTER UNITED 0:0. Sheffield 57 000 néző. A döntetlen miatt március 23-án Birminghamban megismétlik a ta­lálkozót. ASZTALITENISZ európai szinten BEK A Budapesti Spartacus férfi csapata 5:2 arányú győzelmeit aratott a nyugatnémet VFL Os­nabriick felett, s Igy az Euró­pa-kupa döntőjébe jutott. El­lenfele a VŽKG—Mariestad Boy» párharc győztese lesz. Ugyancsak Budapesten ját­szották a női EK elődöntőjét is. Eredmény: Statisztika—DSC Kaiserberg (NSZK) 5:4. A ma­gyar csapat részéről Kisházi és Papp két-két, Juhász egy alka­lommal volt eredményes. EVK Pozsonyban a Lokomotíva Ra­fia női csapatának ellenfele a budapesti Ferencváros együtte­se volt, amely 5:1 arányú győ­xelemmel hagyta el a küzdőte­ret. A budapesti zöld-fehérek győzelmeit Poór és Jurikné (2—2), valamint Petrányi arat­ta, a hazaiak egyetlen győzel­mét Grófová szerezte, aki Pet­rányit győzte le. A magyar fővárosban a helyt Vasutas 5:1 arányban győzött a Lloyd Amszterdam felett és a férfi sorozat elődöntőbe ju­tott. Köln ádáz harcot vív a bajno­ki címért. Szombati eredmé­nyeik: Mönchengladbach—18(30 München 3:1, Hamburg—Köln 2:5, Az élen Mönchengladbach áU 39 ponttal (24 mérkőzés), Kölnnek 38 pontja van, de egy mérkőzéssel már többet ját­szott A bajnoki címet védő Bayern München a 34 pontjá­val már nem szólhat bele az elsőségért vívott csatába. NDK. A tavaszi idény első fordulója után a Vorvärti Ber­lin áll a táblázat élén, 19 pont­tal. Ugyanennyi pontja van Zeiss Jena és Chémie Leipzig csapatának ls. A Vorwärst egy mérkőzéssel adós. Az élcsapa­tok eredményei: Chemia Leip­zig—Eisenhüttenstadt 2:1, Jena —Halle 2:1. A BEK-ért NŰI RÖPLABDA. A nyolcad­döntő első mérkőzésén a cseh­szlovák bajnok Tatran Stŕešo­vice 3:0 arányban győzte le a tizenháromszoros nyugatnémet bajnok VC Hannover együtte­sét. A visszavágón a csehszlo­vák bajnok minden bizonnyal könnyen szerzi majd meg újabb győzelmét. FÉRFI TŐRCSAPAT. A Fran­ciaországban folyó Európa Ku­pa-küzdelem negyeddöntőjének eredményei: Burevesztnyik Moszkva—St. Paul London 9:3, Salle Leblond (francia)— Légia Varsó 9:4, OFC Bonn—Cercle Melun (francia) 9:4, Vasas— Scherma Torino 8:6. Az elődön­tő eredményei: OFC Bonn—Va­sas 9:5, Burevesztnyik Moszkva —Salle Leblond 9:2. A döntő ben a moszkvaiak győztek. FÉRFI KÉZILABDA. A ne gyeddöntő első mérkőzésén az FC Barcelona 18:15-re nyert a jugoszláv liajnok RK Crvenka ellen. Trud Moszkva 22:17-ra győzött Gummersbach együtte­se felett. SCHRANZ és JACOT a Világ Kupa győztesei Az alpesi síversenyzők Vi­lág Kupa küzdelmét a szomba­ti versennyel fejezték be. A Világ Kupa idén az osztrák Kari Schranz, illetve a fran­cia Michele Jacot nyerte meg. A nők versenyében az első négy helyet biztosították maguknak a franciák. Kari Schranz, aki jelenleg 31 éves, másodszor nyerte meg a Világ Kupát, s így pompás búcsút vett az aktív szereplésétől. Nyilatkozata sze­rint egyelőre még nem dön­tött, hogy indul-e jövőre a pro­fik táborában. A nemzetek részére kiírt Vi­lág Kupában Franciaország fö­lényesen szerezte meg az első helyet, közel kétszer annyi pon­tot gyűjtött, mint a második helyen végzett Ausztria. To­vábbi sorrend: 3. USA, 4. Svájc, 5. NSZK, 6. Olaszország, 7. Ka­nada, 8. Ausztrália, 9. Lengyel­ország, 10. Norvégia. ÍSYÍtippelünk: 12. FOGADÓHÉT I. LABDARÜCO-LIGA: 1 Dukla Praha—Inter Bratisla va. Döntetlenhez közeli eredmény várható. Tippünk: 0, 1. 2. VSS—Ostrava. Ha az őszi Idény eredményeit vesszük aila pul, feltétlenül hazai sikert kell várnunk. Tippünk: 1. 3. Žilina—Trenčín. Ezúttal sem biztos, hogy a vendéglátónak győ­zelmet kell aratnia. Tippünk: 0,1. 4. Slávia—Prešov. A prágai csa pat általában kihasználja házigaz­da előnyét. Tippünk: 1. 5. Teplice—Sparta Praha. Ha nagy küzdelemben ls, de teplicet siker várható. Ott nehéz a ven­dégek dolga. Tippünk: 1. 6. Kladno—Gottwaldov. Hol sze­rezzen pontot a vendéglátó együt­tes, ha az még odahaza sem si­kerül? Tippünk: 1, 0. 7. Slovan Bratislava —Lokomotí­va. Ha a pozsonyi csapat párhu­zamban akar maradni a trnavai­akkal, feltétlenül győznie kell. Tippünk: 1. II. LABDARÚGÓ-LIGA: 8 Sp. Vlašim —Pardubice. In­kább a vlašimt csapat esélyes. Tippünk: 1, 0. 9. Ústí o/L—Nitra. Elképzelhe­tő a vendégek részleges sikere is. Tippünk: 0, 1. 10. Tfinec— Plzeň. A két volt I. ligás együttes küzdalme döntet­lenhez közöli eredményt igér. Tip­pünk: 1, 0. 11. Tábor— VŽKG. Legalább az egyik pontnak Vitkovicére kelle­ne vándorolnia. Tippünk: 2, 0. 12. Zbrojovka Brno— lablonec A vendégek nagyobb Játékereje ellensúlyozhatja a hazat pálya előnyét. Tippünk: 0, Z. krónika hír mozaik HÉTFŐ március 16. A NAP kel: 5.58, nyugszik: 17.50 órakor. A HOLD kel: 9.48, nyug­szik: 2.21 órakor. névnapjukon szeretette/ köszöni f ük HENRIETTE — BOLESLAV nevű kedves olvasóinkat • 1770-ben született KARACS FE­RENC térkép-és rézmetsző ( + 18381 • 1910-ben szUletett FÖLDES FE­RENC, a kommunista mozgalom harcosa, művelődéspolitikus, filo­zófiai író (mártírhalált halt 1943 ban) • 1940 ben halt meg SELMA LAGERLOF Nobel-díjas svéd írónő (szül.: 1850). Borús Idő, helyenként eső. A nap­pali hőmérséklet +5 — +8 fok. Friss északkaleti szél. • A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ — a megalakulásának 50. évfordulójával kapcsolatos előadássorozat utolsó darabja­ként — szombaton új betanu­lásban bemutatta Beethoven „Fidelio" című operáját. A ze­nekart Frešo Tibor érdemes művész vezényelte. A főszere­pekben a Szlovák Nemzeti Szín­ház operatársulatának élenjáró tagjai, Elena Kitnárová, dr. Gustáv Papp érdemes művész és mások léptek fel. Az ünnepi bemutatón ott voltak a szlová­kiai kulturális és közélet veze­tő egyéniségei. fli NÉGY EMBER MEGHALT, 16 súlyosan megsérült, és több mil­liós volt az anyagi kár pénteken a sűrű köd következtében a Mün­chen—Nürnberg autósztrádán. A délelőtt folyamán 22 nehéz teher­gépkocsi és 32 személyautó tömeg­karamboljára került sor. • SZOMBATON KEZDŐDÖTT KASSÁN a fiatal pékek szlová­kiai országos olimpiája. Négy­tagú csoportokban versenyez­tek a fiatal pékek 28 éves élet­korig Kassáról, Pozsonyból, Nyitráról, Besztercebányáról, Modorból és más városokból a finom péksütemény készítésé­ben. ÁPOLJUK HAGYOMANYAINKAT SZENCI MOLNÁR ALBERT NAPOK Szombaton, március 14-én este az ünnepi akadémiával be­fejeződtek Szenczen az V. Szen­czi Molnár Albert napok ün­nepségei, melyek ezúttal két napig tartottak. Az első napon pénteken dé­lelőtt a járási szavalóversenyt bonyolították le a magyar gim­názium épületében. Ezzel pár­huzamosan folyt a kultúrház­ban az Altalános Iskolák diák­jainak részvételével a már ha­gyományos diákvetélkedő. A városi népkönyvtár termeiben könyvkiállítás nyílott a Madách Könyvkiadó termékeiből, vala­mint a közös magyar—cseh­szlovák kiadványokból. Este a CSEMADOK klubhelyiségében „Szencz város 50 éve" címen kultúrtörténeti összejövetelt tar­tottak, melyen megemlékeztek az elmúlt 50 év kultúrális te­vékenységéről. A szombaton es­te 19 órai kezdettel megtartott ünnepi akadémiát Neszmér Jó­zsef, a városi nemzeti bizottság titkára nyitotta meg. A szenczl általános iskola gyermekkóru­sának műsora, majd Czine Mi­hály egyetemi docensnek, a budapesti Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem, irodalomtörténé­nészének ünnepi beszéde után sor került a budapesti Egyete­mi Színpad fiatal művészeinek bemutatására. Műsorukban Szenczi Molnár Albert művei­ből, a kor irodalmából és nép­zenéjéből adtak ízelítőt. Az est további részében fellépett a galántai Kodály-kórus. M J. CZUCZOR GERGELY NAPOK A CSEMADOK KB, valamint a CSEMADOK járási és városi szervezetének rendezésében, került sor szombaton az idei Czuszor Gergely napok meg­nyitására Érsekújvárott. Az idei ünnepség sorozat, mely Czuczor Gergely 170-ik születési évfor­dulójának jegyében zajlik le, március 21-ig tart. Az irodalmi ős kulturális napok a Czuczor Gergely életéről és műveiről megrendezett kiállítás megnyi­tásával és ünnepi akadémiával kezdődtek. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS Tegnap délután a ligetfalusi Petőfi szobor előtt a CSEMA­DOK pozsonyi városi bizottsá­ga ünnepi megemlékezést tar­• SZTOJAN SZJULEMEZOV, a bolgár szövetkezetek központi szövetségének elnöke, aki a bolgár szövetkezeti funkcioná­riusok hivatalos küldöttségé­nek ólén egy hetet Csehszlová­kiában töltött, szombaton tudo­mányos tudományos-technikai és gazdasági együttműködési egyezményt írt alá Prágában. • ERÖS FÖLDRENGÉST észlel­tek szombaton Északkelet-Iránban, nem messze a szovjet határtól. A földrengésnek eddigi jelentések szerint 5 halálos áldozata volt. A teheráni egyetem geofizikusai kö­zölték, hogy a földrengés epicent­ruma 140 kilométerre északnyu­gatra vau Tabrizttúl. • A NIGÉRIAI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG jószolgálati kül­döttsége Amlnu Kano szövetsé­gi biztossal az élén szombaton délután Budapestről Prágába érkezett. • PÉNTEKEN ESTE Mexico Ci­ty és Pachuca város között, a« autósztrádán összeütközött két au­tóbusz. Az egyik egy dzsipet elő­zött, amikor a szemközti irányból feltűnt egy inásik autóbusz, amely mögött alkohollal megrakott te­hergépkocsi haladt. A két autó­busz és a teherautó összeütközött. Az alkohol azonnal tüzet fogott. A kitört tűzvésznek a 120 utas kö­zül 60 áldozatul esett. Mind a négy gépjármű teljesen elégett. tott, amelyen több százan rót­ták le kegyeletüket az 1848— 49-es magyar forradalom hősei­nek. A koszorúzáson megjelent Dobos László miniszter és dr. Szabó Rezső, az SZNT elnökhe­lyettese is. A helyi lakosokon kívül a környékbeli CSEMA­DOK szervezetek képviselői is részt vettek az ünnepi megem­lékezésen. Ünnepi beszédet Szőke József, a CSEMADOK ve­zető titkára és dr. György Ist­ván, a rendező városi bizottság elnöke mondott. Beszédeikben felelevenítették a márciusi for­radalom haladó hagyományait. -jrf­KÉSIK A TAVASZ A bosszú és csapadékban rend­kívül bő tél után az idén sokáig váratnak magukra a meleg tava­szi napok. Az elmúlt héten Szlo­vákiában 4—10 C fokra emelke­dett a nappali hőmérséklet, és a hé az alacsonyabban fekvő terüle­teken jórészt elolvadt. Amíg a síkságokon már lassan beköszönt a tavasz, a hegyekben még min­dig télies az időjárás. Az Alacsony és a Magas-Tátrában például 150 — 200 centiméteres a hótakaró. A je­lenlegi időjárást a Földközi-ten­ger fölött elhelyezkedő alacsony nyomású légtömegek befolyásol­ják, s ezek nagy felhösödést és csapadékot okoznak nemcsak a Balkánon, hanem Közép-Európa egész déli részén. A magasnyomá­sú légtömegek jelenleg az Atlan­ti óceán térségében, a brit szige­tekről nyugatra vonulnak. Egy másik anticiklon Kelet-Európa fö­lött helyezkedik el. Ez azonban • HVIEZDA: Harc Rómáért [NSZK—román) 15.30, 19.30 • SLOVAN: Angelika II. (fr.) 15.30, 18, 20.30 • DUKLA: Cid |am.| 15.30, 19.30 « PRAHA: Várj, míg besötétedik (am.) 10.30, 13.30, 18, 18.30, 21 « METROPOL: Bonnié és Clyde (am.) 15.30, 18, 20.30 # PO HRAN1ČN1K: Hamupipőke cipellő­je (román) 18.45, 18.15, 20.45 • TATRA: Titkos megbízatás (szov­jet) 15.45, 18.15, 20.45 • MIER: Játék (lengyel) 17.30, 20 e A ró­zsaszínű panther (am.) 22 # PA­LACE: A makrancos hölgy (am.) 19.15, 21.30 « OBZOR: Szüzesség és börtön (cseh) 18, 20.30 9 PAR TIZAN: Térjünk a tárgyra, kedvesl (NSZK) 18. k tt s EM m SLOVAN: Bonnié és Clyde (am.) C TATRA: Uraim, megöltem Einsteint (cseh) O OSME V: A szent (cseh) 0 DUKLA: A koppá nyl aga testamentuma (magyar) 9 PARTIZÁN: Szerelem és bíínhôdéä Ijug). • HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ: Don Quijote (19j. KASSA Három a kislány (19). braHílova] Magyar adás (a 197,3, 233,3 243,5 és 314,7 méteres hullámon): 5.33: Hírek (nemzeti programon). 7.00: Hírek, Időjárás, műsorismertetés. 7.05: Reggeli zene, közben kb. 7.30: Sporthírek. 7.55: Hírek. 12.00: Hi­rek. 12.10: Szülők Iskolája (Ism.). 12.30: Rövid zenés műsor. 15.00: Tánczene. 15.30: Hírek. 15.40: Han­gosújsfig. 21.40: Hírek (nemzett programon). t frrttMftlaVqLf BRATISLAVA 16.25: 16.50 17.25: 17.55 18.25: 19.00 19.35: 20.05 21.55: 22.30 Pedagógusok műsora. Hírek. Dokumentumfilmek Telesport. Lenin nyomdokain, doku­mentum sorozat. TV Híradó. Lázadás. Dokumentumfilm a čertlžnéi és habural tragé diáról. Nestroy: Rettegés a pokol tói. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház előadása, felvételről. Andrej OCenáš: Poéma a szívről — szólóra és hege dűre. TV Híradó. PRÁGA — BRNO —OSTRAVA 16.15: Kamarazene. • ÁPRILIS IB—24 KÖZÖTT rendezi meg a járási építőipari vállalatok nyugat-szlovákiai társulásának trencséni fejlesz­tési intézete az „Oj technika napjait", melynek keretében kiállítás nyílik a korszerű épít­kezésről és lakáskultúráról. A kiállításon ugyancsak bemutat­ja gyártmányait a bécsi Bau­centrum vállalat, s látogatók megtekinthetik a „Hessen" ne­vű kiállítást, amely a nyugatné­met lakásépítés fejlődéséről és az új lakástípusokról ad tájé­koztatást. gyengül és északi irányba halad. A következő napokban a Földközi­tengeri ciklon [ugoszlávián és a Keleti Kárpátokon keresztül Uk­rajna felé húzódik, és nálunk is csapadékot okoz. Ennek nyomában az Atlanti-óceán felől magasnyo­mású légtömegek árasztják el Kö­zép-Európát, és ennek hatására a hét második felében nálunk is megajvul az időjárás. Előrejelzés a március 16-tól 22-ig terjedő hétre: kezdetben erős felhőzet, borús Idő, időnként esővel, a hegyekben havazással. Az éjszakai hőmérséklet előrelát hatölag —3 — O C fok, a legma gasabb nappali hőmérséklet -t-1 — + 5 C fok között lesz. Később csökkenő felhőzet az éjszakai hő­mérséklet valamivel alacsonyabb, a nappali valamivel magasabb lesz. P. F. Kiadja Szlovakia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti o szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrinci Gyula. Fószerkesztihelrettesek: dr. Gály Iván é> Szűcs Béla. -yw V mwum^L. Szertcesztósía: Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 537-14, 512-23, 335-48. Főszerkesztő: 532-20. Titkárság: 550-lí, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 504-39, távíró: 09306. SJ_B Víffl i°" r" a l Kiadohi.atal, Bratislava, Volgogradská 6. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme. Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőirodat Biatislava. Jesenského 12. Telelőn! m m 551-BS EIÓfizetesl dij havonta 14 70 korona, a Vasárnapi Oj Szó negyedévre 13 korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesíti. Külföldi megrendelitek: PNS - Ústredná expedicia tlače. Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. I

Next

/
Thumbnails
Contents