Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

AZ INFORMÁCIÓELMÉLET es a SZÉPIRODALOM MIRŐL TANÚSKODNAK A STATISZTIKAI VIZSGÁLATOK? A szóstatisztikai vizsgálatok a nyelvtudományban már régen folynak. Azonban a modern értelemben vett szóstatisztikai vizsgálatok elindítójának és úttörőjének Pierre Guiraud francia nyelvészt tartjuk. Az ő munkássága ős eredményei segítették elő a nyelvstatisztikai vizsgálatok elterjedését és elszaporodását. Pierre Guiraud többékevésbé a szókincs vizsgálatára korlátozta statisztikai kutatásait. De vajon mit is lehet szóstatisztikai módszerrel vizsgálni? A legegyszerűbb statisztikai vizsgálat az, amikor megszámolják, hány szőt tartalmaz egy bizonyos szöveg vagy szövegrész. Továbbá vizsgálni szokták azt is, hogy milyen a szavak ismétlődési aránya, hogy az egyes szőfajok (a főnevek, á melléknevek, az igék stb.) a szöveg hány százalékát alkotják, hogy a szövegben melyek a leggyakrabban előforduló szavak, és így tovább. Magyar viszonylatban a szóstatisztikai módszer gyakorlati alkalmazásáról az egyik legérdekesebb tanulmányt Szende Tamás tette közzé a Magyar Nyelvőr hasábjain (vö. Szende Tamás: Szóstatisztikai vizsgálatok Tóth Árpád, Juhász Gyula és Szabó Lőrinc költeményei alapján. Magyar Nyelvőr 1968/3. szám). A szerző többek között összehasonlítást végzett a költői nyelv és az újságnyelv jtözött is, s az összehasonlításból ilyen eredmények születtek: 1. Az első tíz szó a költői szöveg 0f71-del nagyobb százalékarányát teszi ki, mint az újságnyelvben; 2. a szöveganyag 25%-át a költői nyelvben az első 17, az újságnyelvben az első 15 sző adja; 3. a szöveg felét a költői nyelvben az első 143 szó alkotja, míg a köznyelvibb újságírói szövegben az első 147 szó öleli fel. A legnagyobb eltérés a 3. pontban észlelhető, az első két pont eredményei nagyon is hasonlóak, közelállóak. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a költői nyelv és az újságnyelv között sok az egyezés, hasonlóság. Félreértés azonban ne essék! Ezzel az állítással a két teljesen eltérő funkciót betöltő sítlust azonosítani egyáltalán nem akarom. De tény, hogy nem tátong közöttük olyan nagy űr, mint ahogy azt egyes esztéták gondolják. Szende Tamás statisztikai vizsgálatának eredményei közül érdekesek még a névszók (főnév, melléknév, számnév, névmás) és az igék arányára vonatkozóak. Közismert, hogy a névszók nagyobb frekvenciája a szöveget általában statikussá teszi, míg az igék százalékarányának az emelkedése dinamizmust idéz elő. A jelen esetben ez annyit jelent, hogy a nagyobb indexszámok a szöveg statikusabb jellegéről tanúskodnak. Íme, az eredmények: Tóth Árpád Juhász Gyula Szabó Lőrinc 4,74 2,86 2,22 Szende Tamás a végső következtetés levonása előtt még egy számítást végzett: összeadta a jelzői szerepet betöltő névszókat (melléknév, számnév, melléknévi igenév), s ilyen eredményeket kapott: Tóth Árpád Juhász Gyula Szabó Lőrinc 24 018 szó 16 847 " 12 092 " Szende Tamás a számadatok alapján ilyen konklúzióhoz jutott: „A kor lassú formái alakulásában a színek, hangulatjelzések, fogalmi elhatárolások szerepét átveszi a mozgás mint hatástényező." Ezzel magyarázható, hogy az „igék száma folyamatosan nő, a jelzős szerkezeteké pedig esik, visszaszorulóban van a hasonlat, helyet ad a metaforának, hatását átruházza a cselekvés lüktetésére" (vö. Szende Tamás, i. m., 298). A szóstatisztikai módszer persze nemcsak a költői nyelv jellegzetességeinek a felkutatásában tehet értékes szolgálatot a szakember számára, hanem az egyes njvelvek sajátosságait is vizsgálni lehet ilyen alapon. Világszerte készülnek a gyakoriságszótárok, amelyekben a szavakat gyakoriságuk sorrendje szerint leltározzák és állítják össze. Sajnos, a magyar nyelv gyakoriságszótárának a kiadására egyhamar aligha kerülhet sor, mert hiszen tudomásom szerint még az előkészítő munkálatok sem folynak. Éppen ezért itt is saját kutatásaim eredményeire kell támaszkodnom. Nos, melyek a leggyakrabban előforduló szavak a magyar nyelvben? A legnagyobb frekvenciájú szavak úgyszólván minden nyelvben a formaszók közül (névelő, névutó, kötőszó) kerülnek ki. Ami pedig a fogalomszók frekvenciáját illeti, azok kö . zül a tág jelentéskörrel rendelkezők fordulnak elő a beszédben és az írott szövegekben leggyak rabban. Cselényi L. Erők c. verseskötetében például a következő szavak állnak a gyakoriságlista éién:a-az (557); s-és (121); nem (89); hogy (55

J; van (44). Más szövegek vizsgálatakor is azt tapasztaltam, hogy a határozott névelő és az s-és kötőszó a két legtöbbször előforduló szó. A határozott névelő minden esetben jócskán felülmúlta az összes többi szó frekvenciáját. Az eddig megjelent gyakoriságszótárak azt bizonyítják, hogy a nyelvekben a gyakoriságlista élén jobbára ugyanazok a szavak váltakoznak. A szlovák nyelv gyakoriságszótárában az első 5 helyet a következő szavak foglalják el: a és; byí (különböző változatokban) van; v -ban-ben; na -ra -re; sa (visszaható névmás). (Vö. Jozef Mistrík: Frekvencia slov v slovenčine. VSAV, Bratislava 1969; 132.) itt újra felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért is van szükségünk ezekre az adatokra, s milyen okok sürgetik a gyakoriságszótár mielőbbi elkészítését és kiadását? A szavak frenkvenciájáról szerzett ismereteink többek között segítségünkre lehetnek az idegen nyelvek oktatásában és tanulásában is. Az idegen nyelvet tanuló egyénnek ugyanis először a leggyakrabban előforduló szavakat kellene elsajátítania. Természetesen nemcsak a legelső tíz szót kell megtanulnia, hanem néhány ezret. A gyakoriságszótár idővel a stíluskutatásban is hasznos segédeszközzé válhat. Az információelmélet értelmében ugyanis a szövegben is főképpen az értékes, annak van a legnagyobb entrópiája, aminek az előfordulása kevésbé valószínű, ami vá ratlan és meglepő. A ballag, baktat, kullog szavak stílusértéke nyilván nagyobb, hatásuk erősebb, mint a megy igéé. S ez az intenzitásbeli különbség nem kis mértékben e szavak eltérő frekvenciájából adódik. Guiraud szerint általában azok a sza vak a legnagyobb frekvenciájúak, amelyek: 1. a legrövidebbek; 2. a legrégibbek; 3. alaktanilag a legegyszerűbbek (kevés szóelemből állnak J; 4. a jelentéskörük a legtágabb. Ahhoz aligha férhet kétség, hogy e követelményeknek a fentebbi igék közül legjobban a megy ige tesz eleget. S ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a nyelvben valóban léteznek olyan törvény szerűségek, amelyeket a statisztikai vizsgálat bizonyossá tehet vagy felfedhet. A statisztikának a jelenkori kutatásokban tehát roppant nagy szerepe és jelentősége van. ZSILKA TIBOR ÖTVENÖT ÉV A KATEDRÁN Tűnődve nézegetem a vele folytatott beszélgetés közben készített jegyzeteimet és gondolataim két évtizedet ugornak át az Időben. Látom őt — egykori tanáromat — a tanteremben és arra gondolok, hogy is lehetne érdemben méltatni egy 79 éves ember életútját, aki több mint egy fél évszázadot töltött a katedrán, tíz tankönyvet írt, három Jelentős és egy igen rangos kitüntetést kapott, a diákok ezreit oktatta matematikára, fizikára és aki még ma is mind szellemileg, mind fizikailag olyan friss, hogy egy tudományos könyv megírásának gondolatát forgatja a fejében. A teljességre törekedés, a minden részletet méltató igényesség kárbavesző törekvésnek látszik, mert az, ami több mint egy átlag-emberöltő alatt történt, a legnagyobb jóakarat mellett sem fér el három-négy gépelt oldalon, de egy egész újságban sem. Somogyi István még tavaly ilyenkor is tanított. Azt tette, amit húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt: önzetlenül osztotta a tudást ott, ahol szükség volt rá. A múltban is vállalt különórákat. Gyakran megtörtént, hogy hetente harminchat-harmincnyolc órát iS tanított, mert matematika-fizika szakos tanárokban sohasem bővelkedett ez a vidék. 1969 szeptemberében azután nyugdíjba vonult. Hogy hol-mindenütt működött? Komárom valamennyi polgári iskolájában, híres gimnáziumában, a gadóci mezőgazdasági középiskolában, az ógyallai gimnáziumban és legutóbb — a nyugdíjkorhatáron jóval túl — a komáromi második lakótelepen levő új szaktanintézetben. Ha végigmegy az utcán, többet tartja a kalapot a kezében, mint a fején, mert a szembe jövő emberek — akiknek nagy többsége tanítványa volt s akikre sok esetben már nem is emlékszik — tisztelettel köszöntik a mestert. Ö pedig egy-egy ismeretlen arc láttán eltöpreng: ki is lehet ez, hol, mikor, melyik Iskolában tanította? Az évek elszálltak. A Tatán érettsé gizett és egyetemet Budapesten végzett Somogyi István esetében szó szerint beigazolódik az a meghatározás, hogy nem a múló évek öregítik meg az embert. A szellem diadalmas fcissesége vagy hanyatlása a perdöntő. E kritérium szerint a komáromiak szeretett tanár ura örökifjú marad. Ha tallózunk történetekben, eseményekben rendkívül gazdag életében, igen nehéz eldönteni: mit is ragadjunk ki, a rangos életút melyik mozzanatát rangosítsuk közlésre. Talán az 1921-ben általa alapított, vezetett és sok érdemes szakember számára létteret, megélhetést biztosító munkásgimnázium kívánkozik az első helyre. Erre az idős tanár így emlékezik vissza. — Átvette a hajógyárat az állam. A munkások közül sokan nem rendelkeztek elméleti és főleg szlovák nyelvtudással. Tudtam, ha gyorsan nem teszünk valamit, az utcára kerülnek. Hároméves esti iskolát szerveztem számukra. Géptant, matematikát, fizikát és szlovák nyelvet tanultak. Hivatalos engedélyünk nem volt. Állandóan felettünk lebegett Damoklesz kardja. De végül mégis sikerült. A komáromi Spitzer nyomdában nyomtattam bizonyítványokat, melyekre a város pecsétjét használtuk. Ezt az iskolát végezték el a komáromi hajóépítők „fejedelmei": Csiba Zoltán, Mézes József, Tarics István és még sokan mások, akiknek a neve aranybetűkkel íródott be a hajógyártás történetébe. Somogyi István átélte a délvidék történelmi viharait, az oda- és visszacsatolásokat. Mindig tudta hol a helye, mit kell tennie. Tanár volt, Gárdonyi meghatározásával élve: Lámpás és az is maradt mindig. Öriási érdemeket szerzett a sok buktatót tartalmazó átmeneti időszakokban a magyar tanítóságot összefogó törekvéseivel és azzal, hogy olyan tankönyveket írt, amelyek megfeleltek a csehszlovákiai magyarság igényeinek és szükségleteinek. Somogyi István — Ügy kellett megállni, mint a jegenye — emlékezik vissza az akkori időkre —, kifogyhatatlan akaratra, energiára volt szükség. Szlovák kartársaimmal együtt, akikkel évtizedeken át egyetértésben dolgoztunk, meg kellett találnunk azokat az utakat, melyek az ezeréves múltból egy újabb államformában mutatták meg további életlehetőségeinket. És mi megtaláltuk ezt az utat, melyen magyar műveltségünk továbbfejlesztésével államunknak értékes, alkotó, szorgalmas és hű polgárokat neveltünk és nevelünk. Micsoda felemelő, életerőtől duzzadó, vérbeli pedagógus-szavak! És egyúttal serkentő üzenet a sokszor egy helyben topogó vagy oktalanul borúlátó mai kollégáknak. Somogyi István neve szervesen kapcsolódik a szlovákiai magyar tanítóságot összefogó érdekvédelmi szervezet megalakításához is. A mozgalom Komáromból indult el. Célja a szétforgácsolt erők összpontosítása, a magyar kultúra megtartása, továbbfejlesztése, a magyar tanítóság pedagógiai műveltségének fokozása és anyagi helyzetének a javítása volt. Ez a szervezet adta ki a Magyar Tanító című lapot és gyümölcsözően együttműködött az Országos Szlovák Egyesülettel (ZUZ), melynek elnöke Anton Hancko volt. A baráti együttműködés száz és * száz példáját sorolhatnánk fel, de a sok közül nekünk magyaroknak mégis az tűnik a legkedvesebbnek, amikor a nosztrifikációs rendelet idején a szlovák pedagógusok erőt és fáradságot nem kímélve siettek magyar kollégáik segítségére és rekordidő alatt megtanították őket a számukra megélhetést és pedagógiai működést biztosító szlovák nyelv ismeretére. Beszélgetünk. Észrevétlenül átalakul tér és idő s úgy tűnik, hogy tanteremben vagyok és tollam nem a riportalany, hanem a tanárom szavait jegyzi a füzetbe: Mínusz b, plusz — mínusz, négyzetgyök, bé négyzet, mínusz négy ácé per kettő á. Húsz év múlva is hibátlanul írtam le a diszkrimináns képleteti Ez is őt, a tanárt di cséri, aki ezt a számomra vonzóan soha nem ható, érdeklődési körömtől messzire eső tantárgyat, a matematikát is így meg tudta tanítani velem! Vérbeli pedagógus, aki mindig tudta a „hogyant", aki míg tanított, önzetlen bőkezűséggel osztotta a tudományt, most pedig gazdag életútjának nagyszerű példájával serkenti az utódokat, a ma lámpásait, a mai pedagógusokat. KOMLÓSI LAJOS