Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

Huszonöt évvel ezelőtt a második világháború már befejezéséhez közeledett. Az előrenyomuló szovjet hadsereg győzelmei mellett a németek ellenőrzése alatt álló országokban széles körű ellenállási mozgalom alakult ki. Arról, hogy a magyar kommunisták és haladó erők hogyan vettek részt a náci Németország elleni harcban, prágai szerkesztőnk: SOMOGYI MATYAS beszélgetett dr. PINTÉR ISTVÁNNÁL, a Magyar Szocialista Munkáspárf Központi Bizottsága Párttörténet: Intézete tudományos főmunkatársával, a történettudományok kandidátusával. Dr.. Pintér István tudományos munkásságának középpontjában a két világháború közti magyar ellenállási mozgalom viisgálata áll. Több tanulmánya jelent meg a magyarok részvételéről a szlovák nemzeti felkelésben és a partizánharcokbon. Munkássága komoly hozzájárulást jelent a népeink közötti kölcsönős megbecsülés elmélyítéséhez. ŰJ 'SZÖ: Ismeretes, hogy a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után Magyarországon a Horthy-rendszer kíméletlen reakciós politi kajának következtében a kommunista párt illegalitásba kényszerült, tehál a haladó erők mozgalmi tevékenységéhez, Európa más országaihoz viszonyítva, lényegesen kevesebb lehetőség volt. Pintér elvtárs, Ön hogyan jellemezné a két világháború közti kort Magyarországon a kommunista mozgalom lehetőségei szempontjából? Dr. PINTÉR: Magyarországon, a tanácsköztársaságot külső segítséggel megdöntő magyar tiralkodóosztály kegyetlen bosszút állt a kommunistákon és a magyar haladó erőkön. Ez közvetlenül abban nyilvánult meg, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja illegalitásba kényszerült és a fehérterror egyre vérengzőbbé vált. Több mint ötezer kommunistát és a kommunistákkal együttműködő haladó embert végeztek ki közvetlenül a Tanácsköztársaság megdöntése után. Több tízezer volt azoknak a száma, akiket börtönökbe és internáló táborokba kényszerítettek és százezernél is többen voltak azok, akik a politikai emigrációt választották. Ez olyan súlyos vérveszteség volt a magyar haladó erők számára, amit hosszú ideig nem tudtak kiheverni, s ami rányomta a bélyegét a magyarországi munkásmozgalom alakulására is. Itt közvetve szeretném megjegyezni azt is, hogy az emigrációba kényszerített magyar kommunisták 1919 szellemében tevékenykedtek azokban az országokban, ahova az emigráció során elkerültek. Igen sokan kerültek magyar kommunisták Csehszlovákiába, ahol többek között részt vettek a CSKP létrehozásában is. A magyar kommunista mozgalom és a magyar demokratikus erők mozgalma a II. világháború előtt nagyon nehéz körülmények közepette kezdhette meg a Hitler-ellenes harcot. A kommunisták a nehéz körülmények ellenére is igyekeztek, hogy felvegyék a harcot a rendszer uraival szemben, a háború kitörése előtt pedig mozgósítsák a tömegeket a fasiszta Németországgal való szövetséggel és a háborúval szemben. Üj SZÖ: Pintér elvtárs, a csehszlovák történészek előtt tartott prágai előadásában megállapította, hogy a magyar kommunisták nem ismerték el a müncheni diktátumot és a bécsi döntést. Csehszlovákia helyzetét 1938-ban Magyarország 1848-as helyzetéhez hasonlították, s hirdették, hogy a magyar népet érdekei és nemzeti eszméi Csehszlovákia mellé állítják. Az ön véleménye szerint ez a szemlélet milyen mértékben hódított tért az akkori magyar társadalomban? Dr. PINTÉR: 1938—39—40-ben Magyarországon nagyon nehéz volt a helyzet. A magyar uralkodó osztályok kétévtizedes nacionalista, irredenta és soviniszta politikája igen erősen hatott a széles tömegekre. A területi revíziók idején Magyarországot egy újabb nacionalista hullám öntötte el. Olyan sajátos helyzet alakult ki, hogy éppen ezekben az időkben bontakozott ki Magyarországon a hadikonjunktúra, ami a gazdasági válságban súlyosan elszegényedett tömegek számára munkát biztosított és bizonyos értelemben átmeneti életszínvonal-emelkedést is jelentett, amit a magyar uralkodó osztályok egybekapcsoltak a területi kérdéssel. Azt hirdették, hogy a kétévtizedes súlyos gazdasági helyzetért elsősorban Trianon a felelős, mert lám: a területek átcsatolásával a helyzet javult, emelkedett az életszínvonal! Ez nagy hazugság voltl Nagyon hamar kiderült, hogy ennek semmi köze sem volt az életszínvonal-emelkedéshez! Ilyen körülmények közt a tömegeknek egy elég jelentős része, sőt, merném azt állítani, hogy a zöme a nacionalizmus hatása alá került. Viszonylag kicsi volt azoknak a száma, akik 1938—39-ben felismerték, mi az igazi nemzeti politika, s hogy a bécsi döntések nem a nemzet érdekeit, hanem a német fasizmust szolgálják. Magyarországon a kommunisták, a baloldali szociáldemokraták, a népi íróknak a Márciusi Front körül tömörülő szárnya, majd néhány értelmiségi volt, akik felismerték a müncheni diktátum következményeit, akik látták, hogy Magyarország is Csehszlovákia sorsára kerülhet. A KMP a Dolgozók Lapjában a müncheni diktátum előtt és után is arra jlgyelmeztetett, hogy a magyar nép érdekei összeegyeztethetetlenek Csehszlovákia szétzúzásával. Űj SZÖ: Milyen hatást gyakorolt a müncheni diktátum a Kommunisták Magyarországi Pártja helyzetére? Dr. PINTÉR: A müncheni diktátum súlyos helyzetbe hozta a KMP-t, nemcsak politikai szempontból, de közvetlenül is. Ez abban nyilvánult meg, hogy a KMP Központi Bizottsága 1936-tól 1938-ig Prágából irányította a magyarországi kommunista mozgalmat — de München után kénytelen volt Prágát elhagyni. A központi bizottság egyes tagjai Franciaországba, mások a Szovjetunióba mentek. így a közvetlen irányítás megszűnt, s felújítására hosszabb idő kellett. 1940 végén Magyarországon alakult meg a KMP Központi Bizottsága. A KMP sajtóorgánumát, a Dolgozók Lapját is Prágában nyomták, de 1938-ban ez a lehetőség is megszűnt. Űj SZÖ: 1942 márciusában, a budapesti Petőfi-szobornál lezajlott németellenes tüntetés a magyar ellenállási mozgalom egyik legjelentősebb eseménye volt. Milyen előzményei voltak ennek az eseménynek? Dr. PINTÉR: A KMP által irányított és kibontott ellenállási mozgalom 1941 második felében bontakozott ki, amikor Magyarország is csatlakozott a szovjetellenes háborúhoz. Ekkor a magyar haladó erők nagyobb része kezdte felismerni, hogy Magyarország rossz lóra tett, s ugyanarra a sorsra kerülhet, mint Németország. Tehát minden erőt területek Magyarországhoz való csatolásával az ottani kommunisták és haladó erők nem lesznek tétlenek és bekapcsolódnak a magyar haladó erők mozgalmába. A bécsi döntések után az átcsatolt területeken azok a kommunisták, akik nem mentek illegalitásba, vagy házi őrizetbe, vagy pedig internálőtáboroklű kerülte,y. 1940 tavaszán Kassa környékén mintegy 300, Érsekújvár és Komárom térségében pedig vagy száz, Kárpátukrajnából pe dig ugyancsak vagy 300 kommunistát tartóztattak le. Ez hallatlan na.gy veszteséget jelentett a magyar kommunista mozgalomnak. A dél-szlovákiai kommunisták azonban a veszteségek ellenére is bekapcsolódtak a KMP antifasiszta küzdelmébe. 1938—41 között Érsekújvár, Losonc és Kassa központokkal alakultak ki fontosabb kommunista pártbizottságok, amelyek kapcsolatban voltak a KMP vezetésével. 1940 végén a KMP Központi Bizottságába beválasztják a kassai Schönherz Zoltánt és Szekeres Sándort, valamint a lévai származású Skolnyik Józsefet. Ez nagy segítséget jelentett, mert a dél-szlovákiai kommunisták nagyszerűen tudták alkalmazni magyar viszonyok közt is azt a gazdag tapasztalatot, amelyet a népfrontpolitika szervezésében a CSKP-ban szereztek. 1942 második felében kapcsolódott be a KMP vezetőségének munkájába Tonhauser Pál, aki 1942 -43-ban Kádár Jánossal együtt volt tagja a központi bizottságnak. Ebben a KB-ban tevékenykedett többek közt Szirmai István is, aki az északerdélyi kommunisták mozgalmi munkáját irányította. Az elmondottakból tehát kitűnik, hogy a dél-szlovákiai kommunisták tevékenysége közvetlenül is komoly segítséget jelentett a Kommunisták Magyarországi Pártjának, A EGYÜTT FASIZMUS ELLEN mozgósítani kell, hogy az országot kiszabadítsák a német szövetségből és átvezessék az antifasiszta világkoalícióba. 1942 februárjában megalakult a Magyar Történelmi Emlékbizottság, az antifasiszta erők fedőszerve, amelyben a kommunisták mellett szociáldemokraták, szakszervezetiek, a Kisgazdapárt képviselői, a Nemzeti Parasztpárt tagjai, valamint számos közéleti személyiség vett részt. 1942 februárjának végén, a kommunisták kezdeményezésére az emlékbizottság elhatározta, hogy 1848. március 15-re emlékezve a Petőfi-szobornál tüntetést szervez, amelynek lényege: 1942-ben, 1848-ra emlékezve, a németellenes harcot állítani a mozgalom középpontjába. A tüntetés előkészítésében a kommunisták játszották a vezető szerepet. A haladó erők támogatásával 1942. március 15-én a dunaparti Petőfi-szobornál mintegy 8— 10 000 munkás és értelmiségi tüntetett a háború és Hitler ellen. Ez az óriási tömeg, Hitlert fujjozva, elindult a Parlament felé, hogy ott is megismételje követeléseit. De a budapesti rendőrség több száz főnyi tagja erőszakosan feloszlatta a tüntetőket és vagy 90 kommunistát letartóztatott Ez az esemény a magyar ellenállás történetében rendkívüli jelentőségű volt. A magyar antifasiszták első ízben mutatták meg a széles nyilvánosság előtt, hogy mekkora politikai erő sorakozott fel mögöttük. 0] SZÖ: Milyen szerepe volt a dél-szlovákiai kommunistáknak a magyar ellenállási mozgalomban, illetve a KMP tevékenységében? Dr. PINTÉR: A Horthy-rendszer tisztában volt azzal, hogy a dél-szlovákiai és kárpát-ukrajnai ŰJ SZÓ: A Szlovák Nemzeti Felkelésben jelentős számú magyar is harcolt. Ez a tény népeink kapcsolataiban kétségkívül a pozitív hagyományok közé tartozik ... Dr PINTÉR: A Szlovák Nemzeti Felkelés 1944 augusztusa végén közvetlenül is komoly hatást gyakorolt a magyar antifasiszta erőkre, gyorsította azt a kibontakozást, amelynek célja az volt, hogy a magyar antifasiszta mozgalom elérje: Magyarország szakítson Hitlerrel és kövesse a román, a jugoszláv, finn és szlovák nép példáját. A felkelés hatását különösen a Szlovákiával határos területeken lehetett érezni. A felkelés Időszakában a határmenti magyar alakulatok katonáinak egy része átment Szlovákiába és a felkelők oldalára állt. A felkelés idején érkeztek Szlovákiába a Kijev mellett kiképzett magyar partizáncsapatok, akiket a körülmények miatt nem lehetett közvetlenül Magyarországra szállítani, de céljuk elérése szempontjából jó bázisnak ígérkezett a felkelési terület. így került szlovák földre a Nógrádi Sándor és Fábry József által vezetett partizáncsapat, amelyek Szlovákiából Magyarországra mentek. A Szlovák Nemzeti Felkelés leverése után, amikor szlovák területen ismét kibontakozott a partizánharc, igen nagy számban találunk magyarokat a szlovák partizánok közt. A Petőfi-egység létszáma 1944-ben majdnem 300, a Nógrádi Sándor vezette egység mintegy félszáz volt. A Vörös János egységben, eddigi tudomásunk szerint, több mint 100 magyar partizán harcolt. A már említett nagyobb magyar partizánegységek mellett találkozhatunk magyar partizánokkal a Sztálin, Hruscsov, Alekszandr Nyevszkij nevét viselő nagy partizánegységekben, vagy a Szuvorovról elnevezett partizánbrigádban, továbbá a Štefánik, Jánošík, az Előre, a Halál a fasizmusra! partizánegységekben, vagy a Gottwald, Jan Zižka, valamint a Ján Suchanský nevét viselő partizáncsoportokban. Ezek együttes létszáma, tehát a szlovák partizánok harcaiban résztvevő magyarok száma több mint háromezer. Itt szeretném megemlíteni, hogy a cseh területeken is több példa volt arra, amikor a visszavonuló magyar csapatok a németekkel szemben a cseh hazafiak, partizánok segítségére siettek. Pl. a Karácsonyi vezérőrnagy vezette 16. hadosztály, amelyet a németek lefegyvereztek, mert megtagadták a német parancsok végrehajtását. Ezek a katonák, Karácsonyi vezérőrnaggyal az élen, 1944 májusában, amikor a cseh és morva földön SS-különítmények és menekülő német egységek hemzsegtek, felvették a kapcsolatot a szovjet partizánparancsnoksággal és az egyik vysoíanyi nemzeti bizottsággal. Megállapodtak abban, hogy a magyarokat újra felfegyverzik. A magyar katonák vállalták, hogy részt vesznek a vidék megtisztításában a német fasiszta csapatoktól. Szavukat be is tartották. A szovjet partizánparancsnokság és a morva terület nemzeti bizottsága pedig külön elismerésben fejezte ki köszönetét és elismerését. Nemrégiben Budapesten „Harcok és emlékek" címmel könyv jelent meg, amely több olyan visszaemlékezést közöl, amelyben magyar katonák leírják, hogyan kapcsolódtak be a cseh területeken az ellenállási mozgalomba.