Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

MEGOLDÓDIK-E SOK MILLIÓ OLASZ PROBLÉMÁJA • KÖZÉPKORI TÖRVÉNYEK ÁLDOZATAI • EGYENLŐSÉG A CSALÁDJOGBAN IS • A VATIKÁN MAKACSKODIK z olasz képviselőház a múlt év novemberében egy „maratoni obstrukciős vita után elfogadta az ún. kis válásról szóló törvényjavaslatot. Ellene szavaztak a kereszténydemokraták, a monarchisták és az újfasiszták. A törvényjavaslatnak most a szenátus elé kell kerülnie, s ha ott is elnyeri a jóváhagyást, Olaszországban még ez évben lehetővé válik a házasságok^ felbontása. A törvény elfogadása lényegében egy csaknem egy évszázada folyó harc eredménye lenne és több millió olasz állampolgár problémáját oldaná meg igen rövid idő alatt Olaszországban csak a polgári úton kimondott különélés létezik, ami azt jelenti, hogy a házasság feloldhatatlanságának katolikus egyházi törvénye alapján, a különélő felek nem köthetnek új házasságot. Hogy milyen nagy társadalmi, emberi problémákat okoz ez, hallgassuk meg erről Gabriella ParQa „A különélők" c. nemrég megjelent könyvének első mondatait: „Olaszországban az egyének egy különleges kategóriája létezik. Azok, akik sem nem szabadok, sem nem házasok, és mindkét csoport hátrányait szenvedik, anélkül, hogy bármiféle előnyük is lenne. A szabadok a valóságban nem szabadok, mindenekelőtt azért nem, mert nem házasodhatnak meg, de ugyanakkor megvannak a családdal szembeni kötelességeik; a házasoknak, ha már nem is szeretik társukat, hűségesnek kell maradniuk ..." Hány különélő ember van Itáliában? Gabriella Parca adatai szerint két és fél millió. S mivel ezek egyharmada új, „illegális" családot alapított, ezek új élettársai és gyermekeik is, összesen mintegy ötmillió ember él a törvényen kívüli családokban vagy egyedül. Azt jelenti ez, hogy az ország lakosságának mintegv kilenc százaléka — felnőttek és gyermekeik — sodródott bele a házasság feloldhatatlanságának súlyos drámájába és szenvedi el annak káros következményeit. Fehér özvegyek Ami a házasságok felbomlásának okait illeti, ezek között találkozni jellegzetesen olaszokkal is. A könyv szerzőjének statisztikai adatai alapján az országban mintegy félmillió „fehér özvegy" él, olyan asszonyok, akik tíz, búsz éve várják haza férjüket az emigrációból, ám hiába, mert a munkavállalás miatt külföldre kényszerült és újra családot alapított élettársuk már hírt sem ad magáról. Ami az egyéb okokat illeti, azok alig különböznek — legfeljebb arányaikban — más országok hasonló statisztikáitól, ezért nem is soroljuk fel őket. Beszélnünk kell viszont azoknak a gyermekeknek a szerencsétlen helyzetéről, akik a házasságok feloldhatatlanságának áldozatai. Legnagyobb részük 135 százalékuk) édesanyja hajadon, az apa „Ismeretlen", mivel az jogilag, kötelességek szempontjából a törvényes feleségéhez kötődik. Az esetek 21 százalékában az apa a valóságos, az anya viszont „meg nem nevezett", mivel egy különélő asszony és egy nőtlen vagy özvegy férfi nem törvényesített együttéléséről van szó. A legsúlyosabb a helyzete azoknak a gyermekeknek, akik két különélő ember együttéléséből születnek. Az apa családtaggá fogadhatja ugyan a gyermeket, s az viselheti apja nevét, de sohasem lesz törvényesített édesgyermeke és nem illeti meg ilyen jogon az örökség sem. Csoda-e, ha a különélők 94 százaléka — Gabriella Parca vizsgálatai szerint — igent mondott a válás bevezetésére? A Doxa közvéleménykutató intézet vizsgálatai arról tanúskodnak, hogy nemcsak a különélők, hanem általában az olasz lakosság körében többségben vannak a válás bevezetésének hívei. A statisztikai adatok szerint igen-nel válaszolt az ún. kis válásról szóló törvényjavaslatra a megkérdezettek 54,7 százaléka, a nem-mei válaszolók aránya viszont csupán 26,7 százalék. Mit is tartalmaz a szocialista Fortuna képviselő által beterjesztett és az összes baloldali párt, sőt a szociáldemokraták és a liberálisok által is megszavazott törvényjavaslat? A házasság felbontását 5 évi megszakítás nélküli különéléshez köti s az okok között olyanok szerepelnek, mint a házastárs tíz évet meghaladó börtönbüntetése, kegyetlenség, a közös otthon elhagyása, súlyos becsületsértés, házasságtörés. A válni szándékozóknak először be kell majd adniuk a törvényes különélés iránti keresetet, s az egyhónapos terminus és a békítő kísérlet meghiúsulása után megállapítják a tartásdíjat, a különélés anyagi feltételeit. Ha aztán a tényleges különélés már öt évig tart, kimondják majd a válást is. „Világszenzáció" lesz az első válás „Az első törvényesen elvált házaspár képe ott szerepel ma/d minden lap első oldalán, mint annak idején az első lottónyertesé" — írta nemrég az Espresso című olasz hetilap. S hányan követik majd őket? Egy év óta a küezer líra (6—10 hónapi átlagos szakmunkás keresetnek megfelelő összeg!) „Demokratikus intézmény lesz-e a válás vagy kevesek kiváltsága?" — nem véletlenül tette fel a kérdést az Espresso, hozzátéve "... — azt már tudni lehet, hogy lesz egy gyorsított és egy közönséges eljárás, egy a gazdagok és egy a szegények számára ..." S ha meggondoljuk, hogy a válás már eddig is lehetséges volt a gazdagok számára — Mi lönélés iránti keresetek száma megduplázódott. Nem véletlenül. Sokan, a válás bevezetésére számítva, azt akarják, hogy az ötéves különélési idő egy részét a törvény életbelépéséig már letöltsék. Számítások szerint az első időszakban igen nagy lesz a felbontott házasságok száma, hiszen igen sok, 20— 30 éve esedékes bontóper kerül egyszerre a bíróságok elé. Igy az első években Olaszország elérné azon katolikus országok válási statisztikájának arányait, ahol viszonylag kevesebb a válás, mint a nem katolikus országokban (kb. 0,5—0,4 ezrelék). Ezután a válási hullám után úgy tartják, hogy az országban évi átlagban 25—30 ezer válás lenne, kb. 0,2 ezrelék, szemben a világstatisztikában vezető USA 2,25, vagy a közepén helyet foglaló Szovjetunió 1,1 ezrelékével. Olaszország azonban a kiváltságok országa, s nem véletlenül téma már most is a lapok hasábjain: az 5 év csak a szegény embereknek lesz 5 év. S még így is rettentően drága: kb. 500—800 rnssmmwmm*' ~ ' " számos olasz művész példája bizonyítja —, ez a feltételezés több mint indokolt. Az ún. „import-válás"-ra még inkább mód nyílik majd a válási törvény bevezetésével. A válni akaró fél elmegy például Svájcba, ott munkát vállal, beadja a válóperi keresetet és a válását azután „olaszosítják". fgy az öt év lerövidülhet kettőre is, sőt egy „jó ügyvéd" esetében hat hónapra is. Mibe kerül majd mindez? A számítások szerint 2 millió lírába! Ha megvalósul Olaszországban a válás bevezetése, egy évszázada folyó harc ér véget. Az első törvényjavaslatot ugyanis Salvatore Morelll képviselő, társadalmi problémákkal foglalkozó kutató nyújtotta be 1878-ban! 1902-ben nyújtották be a parlamenthez az ún. Zanardelli—Coccu Ortu válási törvényjavaslatot. Többséget soha nem nyertek el e javaslatok (az 1954-es Luigt Renato Sansona javaslat sem), viszont az 1902es javaslat ellen például három és fél millió aláírást viselő petíciót nyújtottak be. Azóta azonban sok víz folyt le a Teverén, és megváltozott egynéhány Egy azok közül, akik szakítottak a nőtlenségi kényszerrel. Lebert tisztelendő pappá szentelésekor és ma, otthonában mint újdonsült házas. dolog az olasz családjogban is. A múlt év vége óta például már nem büntethető börtönnel a házastársi hűségit megszegő feleség sem. Mert eddig büntethető volt. (Tartós hűtlenség esetén a férj is.

J A múlt év végén eltörölt középkori törvény nyolcezer embert érintett. Közben olyan édesanyát, akinek kisgyermekével a karján kellett börtönbe vonulnia. Hogy miért? Azért, mert miután férje tíz évvel ezelőtt elhagyta, tíz év után életközösségre lépett egy férfival. A férj bosszúból feljelentette elhagyott feleségét. Hogy 6 hagyta ott annak idején a családi fészket? Ez mind nem számított. A törvény az törvény, mégha embertelen és elavult is. Törvény lesz-e a javaslatból? Végül is törvény lesz-e a képviselőház által már elfogadott törvényjavaslatból? A szenátusi vita kimenetele nem kétséges: itt is nagy többsége van a javaslatnak. Érdemes lesz néhány véleményt idézni maguknak a képviselőknek a szavaiból, a válást helyeslőkéből és ellenzőkéből is. Loris Fortuna (szocialista képviselő, a javaslat kezdeményezője): „Törvénynyel kényszeríteni rá a feloldhatatlanság követelményét arra, ami már felbomlott, igen nagy ellentmondás a között, ami van és aminek lennie kell. Nem arról van szó, hogy jóindulattal vagy közönnyel nézzük-e egy család szétbomlását, hanem arról: elfogadjuk-e azt, ami már bekövetkezett, a helyrehozhatatlan szakítást..." Leonilde fotti (az Olasz Kommunista Párt képviselője): „Bármennyire is erősek lehetnek az érzések, amelyek egy férfit és egy nőt egybekötnek, változhatnak ... S amikor többé már nem léteznek ezek az érzések, nincs meg többé a morális alap sem, amelyre a házasság épült..." Aldo Bozzi (liberális párti képviselő): „Amikor a tények bizonyítják, hogy a kibékülés nem következett be a különélés intézménye nem más, mint a válás ténye..." Angelo Castelli (kereszténydemokrata képviselő): „A válás lehetősége egy öntudatlan ösztönző, élezi az ellentéteket, véglegessé és gyógyíthatatlanná teszi a nézeteltéréseket, és elbátortalanít minden megbocsátást készséget..." A kereszténydemokraták dilemmái A kereszténydemokrata párt, az ország legerősebb pártja, igen nehéz helyzetbe került a válási törvényjavaslat képviselőházi elfogadásával. A Vatikán nyomása rendkívül erős és álláspontja hajthatatlan. Milyen lehetőségek kínálkoznak a kereszténydemokraták előtt a törvényjavaslat elgáncsolására és milyen eshetőséggel? 1. Megakadályozni elfogadását a szenátusban. Mivel az elfogadáshoz megvan a biztos többség, ez csak akkor sikerülhetne, ha a kereszténydemokratáknak egy új középbaloldali koalíciós kormány megalakítása esetén sikerülne megegyezéssel visszavonulásra késztetni a szocialistákat, a szociáldemokratákat, a köztársasági pártot. Ez igen valószínűtlen. 2. Alkotmányellenesnek minősítheti a válási törvényjavaslatot az alkotmányjogi bíróság révén. Ez a megoldás sem látszik valószínűnek. Sőt, a válást helyeslő pártok kijelentették: ez esetben maga a lateráni egyezmény (az olasz állam és a Vatikán kapcsolatát szabályozó, a Mussolini-időkben született egyezmény) megváltoztatása ellen indítanának harcot. 3. Népszavazás. Ez veszélyes út, két okból is. A többség a válás mellett foglalna állást és szembeállítaná egymással a katolikusokat. Mindezeken túl felvetné a lateráni egyezmény megváltoztatásának szükségességét is. 4. Kormányválság. Ez csak késleltetheti a törvény elfogadtatását. 5. Parlamenten kívüli „megoldás": új választások kiírása. Ez azon túl, hogy szembeállítaná egymással a katolikus hívőket, „válásháborút" idézhetne fel, teljesen lehetetlenné tenné az együttműködést a középbal pártjai között. Ennek az együttműködésnek a létrehozására viszont éppen most történnek rendkívül szívós erőfeszítések. Olasz politikai körökben az a vélemény, hogy a válásról szóló törvényjavaslat még 1970-ben törvénnyé lesz Olaszországban. S ez azt jelentené, hogy Itália fontos lépést tenne előre azon az úton, hogy korszerű, demokratikus állammá váljék olyan szellemben és mértékben, ahogyan azt a köztársaság alkotmánya előírja.