Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

Megjegyzések Egri Viktor cimu regényéhez Egri Viktor legújabb regényében az első világháború utáni időszak legnagyobb történelmi tragédiájának, a rasizmus térhódításának emberi-pszichológiai feltételeit teszi vizsgálat tárgyává. Célja: egy hamis ideológiák hatása alá került ember életútján keresztül szembenézni a közelmúlt történelmével, a keresztény humanizmus eltorzulásának, az emberi, etikai magatartás abszurd kificamodásának okaival. A probléma természetesen sokkal bonyolultabb annál, minthogy egy életregény keretei közt a kielégítő választ meg lehessen adni. A fasiszta eszmék tömegmérgező hatásáról, az embert bestiává vátoztató erejéről dokumentumok ezrei, élő, sok-sok embert a mai napig fogva tartó, fájó emlékek tanúskodnak. Azoknak azonban, akik annak idején legfeljebb gyermeki csodálkozással lehettek mindennek tanúi, s különösen az azóta felnőtt generációk számára ma ls az egyik legmegfejthetetlenebbnek látszó kérdés az, hogy milyen okok vezethették az akkori idők egyszerű emberét önön nevének megcsúfolására, elaljasodására. Egri Viktor úgy közelít ehhez a kérdéshez, ahogy az a művész, az író számára a legméltóbb: az ember belső adottságai felől. Regénye főhőséül egy olyan fiatalembert választ, akinek körülményei látszólag semmiben sem indokolták, hogy fasisztává legyen, s mégis fenevaddá, legközvetlenebb környezetének kegyetlen hóhérává vált. Egy megesett papszakácsné lányának fiaként született, apja az első világháború utáni hosszú szibériai fogságából roncsként,, vérbajjal érkezett haza, s amíg élt, mint kocsis dolgozott egy zsidó nagykereskedőnél. A tönkretett élete miatt elkeseredett ember ivásnak adta fejét, részegségében gyakran szinte nyomorékká verte feleségét és gyerekét. Azok ilyenkor védelmet, menedéket, legtöbbször a velük egy udvarban lakó, zsidó cipészcsalád körében találtak. Az apa halála után az anya a nagykereskedő egyik fiának szeretője lett. A fiú gyermekkori, az okosabb, gazdagabb zsidógyerekekkel szembeni irigységéből, majd az anya szeretőjével szembeni ugyancsak gyermeki féltékenységéből a szerzetesek passió-játékainak hatása alatt zsidógyűlölet, és a katonáskodás éveiben a Szudéta-vidék német fasisztái között megideologizált antiszemitizmus lett, amit végül betetőzött a szlovák gárdistáktól kapott politikai nevelés. Mindezek következtében csupa elvhűségből szembefordult legjobb embertársaival s környezetének vad-rémalakja lett. Mint aktív fasiszta, elvitette anyja szeretőjét, s összes zsidő szomszédjait. Heinit, legjobb barátját, aki gyerekkorukban nemcsak minden jó falatját, de amikor apja verései elől kellett menekülnie, igen sokszor ágyát is megosztotta vele, menekülés közben ő maga tartóztatta le. A kitoloncolásoknál bestialitásával magatehetetlen öreg zsidók halálát okozta, saját kezdeményezésű „tisztogató" akciójának áldozata lett többek közt nagyanyja egyetlen öregkori társa és támasza, élete végéig titkolt ifjúkori szerelme, egy zsidó földbirtokos, kinek halála után kiderült, hogy a fiú vérszerinti nagyapja, tehát tulajdonképpen ő maga is félig zsidó. Jótevőivel, barátaival, anyjával, nagyanyjával, majd feleségével való szembekerülése után így jut el végül oda, hogy önmagával kell szembefordulnia. Közben beérett a történelem ítélete is, a szovjet csapatok felszabadították Szlovákiát, a vallásossága miatt valamikor „Agnus Dei"-nek csúfolt Jankó önmaga fölött ítélkezett, öngyilkos lett. E vázlatos ismertetésből is kitetszhet, hogy a regény története kissé mesterkélten kiélezettnek, romantikusan túldramatizáltnak hat. Nehéz elképzelni ugyanis, hogy egy falusi pap mellett szakácskodó megesett nő élete végéig titokban tarthatja, hogy gyermekének apja a szomszéd tanyának földbirtokosa. Az írónak azonban szüksége volt e kissé naivnak ható, de végső soron nem abszolút valószínűtlen föltevésre, a regény pszichológiai logikája, írói mondanivalóul szánt tanúsága erre épült. „Nem sokkal azután — Írja a regény befejező sorai közt „Agnus Dei" barátja és ellenhőse, Heinz Heini — Hajdútól megtudtam, hogy Jankó nagyapja zsidó volt, és éppen ö okozta a halálát. Magyarázzam-e még, mennyire fonákjára fordít mindenfajta gyűlöletet és nemzeti elfogultságot éppen az ő sorsa?" Az egész regény e tanulság hathatós illusztrálására van fölépítve. Az író azzal, hogy a kegyetlenségeket többek közt azokon követteti el Jankóval, akiknek a legtöbbel tartozott, akiknek életét köszönhette, fölfokozottan és tényszerűen bizonyítja be, hogy önmaga ellen vét, aki a humánum ellen vétkezik. Az ezt bizonyító pszichológiai dráma egy szimultán sakkozó előre eltervezett lépéseinek tervszerűsége szerint van fölépítve, azonban helyenként érezhető, hogy a valóság kissé mesterkélt stilizáltságban rendeződik egy elvont tétel sablonjához. Egri Viktor realista stílusa ellenére a cselekmény, felépítésén túl is érződik, egy a romantizmus túlzásaira, illetve bizonyos fajta egyoldalúságaira emlékeztető valóságlátás, vagy láttatás a regényben. Adódhat ez részben abból, hogy az egyik főhős ösztönökre, érzelmekre, indulatokra alapozott irracionális valóságszemlélete szükségszerűen hordoz magában többek közt ilyen vonásokat. Következménye lehet annak is, hogy két világ — üldözöttek és fasiszták — szembeállítása már önmagában is a szélsőségek hangsúlyozását involválja. De jóság és gonoszság, tisztaság és bűn, gáncstalan önzetlenség és kegyetlen tekintetnélküliség stb., olyan mereven osztódik el a két tábor pozitív, illetve negatív főalakja között, hogy az már-már a sematizmus egykori gyakorlatát juttatja eszünkbe. Azzal ellentétben azonban itt nem a pozitív, hanem a negatív hős a színesebb, gazdagabb, emberibben ellentmondásosabb, tehát életszerűbb. A lehetőségeiben többre, jobbra érdemes és mégis fasisztává vedlett Jankó ellentétpárja, a zsidó Heinz Heini alakja sajnálatosan halványnak sikerült, úgyszólván csak Jankóval szembeni észrevételeiben él a regényben. De vonatkoztatható ez Heini egész társadalmi hátterére, a felvillantott arcélekben érdekes egyéniségeket sejttető testvéreire, s az ugyancsak Heinzzékkel, Jankóékkal egy udvarban élő nagykereskedő népes családjára is. Mindezek alapján azt hihetnénk, hogy az író jobban ismeri Jankôék világát. Az apa, az érzelmi vergődéseiben önmagát mindig másokért föláldozó anya, a melegszívű nagyEgri Viktor írói erőssége a különböző szituációkban való könnyed beleélő-, intenzív átérző-készsége. Tiszteletre méltó az író bátor kísérletezőkedve, amelylyel képes szinte egy teljes életmű beidegzettségein túllépve új megoldásokat keresni. Stílusát határozottan gazdagította, hogy leíró realizmusát az „önregény" vallomásos belső monológjai által az intellektuális próza felé közelíti. A regényen erősen érződik a drámaírói véna is. Az alapstílus önvallomás, amelyben azonban a drámai jelenetek egész sorát építette bele minden törés és erőltetettség nélkül. Az egyik legfelejthetetlenebb az öreg zsidő házaspár elhurcoltatásának képeiben, érzelmi feszültségében megrázó erejű tragédiája. Tragédia a megtévedt „Agnus Dei"-nek fordulataiban, drámai összeütközéseiben bemutatott élete is, s minden valószínűség szerint e drámaíságból ís következik a könyv katarzist kiváltó, az olvasót a humánumra nevelő, megtisztító ereje. VARGA RÓZSA anya mind nagyszerű regényalakok, szűkszavúra szabott szerepeikben is teljes sorsú emberek. Ugyanakkor a Frledman és a Heinz család tagjai csak sokat sejttető sziluettek árnyalakjaiként lebegnek a könyv oldalain. Nem ismerjük múltjukat, belső gyötrelmeikről és kegyetlen sorsukról Is többnyire csak értesüléseink vannak, de — egyetlenegy megrázó esetet kivéve — nem élteti át velünk az író belső drámáikat. Jankónak ismerjük majdnem minden élményét, a gyermekkori játékoktól, iskolától kezdve, inas- és katonaéveinek sikerein, kis és nagy szerelmein át egészen a családalapításig és „közéleti szereplésedig. Ezzel szemben Heinivel kapcsolatban szinte egészen véletlenül értesülünk arról, hogy pl. menyaszszonya is van. Pedig a regény alapkonstrukciója megkövetelné az ellentétpárba állított két világ valamilyen fajta egyensúlyát. A regény ugyanis a két főalak, Jankó és Heini párhuzamos, naplószerü vallomásaira épül. Ugyanannak a valóságnak egymástól homlokegyenest eltérő érzékelésére, s ezen egy valóság két külön szubjektív világának elfogulatlan, pszichológiai mélységű tükröztetésére a párhuzamosan futó vallomások, belső monológok formai megoldásánál jobbat nem is lehetne elképzelni. Az író azonban nem tartotta be következetesen ennek a formai megoldásnak öntörvényű logikáját, s a látszólag formai egyensúlytalanság a legfőbb írói mondanivaló súlyát, hitelét is bizonyos fokig ingataggá teszi. Az olvasóban hiányérzeteket kelt, hogy az író az ösztönök, indulatok, érzelmek fokán próbálja nyomon követni negatív hőse gondolkodásmódjának alakulását, de nem motiválja kellőképp, illetőleg csak deklaratíve dokumentálja — pedig kézenfekvő alkalma lett volna életszerűen bemutatni, hogyan épül ez egy társadalmi csoport köznapi szokásainak, vallásának titokzatos érthetetlenségéből következő Idegenségre, s néha reális osztályellentétekre. A zsidó-probléma történelmi okaira is túlságosan leegyszerűsítetten, elnagyolva, valahol a felszínen lebegve utal. Az igaz, hogy a faji üldözés és likvidálás ténye nivellál minden társadalmi és személyes különbséget a zsidók között úgy önmagukon belül, mint kívülről nézve. Az író azonban nemcsak a végkifejletet, hanem az antiszemitizmus kialakulása folyamatának bemutatását tűzte ki célul, s ehhez kevésnek látszik a keresztény és katolikus ideológia irracionalizmusára és nem is egészen egyértelmű zsidóellensségére építeni. Jankó antiszemitizmusa kialakulásának folyamatát az író ugyanis mindenekelőtt ezzel dokumentálja, s hogy ezt tartja a leglényegesebbnek, asszociatív erejével ezt szuggerálja a könyv címe is. Kétségkívül nagy szerepe volt ennek is, s meg kell jegyezni, hogy csak elismerés illeti az írót, amiért ebben nem is anynyira Krisztus keresztrefeszítésének demagóg kihasználására, hanem a katolikus vallásnak a gondolkodásmód deformálására való hatásának bemutatására helyezi a súlyt. Az antiszemitizmus kialakulásának okai közt mindez csak egy lehetséges motívum, de nem a lényeg, hiszen a német fasizmus például egyáltalán nem erre építette antiszemita érveit. A könyv második fele már az aktív szlovák fasizmus időszakában játszódik, s ebben a részben a belső torzulások és a kíilsö világ abszurditásai már okadatoltabban, egymást erősítő szinkronban kerülnek bemutatásra.