Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-06 / 31. szám, péntek

A CSKP Központi Bizottsága legutóbbi plenáris ülésének vitája (Folytatás a 8. oldalról) nek abban, hogy a termelés az irányítás és a szolgáltatások valamennyi terén a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák a gazdaságosságot, a takarékosságot, az állami és termelési fegyelmet és a szocialista törvényességet. A csoportok szükség esetén ellenőrzést hajtanak végre az üzemekben. Jogukban ál), hogy megismerkedjenek az ellenőrzött objektum alapvető dokumentumaival. Jogukban áll, hogy magyarázatot kérjenek az olyan felelős személyektől, akik megsértik a fegyelmet, eltűrik a halogatást, a takarékosság hiányát és viszszaélnek a funkciójukkal. Az üzemekben és szervezetekben az ellenőrző csoportok közvetlenül a pártszervezetek vezetésével dolgoznak. Ez a rendszer így nagyon jól működik. Az tizeinek, kolhozok és hivatalok vezetői kötelesek sokoldalúan támogatni ezeket a csoportokat, és kiküszöbölni az általuk megállapított hiányosságokat. 8 millió funkcionárius dolgozik tízekben a csoportokban, ós 40 százalékuk kommunista. Az SZKP így készíti elő a pártonkívülieket a párttagságra. Az ellenőrző szerv tekintélye és hatékonysága növelésének, valamint a párt tekintélye növelésének alapvető feltétele a hatékony vezetés. El kellene gondolkoznunk afelett, hogy a tagkönyvcserénél ne próbáljuk-e megnyerni a kommunistákat az ilyen ellenőrző csoportokban való munkára, melyekben együttműködnének a pártonkívüliekkel. Igy kialakíthatnánk a munkások, műszaki szakemberek és fiatalok elkötelezett aktíváját. Ha a párt be akarja tölteni a vezető politikai erő szerepót, akkor rendszeresen és tervsze

1rűen ellenőriznie kell határozatainak teljesítését. Nemcsak a párton belül, hanem azon kívül is, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben aktivizálnia kell a kommunistákat az állatni és gazdasági irányítószervekben. František Pene elvtárs: 1970. U. B. A Központi Bizottság eddigi piénumain elsősorban a politikai élet konszolidálásáról beszéltünk, a mai ülésen a fő figyelem a gazdasági konszolidálás kérdéseire összpontosul. Ez Központi Bizottságunk munkájának helyességét bizonyítja. A KB újból magáévá teszi azt az Ismert lenini elvet, hogy a politika nem létezhet gazdasúg nélkül, a gazdaság viszont nem létezhet politika nélkül. 1968 lanuárja után megfeledkeztek e törvényszerűségről. A jobboldali erők, melyek saját céljaikra akarták felhasználni az 1968 januári plénum eredményeit, figyelmüket elsősorban a gazdaság jelentősége, a párt vezető szerepe, a társadalmi tulajdon, a demokratikus centralizmus, a tervszerű irányítás lebecsülésére irányították. Nem véletlen, hogy a jobboldali erők elsősorban ezeket az elveket támadták. Ha valamit is megértettek Lenin tanításából, akkor bizonyára magukévá tették azt az elvét: aki az állam gazdasági irányítását kezében tartja, az irányítja az államot politikai szempontból is. Az elmúlt időszakban szándékosan hangsúlyozták a mi gazdaságunk és a többi szocialista ország népgazdaságának gyakran lényegtelen sajátos eltérő jellemvonásait, lebecsülték a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió gazdag tapasztalatait. A mi gazdasági reformunkról és az új irányítási rendszerről azt hirdették, hogy tévedhetetlen, és úgy terjesztették a közvélemény, sőt az egész világ elé, mint a szocializmus új minőségileg magasabb típusát, amely példaképül szolgál majd a többi országnak is. Szándékosan megbontották gazd.isági kötelékeinket a szocialista tábor országaival, nem vették figyelembe a proletár internacionalizmus elvét, és lenézték mindazt, amit a többi szocialista tábor országai elértek a szocializmus építésében. Hogy a jobboldal milyen eredményeket ért el ezen a téren, azt legjobban a tavalyi szeptemberi plénum bizonyítja, amelyen Husák elvtárs rámutatott, milyen következményei voltak pártunk, társadalmunk és egész közársaságunk politikai életében a jobboldali és opportunista erők tevékenységének. A jobboldali erők az alapvető kérdésekben hasonló okok miatt gyakorolhattak hatást a népgazdaságra, mint a politikai életre. A jobboldali erők 1968ban a demagógia segítségével fokozatosan elnyomták a párt társadalmi vezető szerepét, és a régi pártvezetőség fokozatosan meghátrált e nyomás előtt. Ugyanez a folyamat ment végbe gazdasági téren is. Emlékezzünk csak vissza Ota Sík tvsorozatára, amikor beszédével dolgozóink millióit befolyásolta. Azt állította, hogy csakis a múlt tagadásával érhetjük utol 2—3 éven belül a nyugati országok életszínvonalát. Ö volt az, aki elindította azt a folyamatot, amelynek célja volt, hogy közvéleményünk elhiggye a gazdasági vezető dolgozók, az igazgatók, sót, a miniszterek is dilettánsok, tehetetlenek. A televízió, rádió és sajtó elhallgattatott minden kísérletet, hogy vitába bocsátkozzanak ezzel a nézettel, s minden becsületes igazgató, párttitkár, vagy pártfunkcionárius támadások célpontja lett. A pártvezetőség passzivitása, valamint az agitáció, propaganda és Ígéretek a párt vezető szerepének kérdésében lehetővé tette, hogy a jobboldali erők és rendszerint ellenségeink a gazdasági életben támadást indítsanak a vezető pozíciók megszervezéséért. Sajnos, ez sok esetben sikerült nekik. Elsősorban nagy hangon azt hirdették, hogy nagyobb szabadságot kell biztosítani az üzemeknek a vállalkozásban, be kell szüntetni a terv funkcióját, és ígéreteket tettek, hogy az üzeméket a dolgozók üzemi tanácsa fogja irányítani, miközben teljes mértékben érvényesítik az új gazdasági modellt. Ennek célja az volt, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdonából fokozatosan csoporttulajdonba menjenek át. Ezzel szorosan összefüggött a pártszervezetek üzemi jogainak fokozatos beszüntetése. A dolgozók üzemi tanácsai döntöttek volna az igazgató leváltásáról és kinevezéséről. A propaganda nagyon céltudatosan hirdette, hogy igazgatókat elsősorban pályázatok segítségével kell keresni. A tömegtájékoztatási eszközök elferdítve tájékoztatták az olvasókat arról, hogy Nyugaton hogyan választják pályázatok segítségével az üzemek igazgatóit, de elhallgatták azt, hogy Nyugaton a tőkések osztálya közvetlenül befolyásolja elképzeléseinek és oszlályérdekeinek megfelelően a vezető dolgozók kiválasztását. Mi nem tagadjuk, hogy a termeiét. és az irányítás egyre bonyolultabb, ami fokozott igényeket támaszt a vezető dolgozókkal szemben. A vezető dolgozókat a választásnál azonban minden oldalról felül kell bírálnunk, így politikai, szakmai és erkölcsi színvonalukat is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elzárkózzunk a nyugati fejlett ipari országok ismeretei és tapasztalatai elől. Ezek a tapaszlalatok azonban olyanok legyenek, hogy összhangban álljanak társadalmunk érdekeivel. Határozottan fel kell lépnünk az olyan tapasztalatok átvétele ellen, melyek idegenek a szocialista társadalomtól és termeléstől. Ez távolról sem volt minden. Mindnyájan emlékezünk arna, mi minden történt ebben az időben. 1969-ben nem lélezett népgazdasági terv. Demagóg módon kihasználták a bérek és árak ösztönös emelkedését. A szocialista versenyt, a kötelezettségvállalásokat, mint az irányítás helytelen módszerét visszautasították. Egyre jobban érvényesült az a törekvés, hogy a munkásosztályt, mint politikai qrőt a szocializmus ellen használják fel. Bizonyára mindenki egyetért velem, hogy az ilyen következmények helyrehozása ma a párt legigényesebb, legnehezebb feladata. Gazdaságunk egészséges fejlődésének biztosítása természetesen sokkal több időt és rendkívüli intézkedéseket igényel. Ha meg akarjuk találni az utat népgazdaságunk bonyolult problémáinak a megoldásához, fel kell újítanunk a szocialista népgazdaság fejlődésének alapjait, el kell mélyítenünk és meg kell szilárdítanunk a párt vezető szerepét a gazdaságban, következetesen érvényesítenünk kell a társadalmi tulajdon, mint a szocialista termelési mód alapvető feltételét és erejét, a központi szervek és a termelési szféra, ós a termelési gazdasági egységek keretében fel kell újítanunk a demok 'atikus centralizmus elvét. Nem utolsósorban vissza kell adnunk a népgazdasági tervnek azt a szerepet, amilyent a szocialista országban tölt be, és amelyet az utóbbi években nem teljesített. Tanulnunk kell a többi szocialista ország tapasztalataiból. Nem tagadhatjuk, hogy a baráti országok az elmúlt időszakban több területen megelőztek minket a problémák megoldásában, a tervszerű irányítás tökéletesítésében és « gazdasági eredményekben is. Alapvető kérdés az irányítási és tervezési rendszer hatékony egybekapcsolása gazdaságunk tárgyi problémáinak irányításával. Az irányítási és tervezési rendszer nem öncélú, jelentős eszköz pártunk gazdasági politikájának megoldásában. Ilyen szellemben kell eljárnunk gazdasági politikánk további kidolgozásában. Ezen a téren ntjgy jelentősége lesz annak, hogy helyes pártpropagandát fejtsünk ki. A célmegoldások egyoldalú kiemelését, amit a pártvezetőség a múltban engedélyezett, a rövid lejáratú feladatok meghatározásával, ezek megmagyarázásával és a dolgozók megnyerésével kell helyettesíteni. Nem kell hangsúlyoznunk, hogy éppen ezen a téren sok a tartalék, amelyet ki kell használnunk a népgazdaság sikeres fejlesztésére. Ezenkívül minden erőt az idei terv teljesítésére kell összpontosítanunk, mivel ez pártunk mai politikájának döntő feladata. Részletesen lehetne elemezni a bonyolult kérdéseket és fontolgathatnánk, hogy megoldható-e minden égető kérdés ez évben. Tudnunk kell azonban, hogy míg az egyik oldalon sok a nehézség, a másik oldalon népgazdaságunkban sok a tartalék. Említsük csak meg, hogy több mint egymillió korona értékű a népgazdaság álló alapja és ebből csaknem 500 milliárd az álló alap értéke magában az iparban. így tehát a folyamatosan üzemeltetett gyárak álló alapjának levonása után a többi kapacitást átlagosan csak egy műszakra használjuk ki. Továbbá a befejezetlen építkezésekben több mint 100 milliárd korona van befagyasztva, a tartalékokban töbh mint 220 milliárd korona értékű termék van lekötve. A munkaerő kihasználása a munkaidőt és a munkatermelékenységet illetően rendkívül alacsony. Már évek óta vitatkozunk ezekről a tartalékokról és az üzemek figyelmét is csak mozgósításukra hívjuk fel. A tartalékok kihasználása rendkívül nagy jelentőségű a hazai piac helyzetének megjavítása szempontjából. A lakosság ellátásának megjavítása szorosan összefügg a lakosság életszínvonalával, pozitívan befolyásolja a pénz iránti bizalmat, csökkenti a vásárlási lázat, és támogatja a takarékosság, valamint a szakképzettség növelése iránti érdeklődést. A párt új vezetősége már a májusi és a szeptemberi plénumon egyértelműen meghatározta azt az utat, amely a politikai és gazdasági élet nehézségeinek kiküszöböléséhez vezet. Most az a feladatunk, hogy valamennyien a marxizmusleninizmus elvei alapján folytatott szorgalmas és céltudatos munkával hozzájáruljunk e tervek valóra váltásához. František Červenka elvtárs: A mai gazdasági problémák bonyolultsága és a megoldás szükségszerűsége megköveteli, hogy sokkal energikusabban oldjuk meg népgazdaságunk problémáit. Ki kell emelnünk a személyes felelősséget a terv konkrét feladatainak teljesítéséért. A szocialista termelés szervezése megköveteli minden területen a. központi irányítást, de ugyanakkor az üzemi szférában az irányítás hatékonyabb formáinak érvényesítését is. A hatékonyabb irányítás célja a tevékenység magasabb hatékonyságának biztosítása és a dolgozók kezdeményezésének széles körű fejlesztéséhez szükséges feltételek kialakítása. A szocialista verseny aktív résztvevőinek konkrét tapasztalatai és javaslatai azt mutatják, hogy a dolgozók határozott intézkedéseket igényelnek, amelyek rendet teremtenének gazdaságunk irányításában. Súlyos problémák mutatkoznak a munkaerők-gazdálkodás területén is. E problémák negatív következménye a jutalmazásban a szocialista elvek megsértése, a nagy munkaerővándorlás és a muukaerkölcs általános csökkenése. Fel kellene újítani a tervszerű munkaerő irányítást. A mai bérnivellizáció körülményei között illuzórikus lenne, ha azzal számolnánk, hogy a munkaerőkérdést a bérpolitika segítségével oldjuk meg. Közölte, hogy a középcsehországi kerületben 8000 dolgozó hiányzik. A bérintézkedések a munkaerő-toborzásban nem segítenek. Ezek ugyanis nem elég hatásosak. A bányászok átlagfizetése 2500 korona, a kohók alkalmazottaié 2200 korona, a gépipar alkalmazottaié 2100 korona. Ezenkívül a terciális szférában jelentősek és gyakran ellenőrizhetetlenek a bevételek. Ehhez még hozzá kell számítani, hogy meg kell oldani a mezőgazdaságban is a munkaerőkérdést, a tanuló fiatalok számának emelését stb. Ebből az következik, hogy a munkaerők — gazdálkodás problémájának tervszerű megoldása a mai időszakban szükségszerű. Červenka elvtárs azt mondta, hogy a felső irányító szervek számára érvényesnek kell lennie annak az elvnek, hogy az utasítások kiadásával nem fejeződik be tevékenységük, hanem ellenkezőleg, csak akkor kezdődik, mivel részben ők felelősek ezek megvalósításáért. Az üzemek és különböző intézmények vezetőiről beszélve Červenka elvtárs hangsúlyozta, hogy a párt természetes tekintélyének felújítása a gazdaságban elsősorban a kézzelfogható gazdasági eredményektől, a konkrét hiányosságok céltudatos megoldásától, minden egyes üzemben a fegyelem és rend bevezetésétől, az életszínvonal emelésétől és a dolgozók szociális biztonságérzetétől függ. Meg kel! válnunk azoktól a vezetőktől, akik jogtalan bérkövetelésekkel megbontották a népgazdaságot, ki akarták vonni az üzemeket az állam irányítása alól, gyalázták gazdasági és politikai szövetségünket a Szovjetunióval. Igy volt ez a kladnói Kábelgyár, a Kavaliw Üveggyár, a radotíni Rudé Letnice gyár, a zruői Sázavan és más gyárak igazgatóival. A mai gazdasági problémák sikeres megoldásának egyik alapvető feltétele a pártszervek és -szervezetek munkája hatékonyságának növelése a párt gazdasági politikájának megvalósításában, az emberek helyes gazdasági gondolkodásmódjának kialakításában, mivel az emberek tudatára az elmúlt időszakban hatással volt az ellenséges opportunista propaganda. Támogatta azokat a javaslatokat, amelyeknek célja, hogy a gazdaság területén érvényesüljön a párt vezető szerepe. Zdenék Fierlinger elvtárs: A múlt tapasztalatai után — mondotta bevezetőül Fierlinger elvtárs — a szocialista tábor országaiban arra törekednek, hogy a külterjes gazdálkodásról, amelyet jelentős beruházási feladatok és a nagyfokú alkalmazottság jellemez, a belterjes termelésre térjenek át, melynek jellemzője a munkaerő és a technika legcészerűbb kihasználása. Természetesen figyelmük arra irányul, hogy Ftemzetközi viszonylatban a lehető legnagyobb mértékben alkalmazzák a munkamegosztást. Ezért a szocialista országok gazdasága stabil és a nemzeti jövedelmük növekedése magas színvonalú. Sajnos, Csehszlovákia, amely a felszabadulás utáni 3—4 évben nagy előnyre tett szert a többi szocialista ország előtt, ma minden téren lemaradt, és ennek nincsen semmi objektív oka. Fierlinger elvtárs ezután rámutatott egyes tévedéseinkre, miközben megemlítette, hogy az 1961. évi szocialista alkotmányunk túlságosan derűlátóan értékelte további fejlődésünket, mivel ihegállapította, hogy már befejeztük a szocializmus építését és erőt gyűjtünk a kommunizmusba való átmenetre. Rámutatott arra, hogy 1962-ben a XII. pártkongresszuson megkezdtük gazdasági politikánk új irányzatának konkrét előkészítését, sok elvtárs azonban lebecsülte az SZKP XXII. kongresszusának nemzetközi Jelentőségét és nem tudott megválni a dogmatikus előítéletektől. A megújhodásra kifejtett becsületes törekvésekkel kapcsolatban elfoglalt elutasító álláspont, ezek meg nem értése egyre nagyobb ideológiai konfliktusokhoz vezetett. Eközben helyes elméleti, gazdasági terveink lényeges jellemvonásai csak papíron maradtak meg. A bérnivellizáció és a primitív egyenlősdiség szelleme még határozottabb formákat öltött, elzárta a teret az üzemekben és az egész szocialista vállalkozásban a szocialista versengés elől, és így akadályozta dolgozóink képességeinek, valamint a műszaki haladásnak jobb kihasználását. Az egyenlősdiség bármilyen formája felelőtlenségre, önzésre, az állampolgári és a munkaerkölcs megbontására nevel. Ezért az az elv érvényesült, hogy „az állati* mindent megfizet". A negyedik ötéves terv az adott körülmények között nem nyújtott lehetőséget gazdasá gunk egyensúlyának helyrebillentésére. Valamennyi területen, így a kulturális és a gazdasági sztérában is fokozódott a káosz, növekedett az általános csalódottság, és amikor az elégedetlenség gátja végül átszakadt, nem tudtuk visszatartani az erédetileg egészséges folyamatot, különösen akkor, amikor a külföldi szovjetellenes propaganda alkalmat adott arra, hogy nálunk mozgósítsanak minden reakciós elemet. Az 1968-ban bekövetkezett nagy ideológiai összetűzés következtében gazdaságunk irányítása mellékvágányra került, a termelésben az irányító dolgozók tekintélye csökkent, a gazdaság negatív eredményeit a tartalékokkal leplezték. Az önmagát szabályozó piacgazdálkodás leegyszerűsített, felelőtlen fogalma az emberekben még nagyobb zavart okozott. A munkafegyelem hirtelen csökkent, annak ellenére, hogy pártunk 1967 májusában a gazdasági reform szellemében józan tervet fogadott el, amely normális körülmények között lehetővé tette volna a fogyatékosságok fokozatos kiküszöbölését. A gazdaság irányítása kicsúszott a kezünkből 1968-ban. 1969 májusában bevezették az ötnapos munkahetet, és ez okot adott újabb munkaerők igénylésére, nem számítva azzal, milyen káros hatása lesz e szervezetlen eljárásnak az egész népgazdaságban. Fierlinger elvtárs Hangsúlyozta, hogy gazdaságpolitikánk céljait csak jobb politikai légkörben valósíthatjuk meg.