Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-27 / 49. szám, péntek

Andrej Gromiko a berlini dolgozók között Berlin — Andrej Gromiko külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a Né­met Demokratikus Köztársaság­ban, csütörtökön ellátogatott egy berlini üzembe. Az Október 7 ľ üzemben tett látogatásakor elkísérte az NSZP Politikai Bi­zottságának tagja, Paul Werner is. Ottó Winzer külügyminiszter szerdán este Berlinben fogadást adott Gromiko szovjet külügy­miniszter tiszteletére. A fogadá­son megjelent Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnö­ke, Willi Stoph miniszterelnök, továbbá a Német Demokratikus Köztársaság több más vezető személyisége. A fogadáson Win­zer és Gromiko pohárköszön­tőt mondott. Az NDK külügyminisztere po­hárköszöntőjében kiemelte: a Német Demokratikus Köztársa­ságnak mint szocialista német államnak történelmi küldetése, hogy megakadályozza egy újabb háború kiindulását német jöld­ről. Ebben a szellemben tette meg javaslatát a szövetségi köz­társaságnak kapcsolataik egyen­jogú, nemzetközt jogi alapokon nyugvó, szerződéses rendezésé­re. Hangsúlyozta a Német De­mokratikus Köztársaság eltö­kéltségét és készségét a Német Szövetségi Köztársasággal való békés egymás mellett élés megvalósítására, a két ország teljes egyenjogúsága alapján. /• f Meghalt Hevesi Gyula Hevesi Gyula, a Magyar Ta­nácsköztársaság egykori nép­biztosa, akadémikus, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának tagja szerdán, 80 éves korában elhunyt. Hevesi Gyula elvtársat már­cius 3-án, kedden délután 3 órakor temetik a budapesti Me­ző Imre úti (Kerepesi) temető munkásmozgalmi panteonjában. néhány sorban Pompidou megmagyarázza... FRANCIA-AMERIKAI KÖZELEDÉS? Baráti találkozó Szófiában Szófia — Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra szerdán este vacsorát adott a szocialista országok kommu­nista és munkáspártjai képvise­lőinek tiszteletére, akik Szófiá­ban kétnapos találkozón vettek részt. A szívélyes baráti légkörben eltöltött vacsorán részt vett: W. Lamberz, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságá­nak titkára, B. Lhamszuren, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának póttag­ja, a Központi Bizottság titká­ra, /. Szydlak, a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Politikai Bi­zottságának póttagja, a Közpon­ti Bizottság titkára, P. Nicoles­cu-Mizil, a Román Kommunista Párt állandó elnöksége végre­hajtó bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, P. Gyemicsev, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Pullai Arpád, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának titkára, J. Fojtík, a Csehszlovák Kommunista Párt titkárságának tagja, a Központi Bizottság titkára, bolgár rész­ről pedig Sztanko Todorov, a BKP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság titkára, Borisz Velcsev, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára és Venelin Kocev, a BKP Központi Bizott­ságának titkára. A vacsorán Todor Zsivkov mondott pohárköszöntőt, amely­re a vendégek nevében P. Gye­micsev válaszolt. K » M. ++ " , . ** | •• | * ituno e g y u 11 m u k o d e s A Krasznaja Zvezda a csehszlovák—szovjet hadgyakorlatról Moszkva — Zs. Taratuta al­ezredes, a Krasznaja Zvezda ha­sábjain számolt be a csehszlo­vák néphadsereg és a szovjet hadsereg közös hadgyakorlatá­ról. Mint az említett lap közli, ez a hadgyakorlat abban külön­bözött az előzőektől, hogy nagy számban vettek részt benne kü­lönböző egységek és alakulatok. A hadgyakorlaton csehszlovák alakulatok szovjet parancsno­kok irányításával, a szovjet ala­kulatok pedig csehszlovák pa­rancsnokok irányításával tevé­kenykedtek. A törzsek, az egy­ségek és a magasabb egységek a front mögötti szervek és kü­lönböző szolgálati ágak egysé­ges irányjtása alatt végezték feladataikat. A szovjet és a csehszlovák harcosok kiemelkedő katonai művészetről, magas fokú erköl­csi, pszichológiai tulajdonságok­ról, rendkívüli fegyelmezettség­ről tettek tanúbizonyságot. Alekszandr Majorov vezér­ezredes, a központi hadsereg­csoport parancsnoka, a hadgya­korlat vezetője az eredmények értékelésekor megállapította, hogy a két hadsereg harcosai magas fokú szervezettséget, szí­vósságot és kitartást tanúsítot­tak. Bebizonyították ismeretei­ket és katonai képességeiket. EGON BAHR nyugatnémet kancelláriai államtitkár vasár­nap ismét Moszkvába repül, hogy folytassa a szovjet kor­mánnyal februárban megkez­dett előzetes eszmecserét az erőszakról való kölcsönös le­mondás ügyében. ROMÁBAN bejelentették, hogy abbamaradtak a „balkö­zép" pártok vezetőinek tárgya­lásai az új olasz koalíciós kor­mány megalakításáról. A négy párt elhatározta, hogy egy új ülésen próbálják majd megol­dani a felmerült problémákat. LEOPOLD SENGHOR szenegá li elnök rendelettel Abdou Dio­fot nevezte ki az ország új miniszterelnökévé. URHO KEKKONEN finn ál­lamelnök, aki nem hivatalos lá­togatáson Moszkvában tartóz­kodott, tegnap a finn nagykö­vetség épületében díszebédet adott, amelyen részt vett Leo­nyid Brezsnyev, Alekszej Ko­szigin, Nyikolaj Podgornij, Bo­risz Ponomarjov, Andrej Grecs­ko, Nyikolaj Patolicsev és más hivatalos személyiségek. Kekko­nen elnök tegnap este hazauta­zott Helsinkibe. A MAGYAR ÉS A CSEHSZLO­VÁK TELEVÍZIÓ képviselői Bu­dapesten aláírták az 1970. évi közös munkatervet. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége — 60. születésnapja alkalmából — törvényerejű rendelettel Lenin­renddel tüntette ki Szergej Gorskov tengernagyot a szovjet államnak és a Szovjetunó fegy­veres erőinek tett kiemelkedő szolgálataiért. Szergej Gorskov 1956 óta a szovjet haditengerészeti flotta főparancsnoka és a honvédelmi miniszterhelyettese. 1970 II. 27. Már csak két nap választja él Ausztriát március 1-től, a parlamenti választások napjá­tól. A választási kampány haj­rája a múlt vasárnap Karintiá­ban megtartott tartományi vá­lasztások jegyében folyik. A tartományi választásokból ügyan nem lehet általános kö­vetkeztetéseket levonni, de bi­bonyos irányzotak már körvo­nalazódnak. A szocialista párti szavaza­tok az 1965. évi tartományi választások 134 000 szavazatá­val szemben 152 000-ra emel­kedtek, a mandátumok száma pedig 18-ról 20-ra. Ezáltal a Szocialista Párt abszolút több­séget ért el. Az Osztrák Nép­pártra adott szavazatok száma ezzel szemben 93 000-ről 90 000­re csökkent, s csupán 12 man­dátumot szerzett. A reakciós nacionalista Szabadságpárt (FPÜ) szavazatainak száma 36 000-ről 35 000-re csökkent, és így az eddigi 5 mandátum he­lyett, csak 4-et kapott. Igy ki­válik a karintiai tartományi kormányból. Az Osztrák Kom­munista Párt az 1965 évi 7502 szavazattal szemben 6571 szava­zatot kapott, és ezzel elvesz­tette mandátumát a tartományi parlamentben. A polgári lapok az FPÖ si­kertelenségét és a kommunisták viszonylagos jó eredményét a választások meglepetésének mi­nősítik. A karintiai kommunis­ták nyilatkozatukban megálla­pították: „A súlyos választási vesztességek trendje, amely évek óta Ausztriában — ezen belül Karintiában — tapasztal­ható volt, e választásokon csak­nem megszűnt." A kommunista szavazatok elemzése azt mutat­ja, hogy a kommunista párt Ka­rintiában új választói rétege­ket szerzett. A 204 választókör­zet közül 96-ban emelkedett a kommunistákra leadott szavaza­tok száma, 19 körzetben ugyan­azon a szinten maradt, 89 kör­Választási finis zetben pedig csökkent. Klagen­furtban a kommunisták az 1967. évi községtanácsi választások­kal szemben mintegy 200 szava­zatot szereztek. Völkermarkt ke­rület 18 körzete közül a kom­muunista párt 14-ben 215 szava­zatot nyert és 4 körzetben 12 szavazatot vesztett. A körzeti központokban és a nagyobb ipari központokban még nem sikerült új választókat szerez­nie, de ehhez is megvannak a feltételek — hangoztatja a ka­rintiai kommunisták nyilatko­zata. Figyelemreméltó, hogy a kisközségekben főként a fiata­lok szavaztak a kommunisták­ra. Érdekes továbbá az is, hogy a bécsi egyetemen tanuló szlo­vén diákok és a klagenfurti diákok a szlovén szervezetek javaslatára nem a Néppártra, hanem az OKP-ra szavaztak. A karintiai választások ered­ményéből a március 1-i parla­menti választásokkal kapcso­latban ilyen következtetések vonhatók le: Az Osztrák Néppárt Karin­tiában az 1966. évi parlamenti választásokkal szemben 106 000 szavazat helyett csak 93 000-et kapott. Csaknem biztosra vehe­tő, hogy a Néppárt elveszti par­lamenti többségét. Ugyanakkor azonban bár a Szocialtsta Párt­ra leadott szavazatok az 1966 évi 143 000-ről 152-000-re emel­kedtek, igen valószínű, hogy országos viszonylatban ez a párt sem kap abszolút többsé­get. Bár a Szabadságpárt hangos­kodik, hogy a választásokon több szavazatot és mandátumot szerez, reményei aligha telje­sülnek. Most a végső választási haj­rában a Néppárt görcsösen erőlködik, hogy a fenyegető „vörös többség" veszélyére hi­vatkozva, (s ezen aligha érti a rózsaszínű Szocialista Pártot) bizonyos kispolgári választói rétegeket megnyerjen. A Szo­cialista Párt pedig, amely már régen lemondott bármilyen ténylegesen szocialista politiká­ról és amely a néppárti kor­mány négy éve alatt egyszer sem lépett fel igazi ellenzék­ként, most mindenáron a nagy koalíció (Néppárt-Szocialista Párt) elérésére törekszik. Az Osztrák Kommunista Párt választási kilátásait mérlegel­ve Muhri elvtárs, a párt elnöke leszögezte, nagyjelentőségű lenne, ha a kommunisták képvi­seletet nyernének a parlament­ben. A jelenlegi választási rend­szerben azonban a kis pártok számára nagyon nehéz parla­menti képviseletet szerezni. Po­litikai és erkölcsi szempontból azonban igen fontos, mennyi szavazatot fog kapni az Osztrák Kommunista Párt. Békét Vietnamban! Washington — A francia nagykövetségen rendezett nagy­szabású díszvacsorával fejezte be washingtoni hivatalos láto­gatásának második napját Georges Pompidou francia el­nök. A nap folyamán az elnök az amerikai törvényhozás két házának együttes ülésén mon­dott beszédet és az amerikai kormány tagjaival, Laird had­ügyminiszterrel, Kennedy pénz­ügyminiszterrel és Rogers kül­ügyminiszterrel, valamint a kongresszusi vszetőkkel tár­gyalt. A szertk) esti díszvacsorán, amelyet a francia nagykövetsé­gen rendeztek, megjelent Nixon elnök is, hogy viszonozza azt az udvariasságot, amelyben még De Gaulle részesítette a múlt évben, Nixon párizsi látogatása­kor. Pompidou szerdai beszédét az amerikai kongresszusban a wa­shingtoni megfigyelők általában úgy értékelik, hogy az elnök ismételten védelmébe vette Franciaország közel-keleti poli­tikáját, és igyekezett megma­gyarázni azt az amerikai köz­véleménynek. Mint ismeretes, ebben a kérdésben széles körű kampányt indítottak az Izraelt támogató befolyásos politikai csoportok Párizs ellen. Pompi­dou beszédét egyes becslések szerint a törvényhozás tagjai­nak több mint negyedrésze nem hallgatta meg, hogy demonstrál­ja ellenzését. A két kormány között na­gyobb az összhang egyes euró­pai kérdésekben. Értesülések szerint azonban néhány wa­shingtoni politikus „kioktatás­nak" tekinti azt a néhány mon­datot, amelyet a francia elnök szerdai beszédében a vietnami kérdésről mondott. Mint ismere­tes, a francia elnök dicsérte Nixon „békés törekvéseit", de a háború befejezésére szólította fel Washingtont. Ez történik Latin-Amerikában % Választási kampány a terror légkörében Guatemala fővárosában csütör­tökre virradó éjjel ismeretlen tettesek száguldó gépkocsiból géppisztolysorozatot adtak le választási kampányt szervező kormánypárti politikusokra. Há­rom ember — köztük egy kép­viselőjelölt — a helyszínen meghalt. A támadók elmenekül­tek. 0 Balaguer nemkívánatos elnökjelölt joaquin Balaguer dominikai köztársasági elnök a Dominikai Forradalmi Párt nevében jelöl­teti magát a májusi elnökvá­lasztáson. A pártkongresszus­nak ez a döntése válságot rob­bantott ki. Balaguer jelölését követően lemondott tisztségéről dr. Guerrero Avilla, az elnök gazdasági tanácsadója, akinek az a nézete, hogy Balaguer új­raválasztása ellentétben van a nép érdekeivel. Martinez pénz­ügyminiszter, valamint Brea ipar- és kereskedelemügyi mi­niszter is lemondott tisztségé­ről. 0 Indiánok és diákok lázongása Kolumbiában A kolumbiai kormány rende­letére tegnap a következő sze­meszter egész időtartamára be­zárták a bogotai Universidad Nacionalt, a legnagyobb állami főiskolát. A kormány intézkedése 12 ezer diákot érint. A kormány azért határozta el az egyetem bezárását, mert a diákbizottság előző este 24 órás szolidaritási sztrájkot szavazott meg a már négy napja fizetésemelésért és a munkakörülmények megjaví­tásáért sztrájkoló kórházi orvo. sok követeléseinek támogatásá­ra. A diákok felszólították a kormányt, tegyen eleget az or­vosok követeléseinek. Tegnap húszezer diák tiltako­zó felvonulást rendezett Bogo­tában. A liberális Lleras elnök kormányzása idején eddig már háromszor szállta meg katona­ság a bogotai egyetemet. A kelet-kolumbiai pampákon kétszáz fegyveres guahiba in­dián fellázadt a nagybirtokosok ellen. Bogotai jelentések szerint a felkelő indiánok feldúltak egy nagybirtokot, majd vissza­húzódtak a pampákra, öt sze­mély életét vesztette. Az indiá­nok a fehér nagybirtokosok ki­zsákmányoló uralma ellen láza­doznak. A keleti pampák Kolumbia területének egyharmadát, mint­egy 400 ezer hektárt ölelnek fel, s már a spanyol uralom korszaka óta a népi ellenállás gócai. # Nyugtalan határ A venezuelai légierő állandó őrjáratot tart a venezuelai— guayanai határ mentén — je­lentette be Villasmil venezue­lai hadügyminiszter. Azt ís kö­zölte, hogy a cirkáló gépek a venezuelai flotta támogatásával készen állnak „beszűrődési" kí­sérlet visszaverésére. A minisz-' ter megjegyezte, hogy a leg­utóbbi venezuelai—guayanai in­cidens színhelye Ankoko folya­mi sziget volt. A hadügyminiszter sajóérte­kezletét megelőzően a venezue­lai külügyminisztérium egy nyilatkozatban azzal vádolta Guayanát, hogy „venezuelai ag­resszió látszatát akarja kelte­ni a közvélemény előtt". # Jubilál az ALALC Mexikóban megünnepelték a Latin-amerikai Szabadkereske­delmi Társulás (ALALC) fenn­állásának 10. évfordulóját. Az ünnepségen több mexikói mi­niszter szólalt fel. Valamennyi szónok egyetértett abban, hogy az ALALC működése hasznos, és szilárd meggyőződésüket fe­jezték ki, hogy 1980-ig kiépül a Latin-amerikai Közös Piac. Kiújultak a salvadori—hondurasi ellentétek „Csendélet" az USA házatáján (Oganov rajza a Komszomolszkaja Pravdában)

Next

/
Thumbnails
Contents