Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-24 / 46. szám, kedd

Szobrok, kerámiák, rajzok JOZEF ILEČKO KIÁLLÍTÁSA A Prímás Palota nyugodt, neoklasszikus harmóniáját valami megbontja. Egy modern, felfelétörő plasztikai alkotás. S bent, a Városi Képtár tárlati termében sajátos társaság fogad. Falusi asszonyok, menyecskék, karcsú leányzók, Judit, meg Natasa, sőt a Madonna gyermekével is itt van. S még több, kisebb-nagyobb figura. Szép sötétbarnára vagy feketére pácolt fából faragva. A pozsonyi születésű, 33 éves Jozef Ilečko művel, aki a Képzőművészeti Főiskolán Matejka, Mudroch, Stefunko és Pribiš tanárok növendéke volt. E szerint a festészet és a plasztika ls vonzotta. Azóta is szenvedélyesen rajzol, de elsősorban mint szobrászt ismerjük. 1962. óta minden hazai csoportkiállításon, és 68-ban önálló tárlatán találkoztunk munkáival. J. Ilečko elképzelései megvalósítására a fát érzi a legalkalmasabbnak, a legkifejezőbbnek. Meghitt viszony fűzi ehhez a nemes anyaghoz. Erdőkben gazdag országunkban természetszerűleg a fa mindig Is vonzotta a fúró-faragó embert. Otthonát fából építette, házi- és munkaeszközeit fából faragta. Ezek a létfontosságú tárgyak nemcsak célszerűek, de szépek •s voltak. A szlovák nép veleszületett ízlésével, forrnál érzékével és díszítő hajlamával gyönyörű népművészetet teremtett. Ennek régi, nemes hagyománya nemzedékről nemzedékre öröklődött és sugalmazó hatással van napjaink képzőművészeire is. Több szobrászunk gondolkodik fában. Közéjük tartozik Ilečko ls. Az ősi motívumkincsnek nem mechanikus felhasználója, hanem átértékelője. Érzései és elgondolásai a népi mítoszból táplálkoznak. Plasztikai megoldásai formailag s technikailag egyénien Jellegzetesek. A mai figuratív irányzat követője. Támaszpontja zömben az emberi alak. Egy tömbből kifaragott figurái függőlegesek. Olykor barokkosán csavartak, domborodó elemekből építettek. Máskor meg elvékonyuló ágakra bomlik a szobor teste. A fej kicsi és csak nyomokban jelentkezik rajta a természeti eredet. 1966—67-bell művein sem a tömeg, sem a tömör forma nem érvényesül mái;, felbontott, nyitott a szerkezetük. A 69-es évjelzésű plasztikák két kiterjedésűek, lineárisak, áttörtek, gazdagon tagoltak, részben színezettek. Ogy vélem, illik reájuk Herbert Read meghatározása: „Levegőbe írt ábrák". Ilv«n a Hangverseny is. Ritmikusan ívelő, meg párhuzamosan emelkedő elemi akkordok zengését, hangok áradását sejtetik. Mintegy harmincmázsás kerámiafigurát is látunk. Ilečkót ez esetben is népi gyökerű motívumok ihletik. Erős átírással, metaforásan alakítja agyagból a Márciust, a Morenát, a Farsangot s a Termést. Majd mozgékony képzelete szülte különböző fantasztikus formákat gyúr hübrid egységbe. A tehetséges fiatal szobrász, úgy látszik, elmondhatja magáról: „Sem utódja, sem boldog őse (legalábbis egyelőre) nem vagyok senkinek." Ilečko modern fogalmazású plasztikái külföldi kiállításokon is gyakran sikeresen szerepelnek. Igy a párizsi Rodin Múzeumban (Három grácia), a Jugoszláviában rendezett szobrászati szünpozionon, Bécsben, Nyugat-Berlinben és Kairóban I

S- BÄRKÄNY JENÖNÉ Kulturális hírek • A PRÁGAI TAVASZ alkalmával május 4—14 között nemzetközi gordonkaversenyt rendeznek, 18—30 éves művészek részvételével. A versenyre március 15-ig jelentkezhetnek a részvevők. • HOLLYWOOD egyik legnagyobb vállalkozása, a 20th Centry Fox megváltoztatta nevét, s ezután 21th Century Foxnak fogják nevezni. A gigantikus vállalat jövedelme egyharmadára esett, amiben nagy szerepet játszottak a filmtörténet egyik legköltségesebb vállalkozásának, a Tora-Tora, Tora-nak a költségei. imm Pillanatképek a mesterséges anyagok történetéből A múlt században bekövetkezett rohamos műszaki fejlődés egész sor olyan anyagot követelt, amilyenre azelőtt nem volt szükség. A legkülönfélébb tulajdonságokkal kellett bírniuk, s szinte a legellentétesebb tulajdonságokat kellett egyesíteniük magukban ezeknek az anyagoknak. A természetes anyagok közül egyik sem tudja maradéktalanul kielégíteni az összes követelményt. A kémia feladata volt, hogy megteremtse az egyre változatosabb tulajdonságokkal rendelkező mesterséges anyagokat, ha nem tudta az adott természetes anyagok sajátosságait megfelelő módon befolyásolni. A vas Magával az ősi vassal szemben is egész sereg új tulajdonságot követelt meg a technika. Manapság a vasnak egészen szélsőséges igénybevételt is ki kell bírnia, például még nagy hőségben addig elképzelhetetlen mértékű ütéssel, nyomással szemben is meg kell tartania szilárdságát. A vas természetes állapotában sok szempontból nem felel meg a kívánalmaknak. Súlyos, könnyen rozsdásodik, mágnesessé lesz, aránylag gyengén vezeti az elektromosságot. A kémia azonban segít a vasnak, hogy felülmúlja önmagát, szinte egyáltalán ne rozsdásodjék, elveszítse mágneses tulajdonságait, vagy ha kell, fokozza, s eléri, hogy a nemesített acél teljesítőképessége súlyához képest sokszorosára növekedjék. Egyetlen dolog van, amit nem tud megváltoztatni a kémia: a vas mindig súlyos marad. Ezért a vegyészek kerestek olyan fémeket, amelyek könnyebbek és őket ruházták fel a kellő tulajdonságokkal, hogy pótolhassák a vasat. A kaucsuk A mintaképet itt is a természet nyújtotta. A növények maíü A markát dörzsölte örömében, mert ha valakinek kapcsolata van egy fehérszeméllyel, az mindig gyanús. Hanem aztán kiderült, hogy a kocsikáztatásról a császár is tud. A következőkben tehát egy merészebb lépésre szánta el magát... guktól kitermelnek ugyanis olyan anyagokat, amilyenekre az elektromosság technikájában szükség volt. Életfontosságú követelmény volt itt ugyanis, hogy hajlékonyak, nyújthatók legyenek, ne eresszék át sem az elektromosságot, sem a vizet és ellenálljanak az időjárás viszontagságainak. Azt az anyagot, amelyre az elektrotechnikának és a motortechnikának leginkább szüksége volt, már régen Ismerték. Itt termett meg a buja trópusi növények között: a kaucsuk. Már a spanyol hódítók felhasználták az amerikai fa nedvét, hogy vászonköpenyegeíket bemázolják vele és ezzel vízhatlanná tegyék. Priestley a tudományos világot 1770-ben figyelmeztette a kaucsukra. Kezdetben azonban csak radírguminak használták a különös anyagot. De nem telt bele két évtized, a kémia máihatalmába kerítette a kaucsukot: sikerült frissen vágott kaucsukszalagokból csöveket csinálni. Ezeket a csöveket a vegyi laboratóriumokban használták először, ahol rugalmas — és emellett saválló — összeköttetést teremtettek segítségükkel az üvegedények között. A vulkanizálás A mindennapi élet egyéb követelményei számára azonban csak akkor vált felhasználhatóvá a kaucsuk, amikor feltalálták a vulkanizálását. 1822-ben fedezte fel Lüdersdorf, hogy a kén elveszi a kaucsuk és a terpentinoiaj keverékének nyúlósságát, miajd 1839-ben az amerikai Goodyearnak sikerült hő alkalmazásával elérni a kénnek a kaucsukhoz való kötődését. Ma már csaknem az egész kaucsuktermést vulkanizálják. Az első gumikészítményeknek azonban az volt még a bajuk, hogy már a trópusi meleget sem bírták ki s ismét puhák és ragadósak lettek. Egy angol orvos találta meg a megoldást, rábukkanva a guttaperchára, arra a gumifajtára, amelyet forró vízben úgy lehet dagasztani, mint az agyagot és kihűlése után keményebb és szívósabb lesz, mint volt. Később a keménygumi háttérbe szorította a guttaperchát, de addig sokat lehetett neki köszönni a technikai fejlődésben és az egész elektrotechnika a guttapercha jegyében született meg. A papír története A sajtó fellendülésének kezdetben nagy akadályt gördített a papír drágasága és szűkössége. Abban az Időben, amikor lefektették az első kábelt Európa és Amerika között, az újságpapiros tízszer annyiba került, mint ma. A hatalmas árcsökkenésnek a kémia teremtette meg a lehetőségét azzal, hogy farostokból ls előállított papirost. Addig ugyanis kizárólag rongyból készült a papír és minél több lett az újság, annál nagyobb hiány mutatkozott a felhasználható rongyokban. Keller német takács fedezte fel, hogy növényi rostokból Is lehet papirost készíteni és szinte attól kezdve főképpen faköszörületből előállított papirosra nyomják a lapokat. A faköszörület azonban még nem volt elég, hogy kielégítse a megnövekedett igényeket. A faköszörület ugyanis nem rostos anyag, ami összetarthatta volna a papiros anyagát, másrészt pedig a faanyag harmadrészben nagyon haszontalan anyag (lignin), amely meghiúsítja a fa elnemesedését a papirosöntés közben. Felmerült tehát annak szükségessége, hogy eltávolítsák a lignint a fából és tartósabb papirost készítsenek a farostokból. 1871-ben sikerült Drehsenek először tiszta cellulőzzeanyagot kapni a fából nátronlúgban való főzés révén. Később Mitscherlich tökéletesítette ezt az eljárást, amely futótűzként terjedt el mindenfelé Az első műanyag: a celluloid A cellulózából készült első műanyag, a celluloid, a papiros és az elektrotechnika gyermeke volt. 1855-ben az angol Perkes valami új szigetelőanyag után kutatott s a nitrocellulózéval kezdett próbálkozni. Tudjuk, hogy ez volt a lőgyapot, melyet már minden elképzelhető oldószerben feloldottak, hogy gyúrható, rugalmas anyagot kapjanak belőle. Oldódik anilinben, nitrobenzolban, ecetsavban és olyan gyúrható, alakítható anyag lesz, hogy könnyű például fésűt, késnyelet és különféle márványutánzatot készíteni belőle. Európába is hamar eljutott a celluloid. 1876-ban Franciaországban, 1880-ban Németországban megindult az első celluloidgyár. Itt dologzták ki később az átlátszó celluloidot, melynek hatalmas tere lett a fényképezésben s a mozitechnikában. Ma is a filmgyárak a legnagyobb celluloidfogyasztók. A kámfor A celluloidgyártás fellendülése természetesen sok kámfort követelt. Kámfort az egész világon egyedül a japánok szállítanak a Formosa-szigetekről és a nagy keresletre való tekintettel állami monopóliummá tették a kámfortermelést. A celluloidgyárak ugyan igyekeztek takarékoskodni a kámforral, és annyira javították a gyártást, hogy már csak harmadrész annyi kámforra volt szükségük, mint kezdetben, de azért mégis sok millió ment ki érte Japánba. Érthető, hogy a kémikusok rávetették magukat a kámfor mesterséges előállításának kidolgozására. Ez Scheringnek sikerült. A mesterséges kámfor terpentinolajból készül, és a Schering-gyár kilogrammonkint 2 és fél márkáért árulta a japánok tízmárkás kámforával szemben. A vegyész tehát Itt is győzedelmeskedett. A karbid története A vegyipar egyik legfontosabb kiinduló anyagát, a karbidot az elektrokémiának köszönhetjük. Pontosabban kalciumkarbid a neve és nem más mint az egyébként tisztán nagyon ritka és drága fémnek, a kalciumnak a szénnel való vegyülete. Elégve, azaz oxigénnel vegyülve azonban a legközönségesebb ásvány: a mészkő. A természetben nem fordulhat elő a kalciumkarbid, mert ha nedvesség éri szétbomllk, mész és acetilén lesz belőle. Az acetilén éghető gáz és egyúttal fontos nyersanyag a kémiai iparban. Ha megemlítjük még, hogy a vas feldolgozásában is forradalmat hozott magával, eléggé látjuk fontosságát. A karbid története elég viszontagságos. Nagyon sok vállalkozó ment tönkre miatta ős soká tartott, amíg egészen felismerték Jelentőségét. A kanadai Th. L. Wilson volt az első, aki elektromos kemencében karbidot állított elő. Kalciumot akarván kapni, összeolvasztott meszet és szenet, de nem kalciumot kapott, hanem kalciumkarbidot. Megvetően dobta félre a szürke anyagot egy vödörbe és akkor vette észre a fejlődő gáz szagáról, hogy karbidot csinált, amiből acetilént fejleszt a víz. Találmányát nem tudta 500 dollárért sem eladni és csak amikor már teljesen elszegényedve meghalt, kezdte az ipar felfedezni a karbidgyártás e módját. Amikor a vegyészek alaposabban megvizsgálták az acetiIéngázt, leifedezték, hogy ecetet és alkoholt lehet kapni belőle és hogy a klór acetilénnal vegyítve olyan tisztítószert ad, amely nem gyullad meg, mint a benzin. Kiderült az is, hogy ha oxigénben égetjük el az acetilént, rendkívül magas hőmérsékletet kapunk, amely hőfokon a legkeményebb acél is gyorsan megolvad. Acetilénlánggal tehát a legvastagabb acéllemezt Is végig lehet vág nl, vagy összeforrasztani. (dj) mm 1970. II. 25.