Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-18 / 41. szám, szerda

Sapkáján vörös csillag volt... Hatalmas robbanással csapódott be az első tüzérségi gránát. Házunk tetején csattant tíz dekányi szilánkja, majd až ajtó elé esett az udvarra. Kiszaladtam és bevittem a szobába a meleg szilánkot. Ha embert ért volna ... — Nemsokára itt lesznek az oroszok — törte meg apám a feszült csendet. — Ideje lesz az óvóhelyre menni. Összecsomagoltunk és átmentünk a szomszédba, ahol betonpince volt. Szalmán aludtunk egymás mellett. Apám reggelenként átjött hozzánk — ó vigyázott a házra —, és elújságolta, mi történt az éjjel. Aztán egy reggel nagy nyugodtan, csak a szemével mosolyogva azt mondta: — Na, gyerek, megjöttek! Mindenki tudta, hogy kikre gondolt. Mint tizenkétéves gyerek, kíváncsiskodtam. — Aztán milyenek? Nem bántanak bennünket? — NemI Ne félj. Ha akarsz, haza is jöhetsz. Egy kicsit kíváncsian, egy kicsit félve, apám kezét fogva elindultunk. Az udvaron jól megtermett, furcsa egyenruhás katonák járkáltak. Sapkájukon vörös csillag. Néztem, néztem őket. Aztán az egyik bajuszos zömök katona odajött hozzám. — Kak ti nazivajes? -— ??? — Ivah? Grigoj? Valentyinyf Apámra néztem. Szememmel kérdeztem, mit akar. — Ivan — felelte helyettem apám. A bajuszos katona bólintott, majd négy ujját felemelte. Bizonyára azt mondhatta, hogy neki is van négy gyermeke, s hogy hazavárják. Egyszerre csak furcsa, szo katlan visítás hasított bele a téli csendbe. A katona hirtelen a földre rántott s azonnyomban robbant egy akna, majd újabb és újabb hasította a levegőt. Rémülten menekültem a házba, de hamar megszoktam a becsapódásokat. A bajuszos orosz katonával — akit a többiek F/odor Ivanovicsnak szólítottak — megbarátkoztam. Nem csak azért, mert megkínált a katonai „menázsiból", hanem mert mindig tömérdek puska, géppisztoly és géppuska közepette tettvett. Azt is megengedte, hogy egy-egy alkatrészt bevazelinozzak. Nem értettem, hogy mit mond, de mozdulatai sejtetni engedték, hogy mit akar. Meg aztán meg ls mutatta. Ha egy géppisztollyal elkészült, intett, menjek vele. A kertünk végében aztán csőre töltötte és kipróbálta a fegyvert. Olykor-olykor felém nyújtotta, hogy lőjek, de én nem kívántam kézbe venni az ördöngös masinát. Ha a falura és a frontvonalra amely a Sajó partján húzódott — ráült az este, a szomszédban elszállásolt katonák is átjöttek hozzánk kártyázni. Persze ezt mindig nótázás követte. Valahányszor a Volga szó ejtődött ki, az „én katonám" szemében könny csillant meg, és átkozni kezdte a háborút, a fasisztákat, akik azt előidézték. Fjodvr Ivanovics hetente kétszer felült egy szekérre, s az ágyúzás közepette Lapsa puszta felé vágtatott. Mindig türelmetlenül vártam az estet, Fjodor Ivanovics visszatérését. Megörültem, amikor a kocsi zörgését meghallottam, és siettem, hogy ha lehet segítsek a fegyvereket a konyhába hordani. Néhánynak a tusán vér látszott. Ebből arra következtettem, hogy gazdája csak élete árán hagyta el fegyverét. Fjodor Ivanovics aztán — mivel fegyvermester volt — megjavította, megtisztította őket, hogy újabb harcos indulhasson velük az ellenséget pusztítani. Vagy egy hónapja lakhatott már nálunk, amikor egy reggel kézen fogott és kivitt a kertünk végébe. Távcsövet nyomott a kezembe, s a beretkei hegyekre mutogatva egyre csak mondogatta: „Germányil Germányi". Szememhez emeltem a távcsövet, de egyetlen németet sem láttam, hiába forgolódtam jobbrabalra. Egyszerre olyan tüzérségi össztűz kezdődött, hogy majd kiejtettem kezemből a távcsövet. — Katyusal KatyusaI — mondotta szinte kiáltva Fjodor Ivanovics. — Germányi kaput. Miközben így beszélt, pásztázta a füstbe borult tájat, amely csak pár kilométerre volt tőlünk. Amikor egy óra múlva elhallgattak az ágyúk, s ropogni kezdtek a gyalogsági fegyverek, a Volga menti bajuszos fegyvermester csomagolni kezdte felszerelését. Két óra múlva az udvaron búcsúztunk. — Doszvidányíja, Ivan — mondotta, és megsimogatta bozontos üstököm. Beállt a sorakozó katonák közé, aztán elindultak. Szorongó érzéssel gondoltam arra, hogy már sohasem látom viszont, nem hallom hangját. De a sors mostoha volt. Két hét múlva egy sebesülteket szállító kocsioszlop vesztegelt az utcánkban. Az egyik kocsiban ijedten ismertem fel Flodor Ivanovicsot. Halványan, eszméletlenül feküdt az illatos szénán. Amikor a kocsioszlop Aggtelek felé indult, sokáig néztem könnyes szemmel utána. Nem tudom, hazaért-e, vagy hiába várta családja? Ma rs sokat gondolok a Volga menti fegyvermesterre, a Vörös Hadsereg katonájárá. NÉMETH JÁNOS H GYÓGYUL" A KÓRHÁZ < > < > < > i > < > 4 > Néhány évvel ezelőtt találó ciutű cikket olvastam a komáromi járási újságban: Beteg a kórház. Hat vagy hét éve ennek. Azóta jócskán fordult a kncka, és az akkor jogos cím most a fenti átfogalmazásba kívánkozik. Sokat gyógyult a komáromi járási kórház és 1980—1985 táján — amikor minden tervezett részleg elkészül és területe a jelenlegi három és félről kilenc hektárra bővül — teljesen „egészséges" Insz. 1970. n. is. Mi történt 1890-ben? Ilyen messzire nyúlik vissza a kórház története. Kereken nyolcvan évvel ezelőtt a városi tanács az egykori szódagyár helyén — ma sörelosztó — harmíncágyas, főleg adományokból fenntartott, szakosztályokra nem tagolt kórházat építtetett. Egy év múlva a mai főépületbe — akkor még csak földszintes házba — költöztették át. Az érdemleges gyógyászati tevékenység megkezdésének dátuma 1901. Ekkor az intézmény a járási orvos hatáskörébe tartozott. Egy évvel később sebészeti, belgyógyászati, bőrgyógyászati és szülészeti pavilont létesítettek. Nem sokkal azután már külön osztályokon kezelték a nemi betegségeket, létrehozták a járványos betegségek osztályát és egy később megszüntetett osztályt: a pszichiátriát. 1905-ben 150 ágyas volt a kórház és 30 állandó alkalmazott — 5 orvos, 4 hivatalnok, 13 ápolónő és 8 segédszemélyzet — tevékenykedett benne. Pontosan 27 évet kellett várni, míg egy osztállyal — TBC — és 100 ággyal bővült. A felszabadulás után 9 orvosa volt a kórháznak. Az intézményt 1948-ban államosították és ekkor kezdődött meg gyors ütemű fejlődése is. Új vérkeringés Ha már kórházról van szó, nem árt, ha szakterminológiát használunk a köztes címben. A felszabadulás után ugyanis minden év hozott valami újat, egyszóval a kórház is lépést tartott az országos viszonylatban megnyilvánuló megújhodási folyamattal. 1953-ban 60 ágyas járvány osztályt, 54-ben higiéniai állomást, 56-ban véradóállomást, 57-ben 28 ágyas idegosztályt kapott, 59-ben korszerűsítették a sebészeli részleget, 60ban szemészeti osztályt és 50 ágyas csecsemőosztályt létesítettek. 1963-ban 495 ágy állt a felnőttek, 55 a csecsemők részére, 630 alkalmazottja — ebből 110 orvosa — volt a kórháznak Másodfokú gyógyintézet A komáromi járási kórház az ún. második kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy nagyon bonyolult műtétek — szívátültetés — vagy egészen különleges orvosi beavatkozások végzésére nem alkalmas. De hasznossága felbecsülhetetlen értékű, mert azoknak a megbetegedéseknek a gyógyítására rendezkedett be, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő és a legtöbb embert sújtják. Ennek ellenére a doktor Joachim vezette szemészeti részleg orvosai — de főleg az osztályvezető főorvos — olyan műtéteket is elvégeznek, amelyek magasan túlhaladják a kettes kategóriát. joachim doktort ezért területi szemorvossá nevezték ki és több járás tartozik a hatáskörébe. A TBC szakosztály orvosai szintén átlagon felüli ismeretekkel rendelkeznek és el tudnak végezni olyan vizsgálatokat is, amelyek szokatlanok az ilyen típusú kórházakban. Jelen A kórháznak ma 532 + 55 ágya (utóbbi szám a csecsemőosztály befogadóképességét jelöli), 147 orvosa és összesen 1003 alkalmazottja van. Negyven mentőautó áll készenlétben, ha orvost kell beteghez szállítani, vagy beteget a kórházba vinni. Az intézmény összvagyona 56 millió korona. A járás ezer lakosára 4,95 ágy jut. Jövő A jövő sok szépet és jót ígér, a tervek megvalósítása azonban számos, de legyőzhető akadályba ütközik. 910.ágyasra bővítik a kórház befogadóképességét, ami 1000 lakosra átszámítva 8,7 ágyat jelent. Az intézmény keleti irányban, az ún. „Pihegő" felé terjed majd. Ennek megvalósítása több családi ház lebontását és a telkek megvásárlását teszi szükségessé. Ezúton is kérjük az említett terület — nagyobbrészt cigánylakosait, ne gáncsoskodjanak, ne ragaszkodjanak csökönyösen az amúgy is nagyobbrészt düledező, egészségtelen házaikhoz, mert a kórház kiépítése igen fontos társadalmi ügy, melyet nem akadályozhat a személyes érdek. A háza helyett mindenki kap házat, ami pedig a kórházat illeti, arra örökké érvényes a meghatározás: ma nekem, holnap neked ... Jozef Vlkolinsky, a kórház igazgatójának gazdasági helyettese elmondotta, hogy már megkezdték a 35 millió korona ráfordítást igénylő ti j gazdasági épület építési t 1973-ban készül el. Itt helyezik el a konyhát, a mosodát a kazánházat és a javítóműhelyeket. Két év múlva 210 ágyas új belgyógyászati osztály építését kezdik meg. Ezután a sebészeti részleg további korszerűsítésére kerül sor. A bővítés és korszerűsítés el engedhetetleniil szükséges. Ezt legjobban a kézzelfogható tények, a számok bizonyítják 1945-ben az egész év folyamán 3148 fekvő beteget kezeltek, és ez a szám 1969-ben 11 826-ra emelkedett. Az idei és a további évek statisztikája pedig minden bizonnyal ennél is nagyobb lesz. KOMLÔSI LAJOS NEM FELEJTÜNK A melki vérfürdő 25. évfordulójának emlékére Huszonöt évvel ezelőtt, 1945 januárjában és februárjában a front közeledtével a bratislavai börtön zsúfolásig megtelt politikai foglyokkal. A Szlovák Nemzeti Felkelés területéről összegyűjtött politikai foglyokat és az ellenállási mozgalom résztvevőit összpontosították ide. Február 19-én a kora reggeli órákban öt teherszállító kocsiba kényszerítették a foglyokat. A teherautók, melyek ponyvával voltak letakarva és amelyekbe 50—50 foglyot zsúfoltak össze, szigorú SS-őrizet ás gépfegyveres páncélkocsi kísérete mellett a Duna-hídnak vették az irányt. A foglyok tudták, hogy a német koncentrációs tábor a végső állomás. A transzportban a Szlovák Kommunista Párt illegális vezetőségének tagjai, többek között: Ján Osoba, Ľudovít B e n a d a, Otlo K r a j ii á k, Štefan D u h č e k és legközelebbi munkatársaik, ing. Pavel Stál, Vojtech Kon, Ernest Fábián, Alexander Márkus, valamint egyes területi vezetőségek titkárai, mint Karol Černocký, Szabó István, Ladislav L e £ k o és mások voltak, funkcionáriusok és egyszerű párttagok. Bécstől 90 km távolságra nyugatra, Melk város közelében 1945. február 20-án a transzportot angol és amerikai repülőgépek támadták meg és sortüzet zúdítottak a védtelen emberekre. Az SS-ek megállították a kocsikat, s onnét az útszéli árkokba menekültek. A foglyokat viszont agyonlövéssel fenyegették, hogyha elhagyják helyüket. A támadás rövid ideig tartott, de rengeteg áldozatot követelt. A súlyos sebesültek között volt Ján Osoha, Szabó István, Alexander Márkus, Karol Cernocký és mások. A sebesülteket társaik törülközőkkel, zsebkendőkkel és ingjeik széttépett darabjaival igyekeztek bekötözni. A közeli házakból a lakosság kötszert és gyógyszert ho zott, az SS-ek azonban megakadályozták a segítséget. Még egy pohár vizet sem engedtek adni a foglyoknak. A halottakat együtt vitték az élőkkel és a súlyos sebesültekkel a melki koncentrációs táborba, onnét pedig pár nap múlva a mathauseni haláltáborba. A koncentrációs táborban azokat, akikről az SS-eknek nem voltak adataik, nyomban kivégezték. Osoha, Szabó, Cernocký és a többi súlyosan sebesült elvtársat meg lehetett volna menteni, megfelelő orvosi segítség hiányában azonban mártírhalált haltak. A mathauseni koncentrációs táborba érkezésük után a csehországi kommunista foglyok, akik már több évet töltöttek a lágerben, pártfogásba vették szlovák testvéreiket, enyhítettek nekik a munkába való beosztásnál, módjuk volt őket élelmiszerrel támogatni és általában könnyítettek sorsukon. A kommunista párt ugyan súlyos körülmények között, de élt és szervező munkát végzett a láger falai között is. Az, hogy több kommunistának sikerült hazatérnie, az elvtársi segítségnek tulajdo nítható. RÓJÁK DEZSŐ A Járási képviselőnek a helyi problémákat is ismernie kell A címben felvetett gondolat a lényege annak a felismerésnek, melyet Bős község egyik járási képviselője, Brezovszký Rezső hangsúlyozott beszélgetésünk során. Megállapítását konkrét tapasztalataiból szűrte le. Úgy is mondhatnám, hogy saját, azaz a község kárán tanulta. Szerencsére a bősiek idejében rájöttek a hnb és a járási képviselők közti szoros kapcsolat hiányának káros voltára. Kezdetben ugyanis a járási képviselőket nem hívták meg rendszeresen a hnb tanácsának, illetve plénumának üléseire. Ebből aztán olyan paradox helyzet is adódott, hogy például a járási képviselő a jnb-n értesült arról, mi mindent szeretnénk községünkben elérni. Brezovszký elvtárs esetében a helyi szervekkel való jó kapcsolat hiánya annál is inkább fennállt, mivel képviselővé választása előtt Bősön nem volt tagja sem a plénumnak, sem a tanácsnak. Jelenleg főleg a helyi pénzügyi bizottság munkájába szeretne bekapcsolódni. Elsősorban azért, mert a jnb-n is a bérbizottságnak a tagja. Egy képviselővel való beszélgetés el sem képzelhető a község problémáinak, illetve terveinek említése nélkül. Brezovszký Rezső is felsorol néhányat. Például azt, hogy a községnek ma már kevés két orvos — körorvos és gyermekorvos. Állítása igazolására el| Megkérdeztük: Gyártunk-e már gépkocsiutánfutót? Az ntóbbi két-három esztendőben nemcsak motoroskörükben hanem hazai gápkocsiiparunk fe lelfls vezetőinek nyilvános sajtónyilatkozataiban is több fzben szóba került: vajon mikor kezdjük meg a korszerű gépkocsi-ntánfutók hazai sorozatgyártását? Választ erre a közérdekű kérdésre a legilletékesebbektől — a gyártással megbízott komáromi Hajógyárban kaptunk. — Bár a gépkocsi-tulajdonosok között az utánfutók iránt nagy az érdeklődés, egyelőre sajnos még szó sem lehet sorozatgyártásukmondja, hogy az orvos naponta kb. 30 beteget vizsgál meg, pedig olykor kilencvenen is várakoznak a rendelőkben — hiába. Körzeti hivatal nincs a faluban, de székháza már épül — augusztusban adják át rendeltetésének. Nyárad, Baka, Bős és Várkony fog a körzetbe tartozni ... A tervekről szólva mindenekelőtt az idén felépülő, 24 ágyas szállodát említi — a Jednota építteti. Szó van arról is, hogy fürdőt kap a falu. A község fejlesztésével szervesen öszszefügg a helyi állami gazdaság fejlesztése ís. Itt jegyezzük meg, hogy az állami gazdaság 1 millió koronát kapott szociális építkezésre. Az építkezést a múlt év novemberében kezdték meg, s előreláthatólag augusztusban fejezik be. Egyebek közt egy háromszáz férőhelyes gyűlésterem épül. Ugyancsak említésre méltó, hogy az állami gazdaság 2,5 milliárd koronát kap az államtői arra, hogy a község határában fekvő, mintegy 1200 ha területű mocsarat termővé tegye. Az elmondottakkal összefügg, hogy még tovább kell bővíteni a kapcsolatokat a község és az állami gazdaság vezetősége közt. Ehhez Brezovszký elvtárs is hozzájárul, hiszen a járási nemzeti bizottságon a hősieket képviseli, ugyanakkor saját maga is az állami gazdaság alkalmazottja. FÜLÖP IMRE ról. Igaz, terv szerint már ebben aj. esztendőben ét kellett volna adnunk az első ezer utánfutót, de ez aligba sikerül. Az ok: a tervezők tavaly május óta — amikor ránk bízták a gépkocsi-utánfutók gyártásét — számos újítási javaslatot nyújtottak be. Ezek kipró hálása, véleményezése pedig mindig hosszú heteket Igényel s így a sorozatgyártás megkezdésének Időpontja alkalomról alkalomra elodázódik ... Pillanatnyilag például a legutóbbi: december 28-án benyújtott szerkezeti módosítást véleményezik a szakemberek. A fentiekből nyilvánvaló, hogy gépkocsi-tulajdonosainknak néhány hónapot még várniuk kell, amíg megjelennek utalnkon az első, hazai gyártmányú utánfutók. imj