Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-15 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

MITES HOGYAN egyeztessünk a mondatban? A tények arra vallanak, hogy ez a kérdés — bármilyen „iskolásnak" hat is a felvetése — még nem kerülhet le a napirendről. „Egyeztetési ügyekben" ugyanis időtlen idők óta változatlanul sok balfogást tapasztalunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy adattárunkban már halmokban állnak azok a feljegyzések, amelyek az alany és állítmány rovására elkövetett visszaéléseket tartalmazzák: de nem ismeretlenek előttünk ažok' a komikus „tör. ténetek" sem. melyek országszerte „megszellőztették", hogy a fő mondatrészek megszerkesztése közben — a birtokos .šzemélyragózášsál ís pórul lehet járni. Vizsgáljunk csak meg néhányat az említett hibákból!" A csehszlovákiai magyar fia-talok lapjában, „Az ifjúság édes madara"' című korábbi eszmefuttatásban ez áll: „Az ellenséges', kapitalista Egyesült Államok újabb aranyéremmel gazdagodtak . .." Más pozsonyi újságban az olvasható: „Az Elektromos Müvek fokozzák a hálózati feszültség ingadozása elleni harcot". Ezekben a mondatokban mindkét, alakja szerint többes számú alany (Egyesült Államok, Elektromos Müvek) megtévesztette az újságírókat: tehát „formális" egyeztetést végeztek: a megfelelő igei állítmányt is többes számba tették (gazdagodtak, fokozzák). Nem gondoltak arra, hogy ha az alany többes számú, de csak egyes számú értelme van (pl. Egyesült Államok = egy államszövetség, Elektromos Művek = egy vállalat), akkor az állítmány csak egyes számú lehet (pl. gazdagodott, fokozza). Az újságírókéhoz hasonló tévedések elkerülése végett mindenki számára világosan megfogalmazzuk, hogy az alany és állítmány egyeztetésekor mire kell a leginkább ügyelni: 1. Az igei állítmányt (és az összetett állítmány igei részét) számban és személyben mindig az alanyhoz igazítjuk. Ogy, ahogy következő példáink szemléltetik: ahol „a dolgozó felszólal", ott „a dolgozók felszólalnak"; vagy ahol „a gyár korszerű marad", ott „a munkások törzstagok lesznek". 2. A névszói állítmány (és az összetett állítmány névszói része) az alanynyal kizárólag számban egyezik meg. Erre.-a szabályra' jó példák az alábbiak: ,,A nyár mgleg, az emberek villáinak." — „A fiatalság szerelmes volt, a szerelmesek házások lesznek". Ha valamely mondatnak több tagú alanya van, az „előírásos" egyeztetés akkor sem okoz gondot: 1. Ismeretes, hogy két vagy több egyes számú alany mellett általában az állítmány is egyes számban áll: pl. „Vastorony, daru, exkavátor. Mintegy eloldva talajától Imbolyog a köd tömegében" (Vas István). Személyeket jelölő egyes számú alanyok után azonban nem ritka a többes számú állítmány sem: „Péter és Pál — tudjuk — nyárban összeférnek a naptárban" I Arany János). 2. Szokás, hogy az olyan mondatban, amelyben egyes és többes számú alany vegyesen fordul elő, az állítmány rendszerint többes számba kerül: pl. „S felrobognak hadvész ülte képpel Ojlaki s a megbékült Garák" (Vörösmarty Mihály). Mindazonáltal előfordulhat, ha a számban különböző alanyok közti] ez egyes számú helyzeti előnyre lesz szert, hogy a kívánt állítmány egyes számú lesz: „Százszorozva visszazeng nevére a hegy és völgy és a zárt falak" (Vörösmarty Mihály). 3. Tudvalevő, hogy ott, ahol az alanyok különböző személyűek, mindig többes számú állítmány alkalmazása a helyes; mégpedig olyan személyben, amilyen személyű önálló névmással a két alanyt megfelelően tudjuk pótolni: pl. én és te = mi; te és ő = ti." Te és mindazok, kiknek baráti részvétére számítok, gyámolf'ani fogtok" (Arany János). Az egyeztetés imént felsorolt „előírásai" érvényben vannak; de bizonyos tekintetben túl rugalmasak. Az a helyzet ugyanis, hogy egy mondatban a különböző számú alanyok jelenléte és az állítmány számának tőlük függő ingadozása a magyar nyelvérzék számára nem kívánatos, sőt néha zavaró. Indokolt tehát alanyainkat úgy megválogatni, hogy amelyek mondatainkba kerülnek, vagy csupa egyes vagy csupa többes számúak legyenek. Aránylag higgadtan, de erkölcsileg ítélkezve olvastuk az Oj Ifjúságban azokról is, „Akik nem akarják vállalni az apaságot". A hír komolysága vitán felül áll, mégis erejét vette egy mulatságos hiba": A dunaszerdahelyi járás közbiztonsági szervei a múlt évben 33 esetben voltak kénytelenek kivizsgálni és bíróság elé idézni azokat az „apákat", akik igen hamar elfelejtették, hogv törvényes feleségeiken kívül más asszonyokkal szemben is eljátszották a férj szerepét". Mióta létezik a dunaszerdahelyi járásban többnejűség? Ki engedélyezte, hogy a kicsapongó „apák" mindegyikének törvényes feleségei legyenek? Senki! Csupán valamelyik jószándékú újságíró elfelejtette: ha több birtokosnak (itt: apák) személyenként csak egy birtoka van (itt: feleség), akkor a kialakult gyakorlat szerint az egy birtokra utaló személyragot kell alkalmazni (itt: feleségük). DOBAY BELA A fiatal költészeté ^liÉiáijliljliiÄii A költészetről kialakult véleményeket végül maga a költészet cáfolja meg, vagy igazolja azokat. A jó vers előbb u'óbb visszhangra talál s nem szorul magyarázatra. Érvelni se kell mellette, mert saját maga érvel és bizonyít. Mai számunkkal kezdve sorra bemutatjuk a fiatal költőket, s az olvasók tízezrei saját tapasztalatuk, saját versélményük alapján győződhetnek meg arról, hogy a fiatal költészet nem fajzott el. Nem lázadt fel a művészi norma, az európai gondolkodás és kultúra ellen. A hagyományt se vetette el. Épp ellenkezőleg, a hagyományból sarjadt, hugy idővel maga is normateremtővé váljék. Sokat remélünk tőle — természetesen, nem hallgatjuk el gyengéit sem. E számunkban bemutatjuk Zalabai Zsigmondot. Olvasóink ittott már találkoztak a nevével. Fiatal és főiskolás. Nem bohémkedik. Komolyan veszi tanulmányait, a költészetet és az életei is. Dagadó harangok című versében meglepően tiszta hangon szólal meg. Alapélménye, mint általában a faluból ki szakadt fiatal értelmiségiekre jellemző, a falu és város ellentétéből születő meghasonlás, mely nála végül sokkal tágabb po zitív életérzésbe csap át. Fölérzi és igenli a szociális változások szükségszerűségét, s bár költeményének indító hangja a legszemélyesebb, szinte kollektív programmá nemesedik: „Mi nem lehetünk boldogtalanok. / Mint gyönge fácska súlyos kőlapok / alól — úgy fakadtunk mi a / megpróbáltatásból / a nap, a szél s az aranyarcú / hajnal örömére ... / Költeményében az édesanya arca és fogalma összemosódik a szülőföld arculatával és fogalmával. Fiúi alázattal, férfias gyengédséggel énekel róla, anélkül, hogy primitív tájköltészetet produkálna. A költemény jambikus alapritmusát hirtelen lejtésváltások és anapesztuszok teszik lüktetővé, s átütnek rajta a feszes, magyaros versritmus ütemei. Így a maga nemében megkapó ritmuskompozíció áll elő. Itt-ott Szabó Lőrincz vagy juhász Ferenc hatását véljük lel fedezni benne, de hangja már nem Szabó Lőrincé, nem is )uhász Ferencé, hanem a sajátja. BÁBI TIBOR ZALABAI ZSIGMOND Keád nölt, anyám u csend-csigaliáz. Fájdalmad vastruverz: tömör és sötét. I.epattog vigaszom rólad, akár a máz. Szeretlek, mint nyírjaágáyyát a lágy moha, mint Jényszarvú, piros tehenét a nyár, mint száguldás a nyitott terepet, csecsszopó gép a dinamó-melleket f Ülsz görnyedten: roskadozó ház. Téglajogaidat kiverte a szél, Faladon sárga köti tszamos, nyálkás patkány kaparász. Magamba véstelek mint nyúlnyomot a mint alma ízével beteltem teveled; lenge visszhang vagy csont kupolámban, hordlak, mint pártol zubbonyát a tó. Vagonok csapódnak össze: múlt s jelenArcotok s arca közt vergődöm szüntelen. Anyám, ki bűntelen, miért oly védtelen? Őrizlek, mint kerek magvait a magház, eke emlékét a cigányképű földek, ujjam ágára fészkelj, hogyha jázol s felissza arcom itatósa könnyed. Cintányér csattan: múlt s jelen. Megtagadtat velem mindent: hitet, istent és megtagadtat a szerelem engem. Ö, tiszta vagy te, mint a felhő, halványkék hajnal lebegő sziluettje az égenI DADOGÓ HARANGOK Ne sírj, anya. Tudod, csak így lehet. Szirom-fogakkal nevetnek a rózsák. Azokat nézd — ne tuilr' hogy elmegyek. (), teljes vagy te, mint nyári virág; szeplőtlen hajnal vagy, telt szájú nevetés, jájó hiányom súlyosuló tömbjei Ne sírj, anya. Bn világom védem. A kezet, amelyre zöldbabként rájutok. Ne sírj, anya: nyílnak még szájam kertjében pipacsok. Fájó hiányom súlyosuló tömbje! Csonka vagyok, amilyen csonka a szeletétől megfosztotl kör lehet; Cigaretta gyufa s öngyújtó nélkül, csupán csak ennyit érek nélküled. Ezért esengek lankadatlanúl: higanylobogású, áttetsző lápi láng, fogadj magadba! Ne sirj, anya. Tudod, csak így lehet. Csak füvek, kocsányok, végtag-csonk-levelek klorofil-roncsán elmehet a tavasz villogó ablakú jényvlllanegyedet. Mi nem lehetünk boldogtalanok. Mint gyönge fácska súlyos kőlapok alól — úgy fakadtunk mi a megpróbáltatásból a nap, a szél s az anyaarcú hajnal örömére, mert keservesen szép a mi szerelmünk — fájdalmas, boldog, akár a szülés. s Vigaszom: arcodon parázsló homok. Fájdalmad vastraverz: tömör és sötét — s már hallod, a körtefa harangja tűnő léptemről dadog. K. BAUER: Anya gyermekéve!