Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-13 / 37. szám, péntek

REKORD I. Mérsékelt optimizmussal nyilatkozott a minap Ladislav Kompiš mérnök, Szlovákia építőipari minisztere. Az elmúlt év sikereiről és buktatóiról beszélt, meg arról, milyenek a kilátások 197Ü-re. Aztán felsóhajtott: „Ha nekünk elég építőanyagunk lenne ...!" Manapság nemcsak a miniszter sóhajtozik így, de az építésveA határidők eltolódása rendszerint úgy kezdődik, hogy vagy az építők vagy a berendezést szállító gépgyárak (sokszor csak jelentéktelen dolog miatt) nem teljesítik a tervet. Ilyenkor láncreakció-szerű folyamat kezdődik, miközben a felek egymásra hárítják a felelősséget. Az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy a köbölkúti téglagyár építői, amikor csak kellett, jelentős segítséget kaptak. Az üzem annak a négy téglagyárnak az egyike, melyet A vezérlőpultnál. Ez még csak próbaüzemelés. (Décsy Klára felv.) zetők, meg az egyszerű mesterek is, akik szerveznék a munkát, de minden Igyekezetük hiábavaló, amikor kiderül: ha tégla van, akkor a mész hiánycikk, máskor meg cementhiány miatt kell félbeszakítani a munkát. Miközben az építőipar legfőbb Irányítója az anyaghiányról beszélt, akaratlanul is néhány hétnyolc évvel ezelőtti epizódra gondoltam. Arra, amikor tucatjával állították le a kisebb téglagyárakat. Valaki — nyilván az íróasztal mellett — kiszámította, hogy sok a tégla. Hogy volt ez a valaki, azt eddig még senkinek se sikerült kideríteni. És azok a hét-nyolc évvel ezelőtti epizódok ... Amikor a leállított téglagyárak több száz munkása értetlenül szemlélte az üzemek leszerelését. Miközben erre gondoltam, már a zsebembán volt a meghívó: menjek el egy új téglagyár megnyitására. Köbölkúton ez már a második téglagyár. A régi üzem kapacitása: évi 4—5 millió tégla. Az új most készült el, és a tervek szerint itt évente körülbelül 25 millió darab téglát fognak gyártani. Bíró István, a főépítésvezető olyan teljesítménnyel büszkélkedhet, amilyennel kevés más szakember ebben az ágazatban. Rekordteljesítményt ért el. Egyrészt abban, hogy rövid 21 hónap alatt felépítették az üzemet. Másrészt: nem volt itt hó végi és év végi hajrá egyetlen esetben sem. — Hogyan sikerült ez? — Ügy — felel az építésvezető — hogy mi, építők pontosan az ütemterv szerint dolgoztunk. Ezzel a technológiai berendezés szállítóját — a Prerovi Gépgyárat — is az ütemterv betartására kényszerítettük. Jelen vannak a szakágazati igazgatóság vezető dolgozói is. Elismerően bólintanak. Van abban valami, amit Bíró István mond. Sok igazság van benne. — A régi téglagyárakban mindenütt gondot okoz a munkaerőhiány. Megmondom őszintén, hogy azokban az üzemekben csak szükségből, jobb munka híján dolgoznak — többnyire idős emberek. A köbölkútihoz hasonló téglagyárakban a fiatalok is szívesen dolgoznak. III. az építőanyagipar fejlesztésének gyorsítását célzó kormányhatározat nyomán építettek fel. De tevékenységüket, munkastílusukat akkor is érdemes lenne elemezni. Jó tudni, mit kell tenni, hogy lényegesen lerövidíthessék az építések idejét. Ogy tűnik, hogy más iparágak baruházási szakemberei is hasznos dolgokat tudnának meg egy ilyen analízisből. A hasonló kapacitású téglagyárakat eddig ugyanis általában négy-öt évig építették. Számítgatom, vajon mennyi is az a 25 millió tégla. Az építésvezető véleménye szerint ez a mennyiség 1500—1700 szép családi ház felépítésére elegendő. Az üzemben — az adminisztrációt is beleszámítva — 63 ember fog dolgozni. Ha a tisztán termelésben dolgozók termelékenységét vizsgáljuk, kiderül, hogy egymillió tégla előállításához 2—3 ember szükséges. Jaroslav Kŕenek, a csehszlovák téglagyárak vezérigazgatója mindjárt összehasonlít. A statisztika azt mutatja, hogy országos átlagban egymillió tégla előállításához 7 dolgozó kell. Viszont a legfejlettebb országokban már olyan üzemek ls vannak, ahol egymillió tégla gyártásához egy dolgozó is elég. A köbölkúti üzem úgyszólván teljesen automatizált. Gombnyomásra jövesztik itt az alapanyagot — az agyagot — automata végzi a massza keverését, adagolását és automata irányítja az égetést is. Egyetlen munkaütemnél kell csak az emberi kéz hozzájárulása, de az elkövetkező években azt is automatizálják. Több mint ötvenmilliós beruházással készült a gyár. Ha az üzemet összehasonlítjuk a régi típusú téglagyárakkal, szinte el se akarjuk hinni, hogy ez is ehhez az ágazathoz tartozik. Most még csak próbaüzemelés folyik, így az automaták vezérlő pultjainál még öten-hatan is állnak, hogy ellenőrizzék a működést. Néhány hét múlva azonban már csak itt-ott láthatunk egy-egy dolgozót. A vezérigazgató így jellemzi a fejlődést: Az iparág vezetőivel folytatott beszélgetés közben nem hagy békén a gondolat, hogyan is történt annak idején a téglagyárak hirtelen megszüntetése. A vezérigazgató: — Az elavult üzemek megszüntetése — helyes lépés. Ennek én is híve vagyok, de nem akármilyen módon kell leállítani ezek termelését. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a közben felépített nagyüzemek, korszerű gyárak már pótolni tudják a termeléskiesést, amely a kisüzemek megszüntetésével keletkezik. 1962 körül rövid időn keresztül valóban egyensúlyban volt a téglakereslet a kínálattal. Túltermelés azonban nem volt, így egyáltalában nem volt indokolt a régi kisüzemek azonnali leállítása.' — Ezek szerint az elavult üzemeket végül majd mégiscsak leállítják? — Természetesen. Tavaly megkezdődött az építőanyagipar gyorsított fejlesztése. 1969ben 57 különböző üzemet — cementgyárat, téglagyárat, kerámiai üzemet, tetőfedő gyárat stb. kezdtek építeni az ország területén. A korszerűsítés tehát gyors ütemben folyik. — Az ön véleménye szerint — ami a téglagyártást illeti — mikor lesz egyensúlyban a kereslet a kínálattal? — Körülbelül 1974-re. Akkorra megszűnik a sorbanállás, megszűnik a feketézés a téglával és lényegesen meggyorsul a lakásépítés. Már működik a köbölkúti téglagyár. Az égetőkemencében már „sülnek" az első téglák. Zümmögnek az automaták irányította gépek, s a munkások nem kis izgalommal szemlélik, milyen minőségű lesz a gyártmány. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a Bíró István vezette építő kollektíva, meg a Prerovi Gépgyár szerelői jó munkát végeztek. Vajon akad-e üzem, ahol megdöntik az ő rekordjukat? TÓTH MIHÁLY A Rudé právo tegnapi számában beszélgetést közölt Emil Rigóval, a CSKP Központi Bizotssága elnökségének volt tagjával. Mint ismeretes, a lap tavaly sorozatosan közölte a a Központi Bizottság volt elnöksége tagjainak észrevételeit 1968 és 1969 fejleményeiről. Rigó elvtárssal gépkocsibalesete miatt nem készíthettek akkoriban interjút. Most, hogy felgyógyult,' a Rudé právo és a Tribúna szerkesztősége elbeszélgetett vele az eseményekről. Az írás bsvezelő részében a szerzők elmondják, hogy 1968 augusztusa után Rigótól elfordultak az emberek, árulónak bélyegezték őt; sőt leváltatták a Kelet-szlovákiai Vasmű üzemi pártbizottsága elnökének funkciójúból. Rigó elvtárs nem ijedt meg, nem akarta elhagyni az üzemet és elvállalta a személyi osztály vezetőjének tisztségét. A mai napig ezen a poszton dolgozik. A cikk a továbbiakban röviden ismerteti, hogyan került Rigó elvtárs a Központi Bizottság elnökségébe. Már 1967 októberében a Központi Bizottság plenáris ülésén nyílt bíráló szavakat mondott a párt akkori helyzetéről és az akkori vezetőségről. Többek között rámutatott, helytelen olyan embereket funkcióban tartani, akik elvesztették tekintélyüket, akik nem méltóak ezekhez, és lejáratják a pártot a közvélemény előtt. Bátor, nyílt kiállásáért 1968 januárjában a Központi Bizottság elnökségének tagjává választották. Rigó elvtárs visszaemlékezve Formalizmus és ösztönösség nélkül A SZLOVÁKIAI ifjúsági mozgalomban néhány hónapja megindult egységesítési folyamat egyik legsarkalatosabb kérdése a pionírszervezet aktuális problémáinak mielőbbi végleges megoldása. A Szlovákiai Pionírszervezet Központi Tanácsának minap megtartott ülésén elhangzott vita és az ott elfogadott határozat összegezéseképpen elmondható: ifjúsági mozgalmunk vezetői ma már — a múlt negatív tapasztalatain okulva — tudatosítják, hogy az ifjú nemzedék nevelését és iskolán kívüli szórakozását egyetlenegy pillanatra sem szabad elhanyagolni. Az objektív valóság tagadása lenne, ha nem látnánk, hogy az utóbbi két évtizedben — sajnos — épp ennek voltunk tanúi. Pionírmozgalmunkat már-már szinte a puszta formalizmus jellemezte és a tagság gyakorlati munkája hetenként csupán egy gyűlésre korlátozódott. A pionírrajok és -csapatok tevékenységéből hiányzott a serdülőkorúak érdeklődését, figyelmét lekötő játékosság, változatosság. Sőt, sok helyütt bizony valóságos „ünnep" volt egyegy természetben tartott közös foglalkozás, séta, vidám hadijátékok, vagy a sportpályán tartott pionírösszejövetel. A serdülőkorba lépett fiatalok jellemét, öntudatát, életszemléletét csiszolni hivatott pionírmozgalom ezért fokozatosan az egykori Csehszlovák Ifjúsági Szövetség leggyöngébb láncszeme lett... Ilyen körülmények között tehát nem véletlen, hogy 1968 januárja is készületlenül érte a pionírmozgalom vezetőit és tagságát; és így bizony termékeny talajra találtak itt az opportunista, egységbontó áramlatok. Igaz, jelentős szerepet játszott ebben az is, hogy a tagság zöme még könynyen befolyásolható serdülőkorú, és a pionírvezetök többsége is inkább csak az érettebb „tizenévesek" korosztályába tartozik. Az elmúlt két évtized sokrétű tapasztalatait összegezve ma már nyilvánvaló, hogy a pionírmozgalom elsőrendű feladata: mielőbb gyarapítania kell a pionírmunkát irányító, e munkáért felelős tapasztalt felnőttek számát. Ezt a követelményt igazolja a CSKP KB cseh irodájának egy, az elmúlt hetekben hozott határozata ls, amely egyértelműen leszögezi: „... a kerületi és a helyi pártszerveknek kötelességük, hogy mindenkor hatékony segítséget nyújtsanak a pionírmozgalomnak, és aktívan kapcsolódjanak be a felnőtt vezetők megnyerésébe is. A pionírmozgalom belső erőviszonyainak rendezéséhez, célkitűzéseinek teljesítéséhez főképpen képzett vezetőkre van szükség, olyan emberekre, akik szívükön viselik a gyerekek ügyét. Az alsóbb pártszerveknek — az egyes iskolák pártszervezetei révén — hatással kell lenniük a kommunista pedagógusokra, hogy minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a pionírmunkába, a gyerekek iskolán kívüli tevékenységének irányításába. Természetesen szükség van arra is, hogy a jól dolgozó vezetők munkáját társadalmilag is értékeljék. Kommunista pedagógusok esetében ezt a tevékenységet pártfeladat teljesítéseként is lehet értékelni." A fentiek értelmében miiyen is lesz hát a pionírszervezet munkája a leendő egységes, belsőleg tagolt Szlovákiai Ifjúsági Szövetségben? A tevékenység alapja a szövetség közös érdekeit szem előtt tartó önálló program lesz. E program tartalma nem lehet más, mint a pionírok sajátos érdekeit kielégítő, a tagság figyelmét és érdeklődését lekötő sokrétű tevékenység. A gyermekek körében ugyanis csupán így lehet megkedveltetni a pionírmunkát. A felnőttek segítsége, a szakavatott pedagógiai irányítás pedig annak zálpga, hogy a puszta formalizmus és az utóbbi két esztendőben gyakran tapasztalt ösztönösség helyett a pionírok iskolán kívüli tevékenysége — vonzó tartalmával és jellemformáló eréjével — teljesítse a szocialista nevelés céljait. MIKLÓSI PÉTER Emil Rigó elvtárs nyilatkozata a január utáni időszakra elmondotta, hogy gyakran elégedetlen volt, látta a fogyatékosságokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, helytelen az a nézet, ho^y a január utáni vezetőség e;,észében tehetetlen volt. Az igaz, hogy a Dubček-féle vezetés nem tudott ellenállni a különböző nyomásoknak, nem lépett fel eléggé határozottan, de helyes nézetek is felmerültek az elnökségben, melyeket, sajnos, nem vettek figyelembe. Nem vették komolyan azt a figyelmeztetést, hogy az irányítás kicsúszik kezünkből, és színre lépnek a pártellenes, a szocialistaellenes elemek. Rigó elvtárs ezzel kapcsolatban megemlítette az üzemi pártszervezetek elnökeinek tanácskozását, melynek résztvevői aggodalmaikat fejezték ki amiatt, hogy a párt vezetői nem veszik észre a párt vezető szerepe ellen irányuló támadásokat. Az elnökség tagjainak többsége és Dubček elvtárs is májusban még helyesen ítélte meg a helyzetet, de ezután fordulat állt be, és maga Dubček elvtárs is nagyon megváltozott — mondja Rigó elvtárs. A májusi plénum határozatai megtartásának szigorú ellenőrzése helyett kompromisszumokat fogad el, lemond elveiről. Ezzel kapcsolatban felveti a kérdést, kinek a hatására tette ezt. Ebben az időben az emberek Iránti kapcsolata is megváltozott, nem bízott meg legközelebbi munkatársaiban sem, és helyettük olyan emberekkel vette magát körül, akik ki tudták használni gyengéit. Az elnökség egyik ülésén Rigó elvtárs nyíltan megmondta Dubčeknak, mit gondol róla és megkérte őt, ne tűrje el a dicsőítést, és határolja el magát a káros népszerűségtől. Dubček elvtárs az észrevételt tudomásul vette, de gyakorlatilag semmilyen változás nem történt. Rigó elvtárs részt vett a tiszacsernyői tárgyalásokon, majd augusztus után a moszkvai tanácskozáson is. Látta, hogy csak a baráti szocialista országok beavatkozása menthette meg a köztársaságot, mivel a pártvezetőség már nem volt ura a helyzetnek. 1968 augusztusa után a jobboldali opportunista erők nem törődlek bele a helyzetbe, és folytatták tevékenységüket. Rigó elvtárs ellen rágalomkampányt indítottak, elsősorban azért, mert 1968. augusztus 21.re virradó éjjel az elnökség ülésén azok közé tartozott, akik a többség ellen szavaztak. Ű tudta, hogy a szövetségi csapatok nem megszálló egységek, melyek szocialista rendszerünk ellen törnének. Ma már nyilvánvaló, hogyha a pártvezetőség azon a sorsdöntő éjjelen másként dönt, akkor az egész politikai helyzet más Irányban fejlődik. A fejlődés Rigó elvtársnak adott igazat, bebizonyította állásfoglalása helyességét. Az emberek is újból úgy viszonyulnak hozzá, mint valamikor. Rigó elvtárs pedig továbbra is szerény, áldozatkész dolgozó és pártfunkciónál ius maradt. Azt akarja, hogy mindnyájan megértsék őt, és hogy előbb vagy utóbb egyenesen nézzenek a szemébe. 1970. II. 13. 6