Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-11 / 35. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. február 11.1 SZERDA BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 35. szám Ára 50 fillér A SZAKSZERVEZETEK FELADATA: tevékeny részvétel a gazdaság konszolidálásában Ülésezett a Szlovákiai Szakszervezeti Szövetségek Tanácsa (CSTK) — Tegnap tartotta Bratislavában 5. plenáris illését a Szlovákiai Szakszervezett Szö­vetségek Tanácsa. A tanácskozást Ondrej Horný, az SZSZSZT alelnöke nyitotta meg. Azután Vojtech Daubner, az SZSZSZT elnöke megtartot­ta a tőbeszámolót a CSFSZM KT negyedik plenáris ülése és az SZSZSZT negyedik plenáris ülé­se határozatainak, valamint a szakszervezeti szervek felada­tainak teljesítéséről és a dolgo­zók kezdeményezésének fejlesz­téséről a hazánk felszabadítása 25. évfordulójának tiszteletére indított szocialista munkaver­senyben. Daubner elvtárs rámutatott a Szlováik Forradalmi Szakszerve­zeti Mozgalom jellemző voná­saira és célkitűzéseire az 1988. ós az 1989. évben. Hangsúlyoz­ta, hogy a jobboldali ellenzéki erők a szakszervezeti mozgal­mat olyan szervezetté akarták változtatni, mely csupán a ta­gok szociális problémáival fog­lalkozott volna és a szakszerve­zeteket elszigetelte volna a párttól. Szándékosan elhallgat­ták a szocialista szakszervezet­nek, a munkásosztály legtöme­gesebb szervezetének küldeté­sét: a dolgozók védelmét, a szo­(Folytalati a 2. oldalonI Hunkakezdeményezéssel a határozatok teljesítéséért A plenáris ülések visszhangja (ČSTK) — A CSKP KB ós az SZLKP KB legutóbbi plená­ris ülésén hozott határozatok szerepelnek az üzemekben, a hivatalokban és egyéb munka­helyeken e napokban megtar­tott gyűlések napirendjén. A dolgozók a határozatok megva­lósításához elsősorban jő mun­kával és fokozott munkakezde­ményezéssel kívánnak hozzájá­rulni. Ezt az elhatározást jut­tatják kifejezésre azokban a le­velekben és táviratokban, ame­lyeket Jozef Lenárt elvtársnak, az SZLKP KB első titkárának küldenek, ugyanakkor kifejezik jókívánságaikat első titkárrá való megválasztása alkalmából. A Vág menti Vegyimüvek zsolnai dolgozói teljes mérték­ben egyetértenek a CSKP KB plenáris ülésének eredményei­vel, ós ugyanakkor bejelentik A köztársasági elnök Xaverovba látogatott {ČSTK j — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap láto­gatást tett Xaverovban, a ba­romfitenyésztő üzemben, fosef Cerný, a CSSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, Václav Vanöura vállalati igaz­gató és dr. V. Kamba üzemi igazgató kíséretében megtekin­tette a korszerű nagyüzemi ba­romfitenyésztő és feldolgozó vállalatot és megismerkedett a termelés további bővítésének távlati terveivel. A cseh baromfitenyésztő szak­ágazati vállalat évente 550 000 tonna baromfihúst és több mint 22 millió darab tojást szállít piacra. kötelezettségvállalásukat, hogy ez idei bruttó termelési tervü­ket az 1969. évi tervhez ké­pest 11,4 százalékkal növelik. Ugyancsak vállalták, hogy V. I. Lenin születése századik évfor­dulójának tiszteletére 1 millió korona önköltség-megtakarí­tást érnek el. Az SZLKP Központi Bizottsá­gának küldtek táviratot a stráž­skei Chemko, a bratislavai Slov­naft, a Nyugat-szlovákiai Bű­torgyár, a füleki Kovosmalt és más vállalatok dolgozói. Vala­mennyien gratulálnak Lenárt elvtársnak abból az alkalomból, hogy megválasztották az SZLKP KB első titkárává, és biztosít­ják őt, hogy minden erejükkel hozzájárulnak a CSKP KB ós az SZLKP KB határozatainak telje­sítéséhez. Milyen az áruk minősége? (ČSTK) — Az állami minő­ségvizsgáló intézetek tavaly 2833 termék minőségvizsgálatát végezték el. Ez kétszerese az 1968-ban végzett minőségvizs­gálatoknak. Két évvel ezelőtt első osztályú minőségűnek ta­lálták a megvizsgált termékek 13,2 százalékát, míg tavaly már 20,9 százalékát. A második mi­nőségi csoportba 1968-ban a ter­mékek 70, tavaly 64 százalé­kát sorolták, a harmadik cso­portba a megvizsgált termékek 16,2 százalékát, a múlt évben 14,2 százalékát. A decemberi értékelés alkal­mával 123 termék érte el a csúcsminőség fokozatot. Ezek között van a prágai Tovos-vál­lalat háromféle higanygőzlám­pája, az alsóhámori Sandrík­vállalat 10-fajta edénye és evő­eszköze. Az ismételt minőség­vizsgálat alkalmával is meg­állta helyét a Consul koffer­írógép. | LENGYELORSZÁG A Szövetségi Gyűlés küldöttsége Katowicében Dalibor Hanes beszéde a csehszlovák-lengyel barátsági nagygyűlésen Varsó — A csehszlovák Szö­vetségi Gyűlés küldöttsége, amelyet dr. Dalibor Hanes, a CSKP Központi Bizottsága el­nökségének póttagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke vezet, hét­főn ellátogatott a lengyel szejm­be. A Lengyel szejm elnöke és alelnöke, valamint az egyes bizottságok vezetői tá­jékoztatták a csehszlovák kül­döttséget a parlament munká­járól. Az esti órákban dr. An­tonín Gregor Csehszlovákia varsói nagykövete a nagykövet­ség épületében fogadást rende­zett a Szövetségi Gyűlés kül­döttsége tiszteletére, amelyen a lengyel politikai és társadal­mi ölet vezető képviselői is részt vettek. Tegnap a csehszlovák parla­menti küldöttség Katowicébe ér­kezett. Megérkezésük után a csehszlovák képviselők elláto­gattak a Jan nevű kísérleti automatizált bányába. Küldöttségünket sziléziai út­ján elkíséri Czeslaw Wycech, a szejm elnöke, Jerzy Bafia a szejm irodájának igazgatója, valamint hazánk varsói nagykö­vete. Lengyelország legkorszerűbb szénbányájában, a Jan bányá­ban, amelyet két évvel ezelőtt helyeztek üzembe, a csehszlo­vák vendégek megtekintették az egyes részlegeket. (Folytatás a 2. oldalon} KÖZEL-KELET J Washington nem tartja be ígéretét New York — Muhammed el Zajjat, az Egyesült Arab Köztár­saság ENSZ-képviselője hétfőn New Yorkban sajtóértekezletet tartott abból az alkalomból, hogy a közeljövőben jelentésté­telre hazautazik. Zajjat hangsúlyozta kormá­nyának azt a nézetét, hogy a közel-keleti béke megteremtése a Biztonsági Tanács 1967. no­vember 22-én hozott, egyhan­gúan elfogadott határozatának végrehajtásától függ. A határozat — mint Zajjat emlékeztetett rá — csak azért nyerte el az EAK jóváhagyását, mert az Egyesült Államok meg­ígérte, hogy életbe léptetéséért teljes súlyával kiáll. Kiemelte Zajjat e határozat olyan részeit, amelyek Egyiptom részéről kompromisszumként értékelhe­tők, „fél lgazság"-számba men­nek, de legalább biztosítanák a békét. Hangoztatta az egyipto­mi küldött, hogy a washingtoni kormány — Ígérete ellenére — nem tett semmit azért, hogy a határozatból valóság legyen. A jelenlegi négyhatalmi esz­mecseréről szólva Zajjat Ismét azt emelte kl, hogy annak el­sősorban a Biztonsági Tanács határozata végrehajtősára kelle­ne irányulnia. Zajjat szerint szóba került a sajtóértekezleten a közel-keleti helyzetre vonatkozó legutóbbi amerikai javaslat ls. Az Indít­vány legfeljebb tárgyalási ala­pul szolgálhatna, ha a négyha­talmi tárgyalásokon tovább csi­szolnák. Fontos tanácskozás Kairóban Kairó — Az Izraellel közvet­lenül szemben álló arab orszA­(Folytatás a 2. oldalon) N agy esemény előtt állunk. Rövide­sen az alapszervezetekben is sor kerül a tagkönyvcserére. Ennek az igen fontos akciónak a lefolyását az az irányelv határozza meg, amelyet a CSKP Központi Bizottságának az alapszerveze­tekhez és a párttagokhoz intézett levele tartalmaz. E körültekintő, az elmúlt évek fejlődését, valamint az elvégzésre váró feladatokat differenciáltan értékelő, illet­ve meghatározó dokumentum többek kö­zött elmondja: a párttag kötelessége, hogy elsajátítsa és megtartsa a kommunista er­kölcs alapelveit, hü legyen a marxizmus­leninizmus, a kommunizmus és a proletár internacionalizmus elveihez, fejlessze az elvtársi segítségnyújtást és együttműkö­dést, szolgáljon példaképül mind a mun­kahelyén, mind a magánéletben, legyen szerény, igazmondó és becsületes, harcol­jon az önzés, a kapzsiság, a hivalkodás, az önteltség és minden olyan törekvés ellen, amely az egyéni, a csoport vagy a helyi érdeket az egész társadalom érde­ke fölé igyekszik helyezni, akadályozza meg, hogy a dolgozókat személyes ás ba­ráti kapcsolatok alapján válasszák ki és helyezzék el, ne engedje, hogy szakmai­lag képzetlen és politikailag ingadozó emberek kerüljenek felelősségteljes tiszt­ségekbe, védje a párt egységét, tartsa be a demokratikus centralizmus elvét, küzd­jön a határozatok teljesítéséért stb., stb. Olyan kritériumok ezek, amelyeket a párt alapszabályzata ls tartalmaz, ame­lyek feltételei annak, hogy valaki párt­tag legyen, kommunistának tarthassa ma­gát, amelyekről azonban a gyakorlati életben többen megfeledkeznek... A tag­könyvcsere alkalmőból a beszélgetések során a sok egyéb mellett szó lesz e nor­mákról és a párttagságra vonatkozó „igen" vagy „nein" döntést az határozza majd meg, hogy az említett alapelveket ki ho­gyan érvényesíti az életben, a gyakor­latban. Alci akár 1968 januárja előtt, akár 1968 januárja után tetteivel és nézeteivel a szocialista társadalom ellen lépett fel, aki gyalázta a párt múltját és a szocializmus építésében elért sikereket, aki nem ismeri el az osztályszempontokat, a marxista­leninista elvek általános érvényét a párt AZ EGYSÉG FELTÉTELE és a munkásosztáy vezető szerepének szükségességét, aki nem hajandó belátni tévedését és továbbra is olyan nézetet ter­jeszt, amely ellentétes a párt politikájá­val és a szocialista társadalom érdekével — az nem való a pártba, nem lehet párt­tag. A mindenkire egyformán érvényes alap­szabályzat szerint „Csehszlovákia Kommu­nista Pártja az azonos elveket valló em­berek — kommunisták harci és legaktí­vabb szövetsége, amely önkéntes alapon egyesíti a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság munkásosztályának, parasztságának ós értelmiségének legöntudatosabb tag­jait." Ehhez csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy aki ezt nem tudja, nem érti vagy nem akarja megérteni, aki a válságos na­pokban tudatosan a barikád másik olda­lán állt, azzal nem lehetünk egy pártban, egy táborban. Nem lehet az élcsapat tagja az sem, aki a szervezetet ugródeszkának tekinti, és akinek a pártigazolvány csak arra kell, hogy ezzel személyes kiváltság­hoz jusson. A párt minden tagjához szóló levél a csehszlovákiai magyar kommunistákat is arra készteti, hogy magunkba nézzünk és megvizsgáljuk, hogyan álltunk helyt, mit tettünk, mikor cselekedni kellett. Ha tárgyilagosan szemléljük a helyzetet, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a cseh­szlovákiai magyar kommunisták túlnyomó többsége — és a csehszlovákiai magyar pártonktvüliek túlnyomó többsége is — a válságos napokban szocialista hazafiság­ból és proletár nemzetköziségből jelesre vizsgázott. Am hazudnánk, ha azt állíta­nánk, hogy közöttünk nem hatott az Ideo­lógiai fertőzöttség és egyéni kilengések sem történtek. Nem éltünk légüres térben, nera Járt mindenki helyes úton a mi kö­reinkben sem. Sajátos szociális összetéte­lünk és sok más tényező következtében sorainkban a jobboldali opportunizmus hangereje és érvényesülési lehetősége mi­nimálisra csökkent. Szándéka és törekvése azonban ennek a csenevész erőnek is ugyanaz volt, mint az ország többi he­lyein működött jobboldali opportunizmus­nak. Akcióit igyekezett összehangolni, ke­reste az analóglát, reprodukált. A tényt nem hallgathatjuk el, a történtek fölött nem hunyhatunk szemet. A tagkönyvcserének az a célja, hogy megteremtse az egységet. Az egységhez a magunk részéről leginkáb azzal Járul­hatunk hozzá, ha magunkévá tesszük a párt pozitív programját és mind befelé, mind kifelé elvetjük mindazt, ami rossz­nak, helytelennek bizonyult. BALAZS BÉLA A 24 OLDALAS ittíW/)/ ÚJ SZÚ GAZDAG TARTALMABÖL: A második világháború hadvezetésének jellegzetességei — Ján PivovarCi alezredes cikke Huszonkét gyerek egy pitvarban — Haraszti Gyula riportja Számonkérés — mindig másoktól? — Válasz egy névtelen levélre Pillantás a kulisszák mögé — Beszélgetés Ferenczy Anná­val és Turner Zsigmonddal Rögeszme — Sebesl Ernő novellája Egy főváros fényei és árnyai — Kardos Márta algériai riportja A 118-as kilométerkőnél történt... — Gál László bírósági Jegyzete Versek, humor, rejtvények

Next

/
Thumbnails
Contents