Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-09 / 7. szám, péntek

Az államjogi rendezés és a bíróságok Az aikotmánytörvény VIII. fe­jezete többek között a bíró­ságok és az ügyészségek műkö­dését szabályozó intézkedéseket is tartalmazza. Ezeknek a mó­dosítását, illetve kiegészítését a fejlődés, mindenekelőtt azonban a köztársaság államjogi rende­zése tette szükségessé. Ezzel magyarázható, hogy a Szövet­ségi Gyűlés kamarái legutóbbi plenáris ülésükön az 1964-ben kiadott, a bíróságok szervezési problémáival, illetve a bíróvá­lasztásokkal kapcsolatos módo­sított jogszabályokat is jóvá­hagyták. Az új törvény mindenekelőtt különbséget tesz a CSSZSZK bíróságai között, melyekhez a katonai bíróságokon kívül a CSSZSZK e napokban létesített Legfelsőbb Bírósága is csatla­kozik. A többi: a járási- és a kerületi bíróságok, valamint a Cseh és a Szlovák Szocialista Köztársaság legfelsőbb bírósá­gai — köztársasági bíróságok­nak tekintendők. Az eddigi helyzettel szemben, mely szerint a bíróságok ki­zárólag tanácsokban döntöttek, lényeges változásnak számít, hogy ezentúl a bíróságok dön­téseit részben a tanácsok, rész­ben pedig az egyesbírók mond­ják ki. A járásbíróságok taná­csainak jogkörébe a súlyosabb bűncselekményeken kívül a munka- és a családjogi ügyek tartoznak. A tanácsok háromta­gúak s egy hivatásos bíróból: a tanács elnökéből és két népbí­róból tevődnek össze. Azzal, hogy a többi ügy az egyesbí­rók jogkörébe tartozik, a jövő­ben lényegesen meggyorsulnak és leegyszerűsíthetők a bírósá­gi eljárások. Tekintettel arra, hogy a lai­kus népbírók értékes életta­pasztalatokkal rendelkeznek, minden bizonnyal megkönnyí­tik a tényállások felderítésével kapcsolatos munkát, s ily mó­don is hozzájárulnak az igaz­ságos döntések meghozatalá­hoz a kerületi bíróságokon is, ahol szintén működnek majd első fokú bíróságnak számító hivatásos bíróból és két népbí­róból álló tanácsok. Ha azon­ban a kerületi bíróságok fel­lebbezési bíróságokként lép­nek fei, és ennek folytán bonyo­lult jogi kérdésekben hivatot­tak dönteni, akkor természetes, hogy a tanácstagok kizárólag hivatásos bírók lehetnek. A katonai bíróságok szerve­zésének és hatáskörének szabá­lyozása az új törvény szerint hasonló elvek alapján történik. A két köztársaság legfelsőbb bíróságai, tehát a Cseh és a Szlovák Legfelsőbb Bíróság nemcsak a törvényszegések esetében érvényesített pana­szokról, hanem a kerületi bí­róságok — mint első fokú bí­róságok -p ítéletei ellen beadott fellebbezésekről is fognak dön­teni. Továbbá bizonyos perek­ben, valamint abban az eset­ben, ha a kerületi bíróságok a nyugdíjbiztosítási szervek ha­tározatait felülvizsgálva mond­ják ki döntéseiket. Ezek után bizonyára nem ér­dektelen annak a bíróságnak a munkaköre sem, amely eddig az államjogi rendezés ellenére sem létezett, s amely létrejöttét ép­pen a föderalizálással kapcso­latban szerzett egyéves tapasz­talatoknak köszönheti. A Szö­vetségi Legfelsőbb Bíróság, vagy, ha úgy tetszik, a CSSZSZK Leg­felsőbb Bíróságának legfőob küldetése a törvények egysé­ges magyarázatának, az egysé­ges bírósági eljárásoknak a biztosítása a két köztársaság­ban. Hatáskörébe a két köztár­saság legfelsőbb bíróságainak ítéletei ellen, törvénysértés cí­mén'érvényesített panaszok tar­toznak. De a törvények egysé­ges magyarázatát célzó állás­foglalásokon kívül a Szövetsé­gi Legfelsőbb Bíróság a katonai ügyekben böadott jogorvosla­tokról és mindkét köztársaság közös vonatkozású ügyeiről is hivatott lesz dönteni. További jogköre, hogy a kül­földi bíróságok bizonyos dön­téseinek végrehajthatóságáról mondjon véleményt. Noha a bíróságok területi szervezésében az új törvény nem eszközöl változtatásokat, ez a feladat a nemzeti taná­csokkal foglalkozó törvényekre vár. A módosítások ezen a té­ren az ország területi felosztá­sától és a nemzeti biottságok szervezési problémáinak meg­oldásától függnek. Nincs ki­zárva, hogy az ugyanabban a körzetben levő járásbíróságok azonos természetű, bizonyos (például a szabadalmi vagy a szerzői joggal kapcsolatos) szakismeretet feltételező ügyeit ugyanannál a járásbíróságnál csoportosítják majd. A bíróságok irányításában is többféle változásra kerül sor. Irányításuk eddig a nemzeti igazságügyi minisztériumok fel­adata volt. A bíróságok tevé­kenységének ellenőrzése és a Legfelsőbb Bíróságok munkájá­nak támogatása, megkönnyíté­se továbbra is az igazságügyi minisztériumok feladata marad. Ám intézkedéseikkel ezentúl nem befolyásolhatják a bíró­ságokat döntéseik, illetve íté­leteik meghozatalában. A két igazságügyi minisztéri­umnak azonban csak akkor van joga panasszal élni a törvény­sértő bírósági ítéletek ellen, ha a tényeket feladatai teljesítése közben, nevezetesen a dolgo­zók panaszainak intézésével kapcsolatban észleli. Egyébként azonban a törvénysértés elleni panasz ezentúl már nem a Leg­felsőbb Bíróság elnökének, ha­nem a főügyésznek az ügye lesz. A bíróválasztásokkal kapcso­latban ís fontos változásokat hoz magával az új törvény. A bírók korhatárát 24 évre emel­ték fel. Erre azért volt szük­ség, mert az eddigi 21 éves bí­rók esetében nem mindig volt feltételezhető, hogy elegendő élettajiasztalattal rendelkeznek bírót tisztségük betöltéséhez. A bírók létbiztonságának foko­zásához minden bizonnyal hoz­zájárul az az intézkedés is, amely kimondja, hogy a hivatá­sos bírókat tíz évre fogják meg­választani. A törvény azt is kimondja, hogy melyik szerv választja meg a hivatásos és melyik a népbírókat. A Szövetségi Gyű­lés elnöksége csak a CSSZSZK Legfelsőbb Bíróságának bíróit és a katonai bíróságok bíróit választja meg. A többi hivatá­sos bíró személyéről a Cseh illetve a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnöksége dönt majd. A laikus népbírók megválasztása a nemzeti bizottságok feladata lesz. Az új törvény az eddiginél még részletesebben, még na­gyobb gonddal foglalkozik a bí­rók felmentésének feltételeivel. —km— Reformot követel a középiskolások ösztöndíjrendszere Az ösztöndíj szó értelme az, hogy utyan jutalom előlegezését jelenti, ami a tanulóifjúságot jobb tanulmányi előmenetel el­érésére ösztönzi, sarkallja. Nos a középiskolások ösztön­díjrendszere ezt a nagyon helyes célkitűzést csak részben valósí­totta, illetve valósítja meg. Ugyanis a náiunk havonta fize­tett ösztöndíj évek hosszú során nem azt a célt szolgálja, amire tulajdonképpen hivatott volna, ha­nem kimondottan szociális segély jellege van. A középiskolás diá­koknál — eltérően a főiskolások­tól — csak egyféle .ösztöndíj van, amit a következő két alapvető kritérium alapján állapítanak meg: 1. A tanulj átlagos tanulmányi el6mer.etcle az elűző félévben; 2. a tanuló szüleinek a jövedel­me (keresete). A középiskolások havi ösztöndí­jának a megállapításáról az 19H5. augusztus 20-án megjelent hivata­los közlöny (Vestník MŠK) tartal­maz aprólékos tudnivalókat. Mivel a diákság és a szülők nem minden esetben ismerik kel­lőképpen ezt az előírást, ezért vázoljuk az ösztöndíjak megálla­pításának főbb pontjait. A legmagasabb havi ösztöndíj 325,— korona, a legalacsonyabb 50,— korona. Az ösztöndíj nagyságának a megállapításánál a következő táb­lázat szerint járnak el: Az egy családtagra eső A tanuló átlagos tanulmányi előmenetele: havi tiszta jövedelem 1—1,50 1,60—2 2.10—2,50 A havi ösztöndíj nagysága lehet: —230,— korona 325—275 275—250 250 — 200 231 — 280,— „ 200—150 150—125 125—100 281-330,- „ 100- 75 75- 50 50 Az olyan tanulónál, ahol az egy családtagra eső havi jövede­lem több mint 330 korona, vala­mint az átlagos tanulmányi előme­netel rosszabb 2,50-nél, csak a fe­lettes sezrvek kivételes engedélyé­vel lehet öszlöndíjat megállapítani. A szülők átlagos havi jövedel­mének a kiszámításánál nemcsak a havi keresetet kell figyelembe venni, hanem minden jövedelmet, ami adó alá esik. Így pl. a szö­vetkezeti tagok havi tiszta jöve­delmének a megállapításánál az előző év havi átlagát vesszük fi­gyelembe. A munkaegységek, vagy normák után kifizetett pénzbeli és természetbeni járulékhoz hoz­zá kell számítani a háztáji gaz­daság jövedelmének az 1/12-ed ré­szét, valamint az egyéb források­ból származó jövedelmet. A szö­vetkezeten kívül dolgozó szülők esetében az előző 6 hónap átlag­keresetét kell figyelembe venni. A dolgozú anyák fizetésének csak a 400 koronán felüli részét kell beszámítani. Az így kialakult havi tiszta jövedelemből le kell vonni minden ellátatlan (kiskorú) testvérre (az illető tanulót nem számítva) 200,— koronát. A szü­lök jövedelmébe nem kell bele­számítani a már kereső testvér jövedelmét, továbbá a nagyszülők nyugdíját sem (ha nincsenek kö­zös háztartásban a tanuló szü­leivel). Az említett levonások után fennmaradt tiszta jövedel­met elosztjuk a családtagok szá­mával. Családtagnak számítanak: a tanuló szülei, a tanuló és kis­korú (illetve középiskolába, vagy főiskolára járó) testvérei, vala mint a nagyszülők, de csak ak­kor, ha a nyugdíjuk is be van számítva a havi jövedelembe. Ha a tanuló télárva, az elhunyt apát, vagy anyát is be kell sorol­ni a családtagok közé. Pl. a ta­nulónak nem él már az édesapja és nincs testvére. Ilyenkor az anya jövedelmét nem kettővel, hanem hárommal kell osztani. Az átlagos tanulmányi előme­netel kiszámításánál a századré­szeket csak 2,5 felett kell tekin­tetbe venni, 2,5-ig a századrésze­ket elhagyjuk. Pl. 1,57 = 1.50, 2,09 = 2, de már a 2.56 nem 2,50-nel egyenlő, hanem 2.56 tal. A cigányszármazású tanulók a tanulmányi előmenetelt illetően kivételt képeznek, mert náluk csupán a szociális helyzet a mérvadó, tehát csak a szülők ke­resete jöhet számításba az ösz­töndíj megállapításánál. A tanu­lók a megállapított ösztöndíjat szeptember 1-től június 30-ig él vezik. Kivételt képeznek azok a szakközépiskolák, amelyekben a tanulók számára 2—3 hetes köte­lező gyakorlat van a nyári szü­netben. Az ilyen tanulók jogosul­tak az ösztöndíjra a gyakorlat idején is. A teljesen árva tanulók 100 ku­ronával többet kaphatnak a táb lázaiban kimutatott legmagasabb ösztöndíjnál. A havi tiszta jövedelemnél nem kell tekintetbe venni az árva gyerekek után járó nevelési-árva­sági pótlékot. Említettem már, hugy a mostani ösztöndíjrendszer teljesen nem fedi a fogalmat, mert az ösztön­díj címén kifizetett összeget in­kább szociális segélynek lehetne nevezni. Ugyanis azok a tanulók, akiknek szülei jól keresnek és az egy családtagra eső havi tísz­ta jövedelem több mint 330,— ko­rona, nem nagyon törekednek jobb eredmények elérésére, meg­elégszenek a közepes, a 3-as osz­tályzatokkal is, mivel tudják, hogy ösztöndíjat úgy sem kaphat­nak. Azonban, ha volna valami­lyen anyagi ösztönző, ha a tanul­mányi előmenetelre külön adná­nak ösztöndíjat, akkor ezek a hármasos tanulók elérhetnék a 2, sőt az 1,5 átlagot is. A mostani ösztöndíjrendszer jó­váhagyása óta többször alkalmaz­lak már fizetés- és árrendezést. Ide> lenne ezért új ösztöndíj­rendszert is kidolgozni. Az új ösz­töndíjrendszernek 2 részből kel­lene állnia. Helyes lenne, ha az egyik rész tanulmányi ösztöndíj lenne, a másik pedig szociális (a kettő független lenne egymástól). A legmagasabb tanulmányi ösz­töndíj szerintem 250,— korona le­hetne, s azok a tanulók kapnák, akiknek átlagos tanulmányi elő­me-etelük 1—1,50; 175,— koronát kapnának azok, akiknek az átla­gos előmenetelük 1,60—2, 100,— koronát pedig azok, akik 2—2,50 átlagos tanulmányi előmenetelt mutatnak lel. A szociális ösztöndíj elérhetné a 200 koronát. Cgy gondolom, hogy a javasolt ösztöndíjrendszer az eddiginél jobban ösztönözné a tanulókat az átlagos előmenetel javítására. Az az összeg, amit az állam az új ösztöndíjrendszer alapján a tanú lókra fordítana a jobb termelés­ben kamatostul megtérülne. TAKÁCS I.AJOS ORVOSI TANÁCSADÓ A VÉR GYÓGYÍT Ma már mindenki tudja, hogy a nagy vérveszteséget elszenve­dett betegnek vagy a vérsze­génységben szenvedőnek az éle­tét vérátömlesztéssel mentik meg. Az emberi vér tehát na­gyon hatékony orvosság, persze nem olyan értelemben, mint ahogy általában az orvosságo­kat használjuk. Hazánk kórházaiban naponta több mint 300 liter tartósított vért használnak fel. Életmentő vagy gyógyító hatását naponta legkevesebb ezer ember érzi, akik közül nem egy éppen a vérnek köszönheti gyógyulását vagy életének megmentését. Azonban hogyan tegyünk szert ilyen óriási mennyiségű vérre? A tudomány képes vitaminokat, hormonokat és egyéb természe­tes anyagokat előállítani, illet­ve pótolni. Ám azt az anyagot, amely a vért pótolná, minded­dig nem sikerült megtalálni. Ezt a mérhetetlen értékű és semmivel sem pótolható orvos­ságot az emberek csakis úgy szerezhetik meg, ha kölcsönö­sen ajándékozzák egymásnak. A véradásra alkalmas 21—60 éves korú személynek egészsé­gesnek kell lennie. Ezt azonban csakis alapos orvosi vizsgálat döntheti el. A véradás csakis orvosi ajánlásra történhet. A véradótól általában 450 ml (0,450 1) vért vesznek. Ilyen mennyiségű vér elvesztése az egészséges embernek nem árt, sem egyszeri, sem pedig gyako­ribb véradás esetében. Az egészséges ember egészségének károsodása nélkül évente 2—3­szor adhat vért. A mi véradó szolgálatunkban nem ritka az olyan áldozatkész véradó sem, aki élete folyamán már 80-szor is adott vért, anél­kül, hogy ez kedvezőtlenül ha­tott volna egészségi állapotára. A pozsonyi kórházakban napon­ta körülbelül 80 transzfúziót hajtanak végre, ezek közül em­lítünk meg néhány esetet. Mária G.-t Komáromból — ahol méhen kívüli terhesség miatt operálták meg — súlyos vérveszteséggel szállították Po­zsonyba az 1. női klinikára. Itt a vérátömlesztés után egészsé­ge teljesen megjavult. A 0 RH pozitív vércsoportba tartozó adományozók: Polák Ján, Lama­nec Michal és Lukačovičová Má­ria voltak. A galgóczi Ján P. már több éve szenved éjszakai rohamok­kal járó vörösvértest-szétesés­ben és ezért rendszeresen ha­vonta vérátömlesztésre van szüksége legalább két véradó­tól. Eddig már több mint 100 vérátömlesztést kapott. A leg­utóbbi alkalommal Milan Čech és Narcisa Cechová, bazini többszörös véradó házaspár vé­rét kapta. Marianko 11. senicai kisfiú, — aki születése óta a vérplaz­ma alvadását gátló fehérjének hiányában (hemofília A) szen­ved, amelyhez ugyancsak szüle­tése, óta a vörösvértestek szét­esése is járul — szintén gyak­ran szorul vér- vagy plazmaát­ömlesztésre, hogy legalább pszichikailag ne maradjon el az egészséges iskolatársaitól, miután nagyon kell vigyáznia, nehogy akár a legkisebb mér­tékben is megsérüljön. Egészsé­gi állapota miatt gyakori bete­ge a pozsonyi hematológiai és vérátömlesztést klinikának. Leg­utóbb is két hetet kellett itt fe­küdnie, belső vérzés miatt. Na­ponta hajtottak rajta végre piazmaátömlesztést, amelyet mindig öt véradótól szereztek be. Kórházi kezelésének utolsó napján a véradók Bihary Ján, Bubák Karol, Mudrý Peter, Ka­zimírová Irena voltak. E néhány kiragadott példa minden bizonnyal csak nagyon kevéssé szemlélteti azt a tényt, hogy a vérátömlesztés a sebé­szetben, a nőgyógyászaiban, a belgyógyászatban és a gyermek­gyógyászatban a ma már na­ponta többször is végrehajtott műtétek közé sorolható. Csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a vérátömlesztést elsősorban a hirtelen és nagyobb vérveszte­ség esetén alkalmazzák, vagy olyan betegségek gyógyításá­ban, ahol elsősorban a vörös vértesteket kell pótolni. Csehszlovákiában is, akárcsak a világ minden táján, a Vörös­kereszt vállalta magára azt a felelősségteljes és igényes fel­adatot, hogy népszerűsítse a véradást és adományozókat to­borozzon. Milyen visszhangot kelt a közvéleményben a Cseh­szlovák Vöröskereszt szerveze­tének, valamint az állami egész­ségügyi igazgatásnak az ele­gendő véradó toborzásának biz­tosítása érdekében tett felhívá­sa? Elmondhatjuk, hogy a vissz­hang kedvező, mert a lakosság számához mérten világviszony­latban is jó átlagot értünk el (2,5—3 százalék). Sőt, a kerüle­ti transzfúziós állomások szék­helyén a véradók száma még ennél is sokkal magasabb. Ez különösen a véradók aktívabb toborzásából adódik, mivel a kórházakban egyre növekszik a vérszükséglet, annak következ­tében, hogy ma már olyan spe­ciális orvosi beavatkozásokat valósítanak meg, mint pl. szív-, tüdő- és agyműtétek. Megvál­tozott a helyzet az ingyenes véradás terén. Például Pozsony­ban 1966-ban az összes véradók 24 százaléka, 1967-ben 22,5 szá­zaléka nem tartott igényt pénz­jutalomra. 1968-ban ezeknek a száma csak 18 százalékot tett ki. A közvéleménykutatás (1965­beu Pozsonyban, 1967-ben Prá­gában) szerint a megkérdezet­tek 80 százaléka helyesnek tartja, ha elsősorban a beteg rokonai adnak vért, amennyi­ben a gyógykezeléshez transz­fúzióra van szükség. Hasonló­képpen a megkérdezettek 76 százaléka azt javasolta, hogy mindenekelőtt a hajtási jogosít­vánnyal rendelkezők legyenek véradók, részben azért, mert maguk is ki vannak téve annak a veszélynek, hogy közúti bal­eset következtében vérveszte­séggel járó sérülést szenvedhet­nek, és így tehát nekik is szük­ségük lesz a vérre, részben azért, mert az autóvezetők gyakran okozzák mások sérü­lését. A véradás célja az, hogy az ember emberéletet mentsen meg. Azonban megtörténik vér­adóink világszínvonalat elérő száma ellenére is, hogy számos transzfúziós állomáson nagy hiány mutatkozik vérkonzerv­ben. Amikor ennek okát keres­tük, kiderült, hogy a posta szá­mos idézést azzal a megjegyzés­sel kézbesített vissza, hogy a címzett ismeretlen vagy elköl­tözött. Aránylag kevés az olyan nyilvántartott véradó, aki a be­hívólapon közli, hogy a meg­adott terminus nem felel meg neki, vagy nem érzi magát jól, esetleg olyan betegségben szen­ved, ami miatt kéri, hogy tö­röljék nevét a véradók listájá­ról. Azonban a behívólapoknak csaknem 40 százaléka nem jön vissza a transzfúziós állomásra, és az állomás így a címzettet ismételten, 3—4-szer is behívja, hátha mégis jelentkezik szemé­lyesen, írásban vagy legalább telefonon. Ezek a fegyelmezet­len véradók okozzák azt, hogy olykor nagy hiány mutatkozik véradókban és így a szükséges vérkonzervekben is. Abban szin­tén ők a hibásak, ha egy-egy véradási napon tömegesen je­lennek meg a véradók, mivel ez nem kívánatos idegességet idéz elő mind a véradóknál, mind az egészségügyi dolgozók­nál. Azonban leginkább a beteg szenved emiatt, különösen az, akinek nagyobb számú vérkon­zervre lenne szüksége, és a vér­átömlesztést 10—14 nappal is el keli halasztani, mindaddig, amíg nem sikerül biztosítani a megfelelő számú, megfelelő vér­csoportú véradóktól származó vérkonzervet. Némely súlyos sérülés — autóbaleset, gyári vagy az építkezési baleset al­kalmával megvan a lehetőség a páciens sebészetileg sikeres megmentésére, de csak abban az esetben, ha úrrá tudnak len ni a súlyos sokkon, ami viszont néhány vérátömlesztést igényel, tehát a vérnek vagy a plazmá­nak mindig elegendő mennyi­ségben kell rakláron lennie. El­várjuk tehát, hogy polgáraink a véradást nemcsak erkölcsi kötelességüknek tartsák, hanem emberi szempontból is teljes mértékben természetesnek. Bí­zom abban, hogy egyszer min­den egészséges ember hajlandó lesz majd a vérét adományoz­ni embertársának, ha erre az egészségügyi dolgozók felkérik. Dr. ELENA KÜBÁNOVA

Next

/
Thumbnails
Contents