Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-08 / 6. szám, csütörtök

A vezető erő Köztársasági elnökünk újévi beszédében rámutatott arra, bogy további fejlődésünk egyik legfontosabb alapja hazánkban a kommunista párt vezető szerepének megerősödése és a pártvezetés megszilárdítása. Országunkban a kommunista párt nem holmiféle kinyilatkoztatással, hanem a történelmi fejlődés folyamatában marxi—lenini forradalmi tevékenységével, proletár internacionalista politikájának megvalósításával szerezte meg vezető szerepét. Az első köztársaságban a munkásosztály harcos pártjaként állt a proletárok forradalmi küzdelmének élén. A fasiszta megszállás sötét időszakában pártunk vezette a népnek a hódítók ellen vívott áldozatos küzdelmét. A felszabadulás után pedig a kommunista párt vezetésével valósították meg hazánk dolgozói a szocialista építés nagy művét. Ennek a munkának a nagy sikerei, a dolgozó nép által elért szociális és politikai vívmányok szemmel látható tények. Tanúsítja azt országunk minden egyes vidékének, városainknak és községeinknek megváltozott képe, az emberek életkörülményeinek alakulása, szociális és létbiztonságuk megalapozása, az ipari termelés nagyarányú fejlődése, a mezőgazdaság szocialista átépítése stb., stb. Tagadhatatlan tény, hogy a szocializmus építésének időszakában hibák, tévedések is előfordultak. A személyi kultusz, a szűk látókörű dogmatizmus, a kabinetpolitika következményeiként súlyos hibákat, tragikus tévedéseket is át kellett vészelnünk. De a kommunista párt volt az, amely nyíltan feltárta a hibákat és megkezdte ezek jóvátételét. Éppen ez a törekvés vezetett 1968 januárjához, ez volt január igazi célja. Nem a pártnak, mint egésznek a hibájából, hanem a határozatlan, gyenge és széthúzó vezetésének, valamint a vezető szerveibe és tagjainak surába beférkőzött ellenséges elemek tevékenységének következtében sikkadt el januárt követően az igazi cél és kapott erőre az az áramlat, amelyben a szocialistaellenes, szovjetellenes, opportunista és revizionista erők a szocialista rendszer megdöntésére, országunknak a szocialista államok közösségéből való kiragadására törekedtek. Az elkövetett hibákat általánosítva és felnagyítva a szocializmus alapjait támadták, lekicsinyelték, kétségbe vonták az egész szocialista építőmunka eredményeit, és a kommunista párt, a népi milícia, az államhatalmi szervek elleni összpontosított propagandahadjárattal, összehangolt akciókkal készítették elő a talajt az ellenforradalom számára. Az egész országot megrázó válsághelyzetek, és a tavalyi augusztusi események világosan megmutatták az ellenforradalmi erők céljait. A múlt év áprilisában a pártvezetésben bekövetkezett változás azonban határvonalat jelentett az események alakulásában. A CSKP új vezetése nemcsak a politikai és gazdasági válságból kivezető reális utat jelölte ki, hanem biztosítani tudta ennek következetes megvalósítását is. Határozottan szembeszállt a szocialistaellenes, szovjetellenes és opportunista erükkel, kiragadta kezükből azokat az eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel negatívan befolyásolták a közhangulatot, s az internacionalizmus alapelveinek szellemében rövid időn belül rendeztük kapcsolatainkai a szövetséges államokkal. Az új pártvezetőség céltudatos törekvése a közvélemény egyre gyarapodó népszerűségét nyerte meg; irányvonalának megvalósításába* állampolgáraink mind nagyobb tömege kapcsolódott' be aktív munkával. Megmutatkozott, hogy a hosszú időn át folytatott félrevezető propaganda, rágalomhadjárat és aknamunka ellenére az emberek döntő többsége nem vesztette el a kommunista pártba vetett hitét és továbbra is azt a legnagyobb szervezett erőt látja benne, amely biztosítani tudja az állapotok rendezését hazánkban, és vezetni képes az ország szocialista építésének folyamatát. A párt vezető szerepe megújításának fontos feltétele volt, hogy áprilist követően megszilárdult a párt egészséges magva, fokozatosan konszolidálódott a helyzet a központi, a kerületi és a járási szervekben, s az alapszervezetek jelentős része is aktivizálja tevékenységét, rendezi sorait. Most az a legfontosabb feladat — amint azt Gustáv Husák elvtárs is hangoztatta a napokban megjelent interjújában —, hogy a párt valamennyi alapszervezetében rendezzük a helyzetet. Nagy munka lesz ez, hiszen az elmúlt idők válsága következtében még nagy hiányosságok vannak. Elsősorban a párttagok politikai öntudatának növelésére van szükség. Az alapszervezetek teljes konszolidálása, a pártmunka lenini módszereinek felújítása múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy a kommunista párt valamennyi területen maradéktalanul betölthesse vezető szerepét. Ennek elérésére kedvező lehetőséget nyújt a pártigazolványok sorra kerülő kicserélése. Nagy körültekintéssel kell ezt az akciót előkészíteni és végrehajtani, hogy valóban teljesítse célját: a párt ideológiai és politikai egységének megszilárdítását és akcióképességének növelését azáltal, hogy minden kommunista megértse a párt politikáját és azt elkötelezetten valósítsa meg. GAL LÁSZLÓ Behavazott táj a Kis-Duna mentén. (CSTK felvétele) Eső után köpönyeg Bár az adott kérdéssel, az adott időben foglalkozni már csak az eső után köpönyegnek tűnhet, mégis az a véleményem, hogy közérdekű voltánál fogva a dolog nyilvánosságra kívánkozik. Ugyanis Sólyom László losonci olvasónk és levelezőnk egyik legutóbbi levelében felteszi a kérdést: miért nem lehet kapni magyar szövegű karácsonyi és újévi üdvözlő lapokat, valamint ugyancsak magyar nyelvű zseb-, asztali- és falinaptárakat? Mint írja, ha bármelyik papírkereskedésben, trafikban vagy újságelárusítónál kéri az ember a fent említett dolgokat, a válasz mindenütt ugyanaz: nincs. Megemlíti még, hogy a Népnaptár nem pótolja az egyéb, fent említett naptárakat. Valóban, miért nem lehet kapni magyar szövegű karácsonyi és újévi üdvözlő lapokat, s az említett magyar nyelvű naptárakat? Annál is inkább szükségesebb a kérdésfeltevés, mivel az égvilágon semmi sem indokolja a fenti cikkek hiányát. Megpróbáltam a kérdés nyitjára találni, illetve a gazdáját meglelni, de ez irányú próbálkozásaim teljesen meddők maradtak. Egyszerűen nem találtam olyan szervre, vagy intézményre, mely ezzel a kérdéssel foglalkozna, helyesebben mondva: még csalr a gondolata is felmerült volna annak, hogy ilyesmire is igény van. Tény, hogy az utóbbi években az egyes újságok évkönyvet ádnak ki s ebben a naptár is benne van, de nem ilyesmiről volna szó, ezek az évkönyvek legfeljebb a Népnaptárnak jelentenek konkurrenciát. Falinaptárt majdnem minden lap — így az Űj Szó is, — kiad, bár faluhelyen sokkal kedveltebbek volnának azok a régi fajta, részben az asztali naptárhoz hasonló, de- lényegesen kisebb, felfüggeszthető naptárak, melyeknek legnagyobb előnye, hogy nagy betűsek s éppen ezért nem kell közelről silabizálni, hogy tulajdonképpen milyen nap és hányadika van ma. Nem szorul különösebb bizonyításra a zsebnaptár célszerűsége sem, nem is beszélve a benne található sok hasznos tudnivalóról. Enyhén szólva is kételkedve fogadom az olyan aggályokat, hogy ezeknek a naptáraknak nem volna keletje. Ellenkezőleg, az a véleményem, hogy üzletnek sem volna rossz. No és, ami a karácsonyi és az újévi üdvözlőlapokat Illeti. Ez az, ami tömegcikk, amiből jóformán nem lehet eleget gyártanL Nem tudom, akad-e olyan ember, aki karácsony vagy újév alkalmából szeretettjeinek, ismerőseinek ne küldene üdvözlő lapot. S menynyivel másképp néz ki, ha a lapon olyan nyelvű szöveg van, amilyen nyelven az illető azt irja, illetve akinek küldil Túlzás volna ebből a dologból nemzetiségi kérdést kreálni, egyszerű udvariassági aktusról van szó, olyasmiről, amit nyugodtan sorolhatunk az emberek közti érintkezés normái közé. Ráadásul az üdvözlő lapoknál még csak az a kockázat sem áll fenn, ami a naptáraknál előadódhat, ti. hogy ha abban az évben nem fogynak el, akkor veszendőbe mennének, mivel a „Kellemes karácsonyi ünnepeket" és a „Boldog új évet" feliratú lapok épp úgy használhatók 1969-ben, mint 1974-ben. Jó volna, ha az Epocha Könyvkiadó (a volt Politikai Könyvkiadó) magyar szerkesztősége, illetve a Madách Könyvkiadó megfontolnák, mit tudnának a fentebb említett kérdésekben tenni, s intézkedéseik eredményeképpen az itteni magyarság megelégedettségére a dologgal nem kellene többé foglalkoznunk. Miért nincs kenyér Anyaián? Bár Lebó Vincje anyalai (Naszvad községhez tartozik) olvasónk levelét még karácsony előtt írta és reméljük, hogy panaszuk azóta már orvoslást nyert, mégis a jövőre való okulás céljából, és mert hasonló esetek máshol is előadódhatnak. szükségesnek tartjuk olvasónk levelével foglalkozni. Olvasónk megírja, hogy Anyaián épp úgy, inint más tanyán, azelőtt otthon, kemencékben sütötték a kenyeret, más egyéb élelmiszert pedig Érsekújvárott vagy Naaavadon vásárolták, ki-kl annyi időre, amennyire pénzéből éppen futotta. Nem volt kellemes állapot bármi kicsiségért kilométereket gyalogolni, éppen ezért nagy volt az örömük, amikor 1950-ben állami élelmiszerboltot nyitottak Anyaián. A boltban kenyeret is árultak és így az anyalaiak lassan leszoktak a házisütésről, a kemencéket pedig szétverték. Rendben is volt idáig minden, hanem november 25-én az üzletet bezárták, mivel az üzletvezető megbetegedett. Ezzel pedig az állapotok még rosszabbra fordultak, mint amiivenek azelőtt voltak, mivel kemencék már nem lévén, naponta utazni kellett kenyérért. És, mert Anyaián 120-an laknak, nem is olyan kis mennyiséget kellett az aszszonyoknak 'cipelni. S mint olvasónk írta, ebben a helyzetben néztek a karácsonyi és az újévi ünnepek elé is. Olvasónk leveléből ítélve, illetve feltételezve, olyan kis üzletről van szó, melynek írva és mondva, egy alkalmazottja van, s ha ez az egy ember — nevezzük üzletvezetőnek — megbetegszik, akkor a boltot be lehet csukni. Senki sem kívánja, hogy bárki is betegen dolgozzék, és ha valóban egy alkalmazottú üzletről van szó, elhisszük azt is, hogy problematikus dolog helyettest állítani, mivel az árukészletet pontosan át kell adni és át kell venni. De mert kis üzletről lévén szó, ez sem lett volna olyan ördöngös feladat. Viszont, ha már így történt, hogy az üzletet bezárták, ez semmiesetre sem jelenthette volna azt, hogy 120 embert otthagynak, mondván: éljenek, ahogy tudnak. A Jednota komáromi igazgatóságának legelemibb kötelessége lett volna, hogy ha mást nem is, de legalább kenyeret autóval mindennap kiszállított volna Anyaiára. Mindenesetre a Jednota komáromi igazgatóságától magyarázatot kérünk. Az időjárás és az utasok Ki ne emlékeznék még a december 20—21-i ítéletidőre, a hatalmas hófúvásokra és az ez által keletkezett közlekedési akadályokra, melyek úgyszólván megbénították az egész ország életét? Ez volt az az idő, amire azt mondják, hogy ilyenkor még a kutyát sem szabad kiverni. Az emberek és gépek munkája tette csak lehetővé, hogy az élet úgy-ahogy ismét a megszokott medrébe terelődjék, hogy a közlekedés annyira rendbejöjjön, hogy legalább az élelmiszer és a szénszállítmányoknak szabad utat biztosíthassanak. Ez az ítéletidő nemcsak a közlekedésben dolgozóknak jelentett súlyos megpróbáltatásokat, hanem sok esetben azoknak is, akik utazni kényszerültek. Ilyen utazási megpróbáltatásról ír Molnár Ferenc dunaszerdahelyi olvasónk is, aki levelében megírja, hogy december 20-án az esti motoros gyorssal indult el Komáromba, de csak Nemesócsáig jutott el a vonat és ott vesztegelt másnap 13 óráig, vagyis az utasok több mint 17 órát töltöttek a vonatban, mindennek, csak éppen kellemesnek nem mondható körülmények között. Olvasónk szemére veti az állomás főnökének és személyzetének, hogy az utasokkal az égvilágon senki sem törődött, még azt sem tették meg, hogy legalább időnként tájékoztatták volna őket a helyzetről és a továbbutazás lehetőségeiről. Szemére veti, illetve megkérdezi a nemesócsai állomásfőnököt: ha a pályán hótorlaszok keletkeztek, akkor Csallóközaranyosról a tehervonatot miért engedték ki; Dunaszerdahely felé a pálya szabad volt, éppen ezért a motoros vonatot miért nem engedtéV viszsza; az utasok között sok volt a gyermek, legalább ezékről gondoskodott volna valaki; s végül: a személyzet miért nem adott időnként tájékoztatást a való helyzetről. Befejezésül olvasónk megjegyzi, hogy az államvasutak dolgozói mint minden esetben, most is találnak mentséget hibáik és mulasztásaik mentegetésére, ez azonban az agyonfagyott és meggyötört utasokat a legkevésbé sem elégíti ki. Valahogy az a furcsa helyzet áll elő, hogy bár olvasónk panaszainak igazat adok, de a kérdés lényegét szélesebb öszszefüggéseiben tekintve, nem tudok vele egyetérteni. Elhiszem minden szavát, tudom, hogy mit jelent az ilyen helyzet, ehhez hasonlókban már nekem is volt részem. De ugyanakkor azt is tudom, hogy a vasutasok számára mit jelentett az az ítéletidő, mit jelentett a vágányokat megtisztítani a hófúvásoktól, és a közlekedés számára ismét szabaddá tenni. Azt is tudom, hogy az egész országban milyen volt a helyzet, és hogy az emberek tízezrei harcoltak az elemekkel a legkegyetlenebb körülmények között. Történetesen úgy adódott, hogy december 21-én, vasárnap a szerkesztőségben szolgálatom volt s így olvastam a távirati iroda jelentéseit az országban uralkodó helyzetről. És ezekben a jelentésekben ismétlődtek a kifejezések: több méteres hótorlaszok, nyílt pályán megrekedt vonatok, hóba fulladt omlók és autóbuszok, — s az emberek: vasutasok, katonák és brigádosok küzdelme. Nincs szándékomban a vasutasokat esetleges hibáikért mentegetni, viszont az a véleményem, hogy ezek a hibák az adott esetben, az emberfeletti munkájuk mellett eltörpülnek. De volna egy megjegyzésem. Vajon mi történt volna, ha a Nemesócsai Helyi Nemzeti Bizottság elnökének vagy más funkcionáriusának eszébe jut, hogy az állomáson ott vesztegel egy szerelvény, tele emberekkel, és csupán emberi kötelességből is valamilyen módon segítséget nyújtanak nekik és gondoskodnak róluk? Az ipolysági állomásfőnök válaszol Olvasóink panasza nyomán már két ízben is bíráltuk az ipolysági vasútállomás főnökségét azért az áldatlan helyzetért, ami pénteki napokon az Ipolyság—Csata közti motorosvonalon uralkodó állapotokat jellemzi. Arról van szó, hogy a 14 óra 44 perckor és a 16 óra 13 perckor Ipolyságról Csatára induló motorosvonat a hét többi napjain 2—3 kocsival közlekedik, pénteken viszont, amikor pedig legtöbb az utas, csak egy kocsival, úgyhogy az ezen a vonaton való utazás nemcsak gyötrelmes, hanem egyenesen életveszélyes. Válaszában az állomásfőnök a kritika jogosságát és az állapotok tarthatatlanságát elismervi, s egyben csatolja annak a levélnek a másolatát, melyet a Keleti Vasútvonal Igazgatósága személyközlekedést szakosztályának küldött, tekintve, hogy ennek az ügynek a megoldása túlhaladja az ő lehetőségeiket. Az állomásfőnök ebben a levélben leírja a tarthatatlan helyzetet és egyben hivatkozik arra, hogy ennek megoldását az említett szervnél már többször szorgalmazta s az Űj Szó bírálata nyomán újból sürgeti a kérdés mielőbbi rendezését. A választ, illetve a dolog rendezését a Keleti Vasútvonal Igazgatósága személyközlekedési szakosztályától, mint illetékesektől, sürgősen- várjuk. Nemesócsán intézkedtek Az 0] Szó december 18-i számában foglalkoztunk Patkó Albert nemesócsai olvasónk levelével, melybe szóvátette, hogy a vasútállomás várótermének ajtaján nincs kilincs, és hogy a várótermet nemcsak hogy nem fűtik, hanem még kályha sincs benne. Olvasónk legutóbbi levelében viszont arról értesít bennünket, hogy a kritika nyomán az állomásfőnök azonnal intézkedett: az ajtóra kilincset szereltek fel, a várótermet pedig fűttk. A nemesócsai utasokkal együtt örülünk a gyors intézkedésnek. BATKY LÁSZLÓ