Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám, szerda

Világ proletárjai j egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. január 1. SZERDA BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 5. szám Ára 50 fillér A Szlovák Szocialista Köztársaság gazdasági fejlődése 1970. évi tervének alapvető céljai és feladatai A Szlovák Szocialista Köztár­saság kormánya 1969. decem­ber 29-én megtárgyalta és Jó­váhagyta az SZSZK gazdasági fejlődésének 1970. évi állami végrehajtási tervét. Egyidejű­leg intézkedéseket tett teljesí­tésének megalapozására. Az állami terv előkészítését az elmúlt évek, elsősorban az 1968 as és 1969-es évek gaz­dasági fejlődésének bonyo­lult feltételei befolyásolták. A népgazdaságban az utóbbi két évben az árugazdálkodás elemei érvényesültek a gyakor­latilag kötelezően érvényes ál­lami terv hatása nélkül. Ennek következtében ösztönszerűség uralkodott el a gazdasági élet­ben. Különösen kedvezőtlen ha­tással voltak azok a helytelen közgazdasági koncepciók, ame­lyeket a gazdaságirányítás tö­kéletesített rendszerében a szo­cialistaellenes és a jobboldali­opportunista erők kezdtek ér­vényesíteni. Megnyilvánult ez a gazdasági fejlődés a párt és az állam vezető szerepe hatá­sának korlátozásában, az áru­gazdálkodás mechanizmusa ön­működő érvényesülésének túl­becsülésében, a terv és a szo­cialista gazdaság irányítása többi alapvető eszköze funkció­jának csökkentésében. Az így értelmezett gazdasági reformról terjesztett illúziók és az a nehéz helyzet, amelyet az 1968-as esztendő, valamint 1969 elejének politikai válságai okoztak, nem tette lehetővé az alapvető gazdasági problémák megfelelő megoldását, hanem még bonyolultabbá tette nép­gazdaságunk helyzetét. Ülést tartott az SZLKP KB elnöksége A szövetségi és a két nemzeti kormány csupán a CSKP Köz­ponti Bizottságának áprilisi és májusi plenáris ülései után fog­hatott hozzá teljes komolyság­gal ós határozottsággal a gaz­dasági élet legidőszerűbb kér­déseinek megoldásához. A kor­mányok által az 1969. évi gaz­dasági fejlődés stabilizálására elfogadott intézkedések a múlt év második felében megakadá­lyozták a bérezésben, az árak alakulásában, a pénzügyi-köz­gazdasági kapcsolatokban, a bel- és a külkereskedelemben a kedvezőtlen irányzatok elmé­lyülését. Nem sikerült azonban megszüntetni az alapvető arány­talanságot a munkatermelékeny­ség és a bérek alakulása kö­zött, valamint a kereslet és a kínálat között a hazai piacon, a beruházási építkezésben és a külkereskedelemben. A máso­dik félévben tapasztalható ked­vezőbb fejlődés ellenére sem sikerült teljesíteni a feltétele­zett feladatókat, és ez kedve­zőtlenül hat az 1970. évi fela­datok megkezdésére. Ebben a helyzetben az egyedüli helyes kiinduló pont a tervnek, mint a népgazdaságirányítás alapve­tő eszközének a felújítása. \ gazdaságirányítás valamennyi fokán teljes egészében érvény­re kell juttatnunk a terv szer­vezői funkcióját. A Szlovák Szocialista Köz­társaság 1970. évi állami végre­hajtási tervét első ízben dol­gozták ki az állam új rendezé­sének , feltételei közepette. A csehszlovák föderációról szó­ló törvény alapelveivel össz­hangban a terv a CSSZSZK gaz­dasági politikájának egységes elveiből indul ki és megfelel a csehszlovák gazdaság egységes tervezési rendszere logikájának. A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság tervével párhuzamo­san dolgozták ki, s kifejezi a csehszlovák népgazdaság és Szlovákia további gazdasági fejlődésének alapvető céljait és szükségleteit. Ez a terv hosszabb idő óta ismét komplex gazdasági do­kumentum, amelynek célja az inflációs nyomás csökkentése népgazdaságunknak azokon a területein, ahol leginkább érez­hető az egyensúly hiánya. Cé­lul tűzi ki továbbá Szlovákia gazdasági fejlődésének igényes feladatait. IFiilytatás a 4. oldalon) A Szakszervezeti Világszövetség képviselői a köztársasági elnöknél (CSXK) — Január 6-án tar­totta ülését az SZLKP KB el­nöksége Štefan Sádovskýnak, az SZLKP KB első titkárának vezetésével. Az SZLKP KB elnöksége a CSKP KB és az SZLKP KB so­ron levő plenáris üléseivel kap­csolatos kérdéseket tárgyalta meg. Megvitatta a szocialista kereskedelem elveinek meg­szegése ellen tett intézkedések javaslatát. Az elnökség jóváhagyta An­ton Štulrajter elvtárs kinevezé­sét az SZLKP KB hetilapja, a Nové slovo főszerkesztőjévé. Az ülés programján további Sze­mélyi és szervezési, politikai kérdések szerepeltek. Csehszlovák küldöttség utazott Moszkvába (ČSTK) — Tegnap utazott Moszkvába a CSKP Központi Bi­zottsága, a CSKP KB cseh iro­dája é^ az SZLKP Központi Bi­zottsága vezető dolgozóinak csoportja, melyet Jozef Lenárt, a CSKP KB titkára vezet. A kül­döttség a szovjet elvtársakkal tapasztalatcserét tart a két or­szágban lezajló gazdasági ne­form fejlődéséről. A repülőtéren a küldöttségtől búcsút vett František Pene elv­társ, a CSKP KB titkára, Karel Skála elvtárs, a CSKP KB osz­tályvezetője és a CSKP további dolgozói. Jelen volt I. I. Udal­cou, a Szovjetunió csehszlová­kiai ügyvivője, a nagykövetség képviselőivel együtt. (ČSTK) — Ludvik Suoboda köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta a Szak­szervezeti Világszövetség veze­tő funkcionáriusait, akiket az államfőnek Karel Poláček, a CSFSZM Központi -Tanácsának elnöke, a Szakszervezeti Világ­szövetség irodájának tagja mu­tatott be. A küldöttség vezetője Pierre Gensous főtitkár, tagjai Jevge­nyij Cserednyicsenko, Mahend­ra Sen, Ibrahim Zakaria, Sand­ro Stimilli és Benedicto Cer­queira, a Világszövetség titká­rai. A köztársasági elnököt Pierre Gensous főtitkár tájékoztatta a Szakszervezeti Világszövetség­nek a VII. szakszervezeti világ­kongresszuson kitűzött felada­tairól, valamint a világszövetség megalapításának 25. évforduló­jával kapcsolatos akciókról. SVoboda elnök rámutatott ar­ra, hogy a Szakszervezeti Világ­szövetség —, amely tevékenysé­gét az egység és a nemzetközi szolidaritás szellemében fejti ki — nagy jelentőségű a dol­gozók imperializmus elleni har­cában, valamint a szociális ha­ladásért és a világbékéért ví­vott küzdelemben. [ KÖZEL-KELET ] Sikeres egyiptomi támadás Megnövekedtek Izrael hadi kiadásai Ammán — Kedden éjjel az izraeli alakulatok támadást in­dítottak a Jordán folyó déli ré­szén a jordániai katonai állá­sok ellen — jelentette kedden reggel egy jordániai katonai szóvivő. Jordániai részről viszo­nozták a tüzet, és amint a ka­tonai szóvivő közölte, vesztesé­gük nem volt. Az összecsapás mintegy 20 percig tartott. Az izraeli egységek ugyanezen a helyen már hétfőn este is meg­támadták a jordániai állásokat. Az egyiptomi hadsereg egy­ségei hétfőn éjjel átkeltek a Szuezl-csatornán és izraeli csa­patokat támadtak meg a meg­szállt területeken. A kairói ka­tonai szóvivő közölte, hogy nagyarányú támadásról volt szó, amelyben nagy létszámú egységek vettek részt. Az izraeliek mind emberélet­ben, mind hadianyagban nagy károkat szenvedtek. Egyiptomi részről kilenc katona sebesült meg. A támadó alakulatok min­den tagja visszatért támasz­pontjára. A heves harc három (Folytatás a 2. oldalon) VIETNAM ] Partizántámadás Da Nang térségében Agnew nem kívánatos Malaysiában Saigon — A dél-vietnami sza­badságharcosok kedden a kora reggeli órákban Que Son völ­gyében, Da Nang-tói 40 km-re délre nagyarányú támadást in­dítottak az amerikai tengerész­gyalogság egyik támaszpontja ellen. Tüzérségi előkészítés után a szabadságharcosok beha­toltak a támaszpontra. Ameri­kai források szerint a támadás alkalmával 11 amerikai katona vesztette életét, 59 megsebesült. Az amerikai katonai szóvivő közölte, hogy a partizánok 15 embert vesztettek. Quang Tri tartományban, Hué városától 40 km-rel északnyu­gatra a szabadságharcosok megtámadtak egy amerikai me­netoszlopot. Hírügynökségi je­lentések szerint két amerikai katona életét vesztette, kilenc megsebesült. A B-52-es típusú amerikai stratégiai bombázók kedden éj­jel Phuoc Long, Binh Long és Tay Ninh tartományokban bom­bázták a szabadságharcosok feltételezett csapatösszevoná­sait. Hanoi — Ton Duc Thang, a Vietnami Demokratikus Köztár­saság elnöke üdvözlő levelet küldött Soupahouvong herceg­nek, a Laoszi Hazafias Front megalakulása 14. évfordulója alkalmából. A VDK elnöke üd­vözletében hangsúlyozza annak a harcnak a fontosságát, ame­lyet Laosz népe folytat az ame­rikai imperialisták ellen. London — Wilson angol mi­niszterelnök tervezett amerikai útja alkalmából az angol szak­szervezeti szövetségek tájékoz­tatni akarják az Egyesült Álla­mok közvéleményét álláspont­jukról a vietnami háborúval kapcsolatban. Az angol szak­szervezeti szövetségek a legna­gyobb amerikai lapokban, így a New York Times-ben és a Washington Posí-ban élesen el­ítélik az angol kormány politi­káját a vietnami háborúval összefüggésben és az angol szakszervezetek kongresszusá­nak 1967-es határozatára hivat­koznak, amelyben követelték, hogy Nagy-Britannia határolja el magát az Egyesült Államok vietnami politikájától. A skót szakszervezeti központ szintén az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen fog­lalt állást. Singapore — A malaysiai rendőrség szigorúan ellenőrzi a Kuala Lumpurba vezető összes utat, ahová ma este érkezik meg Agnew amerikai alelnök. Hétfőn ugyanis a város külön­böző részein röplapok és felíra­tok jelentek meg, amelyek Agnew távozását követelik az országból. A Malaysiai Munkás­párt nyilatkozatot tett közzé, amelyben az amerikai alelnö. köt nem kívánt vendégnek ne­vezi. A bratislavai üveg- és kerámiaipari gépeket gyártó új üzem első exportszállítmánya el­indult rendeltetési helyére a Szovjetunióba. Felvételünkön: Ladislav Bilinský a végső si­mításokat végzi a szállítmány egyik formázőgépén. (Ján Valko felvétele) A 24 OLDALAS ÚJ SZÚ GAZDAG TARTALMÁBÓL: Gondok a sikerek ellenére is maradtak — Beszélgetés Németh Jenő mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszterhelyettessel Élő, alkotó tanítás — Tézisek a Lenin-centennáriumra Romok és fények — Egri Viktor Darkó István novelláiról Keresztút — Václav ŔezáC novellája Jelentős lépés a dél-tiroli kérdés megoldása felé — Franz Kunért bécsi levele Versek, humor, rej'tvények

Next

/
Thumbnails
Contents