Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-26 / 21. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1970. január 26. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 21. szám Ára 50 fillér Sikeres ifjúsági műszak Szlovákiában A pártpolitika támogatásának jegyében (CSTK) — A felszabadulás 25. évfordulójának tiszteletére a szlovákiai ifjúság saját erejéből és az önkéntes brigádmunkáért kapott pénzből egy általános iskolát épft Nemecká községben. Az akciót ifjúsági építkezéssé nyilvánították, s a szlovákiai fiatalok körében hamarosan népszerű lett. Az ifjúság első közös és tömeges megmozdulása a kitűzött feladat teljesítése érdekében a szombati szlovákiai országos ifjúsági műszak volt, amellyel az ifjúság még a CSKP KB küszöbönálló plenáris ülését is támogatni kívánta. Az előzetes jelentések szerint az országos ifjúsági műszakban több mint 200 000 fiatal vett részt. A fiatalok a legkülönfélébb munkákat végezték: hiánycikkek — építőanyagok, fogyasztási cikkek — termelésében, továbbá lakásépítkezéseken, a sívilágbajnoksággal kapcsolatos létesítmények befejezésénél stb. segédkeztek. A vasútállomások igényeinek megfelelően a fiatalok hathatós segítséget nyújtottak vasúti kocsik be- és kirakásánál, elsősorban a tiszacsernyői átrakó állomáson. Az úttörőcsapatok palack-, papír- és textilgyűjtést szerveztek. A nagyszombati, a bratislava-vidéki, a kassa-váro8i, a poprádi, a tőketerebesi, az eperjesi és más járásokban az ifjúsági műszak tömeges jelleget öltött. A fiatalok általában vasárnap is folytatták a brigádmunkát s a szükségnek megfelelően további szabad szombatokon és vasárnapokon is dolgozni kívánnak az üzemekkel és vállalatokkal történt megállapodás alapján. Tiszacsernyőre szombaton már a kora reggeli órákban 250 fiatal érkezett Kassáról, Tőketerebesről, Leleszről, Szomotorról és más községekből, hogy segítsenek az áruátrakásban. 30 vagon cementet raktak át. Vasárnap mintegy 50 fiatal végzett itt brigádmunkát, és a társaikkal ígéretet tettek, hogy rendkívüli műszakot tartanak a következő két szabad szombaton és vasárnap is. A jolsvai magnezit üzemben 120 fiatal vett részt az ifjúsági műszakban. Nagy segítséget nyújtott a gyárnak a szovjet katonák egy 100-tagú csoportja is. A homonnai Chemlonban több mint 200 fiatal 1650 órát dolgozott társadalmi munkában. A sninai Vihorlat üzemben a homonnai Chemkostavban a mezőlaborci hídalkatrészgy árban és más üzemekben 3600 fiatal dolgozott főképpen a homonnai járás iskolásai közül. A fejlesztés összehangolása Közlemény a KGST állandó mezőgazdasági bizottsága prágai üléséről f C STK j — Január 19 és 23 között tartotta Prágában 28. ülésszakát a KGST állandó mezőgazdasági bizottsága a tagországok — a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió — küldöttségeinek részvételével. A bizottság megtárgyalta, hogyan folyik a KGST rendkívüli, 13. ülésszakán hozott határozatok végrehajtása; foglalkozott az ide vonatkozó kiegészítő javaslatokkal és meghozta a szükséges intézkedéseket a megvitatott kérdésekkel kapcsolatban. A bizottság ülésének résztvevői megvitatták és elfogadták a KGST-országok további együttműködésére vonatkozó javaslatokat a növénynemesítés, az állattenyésztés, a mezőgazdasági gépesítés, a talajjavítás, az öntözés, valamint a tudományos műszaki kutatás egybehangolását illetően. A bizottság jóváhagyta az 1971—75-ben a KGST-országok közötti nemesített vetőmag, valamint tenyészállat-csere terjedelmére Y ona t" kozó javaslatát. A bizottság megtárgyalta és jóváhagyta 1970. évi munkatervét. A küldöttségek vezetőit a tanácskozás után fogadta František Hamouz szövetségi miniszterelnök-helyettes. A KGST-országok küldöttségei felkeresték a prágai Lenin Múzeumot és látogatást tettek több mezőgazdasági üzemben. Tervtúiteljesítés a bányákban (ČSTKJ — Szlovákia számos üzemének dolgozói szombaton és vasárnap rendkívüli műszakokkal fejezték ki azt a meggyőződésüket, hogy a CSKP KB e heti plenáris ülése elősegíti gazdasági életünk számos időszerű problémájának a megoldásút. A legnagyobb munkaaktivitást a bányászok fejtették ki. Handlován szombaton a délelőtti műszakban 560 vájár és technikus valamennyi produktív munkahelyet elfoglalt. Két rendkívüli műszakban 3200 tonna szenet fejtettek, ami csak 1800 tonnával kevesebb, mint amennyit januárban terv szerint naponta három műszakban termelnek rendes munkanapokon. Vasárnap 200 bányász szállt le a bányába: megjavították a szállítószalagokat, helyenként kicserélték az ácsolatol és előkészítették a munkahelyeket a jövő heti fejtéshez. A privigyei CígeT Bányában szombaton 4000 tonna szenet jövesztettek, vasárnap pedig karbantartó munkálatokat végeztek. Az ostrava—karvinái szénmedence valamennyi üzemében dolgoztak szombaton. 15 000 bányász és technikus vett részt a rendkívüli műszakokban és 56 620 tonna szenet fejtettek. Szombaton ós vasárnap megszakítás nélkül folyt a szén vasúti szállítása ís. Az év elejétől, mint ahogy az Ostrava—karvinái Szénbányászati Tröszt ostravai igazgatósága jelenti, a tröszt dolgozói 62 000 tonna szénnel adtak többet a tervezettnél a népgazdaságnak. — LUDVÍK SVOBODA köztársa sági elnök az Indiai Köztársaság éllamttnnepe alkalmából üdvözlő táviratban fejezte ki jókívánságait V. V. Giri indiai államelnöknek. Oldŕich Üemik szövetségi minisz terelnök Indira Gandhi asszony, indiai miniszterelnöknek gratulált. DR. PETER COLOTKA, az SZSZK miniszterelnöke és Ladislav Abrahám, az SZLKP KB titkára pénteken rövid látogatást tett a Magas-Tátrában; megtekintették a sívllágbajnokság előkészületeit. — JAN MARKO külügyminiszter Ausztrália államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot intézett Wil llam McMahon ausztrál külügymi niszterhez. — DR. DIMÉNY1 IMRE, a Ma gyar Népköztársaság mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, aki Prágában részt vett a KGST állandó mezőgazdasági bizottságának ülésén, szombaton rövid látogatást tett Szlovákiában. — PRÁGÁBÓL SZOMBATON a Szovjetunióba utazott a Csehszlo vák Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia elnökségének a küldöttsége. — PRÁGÁBÓL szombaton Párizsba repült Hashini iraki iparügyi miniszter, aki iraki szakemberek társaságában Csehszlovákiában a külkereskedelmi és az iparügyi minisztérium képviselőivel tár gyalt a kölcsönös gazdasági együttműködés további fejlesztésének kérdéseiről. Felszabadulásuk 25. évfordulóját ünnepelték (CSTK) — Január 24-én ünnepelte felszabadulásának 25. évfordulóját Koronipa, ez a forradalmi múltjáról ismert városka. Korompát a múltban úgy ismertük, mint az „éhségvölgy" legszegényebb városát, ma pedig a szepesség egyik ipari központja. Szombaton, a felszabadulás 25. évfordulóján ünnepi iilést tartottak a korompai párt- és állami szenvek. Az ülésen részt vett a szovjet hadsereg küldöttsége, valamint az iglói járási pártbizottság és a jnb számos képviselője. Podolin szepességi városka lakói vasárnap ünnepelték fel szabadulásuk 25. évfordulóját. A városi nemzeti bizottság ünnepi ülésén szovjet vendégek is részt vettek: Andrej Petrovi cs Fokin, a Szovjetunió Hőse, a 20. gárdalövészezred volt parancsnoka és Jakov Leontyejevics Rotylu alezredes, az ezred parancsnokának helyettese. Ez a lövészezred szabadította fel Podolint. Mennyit termelnek? (CSTK) — A vállalatok és az üzemek ezekben a napokban döntenek arról, mennyit és hogyan fognak termelni az idén. A legtöbb üzem úgy szervezi meg termelését, hogy hiánytalanul teljesítse az állami tervet. Az érsekújvári Elektrosvit teljes mértékben teljesíteni kívánja az állami tervben kitűzött feladatokat: 11 százalékkal növeli termelését, s ami igen lényeges, 20 százalékkal a hűtőszekrények termelését, annak ellenére, hogy számos problémával küzd nemcsak a hazai, hanem a külföldi alapanyagok szállításával kapcsolatban is. A bratislavai Matador az idén mintegy 20 millió korona értékben termel több árut, mint tavaly. SZOVJETUNIÓ J A csehszlovák parlamenti küldöttség Volgogradban Volgograd — A Szövetségi Gyűlés küldöttsége dr. Dalibor Hanesnak, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével a szovjet szövetségi köztársaságokban tett tíznapos körútja során tegnap rövid látogatásra Volgogradba érkezett. A látogatás célja az volt, hogy kegyelettel adózzanak mindazok emlékének, akik hősiesen harcoltak, vagy elestek a második világháború legnagyobb csatáinak egyikében, a sztálingrádi csatában, amely eldöntötte a mi nemzeteink sorsát is. A csehszlovák küldöttséggel együtt Volgogradba érkezett Ivan Szpiridonov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke, Josef Kafka, hazánk moszkvai nagykövetségének tanácsosa és más vendégek. A repülőtéren a város és a volgogrűdi terület képviselői, valamint Ivan Koroljov a városi szovjet végrehajtó bizottságának elnöke üdvözölte a csehszlovák küldöttséget. Az ezt követő szívélyes beszélgetésen jelen volt Leonyid Kulicsenko, az SZKP volgográdi területi bizottságának első titkára, Dmitrij Kulis a városi pártbizottság titkára, Viktor Borogyin a területi szovjet végrehajtó bizottságának elnöke és más szovjet tényezők. KÖZEL-KELET A csehszlovák küldöttség ez után az Elesett Hősök terére ment, ahol a csehszlovák és szovjet államhimnusz hangjai mellett koszorút helyezett az emlékműre, s kegyelettel adózott a nagy sztálingrádi csatában elesett hősök emlékének. A koszorúzási ünnepség a katonai díszszázad ünnepélyes menetével ért véget. A csehszlovák vendégek ezután a Lenin téren megtekintették Pavlov őrmester házát. Mint ismeretes e házat mindjárt a harcok kezdetén megszállta a hírszerzők csoportja, és azt bátran védelmezte egészen a csata végéig. A küldöttség felkereste a Mamajev-sziklát is, ahol a 135 napon át tartó elkeseredett harcok folyamán 40 000 szovjet katona vesztette életét. A Dicsőség Termében, ahol az elesett hősök közül 7200 neve látható kőbe vésve, Dalibor Hanes, a csehszlovák küldöttség vezetője bejegyezte nevét az emlékkönyvbe. A csehszlovák parlamenti küldöttség ellátogatott továbbá az SZKP XX. kongresszusa nevét viselő vojgai vizierőműbe. A Szovjetuniónak ez az egyik leg nagyobb vlzierőműve s évi termelése megfelel hazánk évi villamosáram-fogyasztása teljes egyharmadának. Egyiptomi győzelem Shadwan szigetén Légitámadások a Sínai félszigeten levő izraeli támaszpontok ellen Kairó — Az egyiptomi katonai szóvivő, közölte, hogy á stratégiai fontosságú Shadwan szigetért folytatott 36 órás csata az egyiptomi erők nagy győzelmével végződött. A szóvivő továbbá rámutatott, hogy az izraeliek kénytelenek voltak kiüríteni a szigetet, ahol 55 halottat és sebesültet vesztettek. Az Izraeli egységeknek nagy számbeli fölényük ellenére sem sikerült ellenőrzésük alá venni a szigetet. Az izraeli fél által kiadott jelentés eltér az egyiptomi hivatalos közleményektől. Az Izraeliek állítása szerint egységeik 70 egyiptomi katonát megöltek és 62-t foglyul ejtettek a szigetért folyó harcokban. Az izraeli egységek állítólag 32 órás csata után vonultak vissza s magukkal vittek több egyiptomi védelmi berendezést és egy brit eredetű rádiólokációs berendezést is. Mose Dajan izraeli hadügyminiszter kijelentette, hogy az izraeli katonai helyzet kedvezőbb, mint néhány hónappal azelőtt volt Tel Aviv-i jelentés szerint szombatról vasárnapra virradó éjszaka libanoni és szíriai területről tüzérségi tűz alá vettek két izraeli falut. Az izraeli katonai szóvivő szerint tegnap reggel palesztinai partizánok aknavetőkkel támadták az Izrael és Libanon közti határvidék déli részén lévő településeket. Az egyiptomi katonai szóvivő tegnap közölte, hogy az egyiptomi légelhárító ütegek vasárnap reggel lelőttek egy izraeli repülőgépet a Szuezi-csatorna bejárata fölött. Egy másik izraeli repülőgép támadást intézett a Vöröstengeren egy egyiptomi teherhajó ellen, és a legénység hat tagját megsebesítette. A legutóbbi jelentések szerint Eilat kikötőben elkövetett szombati bombamerényletnek 19 halálos és 42 sebesült áldozata van. Az izraeli katonai szóvivő közlése szerint az előzetes vizsgálat eredménye arra mutat, hogy nem szabotázsról volt szó. A palesztinai ellenállási szervezet képviselője közölte, hogy a robbantás e szervezet tagjainak műve volt. Egyiptomi bombázók szombaton három hullámban támadtak izraeli támaszpontokat a Sinai félszigeten. Az egyiptomi katonai szóvivő jelentése szerint a légitámadások súlyos veszteségeket okoztak a Szuezi-csatorna keleti partját megszállva tartó izraeli tüzérségnek. CSÚCSÉRTEKEZLET KHARTÚMBAN Khartúm — Ma nyílik uieg Khartúmban 14 állam részvételével a kelet- és közép-afrikai országok 6. csúcsértekezlete. Az EAK küldöttsége megfigyelőként vesz részt az értekezleten. Ez az első Ilyen értekezlet, amelyet a szudáni fővárosban rendeznek. Feladata elsősorban megtárgyalni a 14 részt vevő ország kapcsolatai sokoldalú megszilárdításának lehetőségeit. Ezen kívül az értekezlet megvizsgálja e területen a nemzeti felszabadító mozgalom szükségleteit, valaimint a faji megkülönböztetés elleni harc egybehangolásának útjait