Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-24 / 20. szám, szombat

MIRŐL ÍRNAK JWÉMÚ gg tribúna ima m.nn

i Z'meMMnom Em

rrrTiMTTT

mi PRÄGAI LAPOK A A múlt nem ismétlődhet meg Pártunk életében a tagkönyvcsere kétségkívül jelentős esemény lesz, amelynek során a pártszervezeteknek alkalmuk lesz tanúbizonyságot tenniük politikai érettségükről, következetes, elvszerű eljárásukról. A tagkönyvcsere egyik legsarkalatosabb kérdése a pórttagok tevékenységének megítélése. Hogy a jobboldali opportunisták és a megtévesztett párttagok közötti határ hol van, az az egyes emberek megítélésekor nagyon fontos, érzékeny körülmény. A Tribúna 3. számában ezzel a kérdéssel foglalkozik Ružena Humlová. Kifejti, hogy a párttagok értékelésekor nagyon fontos az értékelők, az átigazolók felelősségteljes munkája. Nem engedhető meg, hogy az igazi jobboldaliak átjussanak azon az érzékeny szitán, amely nera a számukra készült. A Jobboldal következetes felszámolásétól függ, mennyire sikerül megnyernünk a megtévesztetteket, azokat, akik még mindig az opportunizmus hatása alatt állnak. Az az elvtárs, aki becsületesen beismeri: tévedtem, meginogtam, féltem, de hibámat jóvá akarom tenni, s akí párttagságához nem anyagi előnyök miatt ragaszkodik, még nem mondható köpönyegforgatónak — frja a cikk szerzője. — Csodálkozhatunk-e azon, hogy a 2000 szó felhívás és más nyomások légkörében az emberek tába alól kicsúszott a talaj? Amikor a párt vezetői is zavart keltettek körükben a nemzeti egység gondolatának kritikátlan hangoztatásával? Noha homályos célozgatásokkal is, de még ma ís hallhatunk a „balos" veszélyről. Sok párttag nem ls tudja, miről ís van szó tulajdonképpen. Ögy vélem — írja Humlová —, ha pártunkat marxista—leninista vezetés irányítja, akkor ez a vezetés már hagyományosan baloldali, olyan, mint a Gottwald-vezetés volt. Tehát veszélyt csak az a balosság vagy az olyan ultrabal irányzat jelenthet, amelyre jellemző a sokszor öncélú és kilátástalan líispôlgári radikalizmus, s amely nem veszi tekintetbe a párt igazi igényeit és a reális potltikai helyzetet. Az ilyen balosság éppúgy káros, mint a jobboldaiiság, s a kommunista pártok története tanúsítja, hogy ezek gyakran azonos anarchista platformra is jutnak. Pártunk egészséges erői megértették, hogy ezektől az erőktől el kell határolniuk magukat. A cikkíró hangsúlyozza, hogy „baloldali veszélynek" lehetne tekinteni a párttagságnak azt a jelentéktelen részét, amely talán a január előtti viszonyok feltámasztását kívánja. De ezt a veszélyt véleménye szerint nem kell eltúlozni. Pártunk nem akar és nem is térhet vissza a múltba, ha valóban előre akar haladni — írja. A föderáció értékelése A Rudé právo csütörtöki számában Karel Doudéra kommentárjában a föderáció tapasztalataival foglalkozik. Megállapítja, hogy az államszövetségi átalakításra nagy szükség volt és ez az átalakítás a lenini nemzetiségi politika helyes alkalmazásának tekinthető. A föderáció egyéves tapasztalatairól szólva Doudéra megállapítja: az államszövetségre nem voltunk eléggé felkészülve. Amikor az államszövetség! alkotmánytörvény előkészítésén dolgoztak, voltak ugyan konkrét elképzelések a föderáció céljairól, de mivel nem rendelkeztünk még tapasztalatokkal hasonló államszövetségi rendszer bevezetéséről, tehát nem is lehetett világos elképzelésünk a föderáeió államforma mechanizmusának a működéséről. Ezért az alkotmánytörvény is csak olyan kerettörvény lehetett, amely nem oldja meg a föderáció problémait. — Teltet terét nyújt bizonyos módosításokra. Igy egy év eltelte után sem mondható, hogy a föderáció befejezett tény, noha az alkotmánytörvény előrelépést jelent. De ahhoz, hogy a nemzeti köztársaságok s a szövetségi szervek zavartalanul működhessenek, még sok problémát kell megoldani, főleg e szervek együttműködése és hatásköre terén ... Sokkal körülményesebb lesz azonban a föderatív elrendezés befejezése gazdasági vonatkozásokban, ahol a múlt öröksége nagy tehertételt jelent. Szlovákiának a cseh országrészekkel való egyenrangúsítása nem történhet varázsszóra. A két köztársaság gazdasági" szintjének kiegyenlítése még sokévi munkába kerül. A felszabadulás óta eltelt negyedszázad alatt Szlovákia iparosítása nagy léptekkel haladt előre, de még mindig sok az adósság ezen a téren. Ezt az adósságot azonban nem lehet kiegyenlíteni azzal, hogy a két köztársaság közti eltérések a népgazdaság dezintegrálásához vezetnek. Ellenkezőleg: mind a Szlovák, mind a Cseh Szocialista Köztársaság gazdasági fellendülése egyben a csehszlovák népgazdaság fejlődését is jelenti. Nemzetiségi kérdés A Losoncon és a losonci járásban a szocialista építés mögöttünk levő negyedszázada alatt elért eredmények egyik jellemzője, hogy itt lényegében megoldották a nemzetiségi kérdést. Nem kitelepítéssel, sem pedig asszimllálással: a népi hatalom és Szlovákia Kommunista Pártja gyakorlati politikájának eredményeivel — állapítja meg a Rudé právo január 17-i vasárnapi mellékletében Jan Varta, aki e kérdés tanulmányozása érdekében több napot töltött a losonci járásban. A központi pártorgánum szerkesztője a többi közt feltárja a cseh olvasóközönség előtt, hogy ebben a 100 000 lelket számláló járásban szlovákok és magyarok mindig együtt éltek. A járás lakosságának 18 százaléka magyar. Ma itt a magyarok és a szlovákok közt csak nyelvi különbség van.'A többi elválasztó tényező — amiről Varta a szlovákokkal és a magyarokkal való beszélgetései alapján meggyőződött — megszűnt. A járás pártszervezetei az elmúlt két évtizedben sokat tettek annak érdekében, hogy az Ipoly menti magyaroknak ne kelljen például Csehországban keresniük munkát. A cikkíró megállapítja, hogy a járási és a helyi pártszervek azzal, hogy következetesen alkalmazták a párt s a kormány rendelkezéseit a nemzetiségi politika terén, megszilárdították politikai tekintélyüket. A járásban a magyarok létszámuknak megfelelő képviselettel rendelkeznek a párt- és az állami szervekben. A kétnyelvűséggel kapcsolatban Jan Varta megállapítja, hogy ahol ezt az elvet még nem alkalmazzák következetesen, ott ezt a fogyatékosságot éppúgy bírálják a szlovákok, mint a magyarok. A szlovák tisztségviselők a magyar lakossággal magyarul, a magyarok a szlovákokkal való érintkezésijén pedig igyekeznek szlovákul beszélni. Egyes gyűléseken ezt tömör tolmácsolással oldják meg — hiszen a két nemzetiséghez tartozó emberek nagyobb része megérti egymást. Az 1968-as nemzetiségi villongásokra célozva J. Varta megállapítja, hogy a losonci járásban —.. magyar és szlovák részről egyaránt — akadt néhány személy, akiknek egyéni karrierjük szempontjából nagyon megfeleltek a mesterségesen előidézett nemzetiségi súrlódások. Ez már a múlté. A CSEMADOK és a Matica slovenská közös kulturális akciótervet dolgozott ki azzal a céllal, hogy a magyarok és a szlovákok kölcsönösen megismerhessék egymás kultúráját, hagyományait és nemzeti nagyjait. ism j PÉLDAKÉPÜNK LENIN ÍRTA: SZÁNTÓ LÁSZLÓ AKADÉMIKUS Az előbbi cikkekben — melyeket lapunk január 6-i és 13-í számában közöltünk — elmondottakból az következik, hogy társadalmi válságunknak kétfajta forrása van: az egyik a Novotný-féle dogmatikus szektás politika, a másik a jobboldali opportunista erők aktivitása. Ezért törekvésünkben, hogy kivezessük nemzeteinket abból a veszélyes helyzetből, amelybe ez a két ellentmondásos, de kölcsönösen összejátszó erő juttatta, a jobboldal ellen, mint a fő veszély ellen folytatott harcunkban nem szabad elfeled keznünk a Novotný-féle „marxizmus—leninizmus" képviselői részéről fenyegető veszélyről sem. ök ugyanis itt vannak köztünk, nem tűntek el egyik napról a másikra, és sóikat közülük még ma ls az előbb említett dogmatizmus és szektásság szerint lehet felismerni, ez nyilvánul meg a jobboldali irányzatok ellen folytatott harcukban ís. Ezzel kapcsolatban nagyon sokat mondanak számunkra az SZKP Központi Bizottságának Lenin születése 100. évfordulójának alkalmából kiadott tézisei, melyekben többek között ez áll: „Egy marxista párt slke re s tevé/cenységéne/c, a munkás mozgalom fejlődésének és győzelmének elengedhetetlen feltétele Lenin véleménye szerint a kétfrontos harc: a harc az op portunizmus és a revlzionizmus jobboldali és „balos" válfaja el len." Sztálint, tévedéseinek szigorú bírálata ellenére, én mégis mindig Lenin tanítványának tartottam, és engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban idézzem szavait: „Miben rejlik társadalmunk jobboldali, közvetlenül opportunista elhajlásának ve szélye? Abban, hogy nem tudja felmérni ellenségünk erejét, a kapitalizmus erejét... Miben rejlik a párton belüli „balolda li" elhajlás veszélye? Abban, hogy túlértékeli ellenségei ere jét, a kapitalizmus erejét. .." A jobboldali opportunisták te vé'kenységének legveszélyesebb következménye nálunk az volt, hogy nagymértékben sikerüli megbontaniuk a párt és az államapparátus egységét. Husák elvtárs a CSKP Központi Bizottságának szeptemberi ülésén ezért hangsúlyozta a párt akcióképessége gyors felújítása nak szükségességét. Husák elvtárs azt mondta, hogy amilyen gyorsan teremtünk rendet a marxista—leninista elvek alapIán egyesült akcióképes párt ban, olyan gyorsan sikerül megoldanunk társadalmunk többi problémáját, a gazdaság, az irányítás terén és más téren. A párt harcának fő fegyvere valóban „a párt fogyatékosságainak bírálata" úgy, ahogy ezt „január" elején hirdették. Később megmutatkozott, vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy fel kell számolni a pártot és olyanok is voltak, aikik a Novotný-féle idők visszatérését akarták. Nem szabad soha elfelejtenünk, hogy a hatékony bírálatnak a lenini elveken kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy „ ... mindenki, aki bírál, annak a kritika formájában respektálnia kell az ellenség által körülvett párt helyzetét, és a kritika tartalmával a szovjet és pártmunkában való közvetlen részvétellel és gyakorlattal meg kell kísérelnie a párt vagy egyes párttagok hibáinak kiküszöbölését" (Lenin). Leninnek ez a tanítása minden egyes párttagra, de elsősorban a vezető elvtársakra vonatkozik. A szocializmus építésének történelme arra tanít bennünket, hogy a gyakorlatban nem az irányítottak határozzák meg a vezetők nézeteit és tetteit, hanem ellenkezőleg, az irányítottak úgy gondolkodnak és cselekednek, ahogy a vezetők nevelték őket. Természetesen ez nem jelenti, hogy a vezetők nem tanulhatnak, és hogy nem kell tanulniuk az irányítottaktól! A Novotný-féle vezetőség azonban ritkán és keveset tanult a tömegektől. Husák elvtárs egy nemrég adott interjújában megállapította, hogy a párt válsága a pártvezetőségben kezdődött és onnan terjedt lefelé a tömegekbe. „A válságos helyzet megoldásának fó tényezője a párt volt — mondotta — és a pártban a kulcsfontosságú szakaszok: a központ, a kerületek és a fúrások. Itt, ezekben a fő tényezőkben kellett megkezdeni a problémák megoldását." Mi a célja ennek a megoldásnak? Husák elvtárs beszédeiben mindig hangsúlyozza: lehetőleg minél előbb akcióképes pártot kell alakítanunk, mely valóban vezető erő lenne, a munkásosztály és az egész dolgozó nép vezére. Erre törekedett Lenin elvtárs is. „A marxizmus — írta —, amikor a munkáspártot neveli, a proletariátus élcsapatát nevelt, amely a hatalmat meg tudja ragadni és az egész népet el tudja vezetni a szocializmushoz, tudja az új rendet Irányítani és szervezni, valamennyi dolgozó és kizsákmányolt tanítója, vezetője és vezére tud lenni abban, hogy társadalmi életüket a burzsoázia nélkül és a burzsoázia ellenére berendezzék." Ha a párt valóban vezető erő, s a munkásosztály és az egész dolgozó nép tanítója, akkor más kapcsolatának kell lennie a néppel, más tekintélyének, más fegyelmének kell lennie, mint Novotný és Dubček idejében. Lenin a párt és az osztály közti kapcsolatot, a párt és a társadalom kapcsolatát kölcsönös bizalomnak nevezi. A munkásosztály bizalmát azonban nem szerezhetjük meg erőszaki kai. Csakis azzal szerezhetjük meg, hogy a politika s a munkásosztály, valamint a dolgozók tömegeinek kapcsolatával, a munkásosztályhoz való helyes viszonnyal és megértéssel meggyőzzük a tömegeket jelszavaink és politikánk helyességéről. Novotnýék a valóban akcióképes pártot kialakító eszközöket deformált formájukban használták. Minél tovább, annál inkább elszakadtak a tömegektől. Nem tudtak helyes politikai célokat tűzni a nép elé, és fellelkesíteni a népet e célok megvalósításáért. A nép ezért közömbössé vált a párttal, a szocializmussal és magával a munkával szemben is. Jellegzetesen szektás viszony alakult ki. Mivel nem tudták megnyerni a tömegeket, egyre inkább kényszerítették őket, parancsolgattak nekik, büntették őket és adminisztratív módszerekkel próbálták befolyásolni. Az erőszakkal azonban a bizalmat csak elvesztik. És ez is történt. A párt és az osztály elferdített kapcsolata előkészítette a pártot a jobboldal általi befolyásolásra, amely nagyobb erőfeszítés nélkül jelentős eredményeket érhetett el. Ha akcióképes pártot akarunk alakítani, helyesen, lenini alapon kell érvényesítenünk azokat az elveket, melyek megteremtik a kölcsönös bizalmat. A kölcsönös bizalom fontos tényezője a pártfegyelem, a tekintély, „...a bolsevikok nem maradtak volna hatalmon két és fél évig, de két és fél hónapig sem pártunk szigorú vasfegyelme nélkül..." mondja Lenin a kommunistáknak a fegyelem és a tekintély jelentőségéről a párt akcióképességének a megerősítésében, a tömegek bizalma és támogatása megszerzésében. Miből ered ez a fegyelem és tekintély? Mi tartja fenn a proletariátus forradalmi pártjának fegyelmét? Mi teszi próbára? Mi szilárdítja meg? — kérdi Lenin. Így válaszol: „Először, a proletár élcsapat öntudatossága, odaadása a forradalom iránt, kitartása, önfeláldozása, hősiessége. Másodszor, az a képessége, hogy a dolgozók legszélesebb tömegeivel, elsősorban a proletártömeigekkel, de a nem-proletár dolgozó tömegekkel is, felvegye a kapcsolatot, közel kerüljön hozzájuk s bt• zonyos mértékig, mondhatnónk, egybeolvadjon velük. Harmadszor, a proletár élcsapat politikai vezetésének helyességé, politikai stratégiájának és taktikájának helyessége, feltéve, hogy a legszélesebb tömegek saját tapasztalataik alapján meggyőződtek ennek a vezetésnek helyességéről." A párt tekintélye és a fegyelem nem alakítható ki a félelem, vagy a pán és funkcionáriusai „korlátlan" jogainak alapjáji, hanem csakis a munkásosztálynak a párt iránti bizalmán. Ha a párt nem munkájával, helyes meggyőzéssel, nem a tömegek bizalma alapján építi tekintélyét, hanem a megfélemlítéssel, korlátlan jogaival, akkor fokozatosan szembekerül az osztállyal és a dolgozókkal. Éppen ez történt a Novotný-féle vezetéssel. A végén már nem volt tekintélye, nem tudott fegyelmet tartani a pártban, a« üzemekben a dolgozók között, sem a nemzeti bizottságokban, egyszóval: sehol! A jobboldali erők ebből a szempontbői a szektásoik tevékenységét folytatták. Míg a szektásak öntudatlanul, tevékenységük következményei ismeretének hiányában aláásták tekintélyüket és a párt fegyelmét, a valódi opportunisták ezt tudatosan, céltudatosan tették: kispolgári gondolkodásmódjukkal, abszrakt, frázisos propagandájukkal teljes szabadságot, a párt iránti teljes engedetlenséget hirdettek. Hízelegtek a tömegeknek, kihasználták nacionalista érzéseiket és tücskötbogarat ígértek. Iliyen könnyen akarták megvenni a tömegeket. Csak homályosan, a nálunk és a világszerte létező osztálykapcsolatokat figyelmen kívül hagyva tűzték kl a programot, amelyért éidemes lenne harcolni és amely reálisan szebb, boldogabb jövőt ígérne. Ha valóban akcióképes pártot akarunk kialakítani, akkor felsősorban saját tetteinkkel kell kiküszöbölnünk az igazi opportunisták és a sz&ktások gyakorlatát. Tekintélyünket nem szabad funkciónkkal, hatalmunkkal kivívni, nem léphetünk fel durván, nyersen a vezetett tömeggel szemben, hanem saját munkánkkal, a munkásosztály és A dolgozók iránti hűséggel és odaadással, és minden esetben becsületes eljárással kell kivívnunk a tekintélyt. Fegyelmet csak akkor biztosíthatunk és csaik akkor tarthatjuk meg, ha mi magunk példásan fegyelmezettek leszünk, ha a fegyelmet a marxista-leninista öntudatosság alapján követeljük meg. A párt tekintélyét nem azok az emberek erősítik meg, akik Novotný idejében kompromittálták magukat és most önkritika nélkül, vezető pozíciókba alkarnak jutni. Tudjuk például, hogy a párt ideológiai frontja élén J. Hendrych állt és ő felelős az ezen a téren elkövetett mulasztásokért és felületességért. Az utóbbi időben azonban C;ból „segítséget" akar nyújtani a pártnak. A Tvorba egyik legutóbbi számában cikket közölt, amelyben anélkül, hogy egy szóval is megemlítené múltját, „elemzi" múltunkat, keresi az okokat és „tanácsokat ad" a hibák helyrehozásba. Sajnos, Hendrych nem az egyediili jgyekvő novotnysta szektás, aki úgy Jár el, mintha elfelejtené múltját és társadalmunk válságának novotnysta előkészíté sét. És éppen ezért,\ habár ma a fő veszélyt a 'jobboldali opportunizmusban és az anarchizmusban látjuk, cikkemet mégis Leninnek a pártot fenyegető veszélyekre vonatkozó gondolatával fejezem be. Ez a veszély különösen akkor áll fenn, ha a párt elmarad saját pozitív programja kialakításúban. 1970 1. 24.