Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó
ORVOSNÁL Cicvareknek nagyon reszket a keze, ezért elmegy az orvoshoz, aki megvizsgálja és ezt mondja: — Maga nagyon sok sört iszik, barátom — Nem mondhatnám — védekezik Cicvarek —; legfeljebb ebéd után két korsóval, meg vacsora után is kettővel. — De bort is iszik? — Nem sokat. Délelőtt egy üveggel, meg délután eggyel. — És pálinkázik is! — Csak reggelente iszom három-négy decit. — Na látja, barátom ettől remeg a maga keze! - Hál'istennek! Már egészen megijedtem. Azt hittem attól az üveg konyaktól, amit esténként szoktam meginni lefekvés előtt... Aki valamit tíz szóval is el j»ud mondani, és hússzal mondja el, az egyéb aljasságokra is képes. Carducci Az asszonyok csak egyféleképpen tudnak bennünket boldoggá tenni, de harmincezer módját ismerik annak, hogyan tegyenek boldogtalanná. Heine Sokan azért törik magukai kitüntetésekért, hogy maguk nak is bizonyítsák: ők valóban kiváló emberek. Arisztotelész Mindig van annyi erőnk, hogy elviseljük mások szenvedéseit. La Rochefoucanid A nő olyan, mint az árnyékod: ha futsz utána, menekül előled, ha szaladsz előle, rohan utánad. Musset Aki nem kérdez, annak nem hazudnak. Ray Lawler •ü A nép hallgatása a király bírálata Mirabeau a A kísértést kivéve mindennek ellen tudok állni. Wilde £ Milyen szörnyű ráébredni, bogy igaz az, amit az emberek mondanak rólunk. L P. Smith •ü Hu hallgatni arany, az az arany csak hamis lehet. Jevtusenko •Ci. ~ ( IÁ TÉLI ESTÉK Na hál'istennek, ma nem jönnek azok az utálatos Kisék kártyázni... (Stern) SZÖVEG NÉLKÜL V. Kubai rajza AZ ŰJ TITKÁRNŐ A főnök elragadtatva meséli el családjának, milyen remek új titkárnőre tett szert: — Szorgalmas, inteligens, pontos és megbízható. És amellett olyan szép, akár egy baba ... — És mondd, apa — szól közbe a kislánya —, a szemét is becsukja, ha lefekteted? FAVICC Két párna beszélget: — Hogy vagy? — Nem a legjobban .. — Miért? Mi történt? — Huzatot kaptam! MUTATVÁNY A cirkusz porondján izgalmas mutatvány játszódik le: egy csinos, fiatal idotnámő, fogai közt egy kockanukorral, besétál az oroszlánketrecbe, odatartja száját az oroszlán elé, s az ügyesen kiveszi fogai közül a cukrot. A mutatvány végén a cirkusz igazgatója így szól a közönséghez: — Hölgyeim és Uraim! Egész esti bevételünket odaadjuk annak, aki ezt a produkciót meg meri csinálni önök közül! — Én megcsinálom! --- szólt egy izgatott férfihang a karzatról. — De előbb vigyék ki az oroszlánt! DIVATUZLETBEN — Női harisnyát szeretnék vásárolni — mondja egy férfivevő a kiszolgáló lánynak. — A feleségének lesz, vagy mutathatok valami jobbat? — kérdi udvariasan az eladónő. MEGLEPETÉS - ..>.-.í*. Kovács az egyik nopon jóval hamarább tér}, hora a szokottnál. Amint belép a szobába, láija, hogy feleséibe hiányos öltözékben c iicveion feksiik. Dühösen rászól: - Hat te nem füdsz lelollózni? ki látott már ilyet .gy hoveieszn, A (eleség zpyJFt^n Jeleli: - Tudhatod,- drágám, hogy milyen kevés ruhám von, úgyszólván nincs mit felvennem A férj magából kikelve rohan o Szekrényhez. - Micsoda? Hogy nincs ruhád? Hát számoljuk csak meg! Idenézz! Egy, kettő, három, szervusz, négy, öt... STAW) - Sajnos, uram, tehetetlen vagyok az ön panaszaival szemben. Ugyanis nincs semmi baja.;. (M. Stano karikatúrája) Idill, elalvás előtt. (Arena-Jugoszlávia) Egy elveszett kisfiú nyomában Könnyfakasztó riport, legújabb divat szerint Este volt. Éppen az emberiség sorsán tűnődtem. Szeretem az embereket. Éles csengetés hasított bele az előszoba és agyam süket csöndjébe. Ajtót nyitottam, Idős, feketébe öltözött asszony állt előttem. Azonnal rájöttem, hogy egy anya. Kérges, tétova keze, egy anyának a keze. Roggyant lába: anyaláb. Reszketeg, ősz feje, tipikus anyafej. Ilyenkor mindig Gorkij jut eszembe és Tolsztoj. Az aszszony megszólamodott, hangja gyenge, mint az Idei juhtúró: — Segítség! — sikoltott, és középen elválasztott ősz haja eszelősen csillant meg a lámpafényben. — Elveszett " a kisfiam . . Pistike ,.. Fiam .. . Kisfiam . .. Magzatom Én nebulócskám . .. Két súlyos könnycsepp gördült le az okkersárga anyasszemból, legurult a lépcsőn, és a földszinten leverte lábáról a házmestert. Elindultunk. Kint esett. Fújt. Sütött. Torkomban dobogott a fekete fájdalom. Miért van ez így? Miért? Miért nem élhetünk, kéz a kézben,békésen vagy Gyulán? .. . Miért? H. Pistike ma ötig volt a napköziben. Hatra már jönnie kellett volna. De nem jött. És mi mentünk. Én és az anya, ki anya. Bele a vad éjszakába. S már látom Pistikét egy autó alatt. Kunkori szőke tincseivel játszadozik a pajkos szellő, csöpp szája kinyílik, mint a rózsa kelyhe. Azt súgja: „Jöjj édesanyám Jer, szerkesztő bácsi..." A mentőorvos ötvenegy éves, ala csony ember, szomorúan ingatja hoszszúkás fejét, amikor H. Pistike után érdeklődünk. — Há, Há, Há... - mondja elgondolkozva. — A név ismerős, de ma nem hoztak be. Hát, Efet és Gét hozták be alkoholmérgezéssel. Tovább. A rendőrség sem tud semmit, a folyamőrség sem. A postán sem tudnak semmit és a Sakk-körben sem. Senki sem tud semmit. Csak én tudok riportot írni, mert van szívem. Hajnali háromkor térünk haza reménycsüggedten. H-ék a Hógolyó utca 7-ben laknak. Omladozó házmester nyitja ki a málladozó kaput. Szuvas kezét nyújtja a kapupénzért. Az udvar kopár és üres. Sehol egy nachtkaszli, sehol egy zongora. Bent a foghíjas szobában keressük Pistike ; gyöngyöző kacaját. Nincs sehol. Csak penész a falakon és a bútorok he- | lyén. Az egyik sarokban baktériumok, j a másikban vírusok vannak felhalmozva szörnyű rendetlenségben A földön szalmazsákokon tizenegy H. gyerek fekszik telstószolva. Mind betegek. A legkisebb süketnéma, a legidősebb náthás. De mind éhesek és sírnak. Sorra letörlöm könnyeiket, de mire a iegnagyobbhoz érek, a legki sebb már újból könnyes, és kezdhetem élőiről. Nyílik az ajtó! Az anya örömsikolytói fénylő szemekkel nepes az ajtó felé. — Pistikém .. . egyfiam . . kis bu- j gyutám ... A szoba egyszeribe megtelik gyermekkacajjal, napfénnyel és pálinkaszaggal. Pistike egyik kezében speiszert, a másikban pálinkásbutykost j szorongat. Gyermeki gyámoltalansággal tántorog édesanyja karjaiba. — Hány éves a kicsike? — kér- I dem kíváncsian. — Negyvenkettő múlt az őszön... i — mondja büszkén az anya, és öleli? csókolja kisdedét. — És még mindig napközibe jár — kérdem egyre növekvő érdeklőtléssel ... — Dehogy járok ... — mondja Pistike, és megtörli őszes bajuszát. — Páncélszekrényt szállítottam oda . .. De ki ne írja a nevem az újságba, hallja-e... Igy szólt, és pajkosan felém bök- j dösött a speiszerrel. Gyorsan távoztam, mert éreztem, hogy én n«ór tnegtettem a kötelességemet. Pistike megkerült, hála az emberek jóságának és az anyaszív csodálatos erejének. Kint a kékes hajnal már pitymallott. Az égen felhők bomladoztak. És az én könnyem csak most buggyant ki. Sírtam bőségesen és szakszerűen. És sírni fogok egészen a következő rikkemíg, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból <?ádor Béla