Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó

TÉLI SÉTA A PRÁGAI NEMZETI GALÉRIÁBAN N

em kétséges, hogy a tizenkilencedik század, sőt sok neves, főleg német és angolszász művésztörténész kijelentésének ellenére is állítom, hogy túlnyomó részében, a huszadik század is a francia szellem hegemóniáját jelenti a képzőművészetben. S úgy vélem, hogy az olasz reneszánsz festészet és szobrászat mellett éppen a XIX. és a XX. századbeli francia szépművészetek jelentették az európai egyetemes művésztörténet legkimagaslóbb fejezetét. P. Gauguin: Bon jour Monsieur Gauguin (olaj) A képtár ugyanis egy olyan értékes gyűjteménnyel büszkélkedhet, amelynek Közép- és Kelet-Európában — a leningrádi Ermitage-t és a moszkvai Puskin múzeumot kivéve — párja nincsl Ez az értékes gyűjtemény azonban nem a nagy múzeumok ős állami képtárak szokványos módszereivel jött létre. A prágai Nemzeti Galéria élén a múltban ugyanis gyakran inkább politikus mint műértő igazgatók álltak, akik minden becsületességük és igyekvésük ellenére sem igen gyarapították a Képtár értékeit. És a jelenlegi francia gyűjteménynek a magvát, az egykori igazgatók közt fehér hollót jelentő Dr. Vincent Kramáf kezdeményezéséből szerezte be a Galéria. Sőt, hosszú pangás után, ezerkilencszázhatvanban a prágai Nemzeti Galéria francia festményeinek és szobrainak gyűjteményét ismét Picasso, Braque és a kubisták mecénásának D. H. Kahnwellernek személyes és meghitt barátja Dr. V. Kramáf gazdagította, amikor is Európa szerte híres magángyűjteményét (Picasso, Braque, Derain festményeit és rajzait) adománoyzta a Képtárnak. Mint már említettem a francia képzőművészet a múlt század folyamán a klasszicizmus legyőzése után, amely javarészt úgyszintén francia lelemény volt, egy olyan forradalmat indított el a képzőművészetben, amely azóta kompozíciót, formát és félezeréves esztétikai kategóriákat zúzott szét, és amely még ma is folyik. A klasszicizmusra, melynek Ingrés és Dávid voltak a képviselői (egyikük sincs képviselve a prágai Nemzeti Képtárbanl) a romantikus Eugene Delacroix mérte a halálos csapást. Eugéne Delacroix szenvedélyességét, nyugtalanságát, csapongó képzeletének szökőárját a Képtár gyűjteményében elsősorban a Chiuvi vérengzés című festmény részlete, valamint a Tigris és az oroszlán és a Lovas, akit párduc támadott meg, vásznai bizonyítják. A forradalmaktól vemhes XIX. századbeli francia társadalomban azonban rövid időn belül a barbizoni iskola képviselőinek (Théodore Rousseau, Daublgny, Miilet és Troyon) barátja és tovább fejlesztője, Gustave Courbet, a realizmus nagymestere lett az eszménykép. Ez a vidéki festő, aki szocialistának és forradalmárnak vallja magát (s nemcsak vallja!) bármiféle hősiességet, romantikát vagy egzotikát elutasít és a mindennapi élet mindennapi emberének korképét festi mind tájképein (Barlang az erdőben, )uA. Renoír: Szerelmesek (olaj) adás féle G. Courbet emlékének, míg Paul Cézanne kvalitásait Joachim Gasquet portréja, a Ház Aix-en Provance-ben, no meg egy tipikus cézannei csendélet bizonyítja. Paul Cézanneről talán még csak annyit, hogy formatisztelő forradalmár volt, aki „megszervezte a rendezett teret" s könyörtelenül rámutatott a külső világ elemi formáira. Elméletét, melyet képein következetesen valósított meg, így feKÉT ÉVSZÁZAD FRANCIA FESTÉSZETE Éppen ezért állapíthatom meg örömmel, hogy a prágai Nemzeti Képtár francia gyűjteménye a francia géniusz két évszázadának hegemóniáját, s ennek a hegemóniának színekből, bronzból meg már ványból megalkotott ragyogó képmását tükrözi. A prágai Vár úgynevezett Szarvas árok szakadéka felett, Szemirámisz királynő függő kertjére emlékeztető, terebélyes fák koronáival övezett és néhápy vérvörös rózsával díszített zöld pázsit — négyszögén E. A. Bourdelle, J. Bernard, és A. Rodln szobrai uralják a teret és az időt, benn, az ősi Sternberg-palota hátsó szárnyának termeiben pedig P. Bonnard, G. Braque, P. Cézanne, A. Derain, R. Dufy, Othon Friesz, A. Monet, G. Seurat, M. Utrillo, Suzanne Valadon, M. Chagall és halhatatlan társaik vásznai ejtik ámulatba a látogatót. A laikust és műkritikust egyaránt. H. Daumier: Család a barikádon (olaj) rai táj) mind pedig női portréin (lásd a Szajnaparti kisasszonyok című festményéhez készített pompás tanulmányfejet). Gustave Courbet helyére barátja és elvtársa Honore Daumier áll, a párizsi szegények és az elnyomottak tudatos és nagytehetségű festője, aki legkiválóbb művével, a Család a barlkádon-val, valamint a Mosónő című alkotásának egyik váriánsával szerepel a Képtár gyűjteményében. A rohanó időt azonban nem lehet megállítani, s nem lehet gátat emelni annak a gyors forradalmi folyamatnak sem, amelyet lényegében Courbet indított el és, amelya század művészetőt összekötő öt pillér körül hármat, a klasszicizmust, a romantlcizmust és a Courbet meg a Daumier által képviselt higgadt realizmust is szinte pillanatok alatt elsepert. A trónörökös teljes díszben ős vértezetben jelentkezik. Ez a trónkövetelő pedig nem más, mint az impresszionizmus, a XIX. század festészetének legragyogóbb fejezete. Az impresszionizmus elsőként szakított tudatosan a festészet úgyszólván ötszáz éves hagyományaival, s tette meg formarombolásával az első lépést az absztrakció felé. E. Manet (akit egy fiatalkori portréfestménye képvisel) az impresszionisták vezére, akik már nem akarják a külső látható világot má zolni. A látható tárgyaknak csupán az optikai képét adják, ami sokszor torzít, másít, átalakít és bármenynyire ís hasonló a láthatóhoz, csupán ennek az illúziója, mégpedig a valóság egy múló röpke pillanatának az illúziója. A francia festészet eme dicső korszakából itt láthatjuk Claude Monetnek Hölgyek a virágok közt című képét, C. J. Piessarro három elragadó festményét P. Bonnard egyik megnyugvást keltő munkáját, E. Degas bronzbői készült „Nagy arabeszkjét", A. Sisiey „Sévresi hídját", P. Signac és G. Leurat" hajóit" ... És meg kell állnunk, mélyen meghajolnunk A. Re noir egyik Jegőrtékesebb alkotása, a Szerelmosek előtt. Itt azonban érdekes párhuzamot kell vonnom A. Renoir és a magyar Szinnyei Merse Pál között. Mivel az utóbbi mit sem tudván a francia impresszionizmusról, a magyar ugaron, megfestette a Majális című vásznát, amely legalább olyan értékes mint A. Renoirnak a már említett Szerelmesei. Sajnos, helyszűke miatt sok kiválóságot kihagyok, s mivel nem válalkoztam névsor felolvasásra, csupán a legnagyobbaktól ős legjellegzetesebbekről szólhatok. így például a poszt-impresszionistákról, akik akaratuk ellenére is az impresszionizmus ellen törtek. Hárman voltak: a szerencsétlen Vincent van Gogh, akinek a Sternberg palotában látható Zöld búzamezője ma felmórhetetlen értéket jelent, aztán Paul Gauguin no meg Paul Cézanne. Paul Gauguin szintén egyik leghíresebb festményével a Bon jour Monsieur Gauguin című vásznával képviseli a posztimpresszionizmust, amely tulajdonképpen tiszteletj f PSI*^ !É • K . : , . . . . ,s . O V. van Gogh: Zöldellő búzamező jezte ki: „a természetet, hengerrel, gömbbel, ós kúppal kell alakítani, mindent olyan távlatba állítani, úgy hogy a tárgyak valamennyi oldala egy centrális pont felé Irányuljon" ... És ez a cézannei mondat egyben a poszt-impreszszionizmus halálos ítélete, s ugyanakkor, természetesen nem tudatosan, a kubizmus magna chartá-ja. Mert létezhetett ugyan Toulouse-Lautrec festészete és grafikája (lásd a Moulin Rouge című, itt kiállított művét), a fauvelstáknak: H. Matissé-nek, A. Derainenek. M. Vlamincknek a francia festészet történetének könyvébe új, aranybetükkel írt fejezete, létezhetett egy Henri Rousseau, naiv, álomszerű festői megnyilatkozása, akinek leghíresebb vásznát az önarcképet sok nyugati galéria irigyli a prágai Képtártól, a XX. század legnagyobb képzőművészeti forradalmát méglcsak a kubisták, Pablo Picasso és George Braque valósítják meg. S hála Dr. Vincent Kramáf szimatjának, hozzáértésének, éppen a kubizmus e két pápájának számos alkotása díszíti a Képtár tárlattermeinek falait. Talán meg kell említenem M. Utrillót, F. Legert, S. Rouaultot, valamint Rodin szobrait, Maillol bronz Pomonáját, Despiau, Barye és a naturalizált francia Archipenko plasztikáit, hogy legalább átfogó képet nyújtsak arról a gyűjteményről, amely valóban a francia képzőművészet kőt évszázados hegemóniájának színekből, bronzból ós márványból készült varázslatos képmását tükrözi. BARSI IMRE