Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-05 / 3. szám, hétfő

Miért volt szükség januárra (Folytatás a 2. oldalról) • Ezenkívül különböző népszerűtlen intézkedéseket hoznak. Az emberek éppen ebben látnak valamilyen ellentmondást ... — Természetesen sok népszerűtlen intézkedést hozunk. Képletesen kifejezve: az ellenség felgyújtotta házunkat. Nekünk most el kell oltani a tüzet, hogy megkezdhessük az újjáépítést. Oltjuk a lángokat, nehogy mindenünk elégjen, felrobbanjon, hogy a válságjelenségek ne sodorjanak minket az egyik tragikus helyzetből a másikba. Ez nem népmulatság, ez kemény munka. Egyúttal elő kell készítenünk a gazdaság reformjait és a politikai életben fokozatosan fejlesztenünk kell mindent, amit marxista értelmezésben januári gondolatoknak nevezünk. A vezető szerep nem jelent gyámkodást • Az 1968 januári plénumon a párt vezetősége elhatározta, hogy rendezi a kapcsolatokat a párt- és a pártonkívüli szervek között, hogy — amint ezt a határozat is leszögezte — kellő teret biztosítsanak a kommunisták és a dolgozók kezdeményezéséhez a párton kívüli szervekben és egyúttal növeljék pártfelelősségüket. Továbbra is érvényes ez az elhatározás? Nem áll ellentétben azzal, amihez a gyakorlatban visszatérünk — a párt társadalmi vezető szerepével? — Ez nem volt ellentétben és nincs is, mivel a párt és a többi társadalmi szervezet közti kapcsolatokat azelőtt úgy oldották meg, hogy ezek a szervezetek közvetlenül alá voltak rendelve és csupán utasításokat teljesítettek. Ez nem volt helyes. Az a döntés, hogy új kapcsolatokat keresünk, nemcsak hogy fennáll, hanem mi ezeket a kapcsolatokat már másképp oldjuk meg a gyakorlatban. Vegyük példának legnagyobb tömegszervezetünket, a szakszervezetet. A szakszervezetekben dolgozó kommunisták által érvényesítjük a legfontosabb politikai elveket, melyeket ebben az időszakban szükségeseknek tartunk. Máskülönben azonban a szakszervezeti mozgalom önállóan fejlődik. Senki sem gyámkodik felette, senki sem parancsolgat neki, mint valamikor. Vagy a gazdaság területén. A gazdasági szervek önállóan, saját felelősséggel tevékenykednek. Semmilyen pártszerv sem akarja helyettesíteni a kormányt, sem a tömegszervezeteket, sem a gazdasági intézményeket. Ez már változást jelent. Természetesen visszautasítjuk azt a gyakorlatot, mely 1969 áprilisáig érvényesült, amikor a párt és elsősorban vezetősége gyakorlatilag egyáltalán nein törődött azzal, mit csinálnak a tömegszervezetek, mi történik a gazdaságban, mintha pártunk nem is kormánypárt lenne, amely felelős a társadalmi élet valamennyi szakaszáért. A párt és a párton kívüli szervek közti kapcsolatok rendszere még nem végleges. A januári plénum gondolata, melyet előbb idéztek, ma a gyakorlatban valósul meg. Sem „vak engedelmesség", sem anarchia • A kommunisták többsége úgy értelmezte januárt, mint a párton belüli egészségtelen viszonyok bírálatát, az olyan viszonyokét, amelyek korlátozták a pártszervezeteknek azt a lehetőségét, hogy hozzászóljanak a politikához, amelyek fokozták az elkedvetlenedést, a passzivitás és az ebből eredő más kedvezőtlen hangulatokat. Van-e orvosság, hogy a jövőben megakadályozzuk az ilyen betegség megismétlődését? — Elméletileg ismerünk Ilyen orvosságot. Ez az orvosság munkánk állandó önbíráló felülvizsgálata a legalsóbb szervektől kezdve az egyes tagokon keresztül egészen a legfelsőbb szervekig. Nem szabad megengednünk, hogy olyan helyzet alakuljon ki, melyben az egész párt vagy szervei félnek kinyilvánítani nézetüket, félnek nézeteiket leellenőrizni, és amelyben csak az alárendeltség viszonyai léteznek. Pártunkban meg kell őrizni és el kell mélyíteni ezt az önbíráló viszonyt. Még olyan kockázat árán is, hogy olykor helytelen kritikus nyomás vagy álláspont alakul ki. Az Ilyen kockázat fennáll és ma ls érezzük. Ma is elhangzanak olyan bíráló észrevételek, melyeket én személyesen, mondjuk, nem tartok helyeseknek, ezért vitáznom kell velük, és meg kell győznöm az embereket. Nem üthetek egyszerűen az asztalra: ez a vezetőség dolga, erről ne beszéljetek, ne vitázzatok, pont. Amíg az embereket nem győzik meg, beszélgetnünk kell velük és meg kell őket nyernünk. Természetesen a január utáni fejlődés egy más veszélyes irányzatra is rámutatott: az elfogadott határozatok bojkottálására és a végtelen vitákra, melyek még akkor is folynak, amikor a döntés már megszületett. A párton belüli demokrácia két részre oszlik: az egyik oldalon áll a vita, a valóban szabad, demokratikus állásfoglalás, a másik oldalon a határozat, s elfogadása után annak fegyelmezett teljesítése és megvalósítása. A párton belüli demokrácia és a párton belüli fegyelem elválaszthatatlan. Visszautasítjuk a január előtti Időszakot jellemző gépies engedelmességet, vagy a párttagok és -szervezetek aktivitásának fékezését, de visszautasítjuk az olyan parttalan demokráciát, pontosabban anarchiát, amikor egy szervezet sem tartja kötelezőnek mondjuk a Központi Bizottság döntését; az olyan anarchiát, amely megbontaná a párt szervezetét, amire nálunk utóvégre sor is került. Az az orvosság tulajdonképpen a párton belüli élet lenini elveihez való visszatérés. • A párton belüli egység szükségességéről beszélUnk és hangsúlyozzuk a vita fontosságát. Egyes bírálóink ezért felvetik a kérdést, hogy ez a két követelés nem mond e egymásnak ellent. — Nem állnak ellentétben. Pártunk az alapvető eszmei kérdésekben nézetegységet feltételez, hisz a párt az „egyformán gondolkozó emberek önkéntes szövetsége". Ha a vitát, mely során mindenki elmondhatja nézetét, határozat zárja le, akkor mindenkinek — legyen a személyes nézete bármilyen — fegyelmezetten teljesítenie kell az elfogadott határozatot. Az egység értelme a közös akcióban rejlik. Ha valaki nem veti alá magát annak a megoldásnak, amely a vita eredményeképpen született, az gyengíti a párt egységét. Újból hangsúlyozom, hogy a párton belüli demokrácia és a fegyelmezettség szorosan öszszefügg. Csakis összességükben erősítik a pártegységet. Öntudatos fegyelmet akarunk. A megoldás vak, gépies elfogadása nem jelent elkötelezettséget. Csak saját hibáink győzhetnek ie tőségtől, hogy Csehszlovákiában belső erőkkel fordulatot hajtson végre. Később, 1960-ban az új alkotmány kihirdetésénél kijelentettük, hogy a szocializmus végleg győzött nálunk. Hogyan magyarázzuk ezt az ellentmondásosságot, figyelembe véve 1968 at. — Amikor Gottwald februárban kijelentette, hogy a reakció politikai vereséget szenvedett, történelmi tényt állapított meg. Abban a pillanatban, figyelembe véve a kommunista párt egységét és a dolgozó nép támogatását, Csehszlovákiában valóban nem voltak olyan belső erők, amelyek eltérítették volna a fejlődést. Később is, amikor azt mondtuk, hogy a szocializmus győzött, hogy az emberek többsége politikailag helyes rendszernek tartja, ez az állítás bizonyos tényekre és tapasztalatokra támaszkodott. Egyetlenegy társadalmi rendszer sem tud ellenállni örökké a hibáknak, tévedéseknek, helytelenségeknek és ösztönös folyamatoknak. Minden jó dolgot, bizonyos szakaszban a nyert ügyet is nagyon veszélyes helyzetbe lehet juttatni, ha helytelen politikát valósítanak meg, és ha teret biztosítanak az ellenséges erőknek. 1968-ban a szocialistaellenes erők az egész lakosság számához viszonyítva nem voltak túlerőben. A jobboldali erők 1968 elején nem befolyásoltak széles tömegeket. A szociallstaellenes erők rendelkezésére bocsátották a közvéleményt befolyásoló eszközöket, ezenkívül hatott a pártellenes demagógia, elnézték a párt eddigi munkájának és az egész múltnak a lebecsülését, a Szovjetunió és a szocializmussal kapcsolatos dolgok rágalmazását. Ezek az erők hosszú hónapokon, másfél éven keresztül, egészen tavaly áprilisig hatottak. Tény az, hogy a régi vezetőség lehetővé tette és figyelmen kívül hagyta ellenséges tevékenységüket. Gottwaldot nagyon jól kiegészíthetnénk Lenin gondolatával, melyet a forradalom után fejtett ki, miszerint minket nem győzhet le semmi más, csak saját hibáink. Nálunk valóban éveken keresztül, már régen 1968 januárja előtt felhalmozódtak a hibák, és aztán még jobban elmélyültek. Ezek a saját hibáink gyengítették a szocializmus helyzetét és teret biztosítottak az ellenségnek. Nem élünk elszigetelten, az imperialista világ határán vagyunk, és ismerjük azokat a külföldi erőket, amelyek hoszszú éveken keresztül fordulatot akarnak elérni Csehszlovákiában. Ellenségeink rendszeresen hatnak az érzelmekre, a nemzetiségi kérdésben ösztönzik a nacionalizmust, a szovjetellenességet, felhasználják a vallási érzelmeket. Visszaélnek az olyan becsületes érzelmekkel, mint a szabadság, a demokratikus élet, a humánus megoldás iránti vágy. A régi pártvezetőség megengedte, hogy ezeket a becsületes gondolatokat, melyek örök időktől a kommunista párt zászlaján voltak, az ellenség tűzze pajzsára, visszaéljen velük és a párt, valamint a szocializmus ellen használja fel őket. A kérdés, amellyel foglalkoznunk kell • Nem lenne helyénvaló, ha önbírálón nem vetnénk fel a kérdést; nem becsültük-e le éveken keresztül ezt a diverziós befolyást, amiről Ön beszél, és av, ideológiai munkát is? — Még nagyon gyakran fogunk foglalkozni ezzel a kérdéssel. így pl. hogyan magyarázhatjuk meg, hogy pártunkban, amely sokéves harcos hagyománnyal rendelkezik, amely a nép nemzeti felszabadító harcát februárhoz vezette, 20 év után a tagok jelentős részét félrevezetik a helytelen jelszavak és nem veszik észre, hogy tévedtek? Hogyan lehet ezt másként megmagyarázni, mint a politikai, ideológiai munka hiányosságaival, az öntudat hiányával, a helytelen elméletek elleni küzdelem fogyatékosságaival? Már február után felmerültek egyes naiv elképzelések, mármint, hogy most már, miután legyőztük a burzsoáziát, a dolgok úgy mennek, mint a vízfolyás. Meggyőződtünk azonban arról, hogy a fejlődés nem mehet így. Sem 10, sem 15, sem 20 év után nem változik meg automatikusan az emberek tudata úgy, hogy a pártnak ne kelljen offenzív politikai-ideológiai munkát kifejtenie. Mi azonban nem folytattunk ilyen munkát. A párton belül megbénult az ideológiai élet. Gondoljunk csak vissza arra, hogy az utóbbi években milyen volt a pártoktatás, a párton belüli tájékoztatás, az emberek öntudatra, elkötelezettségre és internacionalizmusra való nevelése. Honnan bukkantak fel azok a soviniszta szenvedélyek, melyek 1968-ban és 69ben nyilvánultak meg a Szovjetunió ellen, a többi szocialista ország ellen és amelyek még a mi nemzeteink között is megnyilvánultak? Spekulálni kezdtek a csehek és a szlovákok, a szlovákok és a nálunk élő magyarok közti nézeteltérésekkel. Ez azért volt, mert a magyar és a szlovák társadalomban is újból nacionalista irányzatok nyilvánultak meg. Húsz év sem elegendő ahhoz, hogy teljesen kipusztítsuk a múlt csökevényeit. • Hogyan lehet az, hogy ezek az erők a párton belül szervezkedtek? Hogyan keletkeztek? — Itt újból visszatérünk az 1968 január előtti időszak hiányosságaihoz. Említsük meg például a politikai pereket. Emberileg megérthetnénk, hogy az olyan bonyolult időszakban igazságtalanságot is elkövethettek. De a vezetőség 1954-ben és 1955-ben nagyon jól tudott ezekről az igazságtalanságokról. A Szovjetunió 1956-ban, az SZKP XX. kongresszusán megoldotta ezeket a problémákat, sőt már 1953-tól foglalkozott ezzel a kérdéssel. Lengyelország is helyrehozta az igazságtalanságokat, a magyarok nyíltan akarták megoldani a problémákat. Csehszlovákiában azonban elhallgatták a problémákat. Az egész közvélemény tudta, hogy ezeket a kérdéseket figyelmen kívül hagyták. A közvélemény várta, mikor oldják meg a rehabilitáció kérdését úgy, mint a Szovjetunióban, Magyarországon és Lengyelországban. Nálunk azonban csak a kezdet kezdetén tartottak. Nem oldották meg a kérdéseket, és ezért fokozatosan feszültség alakult ki, bizonyos ellenzéki tábor nőtt, melyben becsületes kommunisták, de kimondott ellenségek is voltak. Az erkölcsi érvek és a tromfok éppen az ellenzéknek jutottak. Ha a párt megoldotta volna ezeket a problémákat, akkor megnyerte volna a becsületes polgárokat. És leleplezhette volna azokat az embereket, akik élősködni akartak a hibák helyrehozásán, akik ezeket a hibákat akarták felhasználni a párt és a szocializmus ellen. A gyökerek tehát mélyebbek. Ehhez még hozzájárul az a csehszlovák specialitás, hogy a vezetés egyre inkább egy ember kezébe került, aki nagyon átlagos politikai színvonalon állt. Ö határozta meg a munka színvonalát és a politikai jellegét is. • Husák elvtárs, még egyszer vissza akarnánk térni a I 5 hatalmi politika kérdéséhez, amelyről már beszélt. A párt3

ban arról beszélünk, hogy 1968 januárja után olyan fejlődést tettek lehetővé, amely logikailag államfnrd ulat-kísérletre irányult. Ezzel kapcsolatban meg akarnánk említeni, hogy Gottwald elvtárs valamikor 1948 februárja után kijelentette, hogy a reakciót végleg megfosztották attól a leheHogyan akadályozzuk meg a hatalommal való visszaélést? • Csehszlovák specialitásról beszél, hogy 1968 január . előtt a hatalom egy politikus kezében összpontosult. Ez elvi kérdés a jövő szempontjából is. Bízunk abban, hogy ma — az új személyi összetételben, bizonyos tapasztalatok után — elvágtuk az utal az 50-es évekhez való viszszatérés előtt. Hogyan biztosíthatjuk a pártban és az államban, hogy a hatalmat sohasem használják fel a tár sadajom ellen? — Ez nagyon bonyolult kérdés. Az emberiség egész történelme folyamán ilyen megoldásra törekedtek. Bizonyára meg lehet teremteni bizonyos biztosítékokat. így azt, hogy a hatalom ne összpontosuljon egyének vagy egy kisebb embercsoport kezében, hogy jól működjenek a társadalmi és állami szervek, melyek demokratikusan járhatnak el, hogy megosztódjék a hatalom különböző szervek között, melyeknek joguk van az ellenőrzésre és végül, hogy olyan légkör alakuljon ki, melyben bírálhatnak minden egyes túlkapást. Hogy ne beszéljek csak elméletileg, vegyük példának fejlődésünk utolsó hónapjait. Ma lehetetlen, hogy az állam vezetésében bárki is visszaéljen a hatalommal. Elegendő szervünk van, mely azonnal közbeavatkozna. A hatalommal való visszaélés lehetőségének kizárása azt jelenti, hogy ezt a gondolatot a gyakorlatban kell érvényesíteni, biztosítanunk kell a társadalmi ellenőrzést a mindennapi életben. Ez állandó feladat. Egy bizonyos szerv viszsza akarhat élni a hatalommal, és éppen ezért mindig felette kell állnia egy másik szervnek, amely ellenőrizheti. így pl. ma a párt nem közvetlenül irányítja a biztonsági szerveket, ez az állami szervek feladata, melyek felelősek munkájáért, de ugyanakkor ezek a szervek politikailag felelősek a pártnak, tehát érvényesül az ellenőrzés, Létezik törvényes ellenőrzés, jogi biztosíték is. Természetesen a fő biztosíték az emberekben rejlik. A jobboldal elleni harc • Husák elvtárs, fel szeretnénk még tenni néhány kérdést az időszerű belpolitikai problémákról. így például a párt vezetősége gyakran hangsúlyozza, hogy be kell fejeznünk a jobboldal elleni harcot. Mit jelent ez a mai időszakban? — Elsőrendű feladat, hogy politikai csapást kell mérnünk a jobboldalra, mint egy Ideológiai koncepcióra, álláspontra, mint érvre, mint demagógiára. Rá kell mutatnunk, hogy összeegyeztethetetlen a szocialista társadalom marxista értelmezésével. Már sokat tettünk ezen a téren, de folytatnunk kell a munkát, rá kell mutatni arra a veszélyre, amelyhez a politikában, a gazdaságban és a külpolitikában terjesztett veszedelmes nézetek vezettek. Fontos, hogy az emberek jól megértsék, miről van szó, hogy a jobboldali nézeteket ne tekintsék valamilyen rózsaszínű álomnak. A második feladat — melyet úgy hiszem, bizonyos mértékig sikerül teljesíteni —, hogy a párton belüli jobboldalt, mint szervezett egységet meg kell bontanunk. A pártnak egységesnek kell lennie, a marxista elveken kell egyesülnie. Soraiban nem létezhet semmilyen szervezett jobboldali csoport, mint ahogy ez tavalyelőtt, vagy az elmúlt év első felében volt. A harmadik feladat, hogy megnyerjük a félrevezetett embereket a helyes marxista nézeteknek; amennyiben ezek a félrevezetett emberek nem tudatos bujtogatók, át kell őket nevelni becsületes párttagokká. Milyen módon? Meggyőzéssel, becsületes politikai munkával és közvetlen elkötelezettséggel. Végül negyedszer: aki túlságosan lejáratta magát és szándékosan megkárosította a pártot, aki kitart a helytelen nézetek mellett, melyek ellentétben állnak a párt programjával, céljaival és feladataival, azoknak el kell válniuk a párttól. Nagyjából ezek a feladatok állnak előttünk ebben a harcban. Újból hangsúlyozom, hogy a kommunista párt egyformán (Folytatás B 4. oldalon)