Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám, szerda

Beruházás és korszerűség A

népgazdaság tervszerű irányítását gátló tényezők káros hatása különösen a beruházási építkezések szakaszán tükröződött vissza. A növekvő gazdasági aránytalanságok és az avanturista Jelenségek következtében a helyzet 1968—69-ben ezen a téren is romlott, ami elsősorban a befejezetlen építkezések számának jelentős emelkedésében mutatkozott meg. Hosszabb a kivitelezés időtartama, csökkentek a minőségi igények, nem érvényesül a fontossági sorrend és nem tartják be a tervmutatókat. Nem biztosítják a nélkülözhetetlen iparszerkezeti változásokat, a mielőbbi áttérést a gyorsan megtérülő akciókra, sem az építőipar műszaki korszerűsítését. Ilyen körülmények között nem érvényesülnek kellőképpen az Intenzitásnövelő tényezők, hanem többnyire a költségigényes, nagy építkezéseket jelentő extenzív fejlődésre törekednek. A beruházási építkezések tervezésének, irányításának és gazdasági hatékonysága értékelésének alapelvei — úgy, ahogy ezeket 1965 januárjában a népgazdaság tervirányításának új rendszeréről szóló dokumentumban rögzítették — kifejezésre juttatják a gazdaságpolitikai nehézségeket és feltételezik a tervrendszer és a gazdasági eszközök hatékonyságának következetes összhangját. Az űj rendszer alapelvéit azonban a gyakorlatban alig átgondolt gazdasági szabályok csojjortjára redukálták. Hiányzik a gazdasági motiváció, a vállalati szféra ésszerű magatartása mind a beruházó, mind a kivitelező részéről. Jelentős mértékben gyengítették a központi szervek befolyásét, lazult a fegyelem és gyengült a tervmutatók szerelje. Igaz, a beruházási építkezések tervezésében és irányításában bizonyos mértékben érvényesültek a központ direktív utasításai, viszont ezeket sem a vállalatok, sem a központ nem tartotta általánosan kötelezőnek. Az 1966—69-ben megkezdett akciókkal például 26 milliárd koronával lépték túl a költségvetési előirányzatot. 1969-ben a beruházási építkezésben fokozódott az inflációs nyomás, amit az 1969-re szóló gazdasági irányelvek sem fékeztek jelentősebben. Ezért kormányhatározattal az új akciók ideiglenes betiltásához kellett folyamodni. A beruházási építkezések terén érezhető legjobban a reális, a gazdaságilag megfontolt távlati tervek hiánya. Gyakorlatilag — saját lényegének logikájával ellentétesen — az évi tervvel Irányítottak. A tervfegyelem hiánya, a realizálás és a középfokú irányító szervek ellenőrzésének mellőzése miatt nőtt az önköltség, emelkedtek az árak és különösen a terciális szférában érezhető a túlméretezettség és természetesen a gazdaságosság hiánya is. Hangsúlyozni kell, hogy a beruházási építkezéseket szilárd szerződéses kapcsolatok nélkül realizálják és jgy erősödik a kivitelező monopolhelyzete. Azt is meg kell említeni, hogy lazult a tervdokumentáció jóváhagyásának és a dokumentális revízió rendszere, éspedig nemcsak a saját alapokból, hanem a teljesen vagy részben állami költségvetésből fedezett beruházások esetében is. A gazdasági reform végrehajtása során ezen a téren fel kell számolni az edddigl aránytalanságokat és ki kell alakítani a társadalom sokoldalú fejlődésének feltételeit. Ennek összhangban kell lennie a tervirányítás tökéletesítésével és megszilárdításával, az árképzés javításával, valamint a jövedelmi elvek megtartásával. A szerkezetmódosítással összefüggő kérdések, a gazdaságosság, az ökonómiai egyensúly és a kölcsönös kapcsolatok optimális megoldása megköveteli mind a szövetségi, mind a nemzeti szervek irányító funkciójának megerősítését. A beruházási építkezések irányítási és tervezési módszerének tökéletesítése érdekében a legközelebbi időszakban a következő célokat kell kitűzni: •i A beruházások terjedelmét • • nagyjából a mai szinten kell rögzíteni. Emellett legfontosabb az invesztíciós igény és az építőipari kapacitás és nyersanyagbázis összhangja. Folytatni kell az alapvető szerkezeti módosításokat úgy, hogy az első és második szférában a beruházási építkezések 9 terciális szféra javára csökkenjenek. Az új beruházási programokat és az új építkezések megkezdését az adott kapacitás tényezőinek — műszakok, munkaszervezés, szakképzettség, a termelés kooperációja, szakosítása, korszerűsítése stb. — figyelembe vételével kell alapo san elemezni. O A beruházási ciklus gazdaságosságát ós ütemét a beruházási építkezés egész szakasza gazdaságosságának növelésével kel] fokozni. Űj akciók csuk olyan méretekben engedélyezhetők, amelyek lehetővé teszik a befejezetlen építkezések fokozatos felszámolását és a kivitelezés idejének a csökkenését. /i A szekundáris szféra szerkezetének keretében a megkívánt terjedelemben biztosítani kell az építkezés tüzelő-, energetikai és nyersanyagalapjainak a kiépítését. C A terciális szférában előnyben kell részesíteni a lakásépítkezést és a vele kapcsolatos létesítmények építését. Ennek érdekében jelentősen kell javítani mind az irányítást, a gazdaságosságot és a tervelőkészítést, mind a kivitelező szervezetek munkáját, a termelést és a nyersanyagellátást. Mindennapi kereskedelmünk GYERMEKKOROMBAN ismertem a mi „családi" kereskedőnket. Közismert volt városunkban és házhozszállító szolgálata is volt. Az, amit néhány évvel ezelőtt újdonságként próbáltunk bevezetni, és mindmáig nyomorultan tengődik vagy már teljesen hajótörést szenvedett. Később ez a kereskedő kedvet kapott, hogy elfoglalja apja helyét a már államosított üzletben, és nem volt kevésbé népszerű. Öröm volt nézni ügyes kezét, mely villám, gyorsan mért, csomagolt és bárki is fogadhatott volna, hogy egy fillért sem tévedett a számlázásnál. Ma nem dolgozik a kereskedelemben. Az ügyesség- ' nek és a készségnek nagy értéke van más — pénzügyileg jobban jövedelmező — foglalkozási ágazatokban is. S így eljutottunk egészen odáig, hogy a kereskedelemben 75—80 százalékban nők dolgoznak. Többségüknek családja van. Munka után további műszak vár rájuk, és sokan közülük szívesebben menekülnének a családi tűzhelyhez, ha ... ha egyáltalán „kijönnének" egy fizetésből. Ledegradáltuk a kereskedelmet, elkerülhetetlen, de megtűrt láncszemre, melyen keresztül a termék eljut a fogyasztóhoz. Sőt, még olyan idő is volt, hogy a nagykereskedelmi és a fogyasztói árakról, a köztük levő különbségről nyikkanni sem volt szabad. Lehet, ez is oka annak, hogy a kereskedelem az érdekek perifériájára került. Csakhogy mi van abból, ha Priorokat építünk, jó munka- és kereseti feltételekkel, s ugyanakkor avult élelmiszerboltjaink vannak, ahol nem egészen 20 négyzetméteren ott őrlődnek naponta a vevők százai és közben 12 milliós forgalmuk van évente. Ott az elárusítónők reggeltől estig „ táncolnak" egyfolytában. És ott a legkisebbek a fizetések. Nem lehet azután csodálkozni, hogy tanoncviszonyban eladónak nem lehet fiúkat kapni. A lányok közül is csak azokat, akik már máshol nem állták meg a helyüket. Ezért azután naponta találkozunk kelletlenséggel. Az elárusítónőnek nincs kedve tanácsot adni, hiányzik az, ami alapvető — a vevő megbecsülése, akit szintén fogyasztóvá degradáltunk. A munka a pult mögött könnyűnek, sőt kevéssé igényesnek látszik, s az orvosok szörnyűi ködnek az állapotos nők fölött, akik kénytelenek nehéz ládákat cií>elni; a lúdtalpak és a visszértágulások fölött. Hol értékelik ezt úgy, mint niunkabetegséget? Vasárnap — a redőnyök mögött A szabad szombatok kapkodást idéztek elő, különösen a kereskedelemben. A szombati árusításért kifizetett bérpótlékok nem olyan csalogatók, hogy valaki „elrontsa" értük szabad napját. És vasárnap lehúzott redőnyök az egész köztársaságban. Csakhogy a vasárnap nemegyszer az előre nem látott látogatások ideje is. A tipizált lakások miniatűr éléskamráiban nem fér el nagyobb árukészlet, és így csak abból lehet valamit elővarázsolni, ami van, nemegyszer a háziak gyomrának kárára. Mert a tisztesség parancsolja a vendéglátást, ahogy illik. Ha azt állítjuk, hogy a kereskedelemnek szolgálnia kell, talán hozzátehetnénk, hogy szolgálnia mindig kell, amikor az embernek szüksége van rá. Nem kell ezt általánosítani az eladás minden fajtájára, de az élelmiszerboltoknál ez kívánatos 'enne. Nem lehet kijelenteni, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak fel kellene adniuk a szabad időre és a pihenésre való törvény adta jogukat. |ó lenne azonban, ha a bérpótlékoknak olyan formáját választanák a vasárnapi árusításért, hogy az kifizetődjék a kereskedelmi alkalmazottaknak. Hogyan? Ha valaki elfelejt napközben cigarettát vásárolni a trafikban, többet fizet érte az étteremben vagy a kávéházban. Ergo, ha elkerülhetetlenül szüksége lenne valakinek vasárnap feltölteni a házi élelmiszerkészleteit, ráfizetne egy meghatározott összeget. Ez drágább lenne, de legalább megkapná őket és nem kellene koldulnia a szomszédoknál egy darab kenyérért, vajért, kevés kávéért. Természetes, hogy ezt az ötletet „megfontolt" fejeknek kellene végiggondolniok, mégpedig úgy, hogy az árusítás vasárnap, esetleg már szombaton valóban kedvező legyen a dolgozóknak. Mindent meg kellene fontolni. Az ilyen javaslatról sokat lehetne vitatkozni. Végül, ha kísérletezhetünk különböző területeken, ahol nagyobb a sikertelenség kockázata, lehetne a kereskedelemben is, ahol ez a kockázat minimális. Nincsenek boltok! Szlovákia fővárosában, Bratislavában a kereskedelembe fektetett beruházások nem tartottak lépést az egyszerű újratermeléssel sem. Megszűnt számos bolt, számos raktár. Ismert a bratislavai vásárcsarnok esete. Amit mind ez ideig semmivel sem pótoltak. A lakótelepeken a kereskedelmi hálózat kiépítése elmarad a lakásépítés mögött. A lakások építésének befejezése és a terep rendezése után öt évvel egy tízezres lakótelepen csupán két-három önkiszolgálóbolt és egypár „napiiali bár" található, arait sikerült közönséges kocsmává változtatni. Egyéb boltok és műhelyek a lakosságnak nyújtott szolgáltatások céljából — ez a távoli jövö zenéje, mert pl. a bratislavai Ružinovban hiányzik 1600 négyzetméternyi élelmiszerbolt és 5300 négyzetméter a közszükségleti cikkek boltjaira, de ... nincs aki felépítse. Igaz ugyan, hogy most lakásokra és megint csak lakásokra van főként szükségünk. Csakhogy az új lakásból fakadó örömet csakhamar elkeseredettség váltja fel. És ez nagy kár. Az embernek nemcsak lakása négy falára van szüksége az élethez. Meg kell legyen az érzése, hogy része a környezetnek, és hogy fölöslegesek aggályai alapvető követelményeinek kielégítése miatt ott, ahol életének legnagyobb részét töl ti. MARTA PÁLKOVÄ A MAGYAR TEKÜIEI1 SZÍNHÁZ BEMUTATÓJA ANNA KARENINA Ferenczy Anna, Turner Zsigmond és Kovács Júlia az előadás egyik jelenetében. (Na^y László felv.) IDEI ELSŐ BEMUTATÓJÁT tartotta a Magyar Területi Színház komáromi művészegyüttese. Tolsztoj dramatizált remekművét, az Anna Kareninát vitték szmre. A kritikai realizmus egyik legjelentősebb orosz képviselőjének ez az alkotása ma is sokak kedves olvasmányai közé tartozik, s ugyanilyen közkedvelt a regény színpadi változata. Ez a népszerűség nem alaptalan, mert a Háború és békéhez, valamint más előző alkotásaihoz képest az Anna Karenina kompozíciója drámaian összefogott, s így a mesteri stílusjegyek mellett, melyek a szerző nevét halhatatlanná tették, a cselekmény is fordulatosabb. Székely Júlia színpadi feldolgozása lényegretörő, tömör. Tisztában volt azzal, hogy a regény széles kaliberét a színpadon lehetetlen visszaadni ós ezért a drámai műfaj lehetőségeit kiaknázva, elsősorban a szerelmi háromszög és az ebből r adódó erkölcsi konfliktusokra és a lélektani motívumokra helyezte a hangsúlyt. Csak a legfontosabb eseményekre tért ki, ezeket sem kommentálta, hanem legtöbbször csupán jelezte, így a társadalmi összefüggések jórészt a háttérbe szorultak, s ennek tudható be, hogy néhány főszereplő — különösen Vronszkij — színpadi megjelenítése nem olyan dinamikus és sokrétű mint a regényben. A bemutató során mutatkozott be először a Magyar Területi Színházban Jozef F el baba, az eperjesi Ukrán Nemzeti Színház művészeti vezetője. Úgy érzeni, szerencsés választás volt, hogy éppen az Anna Karenina rendezésére kérték fel őt, mert az adott lehetőségekhez képest valóban nívós előadást kreált. Munkáján meglátszott, hogy behatóan ismeri Tolsztoj írói világát, s ugyanígy az Anna Karenina minden figuráját, konfliktusait is. A színpadi változat koncepciójához igazodva nem merült fel a részletezésben, de ha szükség volt rá, nem is hanyagolta el azokat. Ogy tudott egységes vezérfonalat alakítani, hogy közben sikerült kihangsúlyozni a cselekmény egyes fordulópontjait és a figurák dilemmáit. Rendezői tudása mellett pedagógiai felkészültségét is dicséri, hogy aránylag rövid idő alatt kellő összhangot talált a színészgárdával, számos új, eddig még ismeretlen vonást fedezett fel bennük és ezeket szervesen beépítette rendezői elképzeléseibe. Vendégrendezése kapcsán elmondhatjuk, hogy — különösen a jelenlegi helyzetben — ilyen jól átgondolt rendezői cserél csak üdvözölhetünk, mert ennek elsősorban színházkultúránk látja hasznát. Az Anna Karenina a színész számára is komoly próbatételt jelent. A főszerepek a színészi játék széles skáláját kívánják. A hosszú kihagyás után <ijra színpadra lépő Ferenczy Anna él is ezzel a lehetőséggel, s a drámairoda'lom egyik legszebb női szerepében tudása legjavát nyújtotta. Átérezte az általa alakított figura lelkivilágát, azonosulni tudott vele minüen helyzetben. Teljesítményéről a dicséret hangján beszélhetünk még akkor is, ha az előadás végére szemmel láthatóan már fogytán volt fizikai ereje. Ropog József (Vronszkij) teljesítményéről valószínűleg nem fog kialakulni egységes vélemény, mert nyilván elismerő és bíráló sorok is napvilágot látnak. Már említettem, hogy a színpadi átdolgozás leginkább Vronszkij plasztikusan megrajzolt figuráját nyirbálta meg és ennélfogva a színpadon jóval visszafogottabb, mint a regényben. Ilyen szempontból nézve a tehetséges fiatal színész megformálása nem volt rossz még akkor sem, ha játéka elfogódottabb volt a kelleténél. Ez különösen a cselekmény első részében tűnt fel, amikor minden fizikai és lelki tulajdonságát felhasználja, hogy Annát meghódítsa. Emiatt a második rész Vronszkija, aki az akkori társadalmi követelmények szerint igyekszik „legalizálni" Annához fűződő viszonyát, nem volt kellőképpen markáns és határozott. A színészi pályafutásának huszadik jubileumát ünneplő Turner Zsigmond (Karenin) mértéktartó eszközökkel, illúziót kel tőén támasztotta életre a cári rendszer szívtelen hivatalnokát. Az est egyik legkellemesebb meglepetése számomra az Oblomszkij házaspárt alakító színészek, Petrécs Anni és Bugár Béla teljesítménye volt. Mindketten felesleges túlzások nélkül, jól oldották meg feladatukat. Mindannyiuk örömére szolgált Petrécs Anni letisztult, magabiztos játéka. Szerjozsa szerepe alkatilag nem volt a legmegfelelőbb Kovács Júliának, de ennek ellenére több szép megoldást láttunk tfcle. Ugyanígy az elismerés hangján szólhatunk Udvardi Anna [Lidia Ivanovna), Dráfi Mátyás (Szepruhovszkij) és Fazekas Imre (Lukics) teljesítményéről is. A díszlet- és jelmeztervezők — Platzner Tibor, H. Bezáková — munkája más-más felfogásból indult ki. Platzner Inkább a színpadi feldolgozáshoz ragaszkodott, míg Bezáková a tolsztoji légkörhöz maradt hü és látványos ruhákat tervezett. A két különböző megoldás nem illeszkedett rosszul a rendezői koncepcióba, csupán az zavart néhány esetben, hogy a díszletek ezúttal a kelleténél valamivel egyszerűbbre, talán túlzottan puritánra sikerültek. SZILVÁSSY JÓZSEF