Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám, kedd

ED 1970. I. 101. A

CSKP Központi Bizottságának 1967 októberi plenáris ülésén Dubček bírálta Novotnýt az elvtársakkal szembeni helytelen módszerei és politikájának hibái miatt. A kommunista pártok történetében az utóbbi évtizedben ez szokatlan cselekedet volt, ami nagy izgalmat keltett. A Központi Bizottság ülését 1967 decemberére napolták el és 1968 januárjában fejeződött be. Erre az ülésre a Nfovotný-féle csoport éppen úgy, mint annak ellenzéke (amely most már lelepleződött), világos koncepció nélkül ment el. Az ellenzék elsősorban Novotnýt és legközelebbi munkatársait akarta leváltani és a párt vezetőségét másokkal helyettesíteni. Csupán általános elképzelése volt arról, hogy folytatni kell, de mélyrehatóbban, az előző fejlődési szakasz pozitív tartalmának kibontakoztatását és főként arról, hogy meg kell. kezdeni a gazdaságirányítás reformját és tökéletesíteni kell a szocialista demokrácia gyakorlatát. De ezt a programot is ki kellett harcolni. A folyamat, amelynek során a pártvezetőség kicserélése megvalósult, demokratikus módon, politikai harc útján ment végbe, melynek fegyvere a szó — a vita volt. Ennek az időszaknak a további pozitív momentuma az volt, hogy a harc — legalábbis kezdetben — a párt és a szakszervezetek keretében demokratikus módon folyt, és részt vett benne a párt- és a szakszervezeti tagság többsége. Gazdasági téren pozitív elem volt az a törekvés, amely az új gazdaságirányítási rendszer, a termelésben dolgozó emberek, vezetők és vezetettek között új kapcsolat megteremtésére, a dolgozóknak a termelési folyamathoz való új viszonyának, valamint a vállalati vállalkozás nagyobb szabadságának és a munkásságnak az irányításban való aktív részvétele kialakítósára Irányult. Politikai téren azonnal megkezdődött a szocialista demokrácia legkirívóbb torzulásainak a helyrehozása. Ezen időszak negatív oldala az volt, hogy pozitív elemeit egyoldalúan értékelték, Csehszlovákiában a szocializmus fejlesztésének január utáni lehetőségeit idealizálták és a jobboldaliak téves, antiszocialista és szovjetellenes nézeteit, Irányzatait — a jobboldaliak hamarosan kimutatták méregfogukat — lebecsülték, gyakran tagadták, sőt el is fogadták és magukévá tették. E negatívumoknak több oka volt. Egyebeken kívül a párt új vezetőségének elégtelenül megalapozott marxista—leninista gondolkodásmódjából fakadt. Ezért nem tudta visszaverni és felszámolni a reakciós erőknek a párt és általában a szocializmus ellen irányuló fokozódó ideológiai támadását. Ebből származott e vezetőség illúziója is, hogy a nép egysége, amely valóban kialakult midjárt januárban, elegendő a régi irányítási módszer kiküszöbölésére, elegendő ahhoz, hogy közvetlenül átlépjünk a tényleges szocialista demokrácia új világába. Ojabb ellentmondásokat szültek azok a téves nézetek, hogy a pártnak és a népnek a régi szektás vezetés ellen irányuló, spontánul kialakult mennyiségtani egysége már kész „szocialista egység", ami a tényleges szocialista demokrácia és a szocialista gazdaság problémái megoldásénak kiindulóalapja lehet, anélkül, hogy elemeznék az új feladatokat, a konkrét utakat, amelyeken ezt az újat — amint azt a vezetőség óhajtotta — a helytelen nézetek és irányzatok elleni harc nélkül is elérik. A párt régi vezetősége még azután is összefonódott a — párt- és állami — hatalmi apparátussal, miután fő vezetőit kicserélték. Ezért állandóan hatalmas erőt képviselt, s ezért elsősorban a balról fenyegető veszélyt kellett leküzdeni. Ezért érthető, de nem hallgatható el, hogy az űj vezetőség a fő figyelmet és erőfeszítést a szektás vezetés e maradványai ellen harcra összpontosította, és jóformán egyáltalán nem harcolt a jobbról fenyegető veszély ellen. A jobboldali erők felhasználták az így kialakult helyzetet és az ígéretesen kezdődő szocialista folyamatba a tudományos szocializmustól idegen és osztályellenes nézeteket és irányzatokat kezdtek bevinni. A jobboldali erők a legkisebb ellenállás nélkül hatalmukba kerítették a rádiót, a televíziót és a sajtót. A jobboldali erők a „demokratikus szocializmus" az „emberarcú szocjallzmus" „varázslatos" jelszavakkal propagálták a szocializmus új „csehszlovák modelljét". A „demokratikus szocializmus" lényege „A demokratikus szocializmus" koncepcióját mint a szocializmus építésének állítólagos lenini alternatíváját a nyugati országok reformista szociáldemokráciájának Ideológusai dolgozták k'- Feladata az lett volna, hogy a munkásság a fasiszszdbadság, a humanitás követelését, de mindig csak elvontan, e fogalmak tartalmának bármilyen konkrét meghatározása nélkül. Nem tudjuk meg például, hogy „a demokratikus szocializmusban" az állam is demokrácia-e, vagyis az egyik osztály hatalmi és kormányzó eszköze a másik felett, és ba igen, akkor kié, ki fölött, vagy pedig csak „vita" (most úgy nevezik: párbeszéd), amint valaha T. G. Masaryk határozta meg a demokráciát? Nem tudjuk meg azt sem, hogyha a demokrácia állam, vajon olvan egyoldalú-e, mint ahogy a burzsoázia ideológusai lefestik: csupa „belátás" és csupa „emberség" és semmilyen erőszak sem létezik benne? Ha behatóbban vizsgáljuk a „demokratikus szocializmus" tényleges természetét, azt látjuk, hogy az Január eltékozolt lehetősége írta: SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus taellenes háború után ne kerüljön a marxizmus—leninizmus elméletének és ezáltal a kommunista pártok befolyása alá. A „demokratikus szocializmus" nem vált be mint harmadik út a kapitalizmus és a szocializmus építésének lenini útja között. Ezzel szemben lelepleződött mint program, amely végső soron a tőkés rendszerbe való „átnövést" jelentette volna. Ezért már régen a történelem szemétdombjára került. Erről a szemétdombról szedték fel és kezdték bevinni dolgozó népünk tudatába azok, akik a bürokratizálódott Novotný-rendszer bírálatának örve alatt a szocializmustól akartak megszabadulni. Igaz, a „demokratikus szocializmus" propagaftdistái nem mondták meg a népnek, hogy tulajdonképpen mi ez? Azért nem mondták meg, mert jól tudták, hogy a munkásság, a parasztság és az értelmiség többsége öntudatosabb, politikai gyakorlatban tapasztaltabb és marxista-leninista téren műveltebb annál, semhogy ne küldené őket a pokolba, ha konkrétan megmondják a felkínált „tan" tartalmát. Mi tehát a „demokratikus, szocializmus" eltitkolt tartalma? Először is el kell hagyni a munkásság osztályálláspontját, a megismerés tudományos módszerét, és azt kispolgári, „általánosan emberi" és metafizikai gondolkodási módszerrel kell helyettesíteni. így azután érthető a harag, a megvetés, a gúny és a felháborodás, amellyel a „demokratikus szocializmus" ideológusai a Novotný-rezsini bűneiről, hibáiról, törvényszegéseiről, erőszakosságairól, bürokrációjáról és egyéb negatív vonásairól beszélnek. Néha egyet is érthetünk velük, de frázisaik pozitív tartalma szégyenteljesen szegény. Alig hallottunk tőlük mást, mint a demokrácia, a körmönfont kigondolt kényszerzubbony a naiv és hiszékeny nép számára. Hasonló — mint a demokrácia fogalmát — frázisos és nem tudományos módon használtak más fogalmakat is, mint: szabadság, egyenlőség, humanitás stb. Szabadság: mindenki tegye azt, amit akar, vagyis féktelenség, anarchia. Sajtószabadság: írd meg, ami csak eszedbe jut. így tanúi voltunk a kommunisták, a kommunista párt, a Szovjetunió stb. becsmérlésének. De a megtámadottaknak nem volt szabad védekezniük! Hogy elképzeléseik és terveik ne teljesülhessenek, szükségessé vált: a társadalom élén szilárd és elszánt vezető erő, a kommunista párt álljon. De éppen ez hiányzott! A párt vezetősége ugyan látta az osztályellenséges erők ártalmas tevékenységét, határozatokat is hozott ellenük, de állítólag nem volt, aki a határozatokat megvalósítsa!? A marxizmus-leninizmus meghamisítói Az osztályellenséges erők ideológusai és folyóiratai nyíltan uszították a népet a párt ellen. Becsmérelték és_ koholt hazugságokkal sértegették a pártot. A marxizmus—leninizmus elméletét elátkozták, elvetették és oda küldték, ahonnan azt „importálták": a Szovjetunióba Állítólag ez az „ázsiai szellem" terméke és csupán az ázsiaiak számára elfogadható. Ezek nem kitalált dolgok. Saját magam tapasztaltam: Marx születése 150. évfordulójának alkalmából 1968. május 5-én a párt megbízott, hogy beszéljek személyisége jelentőségéről a világ munkásosztálya és általában az emberiség szempontjából. Beszédemnek még a felét sem mondtam el, amikor a k, lisszák mögül ismeretlen emberek sürgettek, hogy fejezzem be. Amikor tovább beszéltem, kabátomnál fogva megragadtak és levonszoltak az emelvényről. Azt mondtam nekik, legyenek egy kis türelemmel, beszédemet mindjárt befejezem. Ogy vélem, nem kell magyarázatot fűzni „a pórtgyűlés-rendezők" viselkedéséhez: Különféle funkcionáriusok gratulálni jöttek. Magánkívül a haragtól azt válaszoltam nekik: „Jobb lett volna, ha megvédtek ettől a csőcseléktől, amely nem hagyta, hogy befejezzem beszédemet Marx méltatásáról!" Máskor megint jó barátok sztálinistának, novotnýistának, kollaboránsnak bélyegeztek meg azért, mert védelmeztem a marxizmus—leninizmust, az Októberi Forradalmat a Deutscher-féle, trockista rágalmazástól stb. A párt, a marxizmus—leninizmus és a Szovjetunió elleni rágalomhadjáratnak az előharcosa az értelmiségnek egy része volt, amely már a IV. írókongresszuson lelepleződött mint esküdt ellensége mindannak, ami szocialista és ami vele összefügg. Az értelmiségnek ez a része nem rendelkezett tényleges marxista műveltséggel: hitt a burzsoá ideológusoknak, akik azt állítják, hogy az emberiség történelmében a munkásosztály jelentősége elveszik és közeleg az idő, amikor a történelem fő alkotóereje az értelmiség lesz! Erről tanúskodik állítólag a már elkezdődött tudományosműszaki forradalom! Ártalmas illúziójukban gyakran a pártsajtó ls megerősítettr őket. A Rudé právo 1968. július 10-én, 11-én és 12-én közölt cikkében a következő monda is olvasható: „Kell, hogy bátorságunk és erőnk legyen következetesen megvitatni a szocializmus régi modelljét és annak megtestesítőit". Ez igazán a párt politikájának hatékony „támogatása" volt! Az értelmiségnek ez a része természetesen támogatásra talált külföldön is. E. Fischer, már akkor a marxizmus—leninizmus renegátja és a prágai „modern" kommunisták gyakori vendége, például még 1968 márciusában)!) úgy tájékoztatta a nyugatnémet polgárokat és kispolgárokat a csehszlovákiai eseményekről, hogy a nyugatnémet televízióban nyíltan ezt mondta: „Természetesen minden elő volt készítve. Az írókongresszuson bekövetkezett robbanást hosszú évek története előzte meg. Előzetes tanácskozások, viták, tanulmánvok, munkakollektívák, például Ota Sík, a kiváló közgazdász körüli munkakollektíva, szocialógiai mnnkakollektívák az Akadémián és a pártiskolán, különböző kísérletek az irodalomban és a filozófiában, érintkezések az értelmiségiek, az írók és a tapasztalt pártfunkcionáriusok között, úgyhogy mindennek másként kellett történnie, szervezetten, céltudatosan, vagyis másként, mint Magyarországon." Nemcsak egyes írók és művészek munkálkodtak intenzíven a párt és az állam szétbomlasztásán, hanem egyes tudósok < is, főként közgazdászok. A Külügyminisztérium mellett működik a Nemzetközi Politikai és Közgazdasági Intézet, amelynek igazgatója, Antonín SnejtUírek volt az egyik „sötét alak" Az intézet közvetlenül Antonín Novotný orra alatt, mér évekkel Január előtt, buzgón egvüttműködött nyugatnémet prominens személyiségekkel azon, hogvan változtathatnák meg Csehszlovákiának a Szovjetunió felé irányuló külpolitikai orientációiát, arra törekedve; hogy azt nvugatnémet orientáció váltsa fel. Sneidárek minduntalan Bonnban volt, a német és az amerikai specialisták pedig az ő intézetében „puhították" az embereket. A Die Welt és a Frankfurter Allgemeine, a nyugatnémet naevburzsoázia lapjai megírták miről fotvtak a ..tudomrínvos" tárgvalássk. Sneidárek azonban arra kérte partnereit, ne támasszanak nehézségeket Csehszlovákia átorientálásának folvamatával szemben. A bonni kormánvkörök meg ls ígérték: tartózkodni fognak, hogy Moszkvának és Kelet-Berlinnek rte adunak okot szemrehánvásr.i" Snejdárek a nyugatnémet rrVHónnk 1968. március 28-án ado't interjújában azt mondotta. eiirorfWtfetetlen „.,. fokozn' az erőfeszítést. .. kétoldalú kapl.->u ..-j.. .„agtuíciutesére más államokkal, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre De ezt természetesen csak akkor kezdhetjük el, ha valóban úrrá leszünk az egész belpolitikai fejlődésen". Tehát eléggé világos, hogy Snejdárek mennyire félelem nélkül árulta a szocialista Csehszlovákiát a burzsoá Nyu gat-Németországnak. A régi és az új pártvezetőség előtt azonban nem volt eléggé világos, milyen alkudozás folyik egyenesen az orruk előtt. Šik „új gazdasági rendszere" A köztársaság gazdasági alapjai szétzüllesztésének másik korifeusa Ota Sik volt. Éveken át azzal dicsekedett, hogy Novotný bizalmas ismerőse, együtt ültek Buchenwaldban. Ez nagymértékben megvédte őt a bírálattól. Az utóbbi években azonban rendszeresen bírálta gazdaságunkat és cikkelben, előadásaiban odahaza és külföldön metafizikai módon elmarasztalta az egész gazdaságot, azt állítva, hogy nehézségeink „az irányítás tehetetlen, ártalmas adminisztratív rendszerének eredményei, amelyben számos elem maradt fenn még a személyi kultusz idejéből". (Nová mysl, 10. szám. 1964.) Ezzel „a borzalmasan nem gazdaságos irányítási rendszerrel", amelyet teljesen elmarasztal, szembeállítja „az új gazdasági rendszert", amelyet nagy ékesstólássál népszerűsít otthon és külföldön. Melyek a fő vonásai „új rendszerének"? Először: Gazdasági téren akartf aláásni a párt vezető szerepét. Éveken át támadta ezt (például Nová mysl, 10. szám 1964, Rudé r 'ávo 1966. március 30 ). majd így foglalta össze nézetét: „A rossz gyökere politikai téren általában a pártmun ka módszerében rejlik". (Bécs, „Weg ut.i Ziel". 4. szám. 1968.) Másodszor: Le akarta rombolni a szocialista állam gazdasági szerepét, elsősorban az állami központi tervezést és irányítást, s az állam gazdasági szerepét a hitel- és a bérviszonyok meghatározására akarta leszűkíteni: „Fel kell hagynunk az eddigi direktív tervezéssel: kell, hogy a tervek orientációs jelleget kapjanak". Harmadszor. Mentesíteni akarta a vállalatokat a fentről jövő gyámkodástól és teljes autonómiát akart adni nekik. Negyedszer: Külkereskedelmünkben lényegesen akarta csökkenteni a szocialista országok arányát és lényegesen növelni a kapitalista országokét. Ötödször: „Piacszocializmust" hirdetett, habár a piac mechanizmusa már régen nem képes megoldani még a jelenlegi kapitalizmus problémáit sem. nemhogy a szocializmusét! Lenin már a monopoltőke keletkezésének idején azt írta, hogy minden álmodozás a szabad megegyezés. becsületes versengéshez való visszatérésről lényegében az imperializmus kispolgári reakciós bírálata. Šik koncepciójában van egy szemernyi igazság, de határozottan nem jelenti azt az utat, amely a csehszlovák gazdaságot kivezetné a nehézségekből. Ellenkezőleg Nézetei támogatták az antiszociallsta erőket és gvakorlati utasítást jelentenek számukra Nem véletlen, hogy a nyugatnémet ideológusok Sik gazdasági modelljét úgy értékelték, hogv a? radikális lemondás a dogmatikus gazdaságpolitika eddigi formáiról." ,.A szovjetorosz mintájú marxizmus—leninizmus eddigi legnagvobb szellemi vereségét szenvedte el", f Der Volkswirt . 1968. iúlitts 19.) A Neue Züricher Zeitung viszon' ígv ujjongott afelett, hogv Sik minszterelnökhelvettessége alatt hogyan szűnik meg a gazdasági jogkör: „A megfjtn'pifl számára szinte lebilincselő figvelemmel kísérni a gazdasS^i sztálinizmus és Csehc7ioví}W^bRn eddig még fennálló In+ézménvef gvors felszámolási* és fe'bammsÄ' 11968. június 28.1 Még nem volt kész ellenforradalom az. amit az antiszocialista erők a műit évben véghezvittek nálunk, de ha a szocialista országok nem avatkoztak volna be, akkor ténylegesen azzá vált volna!