Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-10 / 290. szám, szerda

A magyar labdarúgok műsora Budapesten közzétették a ma­gyar labdarúgó-válogatott 1970. évi műsorát. Április 12-én Belgrádban lesz a Jugoszlávia—Magyarország találko­zó. Máfus 2 án a Népstadionban Ma­gyarország együttese Lengyelor­szág válogatottját fogadja, majd május 16 án ugyanott Svédor­szág lesz a vendég. Az őszi Idényben: szeptember 9­én az NSZK, október 27-én az Ausztria elleni mérkőzés vár a magyar csapatra, míg október 11­ét az új Európa Bajnokság első mérkőzésének időpontjaként tart­ják nyilván. Az új EB sorsolását 1970. március 3-án Rómában ejtik meg. Minden jel arra vall, hogy lesz alkalom kialakítani az új, a jelen­leginél ütőképesebb magyar együt­test. Rarnsey bizakodik Sir Alf Kamsey, az angol labda rúgóváiogatott szövetségi kapitá­nya Iegú|abb nyilatkozatában a többi között a következőket jelen­tette ki: „Egyelőre még nem is­merjük a labdarúgó VB sorsolását, de az az érzésem, hogy Mexikó, Brazília, az NSZK és Anglia küzd csoportelufiként az 1970-es világ A SZOVJETUNIÓ NYERTE A MOSZKVAI TORNÁT Szovjetunió-Svédország 6:2 <1:0,4:1,1:1) Véget értek a moszkvai nemzetközi jégkorongtorna küzdel­mei. Az utolsó napi két mérkőzésen a csehszlovák, illetve a szovjet válogatott fölényes győzelmet aratott ellenfele felett. Így a Szovjetunió vereség nélkül egymásután harmadszor lett a torna győztese, Kanada és Csehszlovákia előtt. Az utolsó mérkőzést a szov­jet és a svéd válogatott játszot­ta. A moszkvai télistadion le­látói ezúttal ís megteltek, és a jelenlevők nem bánták meg, hogy eljöttek kedvenceiket bíz­tatni. A szovjet válogatott leg­erősebb felállításban vette fel a küzdelmet a svédek ellen, s remek teljesítményt nyújtva fek­tette őket kétvállra. Ezzel is bebizonyítva, hogy felkészülten indul egy hét múlva a kanadai jjortyára. A szovjet válogatottban a legjobb teljesítményt a Harla­mov—Petrov—Mihajlov fiatal csatársor nyújtotta, mely szám­talan helyzetet teremtett a svéd kapu előtt, és elsősorban a Kézilabdázók előkészületei A csehszlovák férfi kézilab­da-válogatott Ostraván készült az 1970. február 26—március 8-a közt Franciaországban meg­rendezésre kerülő világbajnok­ságra. A meghívott 20 játékos közül 18 tartózkodik Ostraván és csupán Škarvan kapus, va­lamint Katušák hiányzik. A válogatott tagjai két edző­mérkőzést játszottak. A „B" csapat 30:15 arányban győzött a Cementárne Hranice ellen, az „A" válogatott jredig 31:17-re verte a Baník Ostrava csapatát. A válogatott edzőtáborozása végén négy nemzetközi mérkő­zési játszik. Az elsőre decem­ber 16-án kerül sor és Romá­nia lesz az ellenfél. A vissza­vágót december 18-án játsszák. Mindkét mérkőzés színhelye Ostrava lesz. Szombaton, december 20-án Olomoucban Csehszlovákia Dá­nia együttesét látja vendé­gül. A visázavágót egy nappal később Prágában játsszák. CSZKA három fiatal játékosának érdeme, hogy a szovjet váloga­tott ilyen fölényes győzelmet aratott régi riválisa felett. A svédek ugyancsak jól kezdtek, de csupán az első harmadban voltak egyenrangú ellenfelei a szovjet együttesnek. A mérkőzés után ünnepélyes eredményhirdetés következett, melynek során az első három helyen végzett válogatott tagjai értékes ajándékokat kaptak. A legjobb kapusnak járó díjat a kanadai Stephenson, a legjobb hátvédnek járó díjat Pospíšil és a legjobb csatárnak kijáró díjat a szovjet Mihajlov kapta. A torna végeredménye: 1. Szovjetunió 5 4 10 25:10 9 2. Kanada 5311 22:13 7 3. Csehszlovákia 5 3 0 2 29:17 6 4. Svédország 520 3 19:24 4 5. Finnország 5 10 4 19:35 2 6. NDK 5 10 4 17:31 2 Edzőtáborozás Svájcban A csehsslovák sífutó-váloga­tott tagjai — Fajstavr, Ilavský, Hrubý, Lupták, Michalko, Mi­luška, Pefina, Sacký és Stefi — elutaztak St. Moritzba, ahol december 16-ig edzőtáborozá­son vesznek részt. December 13-án rajtolnak a nemzetközi sífutóversenyen is. Torben Ulrich is hivatásos Torben Ulrich, 41 esztendős dán teniszező, aki 1948 ban szerepelt hazája színeiben először, a Davis Kupa küzdelmei során, Dallas vá­rosában három évre szóló hivatá­sos szerződést írt alá. Ulrich a texasi csoport tagja lesz. Első mérkőzéseit e csoport 15 játékosá­val bonyolítja le. Közöttük olyan világhírű teniszezőket találhatunk, mint az ausztrál Newcombe és Ro­che. Kellemes karácsonyi és boldog kíván ünnepeket újévet Teniszranglista Az AFP Francia Hírszolgálati Iroda kiadta az első tenisz­ranglistát, amelynek élén a férfiaknál az ausztrál Rod La­ver, a nőknél íredig honfitárs­nője Margarét Smith-Court áll. A férfiakfiái a következő sor­rendet állapították meg: 1. La­ver, 2—3. Roche és Newcombe (mindhárom ausztrál), 4. Ashe (amerikai), 5. Okker (holland), 6. Rosewall, 7. Stolle [mind­kettő ausztrál), 8. Gimeno (spa­nyol), 9. Gonzales (amerikai), 10. Emerson (ausztrál) és 11. Drysdale (dél-afrikai). A nők sorrendje: 1. Smith­Court (ausztrál), 2. Jones (an­gol), 3—4. King és Richey (mindkettő amerikai), 5. Held­man (amerikai), 6. Wade (an­gol). A MOSZKVAI VB főpróba margójára Egyedülálló VB főpróbára került sor a szovjet fővárosban, ahol a földkerekség jelenlegi legjobb hat jégkorong-váloga­tottja, a szovjet, a kanadai, a csehszlovák, a svéd, a finn és az NDK-beli mérte össze az erejét, — ezúttal csupán egy­fordulós alapon. — A végeredmény már ismeretes, a részt­vevők az előbb említett sorrendben foglalták el a táblázat egy egy helyét, az erőpróba tehát a szovjet együttes további fölényéről tanúskodik. GYORSMÉRLEG A szovjet együttes alaposan kihasználta annak lehetőségét, hogy minél több tehetségét próbálja ki. A hazai környe­zetben, s a VB-től elütő sza­bályok alapján erre adva volt minden lehetősége. A jelek sze­rint az előkészületekben jelen­tősen megelőzi vetélytársait. Nem akadt kimondottan gyen­ge pontja. Mivel az NDK-val szemben lényegében tartalék­gárdáját szerepeltette, csak a Kanada elleni eredményét tart­hatjuk szorosnak, s a maga ne­mében meglepőnek. Stockholmi nagy vetélytársait a svédet és a csehszlovákot alaposan meg­leckéztette. Erőnléti fölénye vitathatatlan volt. A kanadai válogatott a torna nagy meglepetésének bizonyult. Csupán az őt nagyon ismerő csehszlovák együttessel szem­ben maradt alul, s az Igényes erőpróba során fokozatosan lendült formába. A védőjáték terén érdemlegeset nyújtott, de a gólképességgel sem állt ha­dilábon. A test test elleni játék­ban még mindig leckét adhat valahány vetélytársának. Hazai környezetben, ütőképes, hiva­tásos játékosokkal megerősítve a márciusi VB egyik kétségte­lenül nagy esélyese lesz. A csehszlovák csapat két ve­reséggel a stockholmival azo­nos helyezést ért el. A svédek­től igazságtalanul szenvedett vereséget, a szovjet csapat el­len nem volt sok keresnivalója Bebizonyosodott, hogy e fon­tos torna számára váratlan idő­pontban került lebonyolításra, s a már előzőleg lekötött öt ha­zai, a kanadaiak elleni erőpró­ba, az ugyancsak igényes liga­küzdelmekkel együtt túl sokat kivett a játékosokból. Ez még nem volt az „igazi. teljesít­mény!" A felgyógyuló Suchýval sokat nyer a védelem. Annyi bizonyos, hogy Nedomanskýt kár a Holík fivérekkel egy sor­ba erőltetni. Ö akkora egyéni­ség, aki egy támadósor teljesít­ményét inspirálja, s látszólag nem neki való a másodhegedűs szerepe. A közelgő kanadai portya bizonyára egységesebbé leszi ezt az együttest, amely márciusban érzésünk szerint nem vall szégyent a légkoron­gozás őshazájában. A svéd válogatott előkészüle­teiben jóval az említettek mö­gött kullogott, s ennek megfe­lelő helyezést ért el. Az NDK­tól elszenvedett veresége nem az első, a finnekkel is nagy nehezen bírt, s a csehszlovák csapat elleni sikeréről már em­lítést tettünk. A szovjet és a kanadai együttesnek nem tu­dott egyenrangú ellenfele len­ni. Ennél kétségtelenül több van Sterner és társaiban. Le­het, hogy a időzítésük majd jobban sikerül. A finn csapat leginkább a „sereghajtó rangadón" tett ki magáért. Egyébként nem érte el az előző világbajnokságok során felvonultatott szintjét. A jelek szerint ennek a csapat­nak igazi arculatát az időköz­ben Plzeňbe távozott edző, Gus­táv Bubník vezetésével ismer­tük meg. Lehet, hogy felkészü­lésében ugyanott tart, mint szomszédja, a svéd együttes. Az NDK együttese mindent egybevetve nem keltett csaló­dást. Úgy látjuk, nagyobb já­tékerőt képvisel, mint az el­múlt idény amerikai válogatott­ja. Ennek ellenére a VB során alaposan össze kell szednie ma­gát, ha nem akar a táblázat utolsó helyén végezni, s ez­által egy osztállyal alacsonyab­ban szerepelni. A szovjet fővárosban valószí­nűleg nem tértek még napi­rendre az LIHG döntése felett, amely az 1971-es VB-rendezést jogát Svájcnak adta. E torna megrendezésével iá bizonyítani akarták, hogy minden igényt kielégítően nyélbe tudnak üt­ni Ilyen nagy, a VB-vel felérő erőpróba-sorozatot. A megnyitó ünnepség, a csapatok bevonu­lása sokban emlékeztetett Stockholmra. Annyi azonban bizonyos, hogy a bíráskodás te­rén akadt kívánnivaló. Ilyen nagy erőpróba lényegesen töbti és minőségileg jobb játékvew tő-gárdát kíván meg. ZALA JÔZStf ORION BUDAPEST ELEKTROIMPEX BUDAPEST bajnokság elődöntőiben. Persze ez azt tételezi fel, hogy az említett államok csapatai nem találkoznak egymással már előzőleg a csopor­tokon belül. Az egyes csoportok második helyére, tehát a legjobb nyolc közé várom a Szovjetunió, Uruguay, Olaszország és Csehszlo­vákia válogatottját. Az az érzésem, Anglia annyi erővel rendelkezik, hogy kivívja a döntőbe jutás jogát. Rrazília is nagyon erős válogatot­tal képviselteti magát." Ezzel nem hivatalosan annak a véleményének adott kifejezést, hogy a VB n Brazília—Anglia dön­tőt vár. Ramsey gondjait tetézi az_ a tény, hogy az angol klubcsapatok remekül szerepelnek a különböző EK küzdelmek során. Azt tervezte ugyanis, hogy legalább négy hét­tel a VB kezdeté előtt Mexikóba viheti védenceit, a lehető legjobb akkllmatlzálódás végett. A Palma de Maiorca szigetén lebonyolításra kerülő nemzet­közi sakktornán a 13. forduló félbeszakadt mérkőzéseit foly­tatták. Az angol Penrose és á jugoszláv Damjanovlcs párhar­ca a 68. lépés után döntetlent hozott. Az élcsoport helyzete nem változott. Továbbra is Petrosz­jan és Larsen vezet, mindkettő 8,5 ponttal rendelkezik. A csehszlovák Hort, a szovjet Szpasszkij és a brazil Mecking foglalja el a következő helye­ket, mindegyiküknek nyoHt pontja van. A 14. fordulóban Hort ellen­fele Penrose lesz, Petroszjan Corallal, Larsen Torannal mér­kőzik. A Szovjetunió—Svédország jégkorong-találkozóval befejeződtek a moszkvai nemzetközi torna küzdelmei. Képünk a győztes együttes két kiválóságát (balról), Sztarsinovot, (jobbról) Firszovot mutatja be, amint a győztesnek járó serleget viszik. (ČSTK—TASZSZ felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents