Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)
1969-12-10 / 290. szám, szerda
Százéves állomás idült gondjai Egy lépés előre — de csak központi beavatkozásra A jülekl vasútállomás jövőre lesz százéves. Dolgozóinak gondjai azonban nem ilyen régi keletűek, csupán az utóbbi évek megnövekedett vasúti jorgalma tette égetővé néhány jelentős probléma megoldását. Bár nagyszabású korszerűsítésre lenne szükség ezen a nagy forgalmú határállomáson, a dolgozók, jőleg a kocsijavítók annak is örülnének, ha legalább a legszükségesebb vonatkozásban történne némi javulás. % Hol szorít a csizma? A fülek! állomás nyolc forgalmi vágánnyal rendelkezik, ami a határforgalom lebonyolítására nagyon kevés. Gyakran a menetrend szerint érkező vonatok számára is nehéz szabad vágányt találni és a legkülönfélébb spekulációkkal, szükségmegoldásokkal keli improvizálni a forgalmat. Az állomás néhány irodája kiselejtezett vasúti kocsikba szorult az állomás mellé. Ugyancsak kimustrált kocsikban kaptak helyet a raktárak. öltöző, mosdó ugyan van, víz azonban nincs — néhány kanna és egy kis mosdótál szolgálja a higiéniát olyan munkahelyen, ahol a korom és az olaj szükségszerű velejárója a munkának. Egyik legnagyobb probléma a kocsljavítás folyamatossága, ami a kocsipark jelenlegi szorult helyzetében különösen jelentős. Lényegében arról van szó, hogy az elavult berendezés miatt képtelenség naponta annyi kocsit megjavítani, amennyi megrongálva befut. A javítási munka torlódása pedig lefoglalja a vágányokat, akadályozza a forgalmat. Természetesen a javításra váró, külföldre irányuló kocsik veszteglése jelentős gazdasági kárt jelent. A javítók, akik 30—50 kocsit is képesek lennének kijavítani minden nap, sokáig csak 15—20-at javíthattak, ami, persze, a megcsappant kereseten is megmutatkozott. # Határon innen, határon túl A folyamatos kocsijavítás elérésére a füleki vasutasok máiévek óta törekednek. Ha ugyanis nem képesek a nemzetközi norma szerint rendbe hozni minden beérkező kocsit, akkor továbbküldik Somoskőújfalura, ott azonban a műszaki ellenőrzés kiválogatja a javítatlan kocsikat és visszaküldi a határon innenre, mondván: „Nemzetközi forgalomra alkalmatlan, meg kell felelnie a normának." És igazuk van. Éppen ezek a visszaküldött kocsik okozzák a torlódásokat. Először úgy igyekeztek megoldani a kérdést, hogy a MÁV emberei átjártak Fülekre, itt ellenőrizték a kocsikat és így megtakarították a visszatolatást, Ez a gyakorlat megszűnt, de amúgyis csak félmegoldás volt. Most a füleki javítók járnak át Somoskőújfalura dolgozni, hogy a kisebb javításokat ott végezhessék el. így jelentősen csökkent a visszaküldött kocsik száma. Azonban ez is csak szükségmegoldás. Megoldást az jelentene, ha naponta tyáromszor rendszeresen be lehetne tolatni a javítóvágányra 10—10 kocsit és fokozatosan javíthatnák őket. Ez a rendszeres háromszori beállítás azonban sokáig szinte lehetetlen volt. Ez év elején ezért a javítások száma napi 20 kocsi volt csupán. Völt hónap, amikor csak néhányszor sikerült teljesen kihasználni a javítómunkások teljesítményét. A végleges megoldás azonban régen nyilvánvaló: egy új javítóvágányt kell építeni. Ez már három éve ismételt követelmény. De nem történik semmi e nyilvánvaló szükségesség kielégítése érdekében. 0 A szükségesség nem elég ok? A helyzet ez év dereikán valóban olyan volt, mintha az objektív szükségszerűség „csak" azért, mert szükségszerűség, senkit sem- serkentene a probléma megoldása érdekében akár egyetlen lépés megtételére. A kocsijavítók pártalapszervezete ezért űgy döntött, hogy levéllel fordul az SZ^KP Központi Bizottságához és feltárja a helyzetet. A levelet megszavazták és elküldték még a kerületi és a járási pártbizottságra ls. A levélben megállapítják, hogy a problémával foglalkozott már a zvoleni mozdonyjavító vezetősége, a pályakörzeti szakszervezeti bizottság, sőt, a pályakörzet vezetősége ls, javulás azonban nem történt és a javítási átlag továbbra is napi 15 kocsi, amikor a dolgozók nemcsak képesek, hanem közvetlen érdekük is 30—50 kocsi javítása. Érdekes, hogy e levelek után a probléma napirendre került mind a kerületi, mind a járási pártbizottságon. A pártszervek határozatára volt szükség ahhoz, hogy a gazdasági probléma objektívan szükségszerű és rég ismert ügyében az illetékesek lépéseket is tegyenek. Szeptember derekán a helyzet javulni kezdett. Egyszeriben meg lehetett oldani, hogy naponta háromszor állítsanak be kocsikat a szerelővágányra. A napi teljesítmény 28—30 kocsira növekedett. A dolgozók elégedettebbek lettek. Jellemző, hogy a legnagyobb teljesítmény október 14-én született, amikor ellenőrző bizottság járt a helyszínen ... És azután, mintegy vezényszóra, abbamaradt a nagy igyekezet. Azóta novemberig csupán egyetlenegyszer sikerült a háromszori beállítást elérni... Felmerül a gyanú, hogy a munkaszervezésért felelős és a füleki új javítóvágány felépítésére illetékes vezetők csak azért tesznek valamit egy objektív szükségszerűség érdekében, mert az a legmagasabb politikai vezetés utasítására történik. Ezt is csak addig, amíg az ellenőrző bizottság el nem megy ... Q Tanulság Ne legyünk azonban igazságtalanok: huzamosabb ideig a rendszeres háromszori beállításokat Füleken valóban nehéz elérni. Ez rendkívüli és szükségmegoldás csupán. Az új javítóvágány felépítésére pedig, úgy látszik, senki sem érezte magát elég kompetensnek. Végül maga a Keleti Vasútvonal főnöke személyesen intézkedett: az év végéig a javítővágányt el kell készíteni! Ma már Füleken van a.vágány váltója, folynak a munkálatok, s feltehető, hogy a legfelsőbb utasításra a mű újévig el is készül. A problémát tehát végül is megoldották. Kérdés csupán az, hogy egy mindenképpen szükséges .javítóvágány felépítését miért kell a központi pártbizottságon keresztül elérni? Hová jutna a legfelsőbb politikai szerv, ha váltókkal és javítóvágányokkal kellene foglalkoznia? Hová jutnánk, ha a gazdaság ezernyi nehézségét másutt is a legfelsőbb politikai szerveken keresztül lehetne csak megoldani? A füleki példáról azért szólunk most, hogy figyelmeztessünk: egy-egy égető esetben lehetséges, hogy a központi szervek beavatkozása jelenthet csak megoldást, de az ilyen gyakorlat nem lehet rendszer. Hadd idézzük e helyütt Václav Hüla szövetségi miniszterelnökhelyettes, tervezésügyi miniszter e napokban mondott szavait: „.. .a gazdasági szervek helyettesítésére a párt nem tart igényt, nem engedi meg a politika valamiféle túlökonomizálását, sem a gazdaság túlpolitizálását." Űgy véljük, szükséges erre figyelmeztetni, mert az utóbbi időben számos üzemben elharapóznak olyan illúziók, melyek szerint csak a szigorúan centralisztikus direktív gazdaságirányítási rendszer visszaállítása az egyetlen kiút. Bizonyára nem véletlen, hogy ilyen hangok főleg ott hallatszanak. ahol tavaly a megváltást a „szabad gazdasági játéktól" várták, ugyancsak kívülálló tényezőtől. Olyan emberek hajlamosak ilyenekre, akiknek nincs saját kezdeményező készségük, akik nem szeretnek felelősséget viselni, és legfőbb „fegyverük" a felsőbb utasításokra való hivatkozás. A mai gazdasági helyzet azonban olyan helytállást követel, amelyet a kezdeményezés, a teljes felelősségvállalás, a szükségszerűségek objektív felmérése és kielégítése, az önálló tettrekészség jellemez. Ezért a három évig várt és végül legfelsőbb szinten, kerülővel megoldott fülelti vasutasprobléma ne szolgáljon senkinek se jó példaként. VILCSEK GÉZA ELMÉLYÜLT JELLEMRAJZOK MAGDA ROBINSONOVÁ MÖVÉSZPORTRÉI Elévült, s időszerűségét vesztette Daumeírnak, a múlt század nagy francia grafikusának, karikaturistájának s festőjének következő megállapítása: A fénykép mindent megmutat, és semmit sem magyaráz meg. Az utolsó évtizedek folyamán hatalmas fejlődésen ment keresztül a fényképezés is. Avatott és sajátos érzékkel, tehetséggel rendelkező fotográfusok révén művészi színvonalra emelkedett. Az avatottak egyike -Magdaléna Robinsonová, aki a hazai fényképművészetet új, s értékes elemekkel gazdagította. Alkotásai, — méltán nevezhetjük azoknak —, képzőművészeti rangúak. Kutató szemmel, beleérzéssel nézi, látja a világot. Megragadja a táj szépsége, ismerős és újonnan megismert városok ódon zugainak varázsa, s az élet zajló vagy zajtalan jelenségei. Tekintete a felszín alá hatol, mögötte, alatta a rejtettet, a jellegzetest keresi. Ám nyilván a legjobban az ember érdekli. S az emberek közül mindenekelőtt a művész. Az érzékeny, bonyolult idegzetű, a valóságot újrateremtő művész. Már másfél évtizeddel ezelőtt könyvformában jelent meg „A színész arca" című portrésorozata. Most, a bratislavai Nemzeti Galéria decemberi kiállításán századunk mintegy 50 hazai szobrászának, színpadi képzőművészének, festőjének s Iparművészének arcmásával találkozunk. Nem röpke pillanatfelvételek. Nem hatásosan beállított portrék. Nem csupán hűséges másai az ember, a művész arcának, külsejének. Magda Robinsonová a belső, a szellemi, az érző egyént, az alkotó lényét, karakterét közelről, bizalmasan ismeri. S művészi közvetlenséggel tudja megjeleníteni az egész embert. Csupa kiváló jellemrajz, s átgondolt, harmonikus kompozíció. Technikailag is kiemelkedő teljesítmény. A fényképezőgép objektívjének munkájával párosul M. Robinsonová szubjektív fogalmazásmódja, a modellel azonosuló művészi énje. Ezek eredőjeként születtek meg képzőművészeink portréi. Általuk egy egész korszakot nem csupán éreztet, de minden hivatalos dokumentumnál élőbben, közvetlenebbül tanúskodik róla. BÄRKÁNY JENÖNÉ lapán művésznő Bratislavában Yaeko Yamane, japán zongoraművésznő már többször vendégszerepelt nálunk. A hirdetmények eredetileg japán mii bemutató előadását jelezték. A műsorváltozás tagadhatatlanul csalódást okozott, inert örültünk, hogy a művésznő elhozza hozzánk egy valóban távoli kultúra érdekességeit, jellegzetességeit és betekintést ad a japán zeneszerzésbe. Yaeko Yamane azonban Mozart Es-dúr zongoraversenyével lépett a hangversenydobogôra (K. 271). A Japán kompozíció előadása számára is hálásabb feladat lett volna, mert a Mozart-tolmácsolás egy titkos buktatót is rejtegetett: vajon a japán művésznő „megérzi" Mozartot, beleélt magát a mozarti világba'! 1 A fiatal művésznő nem támaszkodott külső hatásokra, koncepciója viágosan elárulta, hogy a lényeget érintő Mozart tolmácsolásra törekszik. Nagyon gondos, ápolt muzsikálást nyújtott, de az átforrósodás élményével adósunk maradt. Előadásából hiányzott az érzések spontán áradásának varázsa. Bár könnyen lehet, hogy a japán embertől lelki alkatából adódóan természetszerűen távol ÖRÖM ÉS GOND A kettő többnyire együtt jár. Még a közmondás is azt tartja, hogy... De minek ismételjem. Kelet-Szlovákiában éppen úgy ismerik, mint Muzslán, ahol a szövetkezet elnöke iránt érdeklődöm. Az irodában azt a választ kaptam, hogy ebédelni ment a közeli vendéglőbe. Hogy miért éppen a vendéglőbe az majd kiderül a továbbiakból. Addig is, hogy gyorsabban teljen az idő, hadd mondjak el valamit. Talán egy esztendeje, hogy utoljára Muzslán jártam. Cikket is írtam róluk. A terjedelmes írásban egy bíráló szó sem hangzott el, egyesek mégis megnehezteltek rám. Talán az is közrejátszott, hogy túl sok volt a jóból. Elég hozzá, hogy kaptam egy levelet, amelyben kifogásolták, hogy állandóan a muzslai szövetkezetről beszéltem, holott az éppúgy ebedi, mint muzslai, amióta (1965-ben) egyesültek. Egyébként az ebedieket sem a gólya költö'te. Elismerem, hogy hibát követtem el akkor és hogy most újból el ne vétsem a lépést, a továbbiakban egyszerűen a Békéről beszélek majd. Az összeházasodás után ugyanis ezt a nevet kapta a több mint hároinezerhatszáz hektáros szövetkezet. Most pedig hadd térjek viszsza újból az elnökhöz. Szokatlannak találtam, hogy az elnök a vendéglőbe járjon ebédelni, hacsak nem ... Nem tévedtem. Barusz Ernő nem lakik Muzslán. Ahogy a szavaiból kiderült Leléden született, Köbölkúton nevelkedett és jelenleg Párkányban lakik. Nyitrán végezte el a mezőgazdasági főiskolát. Mérnöki oklevéllel a zsebében került az ebedi szövetkezetbe. A tagok megválasztották elnöküknek. A társulás után huzamosabb ideig alelnöke a „Békének", majd az idén, amikor Petrik Józsi bácsi nyugdíjba ment, megválasztották elnöknek. B emutatásnak ennyi talán elég. Ö maga is szívesebben beszél a szövetkezetről. Azt állítja, például, hogy az idén újabb jelentős lépést tettek a fejlődés országútján, habár — gabonafélékből — alatta maradtak a múlt esztendei eredményeknek. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz volt a termés, hisz a búza hektáronként átlagban több mint harminchárom mázsát adott, az árpa meg huszonnyolcat. Nem ls olyan rossz ez ha azt is tudjuk, hogy néhány esztendővel ezelőtt gabonafélékből az átlaguk huszonhárom mázsa körül mozgott. A múlt esztendeivei szemben tapasztalható, „visszaesést" azonban az elnök természetesnek veszi. Ilyesmivel a mezőgazdaságban mindig számolni kell. A mezőgazdaság függ az időjárástól. Ritka azonban az olyan esztendő, hogy semminek se kedvezzen az időjárás. Az idén nem vált úgy be a gabona, mint mondjuk a múlt esztendőben, viszont a kapásokból, takarmány félékből rekord termést értek el. áll a fesztelen, szabad érzelmi megnyilatkozás. A művésznő igen jó technikai felkészültséggel rendelkezik, billentése hajlékony és finom, Játéka a gyöngéd, nőies poézist sem nélkülözi, belső részvétele is mindvégig intenzív volt. Produkciója egészben véve mégsem haladta meg a jó átlagot. A zenekari kíséret kissé vontatott és kedvetlen volt. sőt — talán próbahiány miatt — néha az összjáték is ingadozott. Az est karmestere, dr. Rajter Lajos Strauss Don Juan című' szimfonikus költeményével nyitotta meg a hangversenyt. Strauss ezt a művét Lenau Don Juan-drámájának hatása alatt komponálta. Jól sikerült tolmácsolásában Rajter a Lenau fogalmazta tragikus Don Juan-sors gondolati elemeit sze rencsés kézzel hangolta össze a színpompás mű érzelmi jellegével. Végül Schubert VI. szimfóniája hangzott el, amelyet megkülönböztetésül a VII. nagy C-dúr szimfóniától általában kis C-dúr szimfóniának neveznek. A fiatalos élet erőtől és életkedvtől duzzadó schuberti alkotást kellemes előadásban hallottuk. HAVAS MÁRTA Barusz Ernő szerint szövetkezetük az idén megkésett .a mélyszántással. Baj ez! Az is meg nem is. Ha csak a pillanatnyi helyzetet vesszük tekintetbe, azt gondolnánk, hogy most főlhet az elnök feje. Természetesen gondot okoz a munkaszervezés, mert nem szeretnék elvégezetlenül hagyni ezt a fontos munkát, másrészt viszont örülnek annak, hogy szőlőből, kapásokból, takarmányfélékből olyan termést értek el, amilyenre eddig még nem volt példa. A betakarítás szinte a szövetkezet valamenynyi tagjának a segítségét igényelte. Hogy csak néhány példát említsek: Kukoricából az átlag — morzsoltan — ötvenhét mázsa hektáronként. Tavaly egy silókombájn nyolc hektárral könnyen végzett. Az idén — a sűrűsoros vetés miatt — egy kombájn hat hektárral is nehezen birkózott meg. Átlagban háromszáz, de voltak olyan parcellák is, amelyekről ötszáz mázsa silóanyag került le. A cukorrépa betakarítása szintén sok munkáskezet, szállítóeszközt, erőgépet igényelt. Nem is olvan régen még 150— 200 mázsa termett náluk hektáronként, az idén viszont már 60 kg híján elérték az 500 mázsát. Vagy a takarmányrépa. Az elnök így nyilatkozik: — Szinte félek említeni, hogy voltak olyan parcelláink, amelyekről ezerkétszáz mázsa répát takarítottunk be. Aki ezt nem látta, könnyen nagyzolással vádolhatna meg . . . A mélyszántással tehát egy kicsit megkéstek. Nem hiba, mert a késést behozzák, jó azonban, hogy takarmány dolgában úgy állnak, ahogyan eddig még soha. Ojtól újig 370 szemestakarmányt terveztek. Egy mázsányi sem hiányzik belőle. A szálastakarmányok is fedik a szükségletet. Az idén nem is háromszor, hanem négyszer kaszáltak ... l£ ell a takarmány, nagyon " kell a szövetkezetben, hiszen hovatovább náluk az állattenyésztés kerül előtérbe. A járás területén egyre nagyobb méreteket öltő specializációs folyamatban egyre inkább a szarvasmarhatenyésztés, a tejtermelés kerül előtérbe. Ilyen vonatkozásban kell egyre erőteljesebb eredményeket elérniük. Ennek a célratörő és meghatározott irányba fejlődő gazdálkodásnak máris megmutatkozik az eredménye. Az idei év például jelentős haladást hozott a tejtermelésben. Amíg tavaly a tehenenkénti 2100 literes évi átlagot is nehezen tudták elérni, az idén — a tervezett 2300 literes átlagnak megfelelő mennyiséget már november derekáig teljesítettek. Hogy mennyi lesz az esztendő végéig? Az elnök nem mond biztosat, de 2400 literes átlagra biztosan számít. Jövőre viszont már 2500 litert terveznek, kéthárom éven belül szeretnénk megközelíteni a tehenenkénti 3000 literes évi fejési átlagot. Az elnök bízik a sikerekben, mert a legfontosabb, a takarmány bőviben van, ilyen vonatkozásban már nem szorulnak senkire. Ha már ennyire belemerültünk a gazdasági kérdések boncolgatásába, érdemes szólni a sertéstenyésztésről is. Az idén 32 vagon sertéshúst adtak el. A napi súlygyarapodás 40—44