Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-10 / 290. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1969. dec. 10. SZERDA BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 290. szám Ára 50 fillér SZOVJET VENDÉGEK AZ SZNT ELNÖKÉNÉL (CSTK) — Mihail Mihajlo­vics Gyejev, a Szovjetunió bra­tislavai íőkonzulja állomáshelye elfoglalásának alkalmából teg­nap meglágotatta Ondrej Kloko­čot, az SZNT elnökét. A főkon­zul kíséretében tartózkodtak: Ľudovít Kúdela, a szlovák kor­mány protokollfőnöke, valamint Nyíkolaj Sztyepanovics Polosz­kov és Vaszllij Szemjonovics Medov, a Szovjetunió bratisla­vai konzuljai. Jelen voltak az SZNT Irodá­jának vezető dolgozói is. M. M. Gyejev főkonzul Vol­gográdban született. 1952-től áll a szovjet diplomácia szolgála­tában. Tevékenykedett többek között az NDK-ban, az NSZK­ban és a Szovjetnuiő Miniszter­tanácsa mellett működő Külföl­li Kulturális Kapcsolatok Bizott­ságában. Beszédében hangsúlyozta, hogy Ismeri a szlovák nemzet gazdag történelmét, és kifejez­te örömét afelett, hogy hozzá­járulhat a szlovák nép és a Szovjetunió népei barátságának és testvériségének megszilár­dításához. Az SZNT elnöke az SZNT sokoldalú támogatásáról bizto sltotta a kedves vendégeket fontos tisztsége ellátásának ér­dekében. A jelenlevők hosszú baráti be­szélgetést folytattak. A szovjet főkonzult fogadta dr. František Orlovský, a szlovák kormány hivatalfőnöke. M. M. Gyejev L. Kúdela és Sztankó Pál magyar főkonzul kíséretében sétát tett a szlovák fővárosban. Az SZNT elnöke szívélyesen üdvözli az új szovjet főkonzult. (I. Dubovský felv. — CSTK) ÜNNEPI EST PRÁGÁBAN (ČSTK) — A csehszlovák­szovjet barátsági, kölcsönös se­gítség nyújtási és együttműkö­dési szerződés aláírásának 26. évfordulója és a csehszlovák— szovjet barátság hónapja befe­jezése alkalmából hétfőn a Prá­gai Nemzeti Színházban ünnepi estet rendezett a Csehszlovák Nemzeti Frffiit és a Cseh Nem­zeti Front Központi Bizottsága, valamint a CSSZBSZ Központi Bizottsága és a Cseh Központi Bizottsága. Az ünnepi esten megjelent dr. Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára, és a CSKP KB el­nökségének további tagjai — dr. Vasil Bifak, dr. Peter Co­lotka, dr. Evžen Erban, Josef Kempný, dr. Ľubomír Štrougal, továbbá dr. Jan Fojtik és Alois Indra, a CSKP KB titkárai, Da­libor Hanes, a Szövetségi Gyű­lés elnöke, a szövetségi és a cseh kormány tagjai, a CSSZBSZ képviselői és más sze­mélyiségek. Jelen voltak a szo­cialista államok prágai nagy­követei ls. A csehszlovák—szovjet him­nuszok elhangzása után dr. So­ňa Pennigerová, a Szövetségi 'Gyűlés alelnöke, a Népi Kama­ra elnöke beszédében többek között rámutatott, hogy a tör­ténelem igazolta legjobban az értékeket, a fennkölt szavakat és a jó szándékokat. A több mint negyed évszázad egyértel­műen megmutatta, hogy a Szov­jetunióval megkötött szerződés volt a legbölcsebb állami aktus az önálló Csehszlovákia fenn­állásának egész időszakában. A háború utáni időszak, a szocializmus építésének idősza­ka, hazánkban minden tévedés (Folytatás a 2. oldalon) Szilárd terv — az eddiginél hatékonyabb gazdasági ösztönzők (CSTK) — A jövő esztendő Szlo­vákiában a tervek szerint a gaz­dasági fejlődés és az irányítás megszilárdulásának az esztendeje lesz. Ezt a célt mindenekelőtt szi­lárd tervvel és a hatékonyabb gaz­dasági ösztönzők és szabályozók érvényesítésével érhetjük el. Az SZSZK Tervezésügyi Minisz­tériuma az 1970. évi tervben az ideihez viszonyítva a társadalmi termelés 7,4 százalékos növekedé­sével számol. Ennek érdekében az ipari termelés 9,3 százalékkal, az építőanyaggyártás 7,4 százalékkal és a mezőgazdasági piaci termelés 3.8 százalékkal nő. Az egyik döntő tényező, mely befolyásolja jövő évi munkánk eredményességét, a beruházási építkezés. Az építkezési kapacitá­sok növekedését elsősorban a la­kásépítésre kell felhasználnunk, és egyidejűleg előnyben kell ré­szesíteni az építkezési anyagokat gyártó ipar, valamint a feldolgozó ipar építkezéseit is, elsősorban azokat a szakágazatokat, amelyek lehetővé teszik a piacok gyorsabb ellátását és az előnyös kivitelt. A tervek szerint az építőipari vál­lalatok Szlovákiában a jövő évben 21 720 lakást adnak át és mint­egy 23 300 lakás építését kezdik meg. A vállalati szféra beruházói 312 építkezést jelentettek be és ezek összköltsége több mint 19 milliárd korona, holott a kormány költség­vetési tételének felső határa 6,5 milliárd korona. Ebből az előirány­zatból 172 építkezést választottak ki. Az elmaradott járások fejlesz­tése érdekében a minisztérium ver­senypályázatot javasolt. Ennek keretében 10 építkezésre hirdetnek pályázatot és az akció költségve­tési előirányzata 963 millió ko­rona. A szövetségi kormány már jóvá­hagyta 1970-re az olyan beruházá­si akciókat, mint a három nagy öntözőrendszer építése Lúčky— Stretavka, Nagykapos és Zselíz— Kőhídgyarmat térségében. Ezek­nek a tervezett kapacitása több mint 13 000 hektár. A tervek sze­rint megkezdik Bratislava terüle­tén az árvízvédelmi építkezéseket is, amelyek elkészülte után lehe­tővé válik, hogy a Duna jobb part­ján nagy lakótelepet építsenek. A további nagyobb akciók közül em­lítést érdemelnek az országút­építkezések, a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola vegyészeti-tech­nológiai fakultásának építése stb. A beruházások összértéke 1970­ben nagyjából hat százalékkal nő. Sok gondot okoz az időjárás (CSTKj — A hirtelen érke­zett tél tegnap sem engedélye­zett pihenőt az útkarbantartó dolgozóknak és a hideg északi szél keddre vir­radólag ismét hó­torlaszokat emelt az országutakon. Bratislavában 90 brlgádos és nagy­számú gép dol­gozott az utak tisztításán, de en­nek ellenére kedd reggel csak korlátozott szá­mú villamos bo­nyolíthatta le a forgalmat. A kedd reggeli jelentések szerint országos mére­tekben is nagy nehézségeket okoz az áramel­látás. Csökkent a hőerőművek és vízierőművek tel­jesítménye és ezért életbe lép­tették a szabá­lyozó intézkedé­seket. Az áram­szolgáltatás kor­látozása az egész keddi napra vonatkozott, de ha a helyzet nem javul, kénytele­(Folytatás a 2. oldalon) Konszolidálódik a helyzet Tanácskozás a párt határozatainak teljesítéséről (ČSTK) — Kedden, december 9-én Prágában megtartották a CSKP KB és az SZLKP KB elnökségi ás titkársági tagjainak, vala­mint a CSKP KB irodája titkárainak tanácskozását a kerületi és városi pártbizottságok vezető titkáraival. A tanácskozást dr. Gus­táv Husák, a CSKP KB első titkára vezette. A tanácskozáson az elnökség tagjai közül részt vettek: Ludvík Svoboda, Ľubomír Štrougal, Štefan Sádovský, Va­sil B i ľ a k, Jan Pilier, Evžen Erban, továbbá Alois Indra, a KB titkára, Antunin K a p e k, a KB irodájának tit­kára és Miloš J a k e š, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizott­ság elnöke. Az ülésen a résztvevők kölcsönösen tájékoztatást adtak arról, miként valósítják meg a CSKP KB májusi és szeptemberi plénumai­nak határozatait, és kicserélték tapasztalataikat. A kerületi párt­bizottságok titkárai a vita folyamán ecsetelték a párt szerveinek és szervezeteinek jelenlegi helyzetét, beszéltek a legfontosabb problémákról, különös tekintettel arra, hogy a kommunisták, együttműködve a tömegekkel, milyen módszereket alkalmaznak e problémák megoldásának érdekében. Dr. Gustáv Husák elismeréssel nyilatkozott a párt dolgozóinak az elmúlt hónapokban elért eredményeiről, majd a vezető titká­rokkal ismertette a legközelebbi hónapokra vonatkozó munkater­vet, illetve feladatokat. Végül tájékoztatta a jelenlevőket a baráti országok politikusainak és vezető pártfunkcionáriusainak moszk­vai tanácskozásáról, valamint e tanácskozás eredményeiről. A vezető párttitkárok keddi tanácskozása megerősítette, hogy a pártban és a társadalmunkban lejátszódó konszolidációs folyamat a legjobb mederben halad, és már ma megvannak az égető prob­lémáknak belátható idnn belüli megoldásához a szükséges előfel* tételek. KÖZEL-KELET 3 Volűmennyi arab államfő részt vesz az arab csúcsértekezleten Izraeli „Phantom" repülőgépet lőttek le Egyiptom felett ® Az EAK párt- és kormányküldöttsége Moszkvában Va5ár.ia;ira ir.-aJ ; a a a ; i -ly fagy súlyosan in^g.'ongálta a vil'a íy ra:n- és te­lefonvezetékaket a michalovcsi járás'iai. Poša község határában például 8 oszlopot megrongált. (K. Pirnaga felv. — CSTK) Kairó — A december 20-án Rabatban kezdődő arab csúcsér­tekezleten részt vesz valameny­nyi arab államfő. Ezt a hírt az Al Ahram tegnapi számában közölte. A lap tájékoztatása szerint Irak, Szíria, Líbia, Jordánia, Szudán és a Jemeni Arab Köz­társaság bejelentette, hogy ál­lamfő, vagy uralkodó képviseli őket. Ugyanez várható Kuwalt, Libanon, a Dél-jemeni Népi Köz­társaság és Algéria esetében — Írja az Al Ahram. A palesztinai felszabadítás! szervezet küldött­ségét a szervezet elnöke, Ara­fat vezeti. Tunézia 1908 szeptembere óta nem vesz részt az Arab Liga munkájában és a rabati konfe­renciával kapcsolatban nem foglalt állást. Izraeli tüzérség tegnapra vir­radó éjszaka támadta az Am­mantól mintegy 70 kilométerre északra fekvő Irbid jordániai várost. A jordániai katonai szó­vivő közlése szerint két polgári személy a támadás következté­ben életét vesztette és hat meg­sebesült. Tüzérségi párbajra került sor a dél-libanoni—izraeli határon is. A bejrúti katonai szóvivő sze­rint a tűzharcot Izrael provokál­ta kl. Bejrútban tegnap közzétett jelentős szerint palesztinai par­tizánok hétfőn megtámadtak egy izraeli katonai tábort és egy izraeli falut a Jordán folyó völgyének középső részén. Egyiptom fölött tegnap Szoh­na körzetében lelőttek egy­Phantom típusú izraeli vadász­gépet, amelyet nemrégen kapott Izrael az Egyesült Államokból. Az egyiptomi katonai szóvivő közölte, hogy az Izraeli repülő­gép egyiptomi állásokat akart bombázni, de a MIG 21-es egyip­tomi vadászgépek elűzték őket és egy Phantom repülőgépet le­lőttek. Moszkva — Az SZKP KB és a szovjet kormány meghívására kedden hivatalos baráti látoga­i'sra Moszlcvíba érkezett az Egyesült Arab Köztársaság párt­és kormányküldöttsége Anvar Szadatnak, az EAK elnöke sze­mélyes képviselőjének, az ASZÚ Központi Bizottsága legfelsőbb végrehajtó bizottsága tagjának vezetésével. A küldöttség tagjai között van Riad külügyminisz­ter és Favzi hadügyminiszter is. Aden — A Dél-jemeni Nemze­ti Felszabaditási Front lapja tegnap megvádolta Szaúd-Ará­biát, hogy repülőgépei megsér­tik Dél-Jemen légiterét Al Wa­dia térségében, ahol a múlt hé­ten heves harcok folytak. Tripoli — Tripoliban hétfőn este tárgyalások kezdődtek (Lí­bia és Nagy-Britannia között/ a Líbia területén levő brit tá­maszpontok felszámolásáról. A tárgyalások zárt ajtók mögött folynak. A líbiai küldöttséget Abdul Szalem Dzsalud, a forra­dalmi tanács tagja, a brit kül­döttséget Donald Maitland lí­biai brit nagykövet vezeti. (Folytatás a, 2. oldalon) A 24 OLDALAS mmpi[HUjl GAZDAG TARTALMÁBÓL: Nyárasdi arcképek — Bábi Tibor riportja Negyed évszázad j — 25 éve szabadult fel Ipolyság és környéke Értelmiség a válaszúton — Jiri Hájek Írása Mithridatesz aranya — Egri Viktor elbeszélése Angol szenzációk — Sugár András londoni levele Egy harcos emlékezik — Csető János lengyelországi riportja Versek, humor, rejtvények, képregény

Next

/
Thumbnails
Contents