Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-02 / 283. szám, kedd

Doráti Antal Bratislavában A BUDAPESTI születésű Doráti Antal a világjáró művészek közé tartozik. Hosszú évekig működött Amerikában, majd a BBC zenekarának vezető karmestere lett, jelenleg a stockholmi filharmónia művészeti igazgatója. Dirigálás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Többek között például Paul Claudel „A kereszt útja" című költeményére komponált kantátát. Doráti Antal érdekes, bonyolult művészegyénlség. Lénye szuggesztív, parancsoló, sőt talán akaratosnak is nevezhető. De az acélos akarat rendkívül kidolgozott, kiérlelt művészi elgondolásból kapja táperejét. Mint egész lénye, vezénylésének egyik fő sajátossága is roppant érdekes: Doráti a szó mély értelmében feltárja a hallgató előtt a mű belső világát. Ezen a ponton különös ellentét mutatkozik, ö maga ugyanis netn közvetlen ember, nem nyílt, beszédes egyéniség, inkább zárkózott, sőt mélyen gyökeredző zárkózottságában talán kissé merevnek is tűnik. Vezénylési technikáját ugyanezek a vonások jellemzik. De olyan világosan lát, hogy ezáltal „láttat" is, s olyan biztonsággal közlekedik a zenei gondolatok és formák útvesztőjében, hogy a hallgatót is biztos kézzel vezeti a kompozíció változatos tájain. Doráti nemcsak előad, hanem magyaráz is. és a figyelmes hallgató megérti a magyarázatot. Vendégünk Haydn op. 4-es g-moll orgonaversenyével nyitotta meg műsorát. Az orgonaszólót dr. Ferdinand Klinda adta elő nagyon élvezetesen. Klinda az orgona kiváló művésze. Majd Debussy Tenger-költemónyét hallottuk érdekfeszítő tolmácsolásban. Doráti koncepcióját a szilárd felépítés és a világos dallamrajz jellemezte. A karmester nem aknázta ki az elzsongitó, érzéki liarmóniahatásokat, kerülte az elvényított színeket, ami által a Tengerzene vesztett anyagtalanságából, a karmesternek viszont sikerült meggyőznie a hallgatót, hogy Debussy csodálatos tengerélménye nem dekadens megnyilatkozás, ahogy sokan még ma is hiszik, ezt a muzsikát erős váz tartja, és szépsége elsősorban a melódia nemességében, éteri tisztaságában rejlik. Az estet megkoronázó második Brahms-szlmfőniában Doráti kimerítette a mű gondolati és érzelmi gazdagságát, s töretlen vonalban daloltalta a melódiát. Erőteljes, de soha nem erőszakos forte hangzásai rendkívül tartalmasak és a kidomborított kontrasztok feszültséggel telítették az előadást. A KÖZÖNSÉG a produkciót megillető lelkes tapssal ünnepelte magvar vendégünket. HAVAS MÁRTA Ka'rói művész bemutatkozása Dr. Mohamed Taha Hussein újabb művei Századunk a villámgyorsan terjedő információk kora. Az új felfedezések, a képzőművészetiek is, egyhamar közismertek lesznek a világ különböző tájain. S ezért jellemzi napjaink művészetét a nemzetköziség. Vonatkozik ez Egyiptom új művészetére is, amint azt a kairói festőnek, Taha Husseinnak a pozsonyi tárlata is érezteti. A negyvenéves festő az alkalmazott művészet magántanára szülővárosa főiskoláján. Az 50-es és 60-as években Nyugat-Németországban keramikai és grafikai tanulmányokat folytatott. Nálunk bemutatott művei jelzik az Arab Köztársaság mai művészeti törekvéseit. Az ott néhány évvel ezelőtt kialakult irányzat figurális és elvont formák ötvözése. Taha Hussein alkotásai az absztrakt jelképesség és szürrealizmus jegyeit is magukon viselik. Taha Husseinnak a jellegzetes, áttetsző keleti lakktechnikával festett képei: a körformájú Tetralógia, a Homlokzat s a Kontinens a fenti elemek szerencsés szintézisei s emócionális és esztétikai hatásuk is elvitathatatlan. A geometriai egységekből, négyszögekből és oválisokból szerkesztett Két forma beszélgetése, s a Mozgó ellipszisek meg a többiek bizonyos fokig emlékeztetnek Vasarelyre, azonban színhatás és ötletesség tekintetében meg sem közelítik a jelenleg Budapesten kiállító mester műveit. A néhány kiállított barna, fekete és fehér, szürke mázas s máznélkiili korongolt kerámia egységes formahatásű és Hussein sokoldalú érdeklődésére utal. A szemcsalódásra épülő, Op Artnak nevezett újabb irányzatot már régen ismerték a mohamedán művészek, jegyzi meg dr. Hussein. Erre példaként említi a mórstílusú építészet ablakainak díszítményező famunkáit, s a klasszikus arab betűk formáit. Bár a technika, s a józan rend korában élünk, mégis, vagy talán éppen ezért kedélyünkre s érzelmi világunkra ható művekre vágyunk inkább. BÁRKÁNY JENŰNÉ Irány a földszint Lapos Endre magabiztosan lépett be a lakásszövetkezet elnökének irodájába. Tudta, hogy ügyét elintézik, hiszen az ok, melyre hivatkozik, valóban elfogadható. Ráadásul hivatalos papírral igazolja. Le is tette a hivatalos papírt, vagyis az orvosi igazolványt az asztalra, mintha csak ezt mondaná: beszéljenek helyettem a tények. A lakásszövetkezet elnöke olyan mozdulattal nyúlt a szemüvegéért, mintha allergiás lenne a különféle okmányokra. Amikor elolvasta, hirtelen lekapta szemüvegét és felugrott. Aztán ugyancsak hirtelen viszszazöttyent a székre és hatal mas hahotában tört ki. Lapos Endre értetlenül bámult rá, majd bátorkodott megkérdeni, minek vélje az elnök elvtárs váratlan reagálását. Az elnök a kérdést hallva még harsányabban nevetett. Amikor azonban megpillantot I

ta Lapos Endrének a hangulatoa egyáltalán nem illő szomorú ábrázatját, minden szenve|

g dél y t öl mentesen így szólt: — Hát persze, persze, a be2. tegség, az betegség, azt figyelembe kell venni... Tessék, ön • is vegye figyelembe — mondta t dühösen és íróasztala fiókjából w elővett egy dossziét, mely temérdek papírcetlit tartalmazott. Kezébe vette a legfelsőt és Lapos Endre kezébe nyomta. Lapos Endre elolvasta a szöveget, melyből megtudhatta, hogy K. f. családja szakorvosi vélemény szerint csak földszinten lakhat, mivel a felesége nem járhat lépcsőkön. Alighogy végigolvasta az orvosi igazolványt, az elnök egy másikat nyomott a kezébe, mely V. V. számára tiltja meg a lépcsőn járást, mivel attól rendszerint sérvet kap. A következő jíapír azt igazolta, hogy n. H. feleségének eddig azért nem lehetett gyereke, mert emeleten laktak, s mivel a lift rendszerint nem működött, lépcsőn kellett járnia. A lakásszövetkezetbe is csak azért iratkoztak be, hogy végre földszinten lakhassanak. S. G. máfbántalmai miatt, L. K. pedig aranyerére való hivatkozással nem lakhat emeleten. — Tessék, tessék!II — tépett ki a dossziéból valamennyi igazolványt az elnök teljesen kiborulva. — Tessék, ez mind beteg! Ez egy sem járhat lépcsőkön! Ez mind jél, hogy efromlik a lift! lapos Endre nem tudta, mit válaszoljon. Szerencséjére vála ki kopogtatott az ajtón, majd bejött. Egy mankóval bicegő férfi volt. Kezében papírlapot tartott. . . >., . . FÜLÖP IMRE W Sjji jgg gr • ^ •• í? ~ í v' 'K "•""<' \ * i M& WW: Wm- • -s I p - ' EGY NAPOT TÖLTÖTTEM az ország délkeleti csücskének sínrengetegében, és a saját szememmel láttam: az átrakodótérre állított vasúti teherkocsik között éjjel-nappal a munkások ezrei dolgoznak, hogy mielőbb tovább indulhasson a határra érkezett vasérc, hús, műtrágya, papírgöngyöleg, gabona ... A három baráti ország: Csehszlovákia, Magyarország és a Szovjetunió határán fekvő Ttszacsernyő csaknem negyedszázada hazánk egyik legfontosabb gazdasági gócpontja. Az elmúlt években, ki tudja honnan, a nagyon találó szárazföldi kikötő nevet kapta ... A névadónak igaza volt, hiszen csak a kikötőkben látni az áruknak ily tarka sokaságát. És még a hangkulissza is hasonló: a Diesel-motorok egyhangú zúgása a tenger morajlását idézi, míg a hajókürtök jellegzetes hangját a gőzmozdonyok vontatott füttyei pótolják ... Bodor József, az átrakóállomás kerek arcú, zömök főnöke szeptember óta irányítja a csehszlovák nyersanyag- és áruellátás esernyői ütőerét. Ez azonban távolról sem azt jelenti, hogy újonc a szakmában, az irányításban! Ellenkezőleg, nagyon is jól ismeri az átrakóállomás mindennapi gondjait és sajátos problémáit, hiszen évekkel ezelőtt — mielőtt a közeli Legenyemihályra helyezték — szolgált már itt. Bodor József ezen a vidéken született, s élénken emlékszik arra az időre, amikor az egykori Nagypuszta helyén a mai Tiszacsernyő épülni kezdett... És azóta? Az állomás és a sínhálózat szinte évről évre gyarapodott, s ezzel egyenes arányban növekedett az átrakásra váró árumennyiség is. A mai teljesítmény pedig már közel harmincezer tonna — huszonnégy óra alatt! Megkérdeztem az állomásfőnököt: hány kilogramm áru megy át egy műszak alatt egyegy rakodómunkás kezén? Elmosolyodott: — Kilogramm? ... Talán tonna! Az egyszerű, kétkezi munkánál egy-egy dolgozó átlagteljesítménye napi húsz tonna körül mozog. Nem ritkaság azonban e teljesítmény kétkét és félszerese sem: több olyan emberünk van, aki negyven-ötven tonnát is „megmozgat" egyetlen váltásban. Csodálatra méltó munkateljesítmény, de akaratlanul is fölmerül a kérdés: vajon meddig bírják majd erővel ezek a férfiak? Mi lesz velük „aztán", találnak-e itt megfelelő, könynyebb munkál? Bodor József nyíltan válaszol: — Ez a gépesítéstől függ. Sajnos, egyelőre a munka nagyja még kézzel, lapáttal vagy szögvassal folyik . . . Helyzetünket nehezíti, hogy nemigen tudunk külföldi tapasztalatok után sem nézni, hiszen csak Lengyelországban és Magyarországon van hasonló átrakóállomás. Kibúvó azonban nincs e nehéz munka alól, mert az országnak nagy szüksége van a szovjet segítségre, az innen érkező nyersanyagra, élelmiszerre. Különösen mostanában, a gazdasági konszolidáció idején, amikor a legkisebb késedelem vagy nyersanyaghiány is feltartóztathatja időszerű gazdasági problémáink rugalmas megoldását. — Kemény, egész embert igénylő munka folyik itt — szögezi le az átrakóállomás „kapitánya". Majd tréfára fordítja a szót: — Mit tehet egy Európa szívében fekvő, szárazföldi ipari állam? ... Tenger híján gépkocsin vagy vasúton bonyolítja le a kereskedelmet — és rakodik... De hogyan? AZ EGYIK RAKODÓTÉREN például hatalmas szálfákat emelnek a széles nyomtávú vagonokból a mi kocsijainkba. Mösholyiitt zsákonként ugyanjŕr.vť-^žatj-ty; x - Ä ' H ÁLLOMÁSFŐNÖK (A szerző felv.) így vállon cipelnek műtrágyát s odább néhány férfi ezerkétszáz kilogrammos papírhengerekkel bajlódik. Egyik vasúti kocsiból a másfkba, ölben, fél malacokat visznek és így sorolhatnám tovább a látottakat... Kétségtelen: az illetékes központi hivatalok mindeddig nem szenteltek kellő figyelmet e létfontosságú szárazföldi kikötő gépesítésének. Kis darukra, futószalagokra, a vágányok között ügyesen mozgó akkumulátoros kiskocsikra lenne mielőbb nagy szükség. Gyakran lassítja a munkát az is, hogy üzemeink késve küldik vissza a vagonokat, hiányosan állítják össze a vámtáskát vagy hanyagul végzik el a berakodást. Bizony sokszor kevés a vagon, nincs mibe átrakodni. Az ilyesmi pedig megzavarja a szovjet kocsik körforgását, amiért az állam tetemes összegeket kénytelen fizetni. (Csupán 1969 első két hónapjában egymillió koronával többet fizettünk ez okból a szovjet félnek, mint 1968 ugyanazon időszakában!) Kifogásolható azonban a viszszaérkező vagonok tisztasága is. Időszerű lenne hát végre fölépíteni az évek óta halogatott silót. Az elképzelések, a konkrét tervek régen készen vannak már, csupán — ki tudja mi okból — a megvalósítása késik. A csernyőieknek pedig óriási segítség lenne, mert pillanatnyilag bizony nincs hol gyűjteniük a kocsikban visszamaradt hulladékot. Ez idén augusztusban váratlan vagontorlódás keletkezett az. átrakóállomáson: kevés volt a munkaerő és sok a Szovjetunióból érkezett áru . .. Kormányunk ekkor Magyarországhoz fordult segítségért, ahol szinte egyik napról a másikra kétszáz főnyi brigádot szerveztek. — A Borsod, Nógrád és Szabolcs megyei pártbizottságok fölhívására embereink önként jelentkeztek, hogy tizenkét hónapig segítsünk ki a tiszacsernyői „kikötőben" — mondja Csörgő István, a vendégmunkások egyik vezetője. — A kétszáz férfi egytől egyik egészséges, és egyikük sem idősebb negyvenöt esztendőnél. Van közöttük munkás, de van ifjúsági, szakszervezeti és pártfunkcionárius is. — Az első tapasztalatok? — Tudtuk, hogy nehéz fizikai munkára jövünk. Gondolom, jól beleilleszkedtünk az átrakóállomás életébe. A vezetőség is megbecsüli munkánkat. A bedolgozási időszak valóban nagyon rövid, csupán két-három nap volt. — És a kereset? — Átlagosan 2700—3000 keróna, tehát épp annyi, mint • csehszlovák munkatársaké. Őszintén szólva nem is vártunk nagyobb jövedelmet, hiszen barátságból jöttünk segíteni. Csörgő István elmosolyodik, amikor a honvágy felől faggatom. — Felváltva, kéthetenként hazajárunk, ahol mindenkit család, gyerekek várnak. Vámkedvezményünk van, ígý sosem kell üres kézzel hazamenni... Itt tizenkétórás műszakokban dolgozunk. A" napok így gyorsabban telnek, és nem marad idö a munkán kívül másra gondolni ... — mondja. Természetesen a tiszacsernyői állomás vezetősége is igyekszik minél barátságosabbá tenni ideiglenes otthonukat, az államvasutak munkásszállóját. A kétszáz férfi kényelmesen, szépen berendezett szobákban lakik, a társalgóban tévé és hazai újságok vannak. Berendeztek egy saját könyvtárat, s gyakran járnak „kirándulni" Kassára. Van, aki már barátságot kötött a csehszlovák kollégák valamelyikével, és néha egy-egy délután nála vendégeskedik. Szeptember óta az egyetlen problémát az élelem «jelentette. Nem mintha kevés lett volna, de az étel íze nem volt eléggé hazaias... Azóta ez is megoldódott: egy magyarországi szakács érkezett, s azóta olyan erős paprikáscsirkét, tokányt vagy gulyást, kapnak, hogy az embernek szinte lángra lobban tőle a nyelve ... Szorgalmukra, lelkesedésükre jellemző, hogy a legnehezebb, legigényesebb munkától sem riadnak vissza A legnagyobb természetességgel végzik a nagy figyelmet, óvatosságot és gyakorlatot igénylő feladatokat is. A magyar ember azonban nemcsak dolgosságáról, hanem vidámságáról is híres. Munka közben Csörgő István emberei vidáman nótáznak A KÉTSZÁZ MAGYARORSZÁGI VENDÉGMUNKÁS segítségével sikerült felszámolni az augusztusi fennakadást, s pillanatnyilag nincs is zavar vagy zökkenő a Szovjetunióval folytatott külkereskedelmünk esernyői ütőerén. Bodor állomásfőnöknek azonban a közeljövőre vonatkozólag egyéni tervei is vannak: javítani szeretné a munkaszervezést, megszilárdítani a fegyelmet és a két évtizednyi halogatás után megvalósítani az ország szárazföldi kikötőjének gépesítését. Ha mindez sikerifl, a tiszacsernyőiek külföldi segítség nélkül, önerőből is elvégzik a munkát. Joggal várják azonban az illetékes közlekedésügyi, külkereskedelmi és egyéb érdekelt szervek gyors segítségét Is, mert nem kis tét forog itt kockánl MIKLÓSI f ÉTER