Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)
1969-12-07 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
párttitfcárnate (Folytatás a 11. oldalról) Stier József, végigszívta az első Kossuthot. A csikk a körmére égett. A feleségére Pécset talált rá. Egy rossz, sötét üzlethelyiségben lakott a családja. Amikor meglátta őt az asszony nem sírt. Nem voltak már könynyei. A kisebbik fia pedig megdöbbenve kérdezte: — Ki ez az ember édesanya? Hazaérkezése után másnap bement a pártbizottságra. — Visszajöttem elvtársak. Ti tudjátok, hogy ártatlan vagyok, soha nem árultam el a pártot. Itt éltem, itt dolgoztam köztetek. Vissza akarom kapni a párttagságomat. — Várjál még ezzel. Egy kicsit várnod kell. Egyelőre dolgozz csak nyugodtan. És nem volt számára munka. A bányába sem mehetett vissza. Az utcán a régi ismerősök legtöbben még visszaköszönni is féltek neki. Végül a FÜSZÉRT-vállalathoz került — rakodónak. Később jutott el újra Pécsbányára. vájárnak. Vissza oda, ahol elkezdte. S mert a legjobb csapat az övé lett, külön ellenőröket küldtek hozzá — vizsgálják ki, hátha csalás az a jő eredmény. Dolgozott, és otthon munka után leveleket írt. Fellebbezéseket fogalmazott: nem jóvátételt követelek, hanem az igazságomat és a párttagságomat! Néha válasz is jött: Legyen türelemmel . . . Rövidesen kivizsgáljuk . . . A Központi Ellenőrző Bizottság 1957. április 17-én adta vissza a párttagságát. Pécsbányán ezen a napon osztották ki az új párttagsági könyveket. Amikor Stier József nevét mondták, a bányászok felugráltak a helyükről, tapsoltak. Aztán elhalkult a lárma, hogy szóhoz engedjék jutni. — Elvtársak, nekem nagyon nagy ünnep ez. Hazaérkeztem — többet nem mondott. Könnviei elfojtották a szavakat. E perctől mintha a világ is elrendeződött volna körülötte, valahogy minden a helyére került. Kérték, hogy menjen a megyei pártbizottságra dolgozni, legyen újra párttitkár. Amikor ezt elmondta otthon, az asszony leiugrott: — Soha! Nem tudnám még egyszer végigszenvedni, amit elviseltem. Nem mondtam eddig egyszer sem, de meg kell tudnod, végre, hány poklon mentünk keresztül itthon! — Értsd meg, nekem most vissza kell mennem. Az én becsületem akkor áll igazán helyre, ha újra pártmunkás leszek. Ez az én teljes rehabilitációm! — Mit törődöm én a rehabilitációval! Nézz rám! Roncs vagyok. A kórházakat járom és soha nem lesz belőlem egészséges ember! — Ne beszélj így, tudod, hogy meggyógyulsz . — Te is tudod, hogy nem. Nézz szembe az igazsággal! Mindig melletted voltam, jóban, rosszban. Követelték, hogy váljak el tőled. Ígérték, hogy akkor majd segítenek rajtam. Én inkább láttam éhezni a gyerekeimet. Ne tedd ezt velem! — Nincs még egy olyan asszony, mint te. Senkinek sincs ilyen társa. A börtönben gondolatban mindennap százszor megcsókoltam a kezedet. Segíts most is, kérlek. Csak még az egyszer. Állj most mellettem. Ha most, amikor hívnak, nem megyek, akkor nem volt értelme mindannak, amit eddig tettem, amiért éltem, amiért mindketten szenvedtünk .. . S kora hajnalban Pécsbányáról útra kelt Stier József. Munkára jelentkezett a megyei pártbizottságon. A folyosón egy fiatalember lépett melléje. — Józsi bátyám .. . Beszélni kellene nekünk egymással. Valamikor ez a fiú foltozott zsávolyban érkezett Siklósra. Minden csomagja egy kis kendőbe volt kötve. Kőműves volt, és esti közigazgatási tanfolyamot végzett. Gyakorlatra küldték. Stier Józsefnek megtetszett az értelmes legény, és kineveztette főjegyzőnek. Megkapta a főjegyzői lakást, de mivel nem volt semmije, Stierék vették magukhoz. Náluk evett, lakott. Stierné mosott rá. Befogadták a családba. Most., ennyi év után ismét összetalálkoztak. Stier József karon fogta, bevitte a szobájába. Aztán kér dezte csak meg: — Nagyon fontos ügy az, amit tárgyalnunk kell? — Nekem nagyon. — Hosszú is lesz? — Azt hiszem . . . — Akkor várjál pajtás. Most öltünk disznót. Hoztam magammal egy kis kóstolót... Ne haragudj, de olyan éhes vagyok, hogy már szédülök. Tehát előbb eszünk, fiam, egy jót, s utána jöhet az a fontos ügy. Kipakolt az asztalra kolbászt, szalonnát, tepertőt. Hozzálátott. A fiatalember is evett egy-két falatot, aztán hirtelen felugrott az asztaltól. Az ablak felé fordult, belekapaszkodott a függönybe, s válla megmegremegett. — Fiúi Mi bajod?! — Józsi bácsi... Én olyan aljas vagyok ... Stier József tudta, hogy mi bántja, ö tiltotta ki Siklósról annak idején a feleségét. Az áruló asszonyát. Maga felé fordította a fiatalembert, megszorította a vállát, s úgy mondta: — Ember vagy te... Mert ideálltál além. Ami volt, arról többé egy szót sem. Fiam voltál, s az is maradsz. Tulajdonképpen ez a legjellemzőbb mozzanat Stier József életében. Ez mutatja be őt igazán. Szereti és megérti az embereket. Ezt megérzik azok, akikkel törődik, akiknek a sorsát egyengeti. így történt 1957-ben, amikor a megyei pártbizottság munkatársa lett, majd később, amikor Pécs város titkárának választották, s különösen így, amikor az ország egyik legnagyobb trösztjének, a Mecseki Szénbánwiszatl NÉMET KÖLTŐK VERSEI BERNDT JENTZSCH: A zöldellő fák bennünk haltak el (DIE GRÜNEN BAUMEN STARBEN IN UNS AB) A fekete törzsű kizöldülő fák belénk nőttek és bennünk hakak el. A Föld elemei, o kén s o foszfor fellegekből hullt ránk noppol s éjszoko. Szirénovíjjogásbo fúlt oz álom, zseblámpasugár volt az esti csillag. A gönceinket mind mogunkra véltük. Néztünk a magos égre, ohol szálltok a gépek. A fekete hajú lángvörös városok mások voltak, mint a képeskönyvben. Kiket atyáinknak szólítottunk, nem feleltek. Hangjuk vezényszavak közt holt el s a hó alatt. A kihűlt utcák útvesztőiben s o zirrenő madár röptében gyorsan fölneszeltünk. Akik bajtársaink lehettek volna, lefoszlott mór az arcukról a bőr. Bajtársaink vonásait kutatjuk azok arcán, akik még élnek. Harag tölt el s reménykedünk is, ba a zöld fákat fölidézzük. PAKOLITZ ISTVÁN fordítása JOHANNES R. BECHER: Hazatérő (HEIMKEHRER) Nem kellett neki álkoldus-gúnyábo öltöznie, ruhája csupa rongy. Ügy tért haza, mintegy sírból kiásva, úgy tért meg, mint a régi fájdalom. Várakozott hosszan a vonatokra, úgy tetszett: várócsarnok a világ, szunyókált, kertről, házról álmodozvo, s ásítva ébredi: elmúlt, nincs tovább. S mint hajdanában, rég, a búcsúzáskor, érezte újra: a föld megremeg, öreg sebe fölzsibongott a láztól — a hazatérő hazaérkezett. Vidám kutyája nem szökött nyakába, tenyerébe fagyott a kézfogás, mint kisértet, úgy vitte c lába, senki-embert, semmi-országon át. Sejtette már, s csöndben megállt, figyelt: nem térni vissza — nincsen útja másik. S ha megkérdezték: merre? így felelt: „Soká, soká kell mennem még hazáig." NEMES NAGY AGNES fordítása GÖNTER KUNÉRT: A bűnösökről (VON DER SCHULD) A földolotti vasút vágataiban léptünk éjszaka messze hangzik. A sínek gyöngén villódznak: kések, tiszták és használationok. A falakról nedvesség csorog le. Megyek egyenest előre s egyre gyorsabbon, gyorsabban futok már küszöbről, küszöbre, át a csatornán s az alagutak, a grották s a barlangok rendszerén. Iszonyodva nézem a plakátok vigyorát, a papír reklámlórvóko't, azoknak arcát, akik Ide vonulnának le, hogyha a városból fönn semmi sem maradna, csak ők, s a sötét folyosókon s a halálfekete zugokban hiába keresnék azt, akik önnön pusztulásuk bűne olól most fölmenti őket. KALASZ MARTON fordítása WALTER HELMUT FRITZ: Ezen a napon (AN DIESEM TAG) Ezen a napon hull a hó. Mire a kerítéseket belepte és a fáskomrát, meglátod majd, hogy az évek a dombos vidéken mint tűnnek tova. Az utcáról feljön a nyugtalanság, és követi a keréknyomokat. Ami szét nem vált eddig, szétválasztja a varjúkárogós a potok teknője fölött. A hátad mögött kaput csuk a szél. Hová mennél? BEDE ANNA fordítása GEORG MAURER: A levegő tele van (DIE LUFT IST ERFULLT) A levegő tele van szerelmesek képeivel. Egyetlen nő illata bugyolálja be a világvárosokat. Füstös pályaudvarokon terjeng. Egyetlen ablakba torkollanod az óriás sugárutak. A szerelmes felé tájak sürgölődnek, mint birkák háta az itatóhoz. A szerelmesek ajtója a világ sarkoin fordul, mint szilárd tengelyekerh VÉGH GYÖRGY fordítása Tröszt pártbizottságának első titkárává választották. Legjobban a bányászokkal ért szót. Néha azonban eltöpreng, amikor ilyen megjegyzéseket hall: a párttitkárn.ik könnyű... Igaz — mondja ilyenkor önmagának —, most könnyebb, mint régen volt. Most nem a jelentések a fontosak, hanem a munka. Hogy emberségesen intézzék az emberek ügyeit akiknek ez a munkájuk. De ma sem könnyű. Nem könnyű dönteni gyakran még akkor sem, ha tízszer is meg lehet fontolni a végső szót. Ki kell mondani egyszer. Igaz, hogy most a bányában nincsen rohammunka, nem kell kérni senkit, hogy egyv folytában maradjon lent három műszakot. De hát most azon kell törnie mindegyik vezetőnek a fejét, hogyan lehet olcsóbban kitermelni a szenet. Meg kell hallgatni a panaszokat mégpedig tudva, hogy az az ember, aki a párttitkár elé áll, a legnagyobb gondját mondja el. Számára mindennél nagyobb ügy a sajátja. Azt várja, hogy a párttitkár is úgy érezze át, mint ő. Néha jó lenne, ha neki is kéznél volna egy ilyen omber. Akinek ha nem is panaszkodni, de legalább elmondani lehet: beteg az asszony, megint megoperálták. Most megadhatnék neki mindent, amit csak kíván, de nem kíván semmit. S nem ehet egy jó falatot sem. Beteg. Elkéstem . . S jó lenne azt is elmondani, hogy a régi bányászcimborák ügyeiben sem könnyű mindig dönteni. Nem olyan egyszerű az emberek fejére olvasni a hibáikat. Legalábbis nem úgy, hogy ne válassza el a párttitkárt és a vájárt a széles íróasztal. Néha másról is kellene beszélni. Arról, hogy jó segíteni másoknak, türelmesen, emberséggel megértetni igazságokat. Szóval mégiscsak jó pártmunkásnak lenni. Jó teljes szívvel dolgozni másokért — de nem könnyű. • Nézte a párttitkár a vájárt és önkéntelenül elmos, solyodott. — Szóval, pajtás, nekem könnyű? Az nagy meggyőződéssel bólintott: — Hát könnyebb, mint nekem. — S azt hiszed, hogy mindig könnyebb? — Most legalábbis. Nem te kaptál fegyelmit. — Ez igaz. De most számodra is vége. Az ügyet lezártuk. Hazamész a családodhoz és dolgozol rendesen. A kocsmát meg elkerülöd eg^ darabig. Nem csinálok titkot belőle, ha megint részegeskedsz, orvost uszítok rád, s mehetsz elvonókúrára. — Megy a rosseb. Nem akarok még egyszer teritékre kerülni. Ezzel felállt a fotelból, nyújtózkodott, mintha megnyomta volna a hátát a puha, párnázott támla. Kezel nyújtott a párttitkárnak. — Búcsúzok, pajtás... És ha nem haragszol, eljövök máskor is. Jó így elbeszélgetni néha egy öreg cimborával. Könnyebb lesz utána az ember szíve