Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-07 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

i látványosság ? az őslakosság is, szinte változatlanul, eredeti mentalitásával, humorával, szokásaival. Ezért az annak idején nagyrészt kitelepített Cheb gyönyörű városképe csak városkép marad emlékezetemben, emlékét fényképezőgépem lencséje pontosabban megőrizte. De Selmecbányán a látnivaló — bár mérhetetlenül gazdag — csupán töredéke Selmecbányának. Selmecbányát nemcsak csodálni, megbámulni, hanem szeretni is lehet. És ez a mozzanat veszik el a műemlékvédelem szigorúan tudományos értelmezése esetében. Selmecbányát hangulatos, legendákkal övezett, kedélyes és érdekes városnak ismerem, amely valahányszor meglátogatom, mesés álmodozásba ringat. Külföldi vendégemet ezért természetesen Selmecbányára irányítottam, élvezze ő is ezt a kellemes környezetet, derüljön a Nácő-vicceken, vezettesse magát az idegenvezetőknek is beillő selmeciekkel girbe görbe városukon keresztül és fedezze fel furcsaságait, vagy ahogy itt mondják „csodáit". Hála a nagynak — Grandnak — nevezett kis szálloda kedélyes portás bácsijának, ez majdnem sikerült is. A majdnem szócska azért került az előző mondatba, mert a portás bácsinak lejárt a szabadnapja, szolgálatba kellett állnia, és azután már nem szentelhette magát a vendégnek. Selmecbánya varázsa ugyanis nagyrészt éppen abban rejlik, hogy az ember megismeri legendáit, „csodáit" meséit, kedélyes lakóit. Selmecbányához nemcsak szem kell, hanem fül is. A toronyórán látni, hogy a nagymutató mutatja az órákat és a kismutató a perceket, s ez itt így van emberemlékezet óta, de a főtéri Péter és Pál szobrán nem látszik semmi érdekes. Ehhez már hallani kell a tréfát: itt Péter-Pálra hull a hó, ami „selmeci csoda", persze csak annak, aki nem tudja, hogy nem Péter-Pál napján, hanem ezek szobrára ... Éppen ezek az apróságok vonzóak Selmecbányán, a légköre, tájjellege, varázsa ezekben van. Ez vonz ide engem, ez szerettette meg a várost vendégemmel, mindazokkal, akik ezt a várost erről az oldaláról is megismerték. Úgy vélem, ez a varázs idegenforgalmi vonzerő is lehetne. De nem az. Miért? ért évente csak 150000 ember látogatja meg, a közeli poönvadlól tavat pedig félmillió. Az idegenforgalmi prospektus elárulja a látogatónak, hogy a Leányvár 1571-ben épült, a törökök elleni védelmet szolgálta, körülötte 21, Olaszországban öntött ágyú őrizte a várost. Ez így van, így igaz. De a legenda sokkal „szebb" és hátborzongatóbb: Rössl Lőrinc, dúsgazdag bányatulajdonos megvásárolta a vesztőhelynek használt dombot, arra gyönyörű szép leányának, Borbálának várat építtetett. A leány büszke, kegyetlen volt, inkább kutyáit etette, mint a szegényeket, a vérebek ezt meg is hálálták neki, és amikor boszorkánnyá torzulva meghalt, gondoskodtak temetéséről — szétmarcangolták tetemét... Brr ... Hát nem hátborzongatóan vonzó ott lenni, ahol a szűz Borbála élt és boszorkány lett belőle? Egy ügyes kereskedő biztosan „megtalálná" Borbála ágyát és feláron kiadná a félni szerető külföldinek ... Persze, ez lehetetlen, mert a Leányvárban törökkori fegyvermúzeum lesz. Még ez idén befejezi a helyreállítást a žilinai „Pamiatkostav". Persze, a történelmi valósághoz híven, tudományos alapossággal. Selmecbányát a városért magáIgaz, a környéken csodálatos a levegő, és sok a szépség. Angol szakemberek megállapították, hogy itt a légkör tisztasága olyan, mint a Magas-Tátrában. Nyilvánvalóan ezért helyezik előtérbe a turisztika fejlesztési terveiben — és a gyakorlatban is — a környék látogatását, és nem a váródét. Míg a városban 300 embert képesek elszállásolni a selmeciek, addig a Poöúvadlónál 1500-at. Ogy vélem azonban, a szép környék miatt a várost sem lenne szabad elhanyagolni. A városban 6 románkori, 17 gótikus, 28 reneszánsz, 12 barokk, számtalan klasszikus és egyéb műemlék van. A történelmi központban ma is a város 8000 lakosa közül 4500 él, mégpedig ódon házakban, amelyek többsége a műemlékvédelmi hivatal kezelésében van. Számos olyan műemléknek számító épület van itt, amelyben nem lakik senki, de szép és kár lenne lebontani. A belváros majd minden házához fűződik valamilyen legenda vagy furcsaság. Van itt olyan ház, amelyben a padláson van a kút és a vízért fe 1 f e 1 é kell menni a létrán. Egy másik házban pedig a kertben legelésző kecskét a kéményhez kötik, olyan meredek dombra épült. A román műemléket megnézem — ha érdekel a művészettörténet. De a padláson levő kutat mindenképpen megnézem. Nálunk a műemlékvédelem szigorúan tudományos alapon nyugszik, távol áll mindennemű kommerszionalizmustól és ezzel nagy hírnevet és jó csengést szereztünk szerte a világban. A helyreállított műemlékek láttán a világ bármely műtörténésze szinte elsárgul az irigységtől: a falfestmények négyzetcentiméterenként át vannak vizsgálva, nem rejtőzik-e alattuk még értékesebb festmény, az átépített várromok eredeti boltívei megmentetten, a későbbi korok hordalékától megszabadítva tárulnak a szemlélő elé, a mi műemlékeink nem vásári látványosság céljait szolgálják, hanem elmúlt korok hű és értékes, konzervált ós megbecsült tanúi. Ez így van rendjén. De rettentően sokba kerül. Tavaly 54, ez idén további 14 lakást korszerűsítettek Selmecbányán a történelmi óvárosban, jól halad a munka a házkezelőség és a bányamúzeum gondnokságában levő épületek megmentésében. Minden restaurálás a műemlékvé delmi hivatal szakfelügyelete alatt és engedélyével történik, nagyrészt ennek eszközeiből. A műemlékvédelemre előirányzott összegek megtérülését egyáltalán nem, vagy csak igen csekély mértékben várja el a pénzt adó intézmény, ezt inkább valamiféle áldozatnak tekintik, semmi esetre sem beruházásnak. Ezért azután a gyorsaságot, a kifizetődőséget semmiféle ösztönzés nem sürgeti. A műemlékvédelem akkor jó, ha a helyreállított épület pontosan tükrözi építésének korát, akkor rossz, ha idegen elemek vegyülnek bele. Az ár nem számít, mert pénz van, ha eb bői nem futja tíz műemlékre, fut ja háromra, de azt aztán rendesen kell restaurálni. De — és itt van a selmeci probléma — az az épület, amelyre nem futotta, szükségszerűen tönkremegy. így történt az idén májusban a Szentháromság téri 49. sz. házzal, amelynek gótikus épülete restaurálására várt türelmesen, mígnem egy napon szépen összedőlt. Helyreállítása azelőtt 200 000 koronába került volna, most 1 millió 500 ezerbe fog kerülni. Most már aztán sürgősen hozzá kell látni a mentéshez, mert még jobban megdrágul... S így van ez a csatornázással is: oly sokáig nem volt rá pénz, mígnem egészen tönkre ment és az egész óvárosban rendbe kell hozni — drága pénzen. Kétségtelen, hogy Selmecbánya műemlékeinek a mentésére azért kerül késve sor, mert nem egy-egy emlékről, hanem gyakorlatilag az egész városközpontról van szó és ez fantasztikus összegeket emésztene fel. Hasonló nagyszabású helyreállítási feladatot nálunk Chebben láttam, amely négymilliárdot követelt. Ennyibe került az épületek helyreállítása. Ezzel szemben Selmecbányán nemcsak az épületek vannak meg, hanem A vázolt gyakorlat azt eredményezte, hogy ez a hegyek köz^ ékelt gyöngyszem-meseváros elvesztette attraktív jellegét a turisták szemében, s a turisztika elvesztette jelentőségét a városfejlesztés szempontjából is. Figyelmeztettünk erre lapunkban már négy évvel ezelőtt is, amikor még tisztázatlan volt a helyi bányászat jövője. A geológiai kutatás jelenleg kimutatta, hogy a bányászatnak itt igenis van jövője, s így a városfejlesztés erre a tényre épül. A turisztika másodlagos lett. Dicséret illeti a műemlékvédőket azért, hogy a korszerű fejlesztéstől megóvják a központot és a modern részt külön, a déli részen fejlesztik. A bányászat fejlesztése azonban nem zárja ki és nem zárhatja ki a turisztikát. Selmecbánya cikkünk elején vázolt varázsa nagyszerű lehetőséget kínál a helyi jelleg kiaknázására. Enélkül nemcsak a látogatót fosztjuk meg számos érdekességtől — mert nem mindenki találkozik kedélyes portás bácsival —, hanem késleltetjük az igazi, tudományos műemlékvédelemre fordítható összegek előteremtését is. Nem véletlenül szólunk éppen most ezekről a kérdésekről. Nemrég Pöstyénben ülésezett a műemlékvédők konferenciája, amely három szlovákiai város megmentését tűzte ki célul: Selmecbánya, Bártfa és Lőcse helyreállítását. Selmecbánya. nondhatjuk, a legelhanyagoltabb "bböl a szempontból. A szlovák kormány feltehetőleg még ez idén napirendre tűzi e problémák megoldását. VILCSEK GÉZA KE, HOGYAN GONDOLJA? A minap Rimaszombatban találkoztam egy munkással. Az egyik közeli fémipari üzemben dolgozik. A mai helyzetről beszélgetve nyíltan kifejezésre juttatta elégedetlenségét. Harcias gesztikulálás közepette mondta: — Nálunk például rendkívüli műszakot szerveztek — viszont a szervezők otthon felejtették magukat. Hát becsületesen gondolkodnak ezek az emberek ... ? — Aligha! — Na látja ... Szerveznek, szervezgetnek, az üzletek mégis egyre üresebbek. Színlelt munkáért markolják fel a fizetést. Csóválgatja a fejét, majd határozottan kijelentette: Kevesebb lenne a baj, ha az emberek be csiiletesebben gondolnák. Ön hogyan gondolja? — Ügy gondolom, hogy Ön lói nondolfa .. .! (ks) HANYAG MUNKA! Egyik szülői értekezleten hallottam: nem baj az, ha a nehezebb feladatok megoldásában az apa is segít csemetéjének. Ime, máris itt a nehezebb feladat. Fiamnak egy táblázatot kellene készítenie. A rubrikát kitölteni a megadott számokkal, megnevezésekkel, hogy a végén megtudjuk, mennyi tejet adtak egy év alatt a szövetkezet tehenei. A szorzással, összeadással nem is lett volna baj, csak a beirandók nem akartak beférni a rubrikákba. — No majd apuka segít — mondom a lurkónak. Készítettem hát egy új táblázatot. Beírtam a beírandókat, aztán a gyerek elé tettem. — No, hékás, jó lesz fgy? — Hát... csak a betűk csúnyák! — így legalább elhiszi a tanító néni, hogy te csináltad. És elhitte, mert másnap ez volt piros ceruzával a táblázat alá írva: HANYAG MUNKA! jsz.i.) KÁTYÚS CSILLAGÖSVÉNY Szerkesztőségünk külföldi vendégével, aki kii lönben gépkocsival érkezett köztársaságunkba Prágából repülőgépen utaztunk Pozsony felé. Amikor a hatalmas Iljusin a négyezer méter nyi magasságból, az ara nyos verőfényből lassan a sűrű sötét felhőréteqbe kezdett ereszkedni, egyszeriben nagyokat rándult. Ütitársam nagyokat nyelt, majd földet érve még nagyobbat sóhajtott: — Azt hittem, csak az országutalok ilyen kátyús . . . (zs. l.j GLOSSZÁK