Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-24 / 302. szám, szerda

Adjuk meg a társadalomnak, ami megilleti... Nagy horderejű szociális intézkedések várhotók # Egyéves szülési szabadság és havi 500 korona a kétgyermekes anyáknak # A cél: népesedési politikánk támogatása és a gyermekek érdekeinek biztosítása # Ismét szó van az alacsony nyugdijak emeléséről 0 Valamit valamiért: a feltétel a munkaerkölcs megszilárdítása Nem titok, hogy rosszul állunk gazdaságilag. Sokszor hajsza lünk olyan árut mostanában a piacon, ami nemrégiben még nem ment hiánycikkszámba. Tény, hogy a fogyatékosságokért sokban saját magunkat kell elmarasztalnunk. Nem adjuk meg a társada lomnak azt, amire szüksége van, ugyanakkor azonban elvárjuk, sőt megköveteljük tőle, hogy továbbra is azt és annyit nyújtson, mint eddig, hogy jól, vagy még jobban élhessünk. Többet, lelkiismeretesebben kell dolgoznunk a saját és valamennyiünk érdekében. Adósságunk elvitathatatlan a társadalommal szemben, ám a szövetségi kormány ennek ellenére nagyvonalú szociális politikájával — bizalmát előlegezve életszínvonalunk emelésére irányuló több intézkedést vett tervbe. • Milyen szociális intézkedések várhatók? Dr. Vlasta Brablcová, a szövetségi Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium titkára erre és további kérdéseinkre az alábbi tájékoztatást adja: — A Szövetségi Gyűlés éppen a napokban hagyta jóvá a szeptemberi k- -mányhatározat alapján kidolgozott egyik törvénytervezetünket, mely módosítja és szabályozza az anyáknak nyújtandó hozzájárulást szülési szabadságuk meghosszabbítása esetén. Azt hiszem, hogy ennek a népesedési politikánkat támogató törvénynek, mely előnyben részesíti a két- és többgyermekes dolgozó anyákat, nemcsak az anyák, illetve a családok, hanem az egész társadalom szempontjából is óriási jelentőséget kell tulajdonítanunk. • Milyen előnyökben részesülnek a dolgozó anyák? — A két- és többgyermekes dolgozó nőknek a jövőben második gyermekük megszületése után az anyaszabadság lejártával sem kell mindjárt munkába lépniük. Második gyermekük egyéves korának betöltéséig az eddigi gyakorlattól eltérően havonta olyan anyagi támogatásban részesülnek, mely — feltéve, hogy ezt az időt gyermekeik kizárólagos gondozásával és nevelésével szándékoznak tölteni — bizonyos mért&kben kárpótolja őket elmulasztott keresetükért. • Mennyit fog kitenni ez az állami segély? — A második gyermek esetében a havi segély 500 koronát tesz ki. Ez az összeg azonban emelkedik, vagyis 800 UL 1200 koronára fog rúgni abban az esetben, ha az anya ikreknek, illetve hárnrno IV-p-knek ad életet. A segélyre — amint már említettem — csak akkor tarthat az anya igényt, ha egyedül nevôli gyermekeit és ha első gyermeke még iskolaköteles, illetve — annak rokkantsága esetén — 26. évének betöltéséig. Félreértések elkerülése érdedében szeretném hangsúlyozni: az új törvény nem akarja megfosztani a nőket egyenjogúságuktól és nem célja, hogy a nők tartósan a háztartásban maradjanak. Ezért mindenki saját belátása szerint dönthet, kihasználja-e a törvény nyújtotta lehetőségeket, vagy sem. • Kik tarthatnak igényt a szóban forgó előnyökre? — A törvényes intézkedés a munkaviszonyban levő, illetve dolgozó nők túlnyomó többségére vonatkozik. Idetartoznak többek között a termelőszövetkezetek tagjai és az efsz-ekben dolgozók, a katonai és fegyveres szolgálatot teljesítők, valamint a biztonsági szervezetek nőtagjai csakúgy, mint az egyénileg gazdálkodó parasztok, tanoncok, diákok, főiskolai hallgatók és azon nők is, akik a nemzet! bizottság engedélye alapján a szolgáltatásokban dolgoznak. Természetesen az írókra, zeneszerzőkre, képzőművészekre, mérnökökre, tudományos dolgozókra is gondol a törvény, tehát mindazokra, akik mind dolgozók élvezik a társadalombiztosítás előnyeit. Sok vita folyt arról, hogy a háziiparban dolgozó és a mezőgazdaságban kisegítő nők is igényt tarthassanak az újfajta segélyre. E javaslat azonban nem volt megvalósítható, mert ezzel annyira megnövekedne az igénylők száma, hogy az erre a célra rendelkezésre álló öszszegből nem futná a többiek igényeinek a kielégítésére. Ám nincs kizárva, hogy gazdasági helyzetünk javulásával, idővel az ő kívánságuknak is eleget tehetünk. • Országos viszonylatban mennyire becsülik a rendkívüli segélyben részesítendő nők számát? — A gazdasági életben tevékenységet kifejtő két- és többgyermekes anyák száma mintegy 76 ezerre rúg. A héthónapos rendkívüli szabadságot, tehát azt az időt, amely a szülési szabadság lejártától a gyermek egyéves korának betöltéséig eltelik — számításaink szerint ezeknek az anyáknak a 85 százaléka, vagyis kb. 65 000 nő fogja igénybe venni. Minthogy azonban az új törvény csak 1970. július 1-től lép életbe, az állami költségvetésnek jövőre átlagosan csupán 35 000 anya igényével kellene számolnia. Ám a 35 000 nőből ki kell rekesztenünk azokat, akik mindentől eltekintve különben is otthon maradnának újszülöttjükkel bizonyos ideig, vagy tartósan, úgyhogy a költségvetés jövőre tulajdonképpen csak 10 —12 000 anya rendkívüli segélyével számol. • Így is nyilván nagy megterhelést fog jelenteni a segély, melynek fedezése kétségtelenül nagy gondot okoz majd ... — Az állam egész évi hozzájárulása az anyáknak 230 millió koronára becsülhető. 1970ben azonban — tekintettel arra, hogy kifizetésre csak a második félévben kerül sor — ennek az összegnek csak a felét fogjuk elkölteni. Számításaink szerint ezt az állami hozzájárulást főleg az alacsonyabb jövedelmű anyák fogják igénybe venni, akiknek sokkal kifizetődőbb lesz otthon maradni gyermekeikkel, mint a minősített 5s ennek folytán magasabb fizetéssel rendelkező nőknek. • A népgazdaság ma óriási munkaerőhiánnyal küzd. Bizonyára arra is gondoltak, milyen károkkal jár majd az anyák egy évig tartó kikapcsolódása a munkafolyamatból? — Természetesen erre is gondoltunk és ezeket az aggályokat — amikor minden dolgos kézre szükségünk van — nem tartjuk teljesen alaptalanoknak. Ám új intézkedésről NEMES FELHÍVÁS Tegnap levelet kapott szerkesztőségünk a Szlovák Vöröskereszt Központi Bizottságától, melyben arra kér bennünket, hogy az ünnepek alatt közöljük lapunkban a jánský-emlékérem tulajdonosainak felhívását. Az t ülített levél annak a reménynek ad kifejezést, hogy sokan talán éppen a karácsonyi ünnepek alatt szánjak el magukat a véradásra. Ezért szívesen közöljük a több mint tízszeres váradó jánský-emlékérem tulajdonosai felhívásának legfontosabb mondatait. „Emberek, drága polgártársaink! Mi, a Jánský-emlékérem tulajdonosai felhívással fordulunk hozzátok, hogy lépjetek sorainkba és adományozzatok vért, a legértékesebb és semmivel sem pótolható gyógyszert. A mindennapi rohanás közepette évente legalább egyszer ne feledkezzetek meg legemberibb kötelnsségtekről: adományozzatok vért, mentsetek emberéletet!" A felhívás valóban nemes célt szolgál — reméljük, megértőkre talál. — Mi— van szó, mellyel egyelőre nincsenek tapasztalataink, s ezért nem tudhatjuk, milyen mértékben érintik majd következményei a népgazdaságot. Célunk azonban mindenképpen megkönnyíteni a többgyermekes családok helyzetét, lehetővé tenni az anyáknak, hogy nyugalomban és olyan légkörben nevelhessék gyermekeiket — legalább kezdetben —, amilyet rajtuk kívül senki sem képes biztosítani. • Tudomásunk szerint más szociális intézkedésekről is folynak már tárgyalások ... — A lakosság jövedelmének növekedése érdekében legutóbb foganatosított intézkedéseink évente további 6 milliárd korona megterhelést Jelentenek az államnak. Ily módon igyekeztünk megkönnyíteni a nyugdíjasok helyzetét. Ne feledjük azonban, hogy nálunk aránylag igen sok nyugdíjas él. Számuk meghaladja a 3 milliót, úgyhogy minden igyekezetünk ellenére sem egyszerű az igények kielégítése. Az ellenállási harcok résztvevőinek nyugdíját és a legalacsonyabb nyugdíjakat már felemeltük. A további problémát a megélhetéssel kapcsolatos kiadások növekedése folytán a nyugdíjak reális értékének a megőrzése jelentette, amit a nyugdíjakhoz 1969. január 1-től kifizetett különpótlékokkal igyekeztünk megoldani. Csakhogy nyugdíjbiztosítási rendszerünk hibái következtében ez az intézkedés sem elégítette ki az érdekelteket, akik jogosan halmoznak el bennünket állandó panaszaikkal. A nyugdíjak gyakori módosítása, szabályozása és az átszervezéssel kapcsolatos intézkedések következtében ugyanis olyan aránytalanságok mutatkoznak a lakosság egyes rétegeinek nyugdíjai között, melyeknek kiküszöbölése a nyugdíjak bizonyos elvek alapján történő szabályozását teszi szükségessé. Szociális programunk célja tehát a nyugdíjak közös nevezőre hozatala úgy, hogy a jövőben — tekintettel a megélhetési kiadásokra — ruganyosan szabályozhassuk a nyugdíjakat. Ez az elvi intézkedés persze megfelelő előkészületeket feltételez. • Most azonban — ha nem tévedünk — ismét a legalacsonyabb nyugdíjak emelését vették tervbe... — Igen, ez Igy igaz, mégpedig azok esetében, akiknek egyedüli jövedelmi forrásuk a nyugdíjuk, mely nem fedezi a megélhetésükkel kapcsolatos kiadásokat. A készülő törvényjavaslat életbelépését 1970. október 1-től tervezzük. A jövő év utolsó negyedében erre a célra 280 millió koronát szabadítunk fel, úgyhogy az állami költségvetés többletkiadásai legújabb szociális intézkedéseink folytán 1970-ben összesen 395 milliót fognak kitenni. • Azt mondják: addig nyúj tózkodhatunk csak, amíg a takarónk ér. Kérdés: megengedhetjük-e magunknak szűkös helyzetünkben ezeket a többletkiadásokat? — Ahhoz, hogy ezt a rendkívüli megterhelést megengedhessük magunknak, természetesen dolgoznunk kell, mégpedig nem akárhogyan. A fedezetre feltétlenül elő kell teremtenünk a szükséges anyagiakat, mert csak az osztható széjjel, amit megkeresünk, de még az sem maradéktalanul. Ezzel magyarázható, hogy intézkedéseink nem lépnek azonnal életbe. Feltételezzük ugyanis, hogy a jövő év második felétől kezdve a népgazdaságunkban végbemenő konszolidációs folyamat eléri azt a színvonalat, mely lehetővé teszi a tervezett juttatásokat. Ha számításaink beválnak, természetesen bőkezűbbek lehetünk majd. Am dolgozóinknak meg kell érteniük, hogy ez csak jobb munkával váltható valóra. Tőlük függ tehát tervezett intézkedéseink sikere és ami ebből következik' valamenynyiünk elégedettsége. KARDOS MARTA * * ^HHHMI WB wlP i Jg gy . Jr lif 1 BillPV 4 KARÁCSONYI ÖRÖMÖK Jozef Janik felvétela Az emberek olyan rosszak? Érdemes megvizsgálni közelről, miért házsártos, pörölős a legtöbb takarítónő, miért szidja oly előszeretettel az irodák dolgozóit. Az egyik irodahelyiségben dolgozik például Kis Alfréd előadó egy munkatársával és a gépírónővel. Kis Alfréd családias ember, hü a feleségéhez, imádja a gyerekeit, minden fillérjét hazaadja. Még nem történt meg, hogy egy kimutatást késve, vagy hibásan nyújtott volna be felettesének. Ráadásul pontos ember is. Aki közelebbről ismeri, bizonyíthatja, hogy hobbyja a középkori metszetek tanulmányozása és e téren nem mindennapi ismeretekkel rendelkezik. Egy hibája van csupán: rosszul céloz. Amikor elfogyasztja tízóraiját, a szalvétát gömböccé gyűri és megcélozza vele a papírkosarat. Kész csoda, ha beletalál. Ennek az előadónak egyszer olyan ügyfele volt, aki a szőnyegre hamuzott és a sáros utcáról csúnya lábnyomokat hozott a helyiségbe... Mindez rég lezajlott, amikor az üres irodába zárás után belépett a takarító néni. — Disznóól — ez volt az első szava és végérvényes véleménye az iroda dolgozóiról. A takarító néni ugyanis nem ismerte Kis Alfréd erényeit, tudását, lelkiismeretességét. Csak a szemetét. És e szertnt alkotott véleményt. Igaza is van, elvégre mit érdekelheti őt, hogy Kis Alfréd ért-e a metszetekhez, vagy sem, meg hogu hazaadja-e a fizetését. Ami őt érinti, az az, hogy szemetel, és ezért fogja Kis Alfrédot szidni, házsártos lesz vele szemben. Ugyancsak Kis Alfrédnak az lesz a véleménye a takarító néniről, hogy ez egy kiállhatatlan perszóna, pörölős banya. Mert nem tudja, hogy odahaza milyen csodálatos mákos derelyét szokott főzni a néni és hogy imádja unokáit Ez a két, egyébként nagyon szimpatikus ember annak ellenére, hogy külön-külön fő emberek, szívből utálni fogják egymást. Az emberekről általában a legrosszabb véleményük azoknak van, akik, hogy úgy mondjam, emberekkel dolgoznak. Például a kalauzok, az elárusítók, a pincérek. Ezek az emberek nem egyénekkel találkoznak munkájuk közben, hanem tömeggel. A kalauznak semmi baja sincs egy emberrel, aki felszáll a buszra, jegyet vált és leül. A kalauz akkor lesz agresszív és nagyhangú, amikor tolongás van. Akkor ugyanaz az ember, akt felé mosolyt is megereszt, ha egyedül jön, dühös tekintetének célpontjává válik és rákiált: „Nyomuljon beljebb, mit áll mint egy fadarab?!" A pincérnek, vagy vonatkísérőnek semmi baja sincs száz vendéggel, vagy utassal. De egy részeggel sok baf van, mert bepiszkítja a vonatfülkét, durva a pincérhez. Ha ezek az esetek ismétlődnek — és ismétlődnek —, akkor kialakul a vélemény az emberekről: piszkítják az üléseket, durvák, szemetelnek, kitörik az ablakot, felvágják az ülések műbőr bevonatát, tolakodnak, veszekedősek, egyszóval kiállhatatlanok, megvetnivalók. A vonatkísérő, vagy a pincér szemében végül minden ember potencionálisan valamiképp rossz. Valahogy úgy van ez, mint a bűntényekkel: a törvény a vádlottat, míg el nem ítélik, ártatlannak tartja. Viszont a rendőr, vagy a nyomozó nem tarthat mindenkit ártatlannak, neki gyanúsítania kell az embereket, különben soha el nem íogna egy bűnözőt sem. Összegezve megállapíthatjuk, hogy azok, akik tömeggel kerülnek valamiképp kapcsolatba, szükségszerűen gyakrabban tapasztalják az emberek rossz oldalait és így előítélet születik bennük az emberekkel szemben általában, mert mindenkiben lakozhat a rossz is. Véleményük az emberről mint olyanról elmarasztaló. Aki viszont egyénenként foglalkozik az emberekkel, megismeri jó oldalukról is őket, s véleménye áltálában jobb az emberekről, néha ugyanazokról. Egy szemléltető példa: a nővér, akinek a rendelő ajtaja előtt tolongó emberek sorrendjében kell rendet teremtenie, szükségszerűen rosszabb véleménnyel lesz ugyanazokról az emberekről, mint az orvos, aki elé egyenként kerülnek és aki kívül-belül igyekszik megismerni őket és ha más nem, legalább betegségük szakmai érdeklődést kelt benne. Mindezt nem tartanám szükségesnek ily bőven firtatni, ha csupán arról lenne szó, kinek mi a véleménye másokról. Figyelmeztetni szeretnék, hogy ezekben az emberekről általában alkotott felületes véleményekből és elhamarkodott ítéletekből életveszély is származhat. Jól olvassák, életveszély, a szó legszorosabb értelmében. íme a bizonyíték: Az állomás illemhelyén már három óra óta nem jött ki az, akt bement. A néni, aki már sok részeget látott itt, természetesen részeg disznónak tartotta, rázörgött, de amikor bentről semmi válasz nem jött, úgy vélte, elaludt. Hagyta. Végül megkérte az egyik vasutast, nézzen be, mi van vele. Összegyűltek a WC-ajtó előtt vagy nyolcan. Kivétel nélkül mindenki a „részeg disznót" szidta. Aki bennszorult, úgy feküdt, hogy fejével az ajtónak támaszkodott és azt csak nehezen lehetett kinyitni. A nagy erőlködésben majd benyomták a fejét. Végül átmásztak és kivonszolták az eszméletlen embert. Nem jött szájából alkoholbűz, mégis megvető és durva, részeg disznóhoz méltó elbánásban részesült. Végül rendőr jött, akinek első dolga volt megvizsgálni leheletét. Alkoholnak semmi nyoma. Orvost hívni! Rövidesen megjött a mentő. Szívinfarktus. Mivel oly sokáig nem kapott segítséget, mert mindenki részegnek tartotta — kórházba szállítás után meghalt. Az egyik takarító néni elmondta, hogy két hete is volt itt hasonló eset. A váróteremben egy ember összeesett, mindenki részegnek tartotta f „tudja uram, annyi mostanában a részeg, és ha látná, miket művelnek ...") durván bántak vele, míg végül ismét rendőr állapította meg, hogy nem részeg. A kórházból később tudatták, hogy öt perc késés ennek az embernek az életébe kerülhetett volna. Szintén szívroham volt. A felületes és felelőtlen véleményalkotás, a megalapozatlan ítéletmondás, az elhamarkodott előítélet tehát ölhet. Vigyázzunk erre! V1LCSEK GÉZA