Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-21 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

Fábry Zoltán könyve Akik FÁBRY ZOLTÁNT szeretik, életmüvét értékelik és érteni is akarják, jóleső érzéssel és köszönettel nyugtázhatják, hogy a Madách Kiadó jóvoltából — közel negyven év múltán — ismét megjelent FÁBRY ZOLTÁN KORPARANCSA. volt telített. Dogmatikus? Ebben már kételkedő nttnk kell. Már csak azért is, mert a Korparancs* " tói kezdve (az első megjelenésre gondolunk) mindmáig az erkölcsi realizmust, a vox humanat, • szocialista realizmust, a valóságirodalmat csak kellő árnyaltsággal és a szükséges szembesítéssel értékelhetjük és helyezhetjük el Fábry Zoltán életművének tengelyében. -Vegyük csak elő Julién Benda — 1927-es keltezésű, s hasonló címet viselő könyvét: Az írástudók árulását) Akkor képet kaphatunk Fábry Zoltán gondolatrendszerének mozgékonyságáról, finom reagálásáról. A történelem az élet közel négyévtizedes elmultával sok mindent eldöntött, amit még a jövő fog eldönteni (s abban igazat kell adnunk Csanda Sándor utószavának, hogy pl. az avantgardizmus megítélésében vagy a Fábry — Kassák vitában a döntő szót a kutatás még ezután fogja kimondani. (Az expresszionizmus forrásvidékét és Fábry Zoltánra tett stílusában is nyomon követhető és kitapintható hatását könnyebben felderíthetjük. A Kassákkal való vitában — amikor az élesen zajlott — egy valami bizonyossá vált: Fábry Zoltán elfordult amaz oltártól, amely előtt négy-öt évvel korábban még maga is áldozott. Kassák aktivizmusától éppúgy elfordult, miként — alig néhány évvel korábban — az express*jonizmustiM. A Tartalékaktivizmus: leszámolás az izmusokkal. Fábry Zoltán a lényegre tapint, amikor — az írástudók árulásában — arról szól: 1914-ben semmit sem gyaláztak úgy meg, mint a tollat. Újságírók, költők, tudósok, és írók, publicisták és egyetemi tanárok, püspökök és egyéb írástudók egyetemlegesen az árulás, a cinkosság vétségébe estek... Ha majd jönnek és sírni fognak, átkozódni és jajgatni, akkor köpjetek az arcukba, kacagjatok a szemükbe. Gyávák voltak, mert hallgattak, bűnösök, mert másról beszéltek. Cinkosok, mert az embertelenségnek falaztak, árulók, mert írástudók voltak. Árulók mert ismerték, és mégis elvetélték a ma korparancsát: a harcot a kapitalizmus, az Imperializmus és a fasizmus elleni" Hol itt a dogmatizmus? A fasizmussal szemben minden ellenzőre építeni kellett. S a történelem egyszer azt is ki fogja deríteni, mily mértékben volt jogos a kérlelhetetlen kritikai szellem és türelmetlenség. S mindaz még korántsem a koncepciós pereket (az 1930-as évbeliekre gondolunk) igazolja. Dogmatizmus? Nem. Csak nem elég árnyalt kép. A lényegre mutatás: ma is helytálló. De mi követnénk el a hibát, ha az akkori évektől bizonyos koegzisztenciát követelnénk. Történelmietlenek lennénk és dialektikátlanok is. A kötet — miután korábban Az éhség legendáját elkobozták — 1934-ben az első Fábry-könyv revelációjával hatott. Az első könyv, amelynek címe is jelszóvá vált, magatartást jelentett a baloldali körökben. Ma, amikor Fábry Zoltán könyvének második kiadását veszi kezébe az olvasó, mindenekelőtt egy döntő és nagyon lényeges mozzanatra szeretnénk a figyelmet felhívni. Arra hogy ma már nem tudjuk mentesíteni magunkat a Korparancsot követő Fábry-művek hatása alól. Ha tehát ezt a könyvet forgatjuk: számtalan asszociáció támad bennünk. Nem szabadon csapongó asszociációról van szó, hánem a Fábry Zoltán szerkesztette gondolatmenet szigorú zártságáról. Ma, 1969-ben, ha olvassuk áz első mű — néha még friss lázban, néha nem pontosan fogalmazott akarásában keletkezett cikkeit, tudjuk-e hatálytalanítani magunkat a Fegyver s vitéz ellentől, a Palackpostától az Európa elrablásától, a Valóság-irodalonttől, vagy a Stószi délelőttöktől? S ekkor még csak az időközben megjelent Fábryművek egyharmadát soroltuk fel. Egy termékeny és gazdag, emberségben igaz, hitének ingathatatlan, szenvedélyességében utolérhetetlen életmű megannyi mozzanata bomlik ki előttünk, ha a Korparancsot, az egykor első mű lapjait pergetjük. Az életmű egészében kell elhelyeznünk Fábry Zoltán könyvét önmagában is, önmagáért is szólóan. Minden könyv, minden mű sajátos szerepet tölt be, s ha egyes Fábry-kötetekre gondolunk, e kijelentést még fokozottabb mértékben igazoltnak találjuk. Mégis, azt kell mondanunk: a Korparancs a Fábry Zoltán-i életmű sajátosságai között is sajátos helyet követel magának. Ha egyszer megszületik Fábry Zoltánról, illetve életművéről az első monográfia (reméljük e pillanat nem várat magára sokáig!], e munkának elsődleges irodalomtörténeti kötelessége lesz kijelölni a Korparancsnak Fábry Zoltán pályájában betöltő, korszakváltást jelző jelentős helyét és szerepét. A Korparancs egykor jelszóvá vált, ma — túl á harmadik évtized küszöbén — számadásra, szembenézésre kötelez. Fábry Zoltán írásai, ő maga követeli ezt. Mily egyszerű, s mily meghökkentő is egyben a cím: Korparancs. Miben jelent ez korszakváltást? Miért volt határkő a mindenféleképpen első könyv Fábry Zoltán pályáján, és a korszak szellemi és irodalmi életében (még akkor is első e könyv, ha „Az éhség legendáját" megjelentnek vennénk; s akkor is, ha a „Fegyver s vitéz ellen-t" valóban csak másodiknak, a folytatásnak tekinthetjük. J Azért, mert Fábry Zoltán e könyvében, az 1924—1934 közötti cikkeinek legjavát összegyűjtve írói programot fektetett le. Az írói magatartás abból táplálkozott, hogy a „gyilkos élmény" Fábry Zoltánban egy életre letörte a „daliát". 1914 volt az első határkő a történelemben, az életben, a kegyetlen brutalitásban S ml folytatódott 1934-ben? Már Hitler volt az uralmon Németországban, és az újabb határkövet jelentett a történelemben, az életben, a kegyetlen brutalitásban. A történelem, az élet, „hadköteles századunk" korparancsot diktált, korműfajt követelt, szilárd magatartást, igényelt. Ez a Korparancs írói-emberi feltétele és fedezéte. A korparancs, a korműfaj (később: ezt fogalmazta meg Fábry Zoltán — a műfaj neve: antifasizmus), a magatartás kikényszerítette az íróból a program meghirdetését Is. Mert erről volt és van szó. A Korparancs: a vox humana, az emberirodalom, az elkötelezett írói magatartás könyve: Vox humana. Mit rejtett ez akkor magában? A háborús élményt, Ady hatását (amelyről igazában csak később vallott Fábry Zoltán a Fegyver s vitéz ellenben (a kisebbségi sorsot, és nem kevésbé az expresszionizmust, amelynek stílusa, valóságlátása áthatja az egész Korparancsot (amelyet Csanda Sándor a kötet utószavában oly szép plaszticitással érzékeltetett, megjegyezve azt is, hogy a „kötet első esszéi inkább a lírai vershez állnak közel...") Igén! A fordulatot fogalmazta meg e cikkben Fábry Zoltán, a „szellemi Damaszkusz" írói vetületét és megannyi összetevőjét. Ma már azt is biztonsággal állíthatjuk: a Korparancs az „erkölcsi realizmus", a valóságirodalom megfogalmazásának könyve lett. A szembesítés erre is rávezet benünket. Ennek a könyvnek egyetlen sora sem jöhetett volna létre az 1914-es évszám nélkül. A kor írta a kornak. Kortárs a kortársnak. A Korparancs — kordokumentum, ahogy „kordokumentum maga az írója is", így jellemezte a könyvet Fábry Zoltán 1934-ben — máig ható érvényességgel. Aligha fogalmazhatnánk ezt meg másképpen. „Szobám négy fala hitetlenül kitágult: a világ szocialista valóságát éltem, a marxizmus szemével néztem, és az entellektüel korparancsát jelentettem: változni és változtatni. Változtam és változtattam ..." — e megfogalmazás-fényt derít az emberi élet és az írói lét szituációjára is, a Korparancs létrejöttének körülményeire is. Mert az csak a kép egyik oldala: „Az író négy fal között ül íróasztala vagy írógépe előtt, rágja a tollát vagy bámulja a billentyűket. írhat a tavaszról, holdfényről, hazug romantikát, a hálókocsik angyaláról pénzes regényt, csodabogarat az okság elvéről, halandzsát a kubizmusról, frázist a kultúrközeledésről..." De „e sorok írója a lövészárok hulláiról és terveiről ír ..." Miért? Azért, mert— mint a programadó Emberirodalomban (1924-es eredetű írás) megfogalmazta: „mégis ... mintha történt volna valami. Valami változás... Valami mégis csak történt... Kezdtük összetörni a tükröket. Narcísszosz a pénzért csalással és csalásra vett tükröket. .. Kezdtük egymás szemét nézni... Narcisszossz meghalt. Narcísszosz ember lett... Tízmillió halott: Búcsúzzunk! Indulunk! Emberirodalom kezdődik ..." Ez jelenti a korszakváltást. Fábry Zoltán lebilincselő, expresszionista stílusában fogalmazza meg az emberirodalom programját. Szinte minden fejezetét idézni kellene, s ehelyett csak azt fogalmazhatjuk meg, hogy e cikk jelenti a Narcisszosz-irodalom végét, és az emberirodalom kezdetét. De Fábry Zoltán tovább ls lépett. Megfogalmazta az író és osztályharc programját, és nem hallgathatott az írástudók árulásáról sem. Mindezek a vox humánával összekapcsolva Fábry Zoltán radikális korszakát is jelzik. Van olyan nézet, amely dogmatikusnak minősíti e korszak legjelentősebb írásait. Fábry Zoltán maga vallotta egy ízben, hogy e korszaka a neofita buzgalmával Nemhiába mondottuk, írtuk e cikk elején: közel . négy évtized szembesítésére kerül sor, ha a Korparancsot vesszük kezünkbe. Űgy is érv ez, ha azt mondjuk, arról írunk: a fentebb említett árnyalást is elvégezte Fábry Zoltán egy életmű keretében. Azon semmi sem változtat, azt nem lehet tovább árnyalni: „Él a valóság. Vak, akijiem látja. Bűnös, aki elhallgatja. Bűnös a szó, mely elhazudja, bűnös a szem, amely álomra hunyódik, és álomban szivárványt keres és talál. Bűnös a kéz, amely mozdulatlan pihenésre kulcsolódik, és bűnös a láb, mely továbbmegy. És áldott a szó, áldott a hang, áldott a szem, a kéz, a láb, amely szólongat, ébreszt, próbál és keres, néz és lát, klnyúl és segít... Itt kell megszólalni. Innen szólni, Indulni, mutatni, bizonyítani: példát, emberi hangot, embervalóságot: itt vagyok ..." KOVÁCS GYÖZÖ