Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-20 / 299. szám, szombat

Kádár János elvtárs prágai sajtóértekezlete IFolytatás a 3. oldalról) utóbbi időben különböző nézeteltérések jelentkeztek és nyilvánulnak meg még ma is. Ennek ellenére a testvérpártok ez évi moszkvai tanácskozása azt bizonyította, hogy nagyon erős a törekvés a nézetek közelítésére, az egység erősítésére, az erők tömörítésére. Az imperialista sajtó alaposan felfújta azt, hogy néhány testvérpárt nem a teljes szöveget fogadta el, annak egyik vagy másik szakaszát nem írta alá. A nyugati sajtó ezt igyekezett úgy feltüntetni, hogy „nincs egység ..." Aki jelen volt a tanácskozáson, tanúsíthatja, s aki az okmányokkal megismerkedett, azokat tanulmányozta, megállapíthatja, hogy a moszkvai találkozó erősítette az egységet, és komoly reményt nyújtott arra, hogy ebben a tekintetben kedvező lesz a következő évek fejlődése is. Külön is szeretném megemlíteni: küldöttségünk jóleső érzéssel nyugtázta, hogy csehszlovák testvérpártunk küldöttsége a moszkvai tanácskozáson teljesen egyenrangú, tekintélyes párt delegációjaként vett részt és jelentősen hozzájárult a tanácskozás sikeréhez. Európa népeinek létérdekéről van szó A hét testvérpárt Moszkvában megtartott decemberi tanácskozására, az összeurópai értekezlet kilátásaira, az európai béke és biztonság megteremtésének jeltételeire vonatkozott a következő kérdés, amelyet a POZSONYI PRAVDA szerkesztősége tett fel. KÁDÁR JÁNOS válaszában kiemelte, hogy a Varsói Szerződés Szervezetéhez tartozó országok pártjainak és kormányainak képviselői Moszkvában sikeres és eredményes tanácskozást folytattak, Hangoztatta: — Meggyőződésem, hogy e tanácskozás nagyban segíti további közös harcunkat, együttes fellépésünket és önálló kezdeményezéseinket egyaránt. — A továbbiakban arról beszélt, hogy a moszkvai tanácskozáson különösen nagy hangsúlyt kapott a vietnami probléma és az európai biztonság kérdése. Emlékeztetett arra, hogy az Európa népeihez és kormányaihoz intézett budapesti felhívás Incidens^ a Biztonsági Tanács Különös incidens történt csütörtökön a Biztonsági Tanács ülésén, amely folytatta Guinea Portugália ellen benyújtott panaszának megvitatását. Bonifico de Miranda portugál küldött, aki meghívottként vett részt a Biztonsági Tanács ülésein, az ugyancsak meghívottként jelenlevő indiai delegátus felszólalása előtt elhagyta az üléstermet, mielőtt azt a nevetséges kijelentést tette, hogy nem hajlandó egy helyiségben maradni annak az országnak a képviselőjével, amely úgymond megszállva tartja „Portugál Goát". Mint ismeretes, India nyolc évvel ezelőtt vetett véget Goán a portugál gyarmati uralomnak. Samar San indiai küldött emelkedett szólásra ezután. Kijelentette, hogy Portugáliát nemcsak Guinea elleni támadásaiért kell elítélni, hanem további intézkedésekre is szükség van annak érdekében, hogy megakadályozzák a lisszaboni kormányt afrikai agressziójának folytatásában. Az ülésen korábban Szíria, Libéria, Líbia és Mali képviselői ugyancsak hevesen támadták Portugáliát, amiért nem hajlandó feladni afrikai gyarmati pozícióit s végrehajtani az ENSZnek a gyarmati rendszer végleges felszámolására hozott határozatait. rendkívül pozitív visszhangot váltott ki kontinensünk közvéleményében; mély meggyőződésem szerint érlelődnek a feltételek, hogy ezen a téren előre lépünk, s erre sürgetően szükség is 'van. A továbbiakban arról szólt, hogy napjainkban a nemzetközi kérdések között központi helyet foglal el az imperialisták vietnami agresziója, valamint a közel-keleti térségben kialakult helyzet. — Köztudott azonban — folytatta —, hogy a világon ma létező legnagyobb katonai erőcsoportosulások itt, Európában néznek farkasszemet egymással. Ez nerr mehet így az idők végtelenjéig. A helyzet feltétlenül feloldódást, változtatást kíván. Mélységes meggyőződésünk, hogy nem a Varsói Szerződés sajátos érdekeiről, nem is a kommunisták valamilyen pártügyéről van szó, hanem a szó szoros értelmében Európa népeinek létérdekeiről. Ebben az összefüggésben különös súllyal vetődik fel a kérdés, hogy képesek vagyunk-e normális viszonyt, kölcsönösen hasznos és előnyös gazdasági, kulturális kapcsolatokat kiépíteni és stabilizálni vagy sem. Meggyőződésem, hogy mindinkább növekszik a felismerés — nemcsak az európai országok, hanem más országok közvéleményében is —, hogy lépéseket kell tennünk a helyzet megjavítása, Európa szilárdabb biztonsága érdekében. Ogy vélem, természetes és szükségszerű, hogy e nagy jelentőségű akció kezdeményezői a Varsói Szerződés tagországai. A budapesti felhívás, a külügyminiszterek prágai állásfoglalása és a mostani találkozónkról kiadott kommüniké világos képet ad arról, hogy az európai realitásokat figyelembe vevő. komoly tárgyalásokra gondolunk, olyan megállapo. dásra és biztonsági rendszerre, amely Európa minden országa számára elfogadható. Bízom ennek sikerében. Elvtórsias, szívélyes találkozó és eszmecsere BEDRICH KACIREK, a Práce főszerkesztője arról érdeklődött: milyen eredménnyel jártak Kádár elvtárs mostani prágai megbeszélései? KÁDÁR JÁNOS elöljáróban elmondta, hogy az MSZMP Központi Bizottsága és személy szerint ő maga is örömmel vette a meghívást, s nagy várakozással tekintett a megbeszélések elé. — Elmondhatom, hogy várakozásainknak és reményeinknek megfelelően nagyon jó légkörű, eivtársias, szívélyes találkozóra és eszmecserére került sor. Ügy vélem, időszerű volt ez a találkozó, s jól szolgálta pártjaink internacionalista, testvéri egységét, országaink együttműködését, népeink barátságának ügyét. Kádár lános elmondotta, hogy a két párt kapcsolatainak és együttműködé'sének minden lényeges területét áttekintették, s megtárgyalták a nemzetközi kérdések egész sorát, amelyekben egyformán érdekelt a magyar és a csehszlovák párt. — Meggyőződésem, hogy az eszmecsere mindkét fél számára hasznos volt. Kölcsönösen tájékoztattuk egymást saját problémáinkról, s a tájékoztatásban foglalt értékelés a másik fél részéről egyetértésre talált. Ami a csehszlovákiai helyzetet illeti: nem tagadjuk, ebben mi is érdekeltek vagyunk. Csehszlovákia fejlődését, a csehszlovák párt problémáit illetően azt reméljük, hogy azok marxistaleninista megoldást nyernek. Bízunk abban, hogy Csehszlovákia gazdasági, társadalmi, kulturális és egyéb kérdéseit szocialista módon oldják meg. Meggyőződésünk, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozó népe együtt halad a szocializmus építésének útján. A történelem megtanított bennünket arra, hogy sorsközösségben élünk, és arra is, hogy nem érhetünk el eredményt a másik ország rovására. Együtt kell haladnunk és együtt kell boldogulnunk. Kádár János befejezésül sok sikert, boldogságulást kívánt a csehszlovák munkásosztálynak, parasztságnak és értelmiségnek. Hangsúlyozta: — Bizonyosak vagyunk abban, hogy a testvéri cseh és szlovák nép határozottan, gyorsan halad előre a szocializmus építésében. A sajtókonferencia Miroslav Mocnak, a Rudé právo főszerkesztőjének zárszavával ért véget. (MTI) Szegények a gazdagok ellen? Az ENSZ-közgyűlés után New York — U Thant, az ENSZ főtitkára a világszervezet 24. ülésszakának befejezésekor rögtönzött beszédében hangsúlyozta, hogy ezt az ülésszakot a szegényeknek a gazdagok elleni harca, a gyengéknek az erősek elleni kiállása, a fiataloknak az öregek elleni állásfoglalása jellemezte. A főtitkár hangsúlyozta, hogy a fejlődésnek erre a mozzanatára objektívan tekint, bár nem ismeri el, de el sem Ítéli. „Ez a valóság" — mondotta U Thant. Az ENSZfőtitkár rámutatott, hogy a fejlődésnek ez az iránya elsősorban a részletkérdéseket érinti. Ugyanakkor az idei ülésszak folyamán nem sikerült megegyezésre jutni néhány lényeges kérdésben sem, így pl. a világűr szennyezésével összefüggő kérdésekben, valamint a faji megkülönböztetés problémáival kapcsolatban sem. Ezzel szemben fontos határozatokat fogadott el a közgyűlés, amely megszilárdítja a világszervezet és az Afrikai Egység Szervezete közti együttműködést, valamint olyan határozatokat, amelyek elősegítik a fejlődő országok szociális viszonyainak megjavulását. A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK VITÁJA Moszkva — Az 1970. évi tervés költségvetés törvényerőre emelése után pénteken délelőtt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka megkezdte a soron következő napirendi pont, az egészségügyi kerettörvény tervezetének megvitatását. A tervezetet, amelynek kidolgozásán jogászok és orvostudósok öt esztendeig dolgoztak, több mint másfél hónappal ezelőtt tették közzé, s a kialakult országos arányú vitában több százezer egészségügyi dolgozó és más hozzászóló fejtette ki véleményét. Borisz Petrov, az orvostudományi akadémia tagja, azt a nézetét hangoztatta, hogy az egészségügyi kerettörvénynek nem csupán a betegek gyógyítását, hanem az „egészségesek egészségének" megőrzését is a leghathatósabban kell szolgálnia. Borisz Votcsal, az orvostudományi akadémia tagja behatóan foglalkozott az orvosi titoktartás kérdésével. Azt fejtegette, hogy adott esetben — így pl., ha a beteg infarktust élt át — az orvos köteles a vállalati vezetőséget figyelmeztetni arra, hogy kíméletesebb feltételeket biztosítson az újabb munkába álló részére. Georgij Sulcev professzor felhívta a figyelmet arra, hogy a Szovjetunióban az átlagéletkor a forradalom előtti 32 évről több mint 70-re növekedett, kiemelte, hogy ez a tény koloszszális jelentőséggel ruházza fel a gerontológiát. A szovjet közvélemény körében élénk helyeslésre talált a tervezet, amely első ízben kívánja biztosítani a törvény erejével, hogy az üzemek, intézmények, szervezetek vezetői segítsék elő az egészségügyi dolgozók tevékenységét. | Hét végi hírmagyarázatunk Hamis illúziók Nixon elnök e héten látványosan megrendezett sajtóértekezletén bejelentette, hogy 1970. április 15-ig további 50 ezer amerikai katonát vonnak ki Dél-Vietnamból. Igaz, hogy ígéretének megvalósítását homályos feltételekhez kötötte, például utalt a hadihelyzet alakulására stb. Azt sem konkretizálta, milyen alakulatokat és milyen szakaszokban vonnának ki a viet-' nami harctérről. Mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy Nixon lényegében a fohnson-kormányzat vietnami politikáját folytatja új köntösben, nagyon valószínű, hogy békés szándékként propagált bejelentését a háborúba belefásult és mielőbbi békél követelő amerikai tömegek megnyugtatására, no meg nem utolsó sorban a szenátusi és képviselőházi ellenzék érveinek tompítására szánta. Az utóbbi időben ugyanis a vietnami kérdésben mérsékelt álllásfoglalásukról ismert szenátorok, mint például Fulbright, olyan konkrét tényeket és számadatokat kezdenek szellőztetni a Pentagon üzelmeiről, hogy a háború „vietnamizálásának" nixoni terve a leggaládabb szemfényvesztésnek tűnik. # Sorozatos kudarcok Nixon a legrosszabbkor foglalta el az Egyesült Államok elnöki székét, amikor elődje, johnson meggondolatlan háborús politikájával olyan kalandba sodorta az Uniót, hogy teljes erkölcsi vereséget szenvedett. Nixonra várt volna az a feladat, hogy beismerve a háború esztelenségét, az amerikai beavatkozás törvénytelenségét, agresszív jellegét és az ENSZ Alapokmánya szerinti megengedhetetlenségét, valamilyen Kompromisszum árán vonja ki az amerikai csapatokat DélVietnamból, ismerje el a Délvietnami Nemzeti Felszabadító Front szerveit a lakosság törvényes képviselőjeként. Más utat választott. Kockázatos szemfényvesztésbe kezdett, s most nehéz helyzetbe került. A Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását Nixon nem újította fel, de a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok, melyeknek létszáma a beígért kivonás után is meghaladja a 400 ezret, az ún. amerikai békekezdeményezések idején indították legnagyobb offenzívaikat. Vietnamban több bombát dobtak le a hadüzenet nélküli háborúban, mint a második világháborúban együttvéve, vegyszereket alkalmaznak a növényzet kiirtására, különleges alakulatokat vetnek be a hazafiak ellen, s az eredmény: a minden téren nagy hadifölénnyel rendelkező amerikai csapatok erkölcsileg kifáradtak, megúnták az értelmetlen háborút, soraikban is híveket szerez a pacifista mozgalom, ugyanakkor a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadító Front az idén létrehozta ideiglenes kormányát, melyet már 25 ország ismert el, s a Viet Cong az ország területének már HO százalékát szabadította fel. # Amerika hangja Mit szól ehhez az amerikai nép? Mindinkább kilép közönyösségéből, ami azzal volt magyarázható, hogy a viszonylagos jómódban élő amerikaiakat nem érdeklik más földrészek bajai. Am az utóbbi időben igen sok kereszt jelzi az idegenben, értelmetlenül elpusztult amerikai katonák emlékét, a vietnami háborúval kapcsolatos kiadások miatt minduntalan megnyirbálják az Egyesült Államok kormányának szociális programját, akadályokba ütközik bizonyos társadalmi rétegek életszínvonalának emelése. A vietnami békét követelő amerikai erök felismerték, hogy tenniük kell valamit, s aktivitásukat a küzdelem formáinak változatossá tételével kell fokozniuk. A legutóbbi emlékezetes moratórium, az M-nap után most a karácsonyi és újévi ünnepekkor készülnek újabb nagyarányú békeakciókra, s ennek jegyében sorakoznak fel az elkövetkező új esztendőben további békeküzdelmekre. Persze nem minden amerikai gondolkodik így. Barry Goldwater szenátor, az egykori elnökjelölt és George -Wallace, a fajüldözésről hírhedt, volt kormányzó nemrégen ázsiai körúton járt, és „barátaik" előtt sopánkodva fejezték ki rosszallásukat amiatt, hogy megszűnt a VDK bombázása. Ők legszívesebben az atomfegyvert ís bevetnék az amerikai monopóliumok érdekében. • E két egyszervolt politikus azonban a szélsőségesek képviselője. A józanul gondolkodó politikusok hangján ír Walter lippmann neves kommentátor, ö így látja Amerika helyzetét: „Első ízben fordul elő a történelemben, hogy egy nemzet külföldi csapatainak kivonásával és katonai jelenlétének korlátozásával akar győzni. Lippmann ezt nagy tévedésnek tartja, s egyben elutasítja a háború ún. vietnamizálását is, mert megjósolja, hogy az amerikai csapatok távozása után a segítségükkel fenntartott bábrendszerek összeomlanának. Lippmann a francia út követéséi tanácsolja kormányának: Először is fel kell venni a közvetlen kapcsolatokat Hanoival, tárgyalni kell a dél-vietnami hazafiak képviselőivel, de mindenekelőtt az szükséges, hogy katonailag kivonuljanak, mert csak ezután tartja lehetségesnek fontos és becsületes engedmények elérését a másik fél részéről a tárgyalásokon. Lippmann elképzelése szerint a franciák közvetíthetnének a vietnamiak és az amerikaiak között. A csapatkivonás után legalább 10 évig két vietnami állam létezne, s »«ztán rendezhetnének szabad választásokat stb. Ez mindenesetre elfogadhatóbb javaslat, mint a „héják" támogatóié. 0 Pentagon zsoldosai A Fehér Háznak a vietnami háború „vietnamizálásával", vagyis a kivont amerikai csapatoknak ázsiaiakkal való felváltásával követett fondorlatos tervei mindenképpen nehézségekbe ütköznek. A saigoni bábkormány, amely még Washingtonnál ís érdekeltebb az amerikai befolyás megőrzésében —, mert mint egyik jellegzetes képviselője kijelentette: Az amerikaiak, ha vesztenek, legfeljebb hazamennek, de ml lesz velünk? — a saigoni bábkormány züllött csapataira nem támaszkodhatnak. A Fülöp-szigetek, Washington egyik erőssége, megingott, nem kíván tovább részt venni a vietnami háborúban s a napokban kezdte meg csapatainak kivonását. A nacionalista jelszavakkal magát ismét újjáválaszttató Marcos elnök kínos helyzetbe került, mivel bizonyos amerikai szenátusi vezetők a fejére olvassák, hogy 1966-ban 39 millió dollárt kapott azért, hogy bizonyos haderőt küldjön Dél-Vietnamba, ferről nem akar tudni, viszont a lakosság nyomására kénytelen kiugrani a szennyes háborúból. Dél-Korea 50 ezer főnyi fegyveres erői egyelőre még kitartanak DélVietnamban; ennek anyagi háttere van. Egy dél-koreai, aki őrmester otthon, legfeljebb havi 3 dollárt kapna, itt 54 dollárt kap. Meggyűltek a bajok Thaiföldön is. Itt, az ázsiai korrupció virágzó földjén százezer főnyi fegyveres kiképzésére és fenntartására, vietnami bevetésére évi százmillió dollárt fizet a Pentagon. Ezenkívül az amerikai csapatok hét nagy thaiföldi támaszpontot vesznek igénybe vietnami és laoszi bevetések céljára. Itt képezik ki dzsungelháborúra a hírhedt zöldsapkásokat meg a hasonló küldetésit „fekete párduc" hadosztályt. Az amerikai pénz az „elit" kezei között elúszott, a belső társadalmi bajok fokozódtak, Washington sokallja a támogatást, így feszültség keletkezett az amerikai—thaiföldi kapcsolatokban s a közeljövőben bizonyos thaiföldi egységeknek Vietnamból való hazarendelésére lehet számítani... Látszatígéretek, a békére vágyó emberiség kigúnyolása, szövetkezés a haladás ellenségeinek legsötétebb korrupt feudális erőivel, ugyanakkor a cinkosok marakodása — ilyen távlatokkal lép az USA a vietnami háború további évébe. LŐRINCZ LÁSZLÓ