Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-18 / 297. szám, csütörtök

Kórházépítés — hazai módra 900 ágy és poliklinika # Miért csak tíz év alatt? £ Lakás a nővérek számára $ A 200 millió sorsa JVjzm künnifií uámti&ztnefí tenni i. Kietlen helyen épül a galántai kórház. Most, december elején különösen barátságtalannak tűnik ez a hely. Vendégmarasztaló sár van, köd szitál és hideg északi szél tépi az emberről a kabátot. A telepen csak itt-ott látok egy-egy mesterembert. Ácsot, kőművest, betonozót. Jozef Krupa, az építész a dolgožószobájában a kórházépítés ütemtervét tanulmányozza. A fejét csóválja, rossszkedvü. — Baj van? — Baj. Még nem találták ki a kőművesek, az ácsok, s más mesteremberek nélküli építkezést. Hát — ez a baj. Vastag iratköteget vesz elő. Tervrajzok. Ilyen lesz a galántai kórház, fis az előszobában ott a makett. Az még plasztikusabban mutatja, hogy az építésvezetőre szép munka vár. Alapvető adatok: Az ágyak száma: kilencszáz. Ezenkívül szép poliklinika is tartozik a kórházhoz. Ez már épülőfélben van, ha minden jól megy, 1970-ben üzembe is helyezik. Lesz itt belgyógyászat és tbc-osztály, lesz sebészet és szemészet, urológia stb. Egyszóval: komplett, a kornak megfelelő egészségügyi központot kap Galánta és környéke. A tervrajzok szerint tucatnyi röntgenkészüléket és igen sok más műszert kell majd beszerelni, amelyekre a laikus — nem ismerve pontos rendeltetésüket — esetleg csak nagy-nagy tisztelettel bámul. És az építésvezető mégse lelkesedik. Éppen ebédidő van, az üzemi konyhán gyülekeznek az építők. — A többiek? — kérdem az építésztől. — Hogyhogy a többiek? Mind itt vannak. És hogy csak enynyien vannak, amiatt nincs jó kedvem. A 200 milliós költséggel épülő kórházon most 18 ember dolgozik. — Mennyi ideig tart így a munka? — A hivatalosan jóváhagyott tervek szerint tíz esztendeig. Érti? Tíz esztendeig! II. Az építésvezető jó ötvenes ember. Abban a korban, amikor — valószínűleg nosztalgiából — legszívesebben fiatalságunkról ejtünk szót. Jozef Krupa se kivétel. — Rövidebb idő alatt nem lehetne? — Én öt-hat év alatt is tető alá hoznám, ha ... ha kötelességeimen kívül jogaim is lennének ehhez... Ha magam szervezhetném a dolgaimat. hogy a demokrácia minden esetben centrum-ellenes és a centralizmus antidemokratikus. Az ilyen „teoretikusok" és az Ingadozók útja törvényszerűen az antileninlzmushoz vezet. A leninizmus mélyen demokratikus és távolról sem azonos a centralizmussal. Aki Lenint dogmatikus (jobb Vagy szektás baloldali) alapállásból olvassa, általában két hibát követ el: vagy szolgai módon, sablonszerűén alkalmazza minden helyzetre, vagy kizárólag egy adott hely és időpont keretébe helyezi. Ez pedig helytelen, mert mindkét esetben ellentétes az elmélet és a gyakorlat. Leninben mindig azokat az alapelveket kell keresni, amelyek túlnőnek a konkrét időn és az egyes országok határain. Eszméjét alkalmazva új, ismeretlen tényeket fedezünk fel, amelyeket tovább fejlesztünk. Ilyen pl. a társadalmi osztályok lenini meghatározása, amely általános érvényű. E definíció segítségével állapítjuk meg mindazt, ami azonos és eltérő, ami a jelen osztályerőire ls jellemző. A társadalmi osztályokra vonatkozó lenini tanítás határozza meg a kommunista mozgaMint amikor fiatal építész voltam és... És itt abbahagyja az emlékezést. Csak hosszas kapacitálás után folytatja. Arra az időszakra gondol, amikor — régesrég volt ez — behívta öt a főnöke és azt mondta: Itt vannak a nyitrai kórház egy pavilonjának a tervrajzai. Az építés vezetését rád bízom. A tervezett időpontban jelentkezz nálam a kész pavilon kulcsaival... -— És jelentkezett? Pontos időben? — Próbáltam volna ne pontos időben jelentkezni! — Mivel kezdte? — Azzal, hogy összehoztam egy jó partit. Amelyikkel megkezdtem a munkát és be is fejeztem. És ha ma találkozom egylkkel-másikkal, még mindig előhozzák: „Emlékszik, főnök?" — Ezt most is megtehetné. Megtehetné, hogy összehoz egy jó partit . .. — Hogy összehozom, azt megtehetném. De hogy az embereimet „elvezényelnék" tőlem, az egészen biztos. így aztán nem is szervezek. Az „ahogy esik — úgy puffan" elv alapján dolgoztatnak velünk. Tíz év alatt építünk fel egy kórházat. Pedig feleannyi idő alatt ís elvégezhetnénk. Például: ha lenne 20 kőművesem, a poliklinikát májusban elkészítenénk. De volt úgy, hogy egy se volt. Négy hónapja jött egy rendelkezés, amelynek alapján minden kőművest máshova kellett átirányítanom. III. Pedig modern kórház épül Galáhtán. Ahogy a tervrajzokat és a makettet nézegetem, a bratislava—kramárei kórház jut az eszembe. Ugyanaz az lpszilon alakú alaprajz a főépületnél, ugyanazok a korszerű berendezések, mint a legkorszerűbb fővárosi kórházban. Sokan még emlékeznek arra, hogy mennyire méltatlankodtunk, amikor a kramárei kórházat nyolc év alatt tudták csak felépíteni. És azt mondtuk: a következő talán majd gyorsabban kerül tető alá. Az építész nem szívesen panaszkodik. Kis idő múlva arról kezd beszélni, mi mindennel dicsekedhet majd a kórház. Az szinte természetes, hogy egy ilyen létesítményben a kor színvonalának megfelelő diagnosztikai műszerek lesznek. Meg hogy a beruházó szakemberei például nagyszerű életmentőkészülékeket szereznek be a baleseti osztály részére, hiszen annyi baleset történik mostanában. És így tovább. Az viszont nem is olyan természetes. hanem mondhatnánk lom stratégiáját és taktikáját. Ugyanakkor nem engedi, hogy e mozgalom olyan tetszetős eszmék hatása alá kerüljön, mint a kapitalizmus és a szocializmus konvergenciája, az osztályharc elhalása stb. Lenin egész életét a kommunista eszmének és az ember sokoldalú felszabadításának szentelte. Am nem a romanticizmus platformján: szigorú válaszvonalat húzott a fejlődés reális törvényei és az eázmék közé. Lenin egész szívével demokrata volt, de tudta, hogy a szabadság mindig konkrét, amely nemcsak az egyén, az osztály és a szociális csoportok szubjektív akaratétól függ, hanem a szociális, politikai és műszaki lehetőségek rendszerétől is. A szabadság objektív feltételei mindenkor összefüggnek az osztályok objektív történelmi szükségleteivel, az adott társadalmi-gazdasági formációk egészének az érdekeivel. A ml politikai kötelességünk bizonyítani, hogy a leninizmus élő, eleven, időszerű nemzetközi tanítás. Politikai önérzetünk és erkölcsi alapállásunk követelménye szépítés nélkül igazolni, hogy a január utáni fejlődés egyedülálló a maga nemében, hogy a kórház építésével párhuzamosan az orvosok, az egészségügyi nővérek részére majd egy 300 ágyas internátus is épül. Plusz 70 lakás a családos alkalmazottak részére. Ez az ország kevés kórházában van így. Különösen a nővérek számára jelent majd ez jelentős előnyt, hiszen a pillanatnyi nővérhiány — amely országos probléma — éppen szociális tényezőkkkel magyarázható. E tényezők egyike a lakáshiány. Az egészségügyi dolgozók részére a lakótelep körül többek között sportpályákat is létesítenek. Jozef Krupa a tervrajzokat lapozva lelkesen magyaráz. Itt műszer áll majd, amott pedig műtőasztal. Tudja, hogy hol borít majd egy-egy felületet nikkel és hogy merre vezet majd az oxigénhálózat. Csak — mondom — akkor borul el az építésvezető tekintete, amikor az építés időtartamára terelődik a szó. Efölött nem tud napirendre térni. Néha-néha — látom rajta — úgy érzi magát, mint a hadvezér, aki — katonák híján — csak önmagát vezényli. Volt úgy, hogy a telepen mindössze hárman-négyen lézengtek. Többször is így sóhajt fel: — Ha én magam szervezhetném itt a munkát...! IV. Űgy tűnik, hogy Jozef Krupa, az egyszerű építésvezető, aki ugyan nem országos ügyekben dönt, hanem csak lokális prob lémák foglalkoztatják, már régesrég rájött arra, amire a központi szervek csak most kezdenek rájönni. Ez pedig nem más, mint hogy az építkezések időtartamát csakis az erők összpontosításával lehet csökkenteni. Ez pedig szervezési kérdés. Jozef Krupa csak hosszas unszolás után beszélt arról, hogy miképpen szervezte ő fiatal korában az építést. Talán attól tartott, hogy valaki ezt rosszul értelmezheti. Pedig alapjában véve — igaza van. Esetleg csak abban nincs igaza, hogy ő minden nehézséget a szervezési hiányosságokkal magyaráz. Bizonyára ő is jói tudja, hogy a legjobban megszervezett építkezés is csak csigalassúsággal halad előre, ha hiányzik az építőanyag. Viszont ennek ellenére is meg kellene gondolni, hogy nem lenne-e előnyösebb, ha az építkezéseken — megkezdésüktől a bokrétaünnepig stabil, jól öszszehangolt kollektívák dolgoznának. És végül is fel kellene tenni a kérdést: vajon az építőipar nincs-e „túlszervezve"? Sok más kérdést ls fel kellene még tenni és a válaszadást most már nem kellene elodázni. Mert milliárdos „befagyasztott" értékekről van szó, amelyeket már ideje lenne „felolvasztani". TÓTH MIHÁLY számos negatív jelensége is azt bizonyítja: a leninizmustól való eltérés bizonyos ponton túl szociális és politikai katasztrófához vezet. Kötelességünk bizonyítani azt is, hogy csak a,z állam és a demokrácia lenini koncepciójának alkotó módon történő érvényesítése szavatolhatja a szocializmus építésének eredményességét. Célszerűnek és szükségesnek tartjuk a leninizmus egész rendszerének védelmét és fejlesztését, mert ez tartalmazza és a fejlődés jelen időszakára alkalmazza a marxizmust. A leninizmus értelmezési rendszerének megsértése előbb-utóbb törvényszerűen politikai tragédiához és anarchiához vezet. Az 1968-as csehszlovákiai fejlemények meggyőzően igazolták, hogy milyen következményekkel jár a leninizmus téves értelmezése, és a proletár internacionalizmus eszméitől történő eltérés. A leninizmus élő és időszerű tanítás. Ezt nálunk Lenin születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából — kétszeresen is indokolt hangsúlyozni. |nm) MIT GONDOLNAK, kedves olvasóink, hol van ilyenkor, karácsony előtt a legnagyobb tolongás? Hát persze, hogy eltalálták: az üzletekben. Mert akadna-e valaki, aki a szeretet ünnepén ne akarna valamilyen ajándékkal kedveskedni hozzátartozóinak? Aligha. Amikor a hosszas sorban állás és tülekedés eredményeként „kikönyökölte" az ember a helyét a pultnál, hogy végre szóhoz juthasson és további sorban állás után a pénztárnál kifizetheti a kapkodás után nehezen megkaparintott ajándékot, végre megnyugvással sóhajt fel: van már mit tenni a karácsonyfa alá. Csakhogy nem mindenki töltheti szeretteivel az ünnepeket. Sokan családjuktól, otthonuktól távol élnek, átmenetileg vagy huzamosabb ideig tartózkodnak külföldön. Természetes, hogy ők is várják az ajándékot, természetes, hogy nekik kétszeres örömet jelent a hazai meglepetés, melyet rokonaik honvágyuk enyhítésére szánnak. Ezért kígyózik tehát a végeláthatatlan embertömeg nap nap után reggeltől estig a prágai Vámhivatal előtt . . . Ezért az odabent lejátszódó, iTem egy esetben regénybe beillő jelenetek . .. Alaposan téved, aki ezek után azt hiszi, hogy a vámosok élete irigylésre méltó. Nem, erről szó sem lehet, hiszen jóformán ki sem látszik a fejük a rengeteg doboz és csomag közül. Igaz, a küldemények kibontása és becsomagolása a feladó dolga, a hivatalos személyeket csupán a küldemények tartalma érdekli. Azt vizsgálják, nem nehezebb-e a csomag a megengedett súlynál, és nincs-e benne olyan holmi, aminek a kivitele tilos, vagy külön engedélyt igényel. Ez a munka már magában véve is nagy teljesítmény, ha meggondoljuk, hogy ilyenkor, karácsonytájt naponta átlagosan 1800 —2000 küldemény megy keresztül a vámosok kezén. A három vámtiszt és a kisegítő munkaerők: két diáklány, a közgazdasági egyetem hallgatói, 6 óra óta vannak talpon. Nem csoda, ha esténként alig érzik a lábukat. Ám ez még hagyján volna, mert a fizikai munkánál megorőltetőbb, nehezebb feltételek is vannak, olyanok, amelyeknek a hiánya másnál talán elnézhető, de a vámtisztnek a vérében kell lennie. Mert hova is jutnának Jaroslav Skrbek, a Vámhivatal igazgatója és Jirí Krivka, az ide tartozó postahivatal vezetője munkatársaikkal együtt, ha az ég nem áldotta volna meg őket a többi között például angyali türelemmel is? A sorban állók java része ugyanis — ezt egyébként saját tapasztalatunkból is tudjuk, milyen kellemetlen ez a várakozás, hát még ha a munkahelyünkről ugrunk el csak úgy „néhány percre" — ideges népség, aki természeténé>- fogva nem viseltetik kelifi megértéssel ilyen időfecsérlés iránt. Ezt a felfogását persze sorstársai előtt sem tartja fontosnak eltitkolni. Veszekszik, vitatkozik, perlekedik és lökdösődik. Amikor pedig végre sorra kerül, az órákon keresztül felgyülemlett dühét a vámőrön tölti ki, aki azonban nem tehet róla, hogy magas a vámtarifa, és arról sem, hogy a félnek sietős a dolga, mert se szó, se beszéd, eltűnt a munkahelyéről, vagy mert mielőtt visszatérne oda, bevásárlásait is el akarja intézni... Ha ilyenkor a vámtiszt megkockáztat némi ellenvetést, mert mondjuk, a túlságosan szerényen felbecsült küldeményt a megengedett összegnél értékesebbnek tartja, akkor gyűlik csak meg igazán a baja a feladóval. Nemegyszer csak úgy röpködnek a szegény fejéhez csapott goronbaságok, sértések, melyeknek persze nem maradnak el a következményei sem. — Napirenden vannak nálunk ezek az ízléstelen jelenetek — panaszolja J. Krivka —, pedig higgye el, nem célunk a felek bosszantása. Ám kötelességünket minden körülmények között teljesítenünk kell, még a lakosság meg nem értése vagy indokolatlan haragja ellenére is. — Még jobb így, mint fordítva, ha mi haragszunk rájuk —> véli Skrbek igazgató —, mert, sajnos, ez is előfordul. Emberi dolog ugyanis, hogy senki sem szereti, ha félrevezetik. Néha tájékozatlanságból, de többnyire szándékosan teszik ezt velünk. Ezért oly fontos, hogy a vámtiszt rendkívüli éleslátással rendelkezzen. Emberismerőnek, valóságos pszichológusnak kell lennie. — Még szerencse, hogy a legtöbben becsületesek. Ám aki rosszban sántikál, annak a fáradozása hiábavaló — jelenti ki Krivka elvtárs, a megtörtént, megmosolyogni való esetekre utalva, melyek mind arra vallanak, hogy a feladók rendszerint lebecsülik a vámosok gazdag tapasztalatait. Erre vall pl. annak a „tagnak" a gondolkodásmódja, aki külön erre a célra dupla aljú bőröndött készíttetett, melybe felül porcelánedényeket csomagolt, a titkos aljba azonban hiánycikknek számító, s éppen ezért külföldre küldeni tilos ágyneműhuzatot rejtett. Akadnak, akik fogkrémes tubusban brilliánst, kalácsba sütött ékszert igyekeznek kicsempészni az országból. Nemrégiben valaki egy tucat vadonatúj törülközőről állította körmeszakadtáig, hogy régi, használt holmi, és akadt olyan is, aki az ólomkristályt párnák közé ágyazta azzal az ürüggyel, hogy el ne törjön, holott célja a toll kicsempészése volt. De tekintettel arra, hogy sokan elhagyták az országot ós nem szándékoznak hazatérni, a legtöbb küldemény az elköltözőitek használt ruháit tartalmazza. Ezt ugyan senki sem kifogásolná, ha a vámőrök tapasztalatból nem tudnák, hogy ... mert például éppen tegnap történt: kifordították as egyik viseltes férfinadrág zsebét, melyből — uram bocsá' — egy ékszerekkel és aranyfogakkal megtömött kazetta pottyant a padlóra ... Ilyenkor persze nem perlekedik a fél, sőt nagyon is szerényen, bűntudatosan viselkedik. Alig érteni a szavát. Ezzel azonban már nemigen segít magán, mert a büntetőeljárást megindítják ellene... Mi mást is tehetnének? Ez a kötelességük. Mégsem állítható, még ha sokan azt is hiszik, hogy a vámőrök szívtelenek, vagy hogy nem tisztelik a magántulajdont — amint áz a külföldi feladók figyelmeztetéséből gyakran kitűnik: „Hasonlítsátok össze a jegyzékkel a csomag tartalmát — írják a gondos rokonok —, nehogy a vámőrök valamit eltulajdonítsanak belőle!" A címzettek nem is nyelik le ezt a rosszhiszemű, komoly sértést szó nélkül. Amint látjuk, nem könnyű a vámtisztek élete, mégsem* állnak bosszút. A rosszindulat is távol áll tőlük. Hiszen léptennyomon bebizonyítják, hogy ha csak lehet, segítenek. Megsajnálják a sorban álló, tolongó öregeket, soron kívül elintézik a betegek kéréseit... Néhány hónappal ezelőtt például kivételt tettek egy kórházban fekvő súlyos beteg esetében, akinek a lábát amputálták volna, ha néhány órán belül nem érkezik meg a svájci Ciba gyógyszertárból a várt orvosság, melyet nálunk nem állítanak elő. Noha a külföldi gyógyszerek magánúton történő behozatala bizonyos korlátozás alá esik, tekintettel arra, hogy minden óra késés végzetessé válhatott volna, a kétnapos ünnep ellenére is, mihelyt a gyógyszer megérkezett, Krivka elvtárs személyesen értesítette a beteg hozzátartozóit, vegyék át azonnal a küldeményt... MERT A VÁMTISZTEK is tudják, mint jelent az egészség. Emberek, húsból, vérből való lények ők is, akik ugyanúgy éreznek, örülnek, vagy búsulnak és szeretik az életet, mint akárki más. Ezért is kellene jobban megbecsülni őket, és munkájukat. Legyünk tehát mi is emberek hozzájuk! Megérdemlik! KARDOS MARTA