Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-17 / 296. szám, szerda

„Egyetlen nagy építkezés..." Nem egész öt hónap választ el attól a naptól, amikor Szlovákia fővárosa megünnepli felszabadulásának 25. évfordulóját. Jelentős jubileum lesz ez, és alkalmat nyújt annak értékelésére mi mindent adott a város a két és fél évtized alatt lakosainak. Az eredmények elismerése méltóak, de mégsem elégítenek ki mindenkit. Ez természetes, főleg azért, mert a háború óta több mint 120 százalékkal megnövekedett Pozsony lakosainak száma és ez a szám a föderáció életbe léptetése, illetve az új minisztériumok és egyéb központi szervek létrehozása óta még tovább növekszik. Meglátogattuk hát KAROL RIHÄKOT, a Pozsonyt Városi Nemzeti Bizottság építésügyi bizottságának elnökét és megkértük, tájékoztasson arról, hogyan igyekeznek megoldani a lakáshelyzet problémáit. — Nem kel) hangsúlyoznom, hogy egyre fokozódnak a kommunális és szövetkezeti lakásokkal szembeni igények — mondotta. — A város csak nagy nehézségekkel tudja megoldani az ezzel összefüggő problémákat, hiszen egyidejűleg a régi közművesítési hálózatot, a csatornázást, a víz-, gáz- és villanyvezetéket is fel kell újítani. Annak ellenére, hogy Pozsony lakásainak több mint a fele új, nem vagyunk elégedettek a nemegyszer több évszázados, ósdi házak felszámolási ütemével ... — Milyenek a kilátások? — A minap ismételt komoly elemzés alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy a lakáskérdést 1980-ig elméletileg meg lehet oldani. Akkor a családok 96 százalékának saját külön lakást lehetne (a jövőben is számolunk ugyanis közös háztartásokkal). Ezt természetesen csak abban az esetben tudjuk elérni, ha a kormányszervek gyakorlatilag is eleget tesznek a szlovák főváros azon követelményének, hogy elegendő építőipari kapacitást kell létrehozni, illetve biztosítani a lakásépítés céljaira. A következő ötéves tervidőszakban ugyanis évente átlag 4500 lakást kellene átadni, az 1976—80-as időszakban pedig évente 5500-at. Ez igen komoly és igényes célkitűzés, — Hogyan teljesítik az ez évi lakásépítési tervet? — Ebben az évben 600 állami (városi), 1900 szövetkezeti, 608 vállalati és 270 magánlakást kell befejezni. Feltételezzük, hogy a tervet hiánytalanul teljesítik, és annak ellenére, hogy a szállító vállalatok óriási nehézségekkel küzdenek. A kormánynak a fluktuáció megakadályozására irányuló intézkedései például a gyakorlatban még nemigen éreztetik hatásukat, ami pedig az építőanyag-ellátást illeti, ez még ma is deficites. — fis a jövő évi terv? — Még igényesebb. 1061 városi, 1175 szövetkezeti, 664 vállalati és 200 magánlakás vár felépítésre. Ez azonban csak egyik része a problémáknak. A lakásépítést ugyanis nem szabad elszigetelten, az összefüggésekből kiragadottan nézni. Szoros kapcsolatban van a bölcsődék és óvodák, az iskolák, az üzletek, az utak és járdák építésével, a lakóházak közötti térségek rendezésével, a parkosítással stb. Ezen a téren pedig szintén igen nagy a kivitelező vállalatok kapacitáshiánya. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az utóbbi „akciók"' finanszírozását sem, pedig éppen az itt felmerülő nehézségek okozzák, hogy a lakótelepek nemegyszer még ma is olyanok, hogy pirulnunk kell miattuk. — Pozsony melyik részén lesz a legközelebbi években legrohamosabb a lakásépítés? — A rendelkezésre álló építőipari kapacitásokat — konkrétan a Magasépítő Vállalatét — a város nyugati részére összpontosítjuk. A közeljövőben 5800 lakás épiil fel Károlyfalun. Ezután Dúbravkán folytatódik egy új lakótelep építése, amelyet 1975-ben kívánunk befejezni. — Mi lesz Ligetfaluval? — A Fejlesztésügyi és Műszaki, valamint az Építésügyi getfalu átépítése, illetve újjáépítése meglehetősen „kemény dió". Komplex megoldást követel, figyelembe véve elsősorban Ligetfalu — és egyáltalán Pozsony — védelmét az árvízveszéllyel szemben, az új vízforrások biztosítását, a hőenergiaellátásról való gondoskodást, nem is beszélve a vízvezeték rendszer és a csatornázás bonyolult kérdéseiről. További komoly probléma a tervezett Duna-hidak építése is .. . Annak ellenére, hogy az illetékes minisztériumok a városi nemzeti bizottsággal karöltve aktívan igyekeznek megoldani ezt a problémakomplexumot és konkrét intézkedéseket foganatosítottak, nem vagyunk elégedettek az eddigi fejleményekkel. Bár már 1974-ben átadjuk Ligetfaluban az első új lakásokat, még sok minden megoldásra vár... — Biztosítja e a város költségvetése az igényes célkitűzések teljesítését? — Ez js olyan érzékeny kérdés, ameiy hátráltatja Pozsony fejlesztését. Ma Szlovákia fővárosa évente mintegy 1,5 milliárd koronát fordít a beruházásokra, ezt az összeget pedig legkevesebb száz százalékkal kellene növelni, ha teljes mértékben fedezni akarnánk a komplex lakásépítkezés, az utak korszerűsítésének, a csatornázás A károlyfalusi lakótelepen több mint 25 000 ember talál új ott honra. (ČSTK felv.) Minisztériummal közösen már ma konkrét intézkedések előkészítősén dolgozunk az új Ligetfalu felépítése érdekében. Teljesen új városnegyed, új, százötvenezer lakosú város létesül a közeljövőben a Duna jobb partján. — Mikor? - Erre a kérdésre ma még nehéz választ adni, mivel Llátépítésének stb. költségeit. A komoly helyzet megköveteli, hogy a városi nemzeti bizottság megteremtse a szükséges feltételeket a helyzet orvoslására, az érdekelteknek pedig meg kell érteniük, liogy megfelelő műszaki előkészület és modernebb munkaszervezés nélkül nem birkóznak meg a fela datokkal. Beszélgetésünk során túlnyomórészt a lakásépítkezésről volt szó. Rihák elvtárs azonban hangsúlyozta, hogy a város fejlesztéséért felelős dolgozók tisztában vannak azzal is, hogy Pozsony lakosai indokoltan kifogásolnak sok mindent. Elégedetlenek a városi közelekedéssel, az utak, utcák és járdák ál lapotával. Hiányzik sok-sok bölcsőde, óvoda és iskola. Befe jezésre vár az egyetemi városka. Sok helyütt hiányos az üzlethálózat .. . Egy bizonyos, amennyiben Pozsonyt Szlovákia igazi fővárosává akarjuk formálni — és úgy gondolom, ez valamennyiünk célja —, még nemcsak sok ezer lakást, hanem több tucatnyi közigazgatási épületet, kulturális és társadalmi intézményt stb. is fel kell itt építeni. DÓSA JÓZSEF Irodalmi színpadok fesztiválja Balassagyarmaton Magyarországon ötödik alkalommal rendezték meg az Irodalmi Színpadok fesztiválját, ezúttal Balassagyarmaton. Az évente sorra kerülő rendezvényen már második alkalommal vendégszerepeltek csehszlovákiai magyar irodalmi színpadok is. Idén az ipolysági József Attila Irodalmi Színpad és a pozsonyi Forrás Irodalmi Színpad lépett fel a négy napig tartó seregszemlén, és nem is akárhogyan. A rendezés díját az ipolysági József Attila Irodalmi Színpad nyerte el „Minden Dal Forradalom" című öszszeállításával. A pozsonyiak a komáromi Jókai-napokon már sikert aratott Győztes új és magyar című műsorukkal szerepeltek és a Népművelési Propaganda Iroda szerkesztési díI ját kapták meg. Mindkét cseh| szlovákiai magyar együttest rokonszenv és elismerés kísérj te, s a magyarországi sajtó is elismerő hangnemben méltatta f. a két társulat vendégszereplését. A balassagyarmati fesztiválon k sok érdekes fellépésnek lehettünk tanúi, melyek közül most néhányat röviden megemlítünk. A szentesi Diákszínpad műsora „Meg kén házasodni" címmel népi játékokból tevődött össze. A veszprémiek pedig versekből, tanulmányokból és rendőrségi hírekből összeállított riportműsort mutattak be. Sok-vitát váltott ki a miskolciak bemutatója. Ludvík Aškenázy: Az ön számlájára ment . .. című pódiumjátéka kapcsán nem titkolták, hogy tevékenységük mottója Pirandello felfogása: „Mi kell a színpadhoz? két bak, egy szál deszka és egy eszme." Nívós előadást láthattunk a ba lassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad tagjaitól is, amely Becket: Mondd, Joe című játékát vitték színre. Rajtuk kívül a tatabányai Bányász Színpad és a székesfehérvári Videoton együttes teljesítményére figyeltek fel. Az előadások után a zsűri egyik tagjával, Dévényi Róberttel beszélgettem el a magyarországi irodalmi színpadok mftsorpolitikájáról és az idei seregszemle tanulságairól. Röviden és találóan felelt: — Szellemi, művészeti áramlatokkal szemben kétféle magatartás lehetséges, az elvetés, vagy az elfogadás. Egy dolog azonban lehetetlen: nem megismerni va lami újat és így mondani felette véleményt. A második kérdésre tehát önként adódik a válasz. Ez volt az idei fesztivál legnagyobb tanulsága. A szentesiek már említett műsora nagy visszhangot váltott ki a hallgatóság és a szakértők körében, amelynek egyik bizonyítéka, hogy az együttes jugoszláviai meghívást kapott. Vezetőjüktől, Bácskai Mihálytól megkérdeztem, hogy nem érzik-e megkötöttségnek a népköltészet színrevítelét. így válaszolt: — Nem. Mi is a háromfelvonásos klasszikus színművek bemutatásával kezdtük. Később irodalmi összeállításokat vittünk színre. A kötelező olvasmányok népszerűsítésére törekedtünk, és így jutottunk el a népköltészethez, amely minden korban, tehát ma is korszerű, csak oda kell figyelni az értékeire. összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a négy nap alatt sok érdekes és színvonalas fellépésnek lehettünk tanúi. Számunkra különös öröm, hogy a rangos mezőnyben a csehszlovákiai magyar irodalmi színpadok képviselői is eredméuyesen szerepeltek. BODZSÁR GYULA BÍRÁLAT A KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE CÍMÉRE Képzőművészeink soraiból az elmúlt években elég gyakran hangzott el panasz, kritika a képzőművész-szövetség szervei ellen. Az indítékok eléggé eltérőek voltak, de a leggyakrabban az a fenntartás merült fel, hogy ezek a szervek nem eléggé tárgyilagosak a művek megítélésében, Minden eddigi kritikán túltesz azonban Emanuel Famira írása, amely a RUDE PRÁVO december 6-ikai száméban látott nyomdafestéket. Rendkívül éles hangnemben leszögezi, hogy a Cseh Képzőművészek Szövetsége, amely a képzőművészet viszonylatában monopol helyzetet tölt be — nem demokratikus, mivel a kisebbség itt sohasem hallgatta meg az „elnyomott többség" véleményét. Ez a helyzet változatlan volt, ezzel szemben jelentősen módosultak a művek értékelésének kritériumai. A cikkíró szerint először a leíró naturalista alkotásokat tekintették mestermüveknek, később a formalista iskola került az érdeklődés előterébe, míg az utóbbi időben bűnnek számított, ha az alkotás csak részben is közérthető volt. E. Famira utal arra, hogy az apolitizmus e folyamtát a tavalyi január utáni időszakban hirtelen felváltotta a teljes elpolitizálódás. A képzőművészek szövetsége, más alkotó szövetségekkel karöltve, ellentmondásra került a szocialista állam kulturális politikájával, sőt az állammal szemben ellenséges magatartást tanúsított. A cseh művelődésügyi minisztérium irányításában bekövetkezett változások után a Cseh Képzőművészek Szövetsége tanácstalan lett. A cikkíró szerint ez érthető, hiszen kulturális életünk konszolidantásának folyamata véget vet a szövetség önkényeskedő vezetősége üzemeinek, az intellekutális diverziónak. MÉG EGYSZER AZ ÉRTELMISÉGI ELITRŐL Tavaly eléggé elterjedt nálunk — természetesen főleg értelmi" ségi körökben — az az elmélet, hogy a modern, fejlett társadalomban nem a munkásosztályt, hanem az értelmiséget, elsősorban annak elit részét illeti meg a vezető szerep. Ennek a teóriának egyik hirdetője Eugen Löbl ökonómus volt, aki azóta Nyugatra disszidált. A jobboldali opportunisták és a revizionisták egyik Illusztris ideológusának fejtegetéseivel bocsátkozott vitába a leninizmusröl Prágában megtartott értekezleten Jan Fojtík, a CSKP KB titkára. Beszédének erre vonatkozó részét a PRAVDA december 6-i számában közölte. Antiniarxista állításnak minősíti E. Löbl tételét, hogy a fejlődés megdöntötte a klasszikus marxizmus tézisét, miszerint a társadalmi vezető szerep a munkásosztályt illeti meg. A revizionisták abból indulnak ki, hogy a fejlett tőkés országokban a tudományos-műszaki forradalom és a termelőerők kibontakozása előtérbe állította az értelmiséget. Az értelmiség nem a hatalom átvételére törekszik, hanem hatalmi eszközök helyett a szellem eszközeivel élve kívánja megvalósítani a demokrácián is túlmutató „emberuralmat". Az ilyen és az ehhez hasonló elméletek, amelyeket tavaly nálunk is képviseltek egyes alkotó szövetségek és kulturális lapok, nem ismerik el a világ osztályok szerinti tagozódását. Az emberek differenciálásában alapvető mércének tekintik azt, hogy kl a progresszív, és ki a konzervatív. Ennek alapján — szerintük — a választóvonal az „egyes táborokat szeli át." jan Fojtík figyelmezte! arra, hogy bár az ilyen elméletekkel mozgalmunk már cégen győzelmesen megvívta csatáját, nem szabad figyelmen kívül hagyni: az elit elmélet nagy támogatásra talált az értelmiség számottevő rétegeiben. Márpedig az értelmiség osztályhelyzetét szem elől tévesztő opportunizmus nacionalizmusra, sovinizmusra, a saját burzsoáziával való együttműködésre vezet. Sőt, bizonyos körülmények között, leplezett együttműködésre a világburzsoáziával is. MAGYAROK CSEHSZLOVÁKIÁBAN Ezzel a címmel jelentette meg a pozsonyi Epocha Könyvkiadó szlovák és magyar történészek és irodalomtörténészek tanulmánykötetét a hazai magyarság félévszázados haladó-forradalmi múltjáról. Kertelés nélkül meg kell mondanunk, nem a legjobb bizonyítvány számunkra, hogy erről a jelentős kötetről az első recenzió nem nálunk, hanem a NÉPSZABADSÁG decembre 4-iki számában jelent meg. Vadász Ferenc figyelemre és elismerésre méltó vállalkozásnak, sőt egy másik helyen „maradandó értékűnek" tartja ezt a kötetet. A többi között megemlíti, hogy Zdenka Holotíková tanulmányában az első köztársaság kezdeti éveinek dél-szlovákiai viszonyait térképezi fel; Marta Kordíková a kassai forradalmi munkásmozgalom 1917—1921 közötti éveit taglalja; a losonci munkásmozgalmi eseményekkel foglalkozik Vigh Károly írása. A Dél-Szlovákia kommunistáinak antifasizsta küzdelmét ismertető Róják Dezsővel kapcsolatban megállapítja: „A magyar—szlovák munkásmozgalmi kapcsolatok e kitűnő kutatója már nagyon sok értékes adatot tárt fel a két ország forradalmi erőinek proletár Internacionalista küzdelmeiről, együttműködésükről." Juraj Zvara müvét tekinti a kötet gerincének: „elemző módon, kíméletlen őszinteséggel tárja fel a csehszlovákiai magyar dolgozó tömegek helyzetét közvetlenül a felszabadulást követő években..." Ä Kassai Munkást és a Munkás című lap történetét ismerteti Botka Ferenc „rendkívül értékes forrásanyagot" tartalmazó tanulmánya. Végül Csanda Sándor a csehszlovákiai magyar irodalom szocialista hagyományairól szól tanulmányában. TÁVIRATI STÍLUSBAN A budapesti Állami Bábszínház pozsonyi szereplése osztatlan sikert aratott. Mikulás Fehér a PRAVDA december 5-iki számában például megállapítja, hogy a magyar művészek elhitették velünk — a bábjátszás a felnőttek számára is érdekes lehet. Kiemeli Szőnyi Kató fantáziadús rendezését, amely főleg Sztravinszkij Petruska című balettjében érvényesült. A SMENA recenzense (vši dicséri az együttes technikai fejlettségét és fegyelmezettségét, és Koós 1. bábjait valamint színpadképét. Egy fenntartása van, hogy helyenként a lírikus előadásmódnak kárára van a különféle technikai ötletek túltengése. Szeretném felhívni a figyelmet a KORTÁRS 12. számára is, amelyben Féja Géza tollából jelent meg felette érdekes, meleg hangú esszé Fábry Zoltán életéről, müvéről, jelentőségéről. Az Osz Stószon című írás célját Féja így fogalmazza meg: „Soraimmal az egész Fábry Zoltán méltatását szeretném elindítani. Valóban örülnénk annak, ha ezt sikerülne elérni, mert bizony — ideje lenne már ... Néhány melengető elismerő szót olvastunk jobMgy Károly cikkében, amely a MAGYAR NEMZET december 7-iki számában jelent meg. A cikkíró beszámol az irodalmi színpadok Balassagyarmaton megrendezett találkozójáról, amelyen 13 magyarországi együttes mellett két szlovákiai magyar irodalmi színpad is részt vett. Jobbágy szerint a pozsonyi és az ipolysági együttes hagyta benne a legmélyebb nyomot. Szinte hihetetlen, de annál nagyobb örömei szerző egyik mondata megérdemli az idézést: „Amikor a közönség kifelé tódult, nem egy szájról hallottam: szebben beszélnek magyarul, mint a honi együttesek." Nos, úgy látszik, valóban senki sem próféta a saját háza táján ... IS- i )