Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-05 / 260. szám, szerda

A LENINI ALAPELVEK SZERINT Beszélgetés JÚLIUS VARGA elvtárssal, a komáromi járási pártbizottság vezető titkárával B Honnan alakult a tárádban a politikai helyzet a CSKP KB májusi határozata után? — Bevezetőben szeretném elmondani, hogy minden pártalapszervezet egyetértett a határozattal, de gyakorlati eljárásuk már közelről sem volt ilyen egységes. A májusi ülés igen lényeges mozzanat a párt életében, mivel sok kérdést új szemszögből világított meg, elősegítve ezzel a párt egészséges magvát képező kommunisták aktivizálását. A múlt évben járásunkban is voltak szélsőséges megnyilvánulások — nemzetiségi ellentétek, felszított szovjetellenesség —, de ezek nem befolyásolták a párttagok döntő többségének állásfoglalását. Bíztunk a kommunisták erejében. Tudtuk, hogy a dolgozók többsége támogatja az új pártvezetést. Sikerült olyan légkört teremleni, hogy a más járásokból küldözgetett felhívások — az augusztusi évfordulót akarták előkészíteni —, a céljukkal ellentétes hatást értek el. Az emberek rendet és nyugalmat akartak. Az SZNF 25. évfordulójának ünnepségei világosan kifejezték nem csak a kommunisták, hanem a járás többi dolgozójának állásfoglalását is A csehszlovák—szovjet barátság hónapja újabb lehetőséget nyújt az üzemeknek és szövetkezeteknek arra, hogy tovább bővítsék baráti kapcsolataikat a városunkban levő szovjet alakulatokkal. Összegezve: május után kedvezően alakult a politikai helyzet, júliusban jóváhagytuk a pártbizottság realizációs tervét, amely felöleli a pártszervezetek több feladatait. Ez szolgált alapanyagként az alapszervezeteknek saját tervük kidolgozásához. Ezzel a további lépéssel viszont már közelről sem vagyunk elégedettek. Sorolhatnék vonzó példákat — a népi fogyasztási szövetkezet, a felvásárlási üzem, a nemesöcsai, az ékeli, a bagotai, az imelyi szövetkezeti pártszervezet nagyon felelősségteljesen készítette el és teljesíti tervét —, de 16 pártalapszervezet még bele sem kezdett a tervbe. Márpedig a tervkészítés csak az egyik, méghozzá igen gyakran csak formai része a feladatoknak. Nem lehetünk elégedettek a tervek színvonalával és gyakorlati megvalósításával. B Kifejthetnéd konkrétabban ezt a meghatározást? — A múlt évben nem egy szervezetben keletkezett eszmei zűrzavar. Egyesek a pártépítés lenini alapelveivel ellentétes nézeteket hirdettek a pártnak a társadalomban betöltött szerepéről és küldetéséről. Nem véletlen, hogy ma éppen ezekben a szervezetekben fordítanak kevés gondot az egységes eljárás tervének elkészítésére. E „felületesség" komoly figyelmeztető tényt takar: nem hajlandók beismerni tévedéseiket. E szervezetek formálisan viszszavonják helytelen határozataikat, de nem képesek mélyebb következtetéseket levonni az eseményekből, mert ekkor már egyéneket kellene bírálniuk a tévedéseikért. Vannak, akik belső kényszerből, felszólítást sem várva, önbírálatot gyakorolnak, beismerik tévedéseiket, sőt kutatják ezek indító okát. A hajógyárban viszont olyan esettel is találkoztunk, hogy az egyik alapszervezet tagságának döntő többsége — titkos szavazással — opportunista álláspontot képviselt, nem zártak ki a pártból egy olyan egyént, aki mint a népi milícia tagja meggyalázta a vörös zászlót. Ebben az esetben az üzemi pártbizottságból is hiányzott a határozottság, és az illetőt a járási pártbizottság elnökségének kellett kizárni a pártból. Nem jellemes egyén az, akinek szavai és cselekedetei között nincsen összhang. Logikus, hogyha valaki egyetért a legfelsőbb pártszerv határozatával, akkor munkahelyén is szorgalmazza e határozatok teljesítését. Egyesek attól tartanak, hogy a párton belüli differenciálódás az ötvenes évek törvénytelenségeinek felújításához vezethet. Aki ismeri a pártalapszervezetek életét, tudja, alaptalan ez a félelem. Nem ismétlődhetnek meg a törvénytelenségek, de ugyanakkor nem ismétlődhet meg az opportunizmus térhódítása sem a pártmunkában. Mert ez is jellemző tünet volt nemcsak az ötvenes években, hanem 1968-ban is. Azok az alapszervezetek, amelyek alapvető eszmei kérdésekben „várakozó" álláspontra helyezkednek, nem segítik, hanem lassítják a párt egységének kialakítását. Néhány pártszervezet — az ógyallui gtá, a komáromi vámőrség, a jnb stb. — mindmáig nem elemezte múlt évi tevékenységét, s nem tartotta szükségesnek felelősségre vonni azokat a párttagokat, akik nem csupán „meginogtak", hanem tevékenyen képviselték a jobboldali opportunista irányzatot. Ugyanez vonatkozik a komáromi városi pártbizottság munkájára is. Nem azt kifogásoljuk, hogy bírálták a járási pártszervet és egyes funkcionáriusainak munkáját, hanem azt, hogy hiányzott reális életszemléletük, sodródtak az 1968-as év eseményeivel, és végül ellenzéki álláspontot alakítottak ki az egész járási pártbizottsággal szemben. Egyesek megtagadták az elnökség határozatainak teljesítését, megszegték a demokratikus centralizmus elvét. A pártbizottság elnökét felmentettük tisztsége alól. most készül e pártszerv munkájának komplex értékelése. Feltételezzük, hogy az elvtársak őszinték lesznek, és tiszta képet kapunk a pártbizottság minden egyes tagjának tevékenységéről. Természetes, mindenkinek vállalnia kell a felelősséget cselekedeteiért. U A múlt évben jelszított nemzetiségi ellentétek a párt egységét is megbontották. Kirívó példa erre az 1968-as második pártkonferencia, ahol megszegték a proletár internacionalizmus és a pártépítés lenini elvét. Hogyan akarja a járási pártbizottság helyrehozni ezeket a tévedéseket, és miként akarják rendezni a nemzetiségi problémákat? — Nagyon jól tudjuk, hogy járásunkban a párt eszmei egysége kialakításának egyik előfeltétele a nemzetiségi kérdés rendezése a párton belül, majd az egész járásban. E kérdések tisztázását rögtön tavasszal elkezdtük, amint megválasztottak e tisztségbe. Ekkor változtattuk meg az elnökség összetételét. Ehhez a kérdéshez nem könnyű hozzányúlni, de a lenini elveket e szakaszon is érvényesíteni kell. A politikai helyzet megkövetelte, hogy a konszolidálódás meggyorsítása érdekében újabb intézkedéseket foganatosítsunk. A járási pártbizottság közelmúltban megtartott plenáris ülésén 18 elvtársat kooptáltunk a plénumba, módosítottuk az elnökség összetételét és három elvtársat kizártunk a pártszervből. Ezek az egyének nem ellenségei a szocialista rendszernek, de tévedtek, politikai hibát vétettek, elvesztették a pártszervezetek döntő többségének bizalmát, ezért jelenlétük a plénumban nem segíti a párt egységének kialakítását. Vannak, akik intézkedéseinket másként magyarázzák. Egyesek úgy igyekeznek feltüntetni a bírálatot, a kizárást és a határozatainkat mint „támadást a járásban élő szlovákok ellen". Ez az állítás képtelenség, de nagyon jól tudjuk, miként lehet felkorbácsolni az emberek nemzeti érzelmeit. Tény, szlovák elvtársakat bíráltunk, de nem azért, mert szlovákok, hanem azért, mert tévedtek, helytelen álláspontra helyezkedtek. Elvárjuk, hogy ezt a rosszakaratú állítást elsősorban azok a szlovák kommunisták cáfolják meg, akik ismerik a pártbizottság állásfoglalását. Az embereket nem nemzetiségi hovatartozásuk, hanem munkájuk alapján értékeljük. Nem érthetünk egyet a „borítsunk fátylat a múltra" — vagyis az elmúlt évre — kijelentésekkel sem. Nem azért elemezzük az elmúlt év eseményeit — beleértve az együttélésben bekövetkezett torzulásokat is —, hogy megbélyegezzük az embereket. De azt sem tehetjük, hogy valamiféle „általános megbocsátás" elvén próbáljunk kialakítani idillikus egységet. Az ilyen eljárásnak semmi köze sem volna a kommunista becsű lethez. Egyesek viszont hajlamosak a gyors ítélkezésre, és mindenki felett pálcát törnek, aki tévedett. Ezzel sem érthe tünk egyet. A kölcsönös együttélés elveit megsértőkkel szemben határozottan, de differenciáltan járunk el. Most, a kooptálások után elmondhatom, a járási pártszerv elég erős ahhoz, hogy elutasítson minden .suttogást, vádat vagy siettetést", s valóban reálisan, a lenini elvek szerint határozzon a nemzetiségi kérdést érintő ügyekben is. A nemzetiségi kérdés megoldását nem mint akciót, hanem mint folyamatot értelmezzük, amelyben a vezető szervekben dolgozó kommunistáknak: • minden dolgozó és szociális csoport számára — függetlenül a nemzetiségüktől — azonos feltételeket kell teremteni a gazdasági, politikai, kulturális fejlődéshez, hogy szakmai, politikai és jellembeli tulajdonságaik alapján érvényesíthessék képességeiket; • a képességek érvényesítésének, nemzeteink és nemzetiségeink kölcsönös bizalmának kialakítását, a szocialista hazaszeretet, a csehszlovák államiság és a proletár internacionalizmus megerősítését kell szolgálniuk. M Sikerül megvalósítani a gyakorlatban ezeket az elveket? — Még a kezdet kezdetén tartunk. A múlt évben a kölcsönös megbecsülés elvét sokan megsértették. Tudjuk, hová vezetett az a hisztéria, amit például a CSEMADOK járási bizottságának a pártszervezetekhez és nemzeti bizottságokhoz küldött levele, valamint a Matica slovenská alakuló közgyűlésén elhangzott felelőtlen jelszavak és hasonló akciók indítottak el. Még a júliusi plénumon leszögeztük, hogy sem a CSEMADOK, sem a Matica nem nevezheti ki önmagát a nemzet vagy a nemzetiség politikai képviselőjének. Utóbbi határozatainknak van pozitív és negatív visszhangja is. Az előbbi lényegesen erősebb. Számunkra ez a döntő. Káderintézkedéseinkben ragaszkodunk a proletár internacionalizmus elvéhez. Az emberek megítélésében a politikai és szakmai képzettségük, a munkájuk a döntő, nem pedig az, milyen nemzetiségűek. A vezető szervekben tudatosítani kell, hogy járásunk vegyes lakosságú, így minden döntés és káderintézkedés visszhangja bizonyos fokú nemzetiségi színezetet is kap. Ezzel számolni kell. De azt is tudjuk, hogy az említett kérdések megoldása szorosan összefügg a párt vezető szerepének erősítésével. A pártépítést sok helyütt az alapoknál kell kezdeni, méghozzá a lenini elvek szerint. Elsősorban a pártszervezetekben kell eszmei egységet teremteni, hogy a kommunisták azonos elgondolások alapján igyekezzenek megfelelő légkört teremteni munkahelyükön a politikai és gazdasági kérdések megoldásához. E kettő szorosan összefügg ôs felöleli a nemzetiségi kérdés rendezését is. Az elmúlt év eseményeiből elsősorban nekünk, kommunistáknak kell leszűrni a tanulságot. CSETÖ JÁNOS tjfctülIOTm^SII^ÍÍ®! POLITIKAI NAIVITAS ÉS NAGYZÁSI HÓBORT 1968 tavaszán jölt létre művészi szövetségeink ún. koordináló bizottsága, amely a Nemzeti Front tagja lett. Főleg 1968 augusztusától ez év májusáig olyan tevékenységet fejtett ki, amely illetékes pártszerveink megítélése szerint gátolta a konszolidálódás folyamatát. Ezt igazolja például Vladimír Procházka elemző cikke is, amely a TVORBA 9. számában jelent meg. A cikkíró részletesen foglalkozik benne a koordináló bizottság említett időszakban megjelent közlönyeivel, a bennük található antimarxista tételekkel. Elöljáróban vázolja, hogy miként is jött létre ez a bizottság, és általában az ötvenes évektől kezdve milyen irányú volt az alkotó művészi szövetségek fejlődése. Számunkra elsősorban ez a rész érdekes, mert lényegében feltárja a bírált jelenségek mélyebb gyökereit, okait is. V. Procházka a többi között rámutat arra, hogy az ötvenes években a művészi szövetségek a kiválasztás alapján jöttek létre és ennek következtében fokozatosan elmélyült a szakadék az élükön álló vezető szervek, illetve a gyarapodó tagság között. A vezetők közül sokan hosszú éveken át tisztségben maradtak, több esetben igen gyors köpenyegforgatóknak, nem egy esetben gerincteleneknek bizonyultak. Ugyanakkor ezekben az években a művészet és a kultúra párt-, valamint állami irányítása véletlenszerű, hozzá nem értő, nem taktikus és tapintatlan volt. Ez az „irányítás" később, a hatvanas évek elején elsiklik afölött, hogy a művészi szövetségek vezető szerveibe kerülő új, fiatalabb funkcionáriusok egy része — különben szépszerével akadnak köztük olyanok, akik a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején dogmatikusok voltak — a reformátorok szerepében tetszeleg. Mind több kulcsfontosságú poszt kerül az új „modellek" híveinek kezébe és az irányító szervek az elvi, pártos vita helyett szüntelenül hátrálnak. V. Procházka nein azt rója fel a művészi szövetségek fő hibájául, hogy tavaly tavasztól kezdve nyomást gyakoroltak a pártvezetésre, hanem inkább azt, hogy álszent jelszavak leple alatt, farizeusi módon akarták érvényre juttatni a kultúrán, a művészeten és a tudományon kívül álló érdekeiket. Az alkotó szabadság és a demokrácia szószólói gátlástalanul távolították el útjukból az eltérő nézeteket képviselőket, magabiztosan avatkoztak be bel- és külpolitikai kérdésekbe. így történhetett meg, hogy augusztus után teljesen átsiklottak a jobboldali nacionalizmus lejtőjére. A cikkíró példákkal illusztrálja ennek formált, majd hangot ad meggyőződésének, hogy nine

s messze az az idő, amikor a tudományban és a művészetben ismét kilakulnak a normális alkotó munka feltételei. A VITA TÁRGYA: A DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUS A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága október derekán megtartott ülésén a többi között foglalkozott a „Garaudy üggyel" is. Ennek lényege, hogy Roger Garaudy, a párt politikai irodájának tagja, aki különben, mint esztéta is világhírű, már hosszabb ideje, de fóleg a tavalyi augusztusi csehszlovákiai események óta ellentmondásba került saját pártjának politikájával. A TRIBÚNA 42. számában megjelent tájékoztatás szerint az említett KB-ülésen Garaudvt minden felszólaló elítélte, mivel több ízben lekezelően nyilatkozott a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásának eredményeiről, támadta a kommunista mozgalom egységének gondolatát és, mélyebb osztályelemzés és tényismeret híján újra foglalkozott a csehszlovákiai eseményekkel. Ennek folytán objektíve a burzsoá propaganda szovietellenességének platformjára került. A KB-ülés zárszavában Waideck Rochet, a párt főtitkára ezzel kapcsolatban a többi között megállapította, hogy Garaudy, a párt irányvonalával ellentétben, a szovjetellenesség és az opportunista áramlatok szítására visszaélt a tavaly augusztusi csehszlovákiai fejleményekkel. Rochet elvtárs ugyanakkor nem titkolta, hogy a francia testvérpárt központi bizottsága kifejezte egyet nem értését az augusztusi katonai beavatkozással és továbbra is azt a véleményt képviseli, hogy a csehszlovákiai válságot politikai eszkő zökkel kellett volna rendezni. Viszont a Francia Kommunista Párt meggyőződése egyben, hogy az ilyen és az ehhez hasonló nézeteltérések nem bonthatják meg az imperializmus ellen vállvetve folytatott harc egységét. Ezért a francia párt szükségesnek tartja kapcsolatai elmélyítését a többi testvérpárttal, mégpedig a moszkvai tanácskozás alapelvei szerint. Garaudy az alapvető problémában, a párt szerepében és a demokratikus centralizmus kérdésében képvisel a miénktől eltérő álláspontot — hangsúlyozta a párt főttikára, aki egyben kifejezésre juttatta reményét, hogy R. Garaudy változtatni fog magatartásán és segítségére lesz a pártnak a 19. kongresszus előkészítésében. MÉG EGYSZER A POZSONYI LÍRÁRÓL Kicsit késve ugyan, de szükségesnek tartjuk ismertetni a PRAVDA október 16-i számában megjelent cikket, amely idei táncdalfesztiválunk néhány politikai mellékzöngéjével, „kulisszatitkaival" foglalkozik. Miről van szó tulajdonképpen? Arról, hogy az SZI.KP KB kulturális és művészeti osztályának utólagos értékelése szerint ezen az immár nemzetközi rangnak örvendő könnyűzenei eseményen ez idén a jobboldali opportunista erők konszolidációs törekvéseink megbontását tűzték ki célul. Nincs szándékunkban részletesen szólni minden ezzel kapcsolatos próbálkozásról, elég megemlítenünk, hogy egy-két dalt erősen kifogásolható szövege miatt nem engedhettek a versenyben szerepelni, illetve szövegüget módosítani kellett. Ez természetesen kiváltotta egyes szereplök. illetve szerzők tiltakozásának különféle formáit. A politikai visszaélés fenyegető veszélye miatt a rádió és a tévé nem közvetítette az első elődöntőt. A cikk szerzője hangsúlyozza, hogy az egészségtelen légkör hatott a tíz kerületi zsűrire is, amelyeknek döntése nem volt eléggé tárgyilagos. (Ez főleg a díjnyertes dalra vonatkozik, K. Černoch előadásában.) Érdekes viszont, hogy azóta néhány díjazatlan dal slágerré vált a szó szoros és átvitt értelmében is, beárnyékolta a díjnyerteseket. A Pravda cikkében végül ezt olvashattuk: „A Pozsonyi Líra a közönség körében közkedveltségnek örvend. Jó neve van külföldön is... Ezért támogatja államunk vezetősége is." EGY FELEMÁS ÖNBÍRÁLAT MARGÓJÁRA Ludvík Vaculík cseh írót, különben a Kétezer szó és több más hírhedt manifesztum szerzőjét nemrég zárták ki a CSKP-bők Ugyancsak a minap jelent meg a franciaországi Figaro Litteraire című folyóiratban az az interjú, amelyet Michel Salamon készített vele. Ezzel az interjújával foglalkozik Vladimír Brett a RUDÉ PRAVO október 28-i számában. Részletesen tôézi azokat a részeket, amelyekben Vaculík megindokolja, hogy miért nem disszidált az országból (itt eléggé rokonszenvesen nyilatkozik), illetve azokat a passzázsokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy Vaculík gondol* kodík tnvalyi tevékenysége fölött. Brett ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy L. Vaculík ugyan megkésetten, felemás módon, illúzióktól terhelten, de Igyekszik önkritikát gyakorolni. Szükségesnek tartja, hogy ezt az önbírálatot következetesen be is fejezze. (9- u>