Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-30 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

BENEDEK ELEK: Vosórnop délelőttönként beülök o jegyző bácsi irodájába, s meghúzódván egy sarokban, hallgatom az ügyes-bajos székelyek tekervényes előadásait. Néha egy egész élet történetével ismerkedem meg apró, jelentéktelen esetek ötletéből, s példának okáért abból, hogy György Mózes hogy s mint ütötte le a Máté András disznaját, egész novella kerekedik ki, melyből még a lakodalom sem hiányzik. Két oldalt a hosszú padon szorosan ülnek férfiak és asszonyok, amazok forgatván kezükben a kalapot, emezek szorongatván a fehér babos nküs ruhát", amely a mi nyelvükön zsebkendő, s ha egy közülük mondja a maga dolgát, tizen is bele-beleszólnak, nehogy az igazságon rövidség essék. Hanem múlt vasárnap csuda esett: senki sem kotyogott bele, amint Takó Ábel felállott a padról, s megpróbálta nagy igyekezettel, hogy igazságra fordítsa a hamisságát. Mert Takó Ábelt a nyomorúság nogy hamisságra vitte, amint az lassankint kitetszik. Kezdette a jegyző bácsi: — Ugyan, Ábel, hogy tudta elkövetni ezt a hamisságot? Hol volt az esze? Hallottak maguk ehhez hasonlatost? - fordult a többiekhez. - Bejelenti hat héttel ezelőtt, hogy fia született, én be is írtam.,. Takó Ábel közbevágott: - Hallgasson meg, jegyző úr. Nem tiszta csupa hamisság az én cselekedetem. Éppen aratás után volt, s mondja a feleségem: Ábel, menjen a temesi szorosba, ott most sok szép pénzt szereznek mások favágással, szerezzen kend is, mert három gyermek ... s a negyedik jövőben ... ezeket én énekszóval ki nem telelem. - Igazad van, Ráki, mondom a feleségemnek, azzal feltarisznyólt egy hétre való eleséggel, s én egy hét múlva haza is jövék húsz pengő forinttal. Kérdem az asszonyt: Mi újság, Ráki? - Itt bizony nem sok, de nekünk elég szomorú, mert kendet behívták a honvédekhez, négy heti egzecérozásra, s holnapután már el is indulhat. Hej, édes Jézusom, megkeseredik erre a hírhallásra az én szívem a gyökeréig! De hogyne keseredett volna meg, mikor négy hét olatt sok drága jó pénzt kereshettem volna. Egyszer csak, egy kevés idő múlva, megszólal a feleségem, s mondja: O, halfá-é egyet se búsuljon, menjen el O jegyző úrhoz, s Írasson vele instanciát az óbesterhez: eressze haza kendet. Ogy bíz'a, vetem vissza a szót, mert az éppen úgy van, mint ahogy te gondolod: Hát mit írassak az instanciába? Mit? Hát írassa belé, hogy három apró gyermekünk van, s a negyedik is éppen most született, ki ad enni nekik, ha kendet egzecéroztatjók? - Asszony, asszony - mondtam én —, ez hamisság volna. — Hamisság ide, hamisság oda, csavarta tovább az asszony, nem telik belé egy hét, ebből a hamisságból igazság lesz. Ne féljen a császár, nem maradok a gyermekkel adósa! - Bizony, ha úgy, legyen úgy, mondom én, s eljöttem ide a jegyző úrhoz. Igaz-e jegyző úr? - Igaz, Ábel, igaz, itt voltál. - Bárcsak az Isten azon o napon elvette volna a szemem világát. De azt nem vette el, hanem elvette az eszemet. «• Az már igaz, Abel. - Hát, ahogy von, ugy von, én nem tagadom, bejelentettem, hogy gyermekem született. Azt sem tagadom, a jegyző úr mindjárt kérdezte: - Fiú-e, vagy leány. Egy kicsit megütődtem, vajon mit mondjak. Gondoltam magambon három leányom van, a jó Isten csak reám tekint, s fiút ad - Fiú - mondtam én. - Mi lesz a neve, kérdezte a jegyző úr - Ábel lesz az övé is, felelem én. No jól van, a jegyző úr bevezeté abbo a nagy könyvbe, s megíró az instanciát is, s én azzal hazamentem. Mondtam Rákinak: Hallod-e, Ráki, én bediktálom a fiút, a nevét is megadtam, aztán a többi a te gondod legyen. Mire visszakerülök: kerítsd igazságra a hamisságot. Meg sem vártam a napját, indultam Csíkszeredába, jelentkezem az ezredes úrnál, kezébe adom az instanciát, szóval is elmondom, hogy a feleségem betegágyban, a gyermekeimnek nincs kenyérkeresője, de én beszélhettem, ozt mondta az ezredes úr: Sajnálom a dolgodat, fiam, nem segíthetek rajtad, elkéstél az instanciáddal. Egy félóra sem telt belé, fejembe nyomták a csákót, s négy hétig úgy egzecéroztattak, hogy a föld is sírt a talpam alatt. Hej, sokat tűnődtem, búslakodtam — vajon a feleségem él-e, hal-e, van-e gyermek, s vajon fiú-e, leány-e? No, eltelik a négy hét nagy keservesen, hazamegyek sötét este, megállok az ablak alatt, hallgatódzom: vajon sir-e a gyermek. Olyan csendesség van a házban, mint a temetőben. Bemegyek s köszönök: Jó estét feleség, alszol-e? - Jaj édes Istenem, hát kend hazajött? - Hozo hát, kitelt a négy hét. Van-e gyermek? - Jaj, siránkozott a feleségem, ne kérdezze, megöl a búbánat. - Talán leány született?! — kiáltottam ijedtemben. Lelkemre mondom, jegyző úr, s jelenlevő becsületes atyafiak, úgy megijedtem, hogy a lábam vékonya elkezdett Benedek Elek (1859-1929) oz Udvarhely megyei Kisbaconban született. A magyar gyerekirodaiom egyik megalapítója. Sikeresek tárcái, novellái, valamint színdarabjai és regényei is. Legjelentősebb alkotása mégis a Magyar mese- és mondavilág című öl kötetes gyűjteményé, melynek meseanyagát o korábbon megjelent népköltészeti publikációkból, folyóirat-közleményekből és saját gyűjtéséből állította össze. Több lapot szerkesztett és aktívon részt vett a politikai életben. reszketni. - Sem fiú, sem leány, mondta Ráki. Erre egy kicsit magamhoz tértem, de bizony mondom, megvakartam a fejemet. No, Ábel, mondtam magamban, ie jókor bejelentéd a fiadat. Mi lesz ebből? Egész éjjel nem hunytam le a szememet, s reggel kérdem az asszonyt: Ráki, van-e kenyér a háznál? — Van egy fél. «- No, az maradjon nektek, én megyek a temesi szorosba fát vágni, s egy hét múlva lesz kenyér is, szalonna is, pénz is, de azt mondom neked: legyen fiú is, mert különben bút lát a te fejed is, az enyém is. Sírt a feleségem, de nekem is megmozdult a szívem, mert haj, szegény embernek szegény a szerencséje, s mintha valaki mind azt sugdosta volna a fülembe: Ábel, Ábel szomorúságra térsz te vissza. Akárki súgta, akármi súgta: igazat súgott. Visszajövök egy hét múlva, de bezzeg most nem volt sötétség a házban, égett a lámpa az asztal közepén, hallottam a gyermeksirást: No, Ábel, van gyermek, csak most aztán fiú legyen. Futok be a házba, nemis köszönök, csok kérdem: Fiú-e? Mondja a bábaasszony: Nem bizony, mert ez leány! - Ne tréfáljon, nénémasszony! - Én nem tréfálok, nézze kend: már fel is fülbevalóztam. - Hej, aki áldója van! Felfülbevalóz engem a törvény! Most mit csinóljok? - Kend bizony azt csinálja, mondta a bábaasszony, hogy szaladjon a jegyző úrhoz, s csavarintsa helyre valahogy az igazságot, különben tömlöcbe kerül! - Ez így volt, jegyző úr, s most meginstálom, csavarintsuk helyre. - Nem lehet, Ábel. - Lehet az, jegyző úr. Húzza ki amit jelentettem, s írja be az igaz valóságot. - Nem lehet, Ábel, ez nagy hamisság volna: tömlöcbe kerülnék én is. Mondta ere Taká Ábel, s mondásában benne volt egy szegény, sokat sanyargatott napszámos ember egész életének a keserűsége. - Hej, jegyző, úr hiszen ha az Igazságat s a Hamisságot mérőre tennék, a Hamisság úgy elhajítaná az Igazságot, hogy többet az Isten se találná meg! Én mór tudom, én láttam, próbáltam eleget. - Igazad van, Ábel, több a hamisság a világon, mint oz igazság, sajnállak is erősen, de a te hamisságodról nekem jelentést kell tennem. Takó Ábel lesütötte szemét, egy kicsit elgondolkodzott. Aztán hirtelen felkapta a fejét, s szinte kihívóan mondta: - De nem akasztanak fel, ugye? - Nem, Ábel, nem. - No ha nem, az Isten áldja meg, jegyző úr. Megyek vissza a temesi szorosba . .. WIKTOR WOROSZVLSKI: mmmmmamamamm N IQ W) O a: Odaugrottunk, körülvettük mindenfelől, tolakodtunk, a könyökünkkel taszigáltuk egymást, izgatottan állítottuk be a kamerát: a lehető legjobb felvételre vágyott mindenki. Fölvettük egészben, en face és profilból, azután részletekben, minden egyes ráncát, centiméterről centiméterre, mindegyik szemölcsét, görbületét, domborulatát és homorúságát. Elvégeztük a magunkét, de nem voltunk megelégedve az eredménynyel: elszürkült a film-szalagon, közömbössé vált, afféle öregapó, nyugdíjas, amilyen akad bőven, nem láttunk benne semmi magasztosai, a történelem leheletét, amire áhítoztunk, bár nem a magunk számára, az olszynkai kartácsok a bölcsője fölött repültek el, és a színfal mögött robbantak föl, a malogoszczai vérontáskor egyetlen csepp sem fröccsent a kezére, a háborúk és forradalmak, eröszakok és megtorlások tüze számtalanszor lángolt fel az ablaka előtt, de egyetlenegyszer sem tükröződött vissza a szemében, sehol semmi történelem, semmi tartalom, semmi nyom, afféle közönséges öregapó, hetvenegynéhányra becsülné az ember, legföljebb nyolcvanra, mi az nekünk, holott százhúsz, és épp ez a lényeg, de hogy mutassuk ezt be, a ráncok hallgattak, a szemölcsök nem figyeltek ránk, a görbületek megvetettek bennünket. Tehát nincs történelem, megadtuk magunkat, lemondtunk róla, nincs történelem, hadd legyen hát egyszerűen élet, apa, nagyapa, dédapa, nemzedékek pátriárkája, öröm és fájdalom terebélyesedése, sérülések és forradások, jóbl vívódások, százhúsz nekilendülés, százhúsz lázadás és vereség, földig görnyedés, leroskadás, szenvedés, mindent átvészelő erő, bölcsesség, megnyugvás, élet. De hol, melyik helyen, valami nyomot, valami jelet, még egyszer centiméterről centiméterre, milyen kíváncsiak az urak, hát élek, még elélek egy ideig, semmiség, nem vagyok én kíváncsi, annyi különféle embert láttam, ez a mostani feleségem a negyedik, fiatal, kilencvenéves, nyavalyás már, nemsokára meghal, mind meghaltak, a fiaim, az unokáim, hányan voltak, nem is tudom, meghaltak, eh, nem mintha búsulnék, akkor nem lennék ilyen egészséges, hát nem szerette őket öregapó, sokan voltak, uram, a fa is elszárad, meg a fű is, mit gondoljon az ember másokra, csak békességem legyen, így éldegélek, elélek még egy ideig, nem sietek, egészséges vagyok. Megengedik, hogy rágyújtsak. Tessék. Akkor nincs rám tovább szükségük az uraknak. Az öregember, meztelen lúdtalpával tapodta a füvet, anélkül, hogy visszanézett volna, lassan elmerült a fák tavaszi bozontja közt. Herényi Grácia fordítása Vietor Vasarely: ZEBRA (faliszönyeg)