Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-30 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

ENO D ÔÄCS I hetvennyolc unokája A múltkoriban érdekes levelet kaptam. öreges, bizonytalankodó betűk, vonások írják le benne egy ember életét. sorsát. SZARVAS BENŐ 1879. július 22-én, tehát kilencven évvel ezelőtt született. „Én még nem adtam semmi hírt magamról, hogy milyen viszonyokban és megpróbáltatásokon mentem keresztül, hogy a Csallóközben nincs még egy olyan ember, aki annyit küzdött volna a megélhetésért, mini én" - irjo levelében. Ismerkedés Délben érkeztem Lögérpatonyba. Mielőtt fölkerestem volna a harminchármas számú házat, betértem a falu kocsmájába. Ha érkezem valahová, első utam ösztönösen mindig ide vezet. Valahogy itt jobban át tudom venni a környezet hangulatát, itt az emberek talán egy kicsit őszintébbek, igazabbak. A nyitott ajtón betántorgó napfény négy-öt sörözgető ember arcát világítja meg a helyiségben. Egy fiúval beszélgetek, előző nap szerelt le: még friss katonaélményeit mesélgeti. Néha kinézek a falu néptelen főutcájára. Nemsokára zölddel rakott kétkerekű kocsit állít meg valaki a kocsma előtt, fogja görbebotját, belép az ajtón, a pulthoz tipeg. Két deci bort kér. Asztalomhoz ül, a mellettem levő székre. Nézem a kezét. Kézfején kidagadnak az erek, a tenyere fekete. — Merre járt, bácsi? — — kérdeni tőle. — Répalevélért voltam a kacsáknak. Össze-vissza tizenkilenc kacsája van a fiamnak, ebből kilenc tömőkacsa. — Hány éves, bácsika? — Bizony, a kilencvenegyediket taposom már, fiain. Levele alapján ráismertem. Issza a bort, ízlelgeti. — A pirosat, vagy a fehéret szereti jobban? — Jobb a fehér — mondja ő. — Pedig a fehéret a fiatalok szeretik — próbálok viccelődni. — Fiatal vagyok még én — mondja komolyan. — Még ma is naponta megiszom vagy fél liter bort. Két éve egy ültő helyemben meg tudtam inni tizenhat deci bort, és még utána is még tudtam állni egy lábon. Sok lakodalmat átéltem én már, sokszor másnap délig is mulattunk, s mégsem tudtam berúgni. Aztán ráadásul mindig nékem kellett még másokat is kísérgetnem, pedig ők is csak ugyanannyit ittak, mint én. — A hosszú fiatalság titka tehát a bor lenne? — Nem tudom. Lehet. — Hát dohányzik-e, Benő bácsi? — Az első republika alatt pipáztam. Aztán még dohányra sem volt pénzem. Mondom: bolond vagyok én, füstbe eresszem még azt a keveset is? — Kórházban volt-e már? — Sokszor betegeskedtem én. Volt úgy, hogy egyszerre négyféle bajom is volt. Az orvos annyit mondott: „Benő bácsi, magának kórházba kell menni." Mondom, dehogy megyek én oda, haljak meg a magam ágyán, ha kell. Azóta nincs semmi bajom. Csak a lábam gyengül már. Fölül még bírom, csak hát a lábam. — Messze van még a messze, Benő bácsi? — Szemüveg nélkül olvasok én még ma is. — És mennyi még a harminckettő? — Ötven éves koromban esett ki az utolsó fogam is. — Ha a húst nem tudja megenni, akkor milyen ételt szeret, Benő bácsi? — A tejes krumplilevest, azt szeretem. A főzelékek közül a sóskát meg a paradicsomfőzeléket. Kiissza maradék borát, elballagunk hozzájuk. Megfogja a kétkerekű kocsi rúdját. Egy kisebb emelkedőre ugyancsak össze kell szednie az összes erejét. Segíteni akarok. Nem hagyja. Ferenc Józseftől a szövetkezetig Nyikordul a gémeskút. Tigris a fehérre meszelt fal tövében hűsöl. Bent, a tágas tisztaszobában négy ágy, tükör, két szekrény, televízió, Benő bácsi fiatalkori képei, a szekrényen uborka-, szilva- és barackbefőttek. Benő bácsi tölt a borosfiaskóból, iszik egy kortyot, beszélni kezd: — Kilencszázhétben nősültem. Most hatvankilencet írunk, ugye? Akkor hatvankét évet éltem egyíitt a feleségemmel, akit az idén januárban temettem el, isten nyugosztalja. Árva leány volt, mikor megismertem. Lakodalmunkon nem volt vőfély. Magam írtam a meghívókat. Amolyan igazi magyaros módon mulattunk akkor. A légi cigányok egészen reggelig húzták a nótát. — Harmincöt éves koromban az első világháborúban mór három családom volt. Harcoltam az orosz fronton, a román fronton, ott voltam Piavénái is. Tizennyolc november 20-án jöttem haza az üres kamrára. A bérlőknek még épp szedetlen volt a kukoricájuk, cukorrépájuk, hát hozzájuk mentem. Egymagam egy hold kukoricát és három hold cukorrépát szedtem föl akkor. — Családom tagjai Prágától egészen le az Alföldig megtalálhatók. Tíz gyereket neveltem föl, az egyik lányomnak a fiát meg hetven éves koromban fogadtam örökbe. Legfiatalabb fiam 38 éves, legidősebb lányom meg most 61. Unokáim? Hetvennyolc unokám van eddig. — Ogy emlékszem én Ferenc Jóska uralkodására, mintha ma lett volna. Majdnem semmink sem volt akkor a két kezemen kívül Negyvenötben, a földosztásnál is csak két hold fölciecskét kaptam. Mikor megalakult nálunk a szövetkezet, már túl voltam a hatvanon, mégis beléptem. Kilencszázhatvanegyig csak 250 korona nyugdíjat kaptam, ekkor elgondolkoztam magamban, hogy nem lehel így élni, mégcsak ruházkodni sem tudok, elmentem hát a községházára, de a járáson is elutasítottak. Ekkor írtam az Új Szónak, ahonnét azt válaszolták, hogy ezt emelni kell. Most 440 korona nyugdíjat kapok. — Sokat olvasok én ma is. járatom a Pártéletet, a Tűzoltót, a Csallóközt és az Új Szót. Már újságokba is írtam. A Szabad Földművesnek küldtem az elsőt, megküldték érte a pénzt. Mondom magamban, ml ez? Másodszor írtam, megint. Harmadszor is. Mondom, nem fogom én ezt pénzért csinálni, és abbahagytam. — Melyik világ az érdekesebb, Benő bácsi? A régi vagy a mostani. — Ami majd ezután jön. — Isten éltesse hát, Benő bácsi. Legalább százig! — Nem kívánom én azt — mondja őszintén, és szájához emeli a poharat. Sokáig beszélgetünk még, majd énekelni kezd. Egyszeri ismétlés után együtt dúdoljuk: „Mikor én még kicsi ooltam, a dióért majd meghaltam, de már mostan nagyobb vagyok, a lányokért majd meghalok ..." TÓTH LASZLO A

volt nyugat-szlovákiai kerületben az 1968-as év folyamán 16 kerékpáros vesztette életét és több mint száz szenvedett súlyosabb vagy könnyebb sérülést. Ide kívánkozik a kérdés: ki okozta e tragédiákat? 90 százalékban maguk a kerékpárosok. Sajnos, sokan nem is ismerik a közlekedési szabályokat. Különösen a Csallóköz falvaiban szokásos, hogy a fiú kerékpáron viszi kedvesét, aki arccal felé fordulva, átkarolva a fiú nyakát, aki alig látja az utat maga előtt. Süket mámor fogságában cikáznak keresztül-kasul az út egész szélességében. Az út ilyen esetben csak az övék ... A közúti közlekedés példás részvevői gyakran felteszik a kérdést: vajon a közlekedési szabályok teljes mértékben érvényesek-e a kerékpárosokra is? A kerékpár a közúti közlekedésben járműnek számít. Aki kerékpáron közlekedik, az a közúti közlekedés résztvevője és ugyanúgy érvényesek reá a közlekedés-rendészeti szabályok, mint a motorosra, a lovasfogatra stb., egyes alapelvek kivételével, melyeket a 80/1966. Tt. számú belügyminiszteri rendelet világosan megkülönböztet. Igy pl. a rendelet 44. §-a világosan kimondja, hogy 10 évesnél fiatalabb személy a közúton (mezei és erdei utak kivételével) csak 15 évesnél idősebb személy felügyelet mellett kerékpározhat. Elég egy pillantás a bratislavai utcákra, vagy a lakótelepek szűk utcáira és járdáira, ahol r.yaktöröen „kerekezik" fiatalságunk a rémült mamák kocsijai között. Jóllehet a 80/1966. Tt. számú belügyminiszteri rendelet idézett paragrafusa kötelezi a kerékpárost, hogy az úttest jobb szélén közlekedjen vagy tolja kerékpárját, lakott területen kívül igénybe veheti a jobboldali útpadkát is, ha ezzel nem veszélyezteti vagy nem zavarja a közlekedésben a gyalogosokat. Ez a rendelet a kerékpárosok esetében egy „kivételt" is tartalmaz. „Kerékpárút" (53. sz.) elnevezésű közlekedési jelzőtáblával sáv vagy járda van kijelölve a számukra. Ezjeket a megjelölt szakaszokat a kerékpáros köteles használni. A közúti közlekedés más részvevőinek ezek használata tilos. Kössük össze ezt a rendelkezést egy példával. Szencnél, Diószegnél az új útszakaszon és más helyeken az utat fehér csík szegélyezi és emellett még aszfaltszegély húzódik. Szabad ezeket a kerékpárosnak használnia? A rendeletben nincsenek ezek a tényezők konkrétan meghatározva. Erre válaszol nekünk az említett parag ralus harmadik bekezdése, amely ezt mondja: „A kerékpá rosok az úttest jobb szélén vagy az útpadkán csak egymás mögött haladva egyenként köz lekecihetnek vagy tolhatják kerékpárjukat ..." Itt van tehát a válasz arra a gyakran feltett kérdésre is, hogyan közlekedhetnek a kerékpárosok nagyobb csoportokban. A válasz a régi rendelettel szemben egyértelmű — egymás mögött egyenként. Ha kiegészítjük a rendeletnek ezt az előírását az 1. paragrafussal, teljes a válasz: „A közúti közlekedés minden résztvevője köteles fegyelmezetten viselkedni, hogy magatartásával ne veszélyeztesse a közúti közlekedés többi résztvevőjének sem a saját biztonsagát, sem a szocialista vagy a magántulajdont." Szükséges említést tenni a kerékpár kötelező műszaki felszereléséről is. A legfontosabb cikk az elöl fehér fényt adó lámpán és u csengőn kívül kétségkívül a hátsó prizma. A stoplámpa, ennek az „apróságnak" nem szabadna hiányoznia egyetlen kerékpárról sem. Ennek az előírásnak a be nem tartása következtében már nem egy kerékpárosnak az életébe került. A vezető rendszerint az úttest jobb szélét figyeli, mert maga a jobb oldalon köteles hajtani. Ugyanitt kötelesek közlekedni a kerékpárosok is. Ha a kerékpár nincs ellátva prizmával, elég, ha a kerékpáros csak félméternyit befordul az úttestre és kész a szerencsétlenség. Gyakran a kerékpárosoknak erre a hanyagságára is a motorosok fizetnek rá. Rendszerint a hirtelen fékezés következtében a kocsi megcsúszik, beleütközik a szembejövő járművekbe ... És az ok? A kerékpárról hiányzott a prizma, olyan érték, mely egy korsó sör árával azonos. Annak ellenére, hogy a közbiztonság elég gyakori ellenőrzéseket végez az ún. tervezett közlekedési akcióknál, sokan inkább megfizetik a 100 korona bírságot is a hiányzó prizmáért és tovább is anélkül kerékpároznak. A bírságtarifák egységesek úgy a motorosok, mint a közúti közlekedés egyéb részt vevői számára. Végezetül talán néhány szót arról, hogy a forgalom az egyirányú utcában ugyanúgy érvényes-e a kerékpárosokra, mint a motoristákra. A válasz egyértelmű: igen, érvényes. KRIŠŠ MARTIN, rendőrőrnagy KERÉKPÁROSOK A KÖZÚTI FORGALOMBAN