Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-02 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

négy mázsán felül termett. Kétszerese a háború előtti országos átlagnak. Kukoricából holdanként húsz mázsát vártak. A döntő szerep mégis az állattenyésztésé. Első helyen a juhászatot említik. A gazdaságnak több mint nyolcvan nyája legelészik a rónán. Több mint hatvanezer juh. Szeretnék mielőbb legalább szezezerre szaporítani. Kialakítanak olyan telepeket, ahol négy-ötezer juh lenne. így már lehetne gépesítésről, kulturáltabb munkakörülményekről beszélni. Ezt a kérdést - Szeifert Imre szerint egyszer meg kell oldani. Ez ma már a kor követelménye. Az igazgató különösen a pecsenyebárányt emlegeti. Érthető, hiszen a juhászaiban ez az amit már nevezni lehet valaminek. Az idén több mint húszezret küldtek Olaszországba meg a franciáknak. Igen ám, de pecsenyebárány is csak akkor van, ha jó a törzsállomány. A legjövedelmezőbb termelési ág a baromfitenyésztés. Hogy még konkrétabb legyek: a pecsenyekacsa. Ez azonban elválaszthatatlan a tógazdálkodástól. Azért mondok tógazdálkodást, mert bakot lőnék, ha csupán halgazdaságról beszélnénk. Igaz az, hogy Magyarország egyik legnagyobb halgazdaságát ma a Hortobágyon találjuk, nyolcezer holdas tófeíülettel. Évente kétszászhúsz, kétszázötven vagon nemes halat ad piacra, A tógazdálkodás viszont ennél többet jelent. Ide tartozik például a tófenék művelése. Időnként leeresztik az egyes tavak vizét. A tófenék így átváltozik termőfölddé. Nem is akármilyenné. Hogy egyebet ne mondjak: holdanként tizennyolc, húsz mázsa rizst terem. Ám mégis a kacsa, a tavi kacsa, ami legtöbbet nyom a latban. Négy esztendeje, hogy kísérletképpen tízezret telepítettek a halastavakra. Veres Péter, a halgazdaság vezetője azt állítja, hogy igen jó gondolat volt. A hal értékesíti a kacsaeleség morzsáit, sőt a kacsaürüléket is. A súlygyarapodás ilyen összeházasításban a Halaknál átlag 8-10 dekával emelkedett. Egyszóval a kacsa és a hal jól megfér együtt. És mit tett a gazdaság? Azt, hogy a következő évben már ötvenezer, a múlt esztendőben háromszázötvenezer, és az idén hatszázötvenezer pecsenyekacsát nevelt a halastavakon. ötven, - ötvenöt napos korukban elérik a két és félkilós átlagsúlyt. Húsuk jobb, ízletesebb, mint a hagyományosan nevelt kacsáké. Ezzel a sokszoros előnnyel magyarázható, hogy jövőre már kerek egy millió kacsát szándékoznak így nevelni. Külön fejezetet érdemel a libatenyésztés. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelen lehettem, amikor Magyari András, a gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető professzora közölte Szeifert Imre igazgatóval a jó hírt! A döntés megszületett, Hortobágyon épül fel az a hatalmas libaszaporító telep, amelynek európai viszonylatban sem lesz párja. Ez a telep nyolcvanmillió forintba kerül. Rengeteg pénz ez. Igen, de a hízott liba, a libamáj és a libatoll egyre keresettebb cikk a világpiacon, és az ára is emelkedő irányzatot mutat. Ezt a felismerést viszont a rendszeres piackutatás eredményezte. Mi lesz a szerepe Hortobágynak? Az mint a gyöngytyúktenyésztésben. Kelet-Magyarország gyöngytyúk-tenyésztése a Hortobágyra épül. Ö adja a tenyészanyagot, a partnerek a végterméket: a gyöngyösárut, illetve a libahúst, a májat, a tollat. Az előzetes számítások szerint a hortobágyi libaszaporító központ munkájának eredményeként évente három-három és fél millió liba kerül a bel- illetve a külföldi piacra. Alig csukódik be az ajtó Magyari András után újabb vendég érkezik: Falus Róbert, a Beruházási Bank osztályvezetője. Ötmillió forintot hozott. Vajon mire? Szemesterménytároló, — szárító és takarmánykeverő berendezés építésére. Jövőre tehát már terményt fogadhat a tizenkét tartály, amelyben összesen száznyolcvan vagon élet fér el. Készen lesz a magtisztító berendezés is, áll majd a szovjet terményszárító, amely óránként harminckét tonna gabonaféleségből vonja ki a fölösleges nedvességet. Ez az egész tároló-, szárító-, keverőrendszer jóformán gombnyomásra fog dolgozni. Ez már kérem nem romantika. Amint láthattuk Hortobágy jövője nem csupán a Hortobágyi Állami Gazdaság gondja. Igaz, eltűnt a délibáb a Hortobágy egéről. Nem állhatta a csatornarendszer párás leheletét. Nem is igen siratja senki. Helyette mást kaptak a puszta lakói. Otthont, kenyeret, biztos megélhetést: a csalóka fény helyébe emberséges életet. A nagy magyar puszta népének fiai, unokái építkeznek, villannyal világítanak. Rövidesen bevezetik a gázt. Ez annál is könnyebb lesz mivel alattuk az értékes tüzelő. Ha kutat fúrnak előbb találnak gázt, mint vizet. Mit mondjak még? Soroljam fel, hány iskola, lakás épült az utóbbi években, hány motorkerékpár, autó fut ma a Hortobágyon. Hány család néz televíziót. Minek. Ez már velejárója a mának. / Lehet, hogy sok mindent figyelmen kívül hagytam. £n azonban ilyennek láttam a Hortobágyot - délibáb nélkül. SZARKA ISTVÁN Hajnali halászat DEL BÄB Nádudvarról azzal búcsúztam, hogy sietek, vár a magyar puszta, a Hortobágy. Micsoda furcsa képzettársítás. Már, hogy várna valakit a puszta. Nem várt, biz az inkább vonzott, mint a mágnes a vasat. És most végre itt vagyok. A híres kilenclyukú hídról próbáltam áttekinteni az áttekinthetelen, azt a meghökkentően nagy rónaságot, mely elém tárul. Innenső oldalán a falu: Hortobágy. Inkább nagyobb tanyaközpontra emlékeztet, mintsem falura.. És mégis... Magyarország egyik legfiatalabb faluja. Négy esztendeje emelkedett falurangra. Határa több mint ötvenezer hold. Nincs még egy ilyen falu az országban, összesen kilenc kisebb nagyobb település teszi a falut. A kilenc közül egyik: Központ. Szokatlan név. Rosszul is hangzik. Mégis így hívják, mert itt kapott helyet a több mint hetvenötezer holdas állami gazdaság vezérkara. Magyarországon ma már, ha szóba kerül a Hortobágy többnyire erre a roppant nagy állami gazdaságra gondolnak. Hangsúlyozom: nem mindenki. Sok még Magyarországon is azoknak a száma, akik a Hortobágy hallattára a délibábra, vagy a karikással pattogtató csikósra gondolnak. Igaz ezt is megtalálhatja az érdeklődő, de csak mint idegenforgalmi érdekességet. Ám ennek is a Hortobágyi Állami Gazdaság a megőrzője, ápolója. Fő feladata azonban mégis az, hogy gyümölcsöztesse a pusztát a sziket valamennyiük javára. Ennek az óriás gazdaságnak Szeifert Imre az igazgatója. Ha netán valaki mégis várt volna, az csak ő lehetett: ez a keménykötésű zömök magyar. Amikor már-egy kicsit összemelegedtünk azt mondta: —A mi gazdaságunkban a múltnak, meg a jelennek is jut hely. A múltat őrzi a nemrégiben tető alá hozott múzeum. Erre emlékeztet a több száz éves híd minden esztendőben megrendezett vásáraival, a gólyafészkes öreg csárda, amelyben annak idején Petőfi Sándor is megszállt Ám ott mutogatja magát a jelen is: az új tetszetős családi házak sora. A híddal egyenesen farkasszemet néző víziszínpad, vagy éppenséggel a plakát, amely azt teszi közhírré, hogy a következő vasárnapon az állami gazdaság két legjobb női labdarúgó-csapata méri össze erejét, tudását. Ilyen a mai Hortobágy. Együttél a jelen a múlttal. - Hortobágy csak így az igazi - állítja az igazgató. Hortobágya csak egy van a világnak. Érthető tehát, hogy létjogosultságot kapott a régi Hortobágy is... A puszta jelentős részét védett területté nyilvánították, s „védőőrizetéről" az állami gazdaság gondoskodik. A múlt ismerői azt állítják, hogy nevének eredete után kutatva eljutottak egészen Árpád apánkig. Hort, Bágy, Márta, Zám stb. nevű települések népesítették be a rónát. Aztán a sok névből lett egy. De ez már nem ezt vagy amazt a települést jelentő, hanem az egészet, a beláthatatlan síkságot. Tatár, török dúlta, „döghalál" pusztította a népet. Védelem meg sehol. Aztán lassacskán elnéptelenedett ez a fűben, legelőben gazdag táj. Századokon keresztül a debreceni állattartó gazdák tulajdona. Kora tavasztól késő őszig megélt rajta a gulya, a ménes, a juhnyáj. Aztán szabályozták a Tiszát. Ez lett a Hortobágy veszte. Erőt vett rajta az aszály, a szárazság: öntözni kellett volna. De ki öntözze! Ki építsen csatornahálózatot? Igy vált a közel százezer holdas, nagy, magyar puszta szó szoros értelmében pusztává. Csak a felszabadulás után próbálkoztak újból a Hortobággyal. Egyesek szerint akkor kezdődik a nagy magyar puszta harmadik korszaka. Cél: legyőzni a sziket, a szárazságot. Haszonsítani az ország javára, de úgy, hogy a múltja se tűnjön el nyamtalanul. Megőrizni belőle annyit, amennyi szükséges és célszerű. Ez a feladat az állami gazdaságra hárult. Ha értékelni, felmérni akarnánk: a gazdaság érdeme, hogy átmentették méghozzá tisztán — a világhírű rackanyájat. Ennek az állattenyésztési hagyománynak megőrzésén túl idegenforgalmi jelentősége is van. A hortobágyi rackanyáj a világ egyetlen pödrött szarvú juhállománya. És a szürke marha! A nyugtalan ménes mellett békésen legelésző csorda. Nem vetődik olyan vendég Hortobágyra, aki ne nézné meg. Vagy maga a ménes. A hajdani híres debreceni ménes utóda: csupa tisztavérű nóniusz. A sportlovaik meg nálunk is jól ismertek. _A Hortobágyra ősidők óta az állattenyésztés jellemző. Ma is, a bevételük nyolcvan százalékát adja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az úttörők, akik húsz esztendővel ezelőtt elhatározták, hogy meghódítják a pusztát, nem mélyesztették ekéjüket a szöcskelegelőkbe. Igy hívták valamikor a kopár sziket. De igen. Az idén már huszonkétezer holdat műveltek meg. Kétezer hektáron termesztettek búzát. Holdanként átlag tizenAz ember és a ló párbaja