Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)
1969-11-16 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
- En akkor azt akartam neked mondani, hogy váljunk el... (M, Schmidt rajza) - Most pedig azqftnal lejössz onnanI - Azért sem; Majd én megmutatom, ki az úr a házban I D (Várnai György rajza) Március 4: Soha nem csalom meg a férjem! Március 5: Soha nem szeretném megcsalni a férjem! Március 8: Még suha sem csaltam meg a tériemet! Március 9: Már soha többé nem csalom meg a férjemet! Nászutazásoif Megszólal a fiatalasszony: — Mindig igy fogsz szeretni, drágám? A férfi gondolkozás nélkül rávágja: — Igen, csak nem mindig téged! Sápadtarcú férfi panaszkodik orvosának: — Doktor úr, tíz éve vagyunk házasok és mégsincs gyermekünk. Mindent megpróbáltunk és hiába. — Pedig a múltkor a feleségének hathetes üdülést javasoltam a Tátrában dünnyögte az orvos. — El is mentünk, pontosan hat hetet töltöttünk ott! — Látja ez a baj, hogy együtt voltak! Én ezt az üdülést csak a feleségének ajánJ ,n<>EULESPIEGEL Családi perpatvar Kiss levelet küld barátjának: „Kedves Nagy úr. Mivel elveszem Szabó Mancikát, megkérem Önt, hogy inindennemíi viszonyát szakítsa meg vele!" Nagy a levél elolvasása után rögtön válaszolt: — Tisztelt Kiss úr! Megkaptam körlevelét és igyekszem aszerint viselkedni! Az ágyban fekszenek. Egyszercsak megszólal a telefon. Az asszony veszi fel, bólogat majd megszólal: — Igen, igen, rendben van — s ezzel letette. A férfi megkérdi: — Ki telefonált, szívecském? — A férjem — feleli a nő —, azt mondta, később jön haza, mert veled sakkozik. Házaspár VALLOMÁS mtí^- . - Kérem, éi i nem flörtölv én f 6 t írtem az állványról 1 ' Ií nnlfur i i '•£: S/ •• mSüv ispauer/ « N C/2 "-3 Megnézte magát a tükörben és felsóhajtott: petyhüdt bőr, táskás szemek, őszülő haj. — Öregszel! — mondtam a tükörképemnek. — Dehogy öregszem — felelte ingerülten. — Aki a beat-muzsikát szereti az nem lehet öreg. Köztudott dolog, hogy a fiatalok a ritmusos beatzenét kedvelik, az idősebb korosztály pedig a fülbemászó melódiákat. Ezek szerint én fiatal vagyok. Fiatal! Az évek. a külső nem számít, az se fontos, hogy mit mondanak az orvosok. Csak egy a fontos: a muzsika! Ki milyen muzsikát szeret? Délután találkozott Bözsikével egy presszóban — a feleségének azt mondta, hogy be kell mennie a minisztériumba —, és amikor a lányra nézett, úgy érezte, hogy ez a fekete hajú, kék szemű lány a Sors játéka. „Azt mondják, öreg vagyok hozzá. Hülyeség. Én ugyanúgy rajongok a beat-zenéért, mint Bözsike. A zene áthidalja az éveket. Éljen Szörényi Leventel" Bözsike ezen a délutánon -- miközben somlói galuskát evett — váratlanul így szólt: — Lenne egy javaslatom. Gyere fel hozzám I javaslat elfogadva? — Elfogadva! — mondta a férfi boldogan és a pincér után kiáltott. Karonfogva, összebújva, szótlanul mentek az utcán. A férfi büszke volt arra, hogy egy ilyen fiatal lány megy az oldalán. S akkor valami hirtelen muzsikálni kezdett a szívében. Valami régi-régi melódiát. „Uramisten ez Huszka Jenő! — gondolta Ijedten. Vagy Zerkovitz? Lehetetlen! Utálom a fülbemászó, cikis melódiákat, jimi Hendrix, az igenl Vagy Little Richard! Éljen a Traffic együttesi" mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm A lány lakásán ismét megnézte magát a tükörben. „Hát igen, nem vagyok már mai gyerek, a homlokom felcsúszott és ez a két csúnya vonás itt az orrom körül ..." Bekapcsolta a rádiót. Üvöltő beat-muzsika töltötte be c szobát. A „Három búvár kirándult a Marsra és az egyik elvitte az anyukáját" című dal ment. „Ez az én muzsikám! Imádom ezt a zenét. ÉS MELÓDIA Melódiája nincs, az igaz, de kinek kell a melódia? Az öregeknek. Mi, fiatalok a ritmust szeretjük. Dubidubidu ... dubidá ... dubidu ..." Bözsi odasimult hozzá és karjaival átfogta a nyakát... Mielőtt hazament, sétált egy nagyot, hogy kiszellőztesse a fejét, amely tele volt beat-zenével. Bözsike ugyanis lejátszotta az összes külföldről kapott beat-lemezeit. „Szeretem ezt a muzsikát, •mm^BHaBiM de ami sok, az sok. Ha valaki sokáig hallgatja, belebolondulhat .. .* Fiatalok mentek el mellette, bömbölő táskará dióval. „Na tessék! E<$y perc nyugta sincs az ember nek!" Miközben hazafelé vánszorgott, arra gondolt: „Szeretem a beat-muzsikát, de azért, tudj'isten, mintha a régi dalok szebbek lettek volna. Azoknak még volt melódiájuk. Param ... param ... parapampam ... Mi ez? Azt hiszem Lehár. Vagy Kálmán Imre? Az is lehet, hogy Eisemann Mihály ..." A lift természetesen nem működött. Gyalog kellett felmennie a negyedik emeletre. Azt hitte, sose ér fel. A fordulókban megpihent, szuszogott egy kicsit, aztán újra elindult. „Remek, remek ez a beat-muzsika, nagyon szeretem, de azért a régi dalok... Azok a melódiák! ... Még most is emlékszem rájuk ... Pam .. parapam ... pampam ... pumpum ..." — Mi van veled? — kérdezte a felesége, amikor ajtót nyitott. — Fáradtnak látszol. — Nehéz napom volt — mondta a férfi. Vacsora után zenét hallgattak. Strauss-keringőket. De szép ez! — suttogta átszellemült arccal, aztán megfogta a felesége kezét és halkan énekelni kezdett: — Bécsi vér ... bécsi vér ... tararam ... tararam ... tararam ... MIKES GYÖRGY EM
