Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-14 / 268. szám, péntek

Követésre méltó példa VÁLASZOLNAK A CSKP KB FELHÍVÁSÁRA Bátorkeszin a hnb, a falusi és a szövetkezeti pártszervezet inĽgvitatta a CSKP . KB felhívását és együttes kötelezettséget vállalt hazánk felszabadítása 25. évfordulójának tiszteletére. Hosszú ideig tartana felsorolni, hogy a falu lakosai a felszabadulás (Ma mennyi mindent építettek brigádmunkával. Tevékenyen részt vettek falujuk fejlesztésében és szebbé tételében. A nemzeti bizottság az igények és a lehetőségek egyeztetése után elkészítette a falu fejlesztésének időrendi tervét és a falu lakosai — úgy mint a múltban — most is jelentős részt vállaltak e tervek megvalósításából. Építenek 5 kilométer portalanított utat. A költségek felét a jnb viseli. A másik öt kilométer építését helyi forrásból fedezik. A falu fásítását állandó feladatként említik. jövőre ezer díszcserjét ültetnek a közterületre és két kilométer hosszúságban zöld övezetet létesítenek. A lakosság egymillió korona értékű munka elvégzését vállalt®. A jövő évben teljesül a falu vezetőinek régi kérése, sor ke rül a bátorkeszi úton a veszélyes kanyar átépítésére. E módosítás elvégzésének egyik feltétele néhány lakóház lebontása. A hnb az említett családi házak tulajdonosainak új házhelyet biztosít. A tervek szerint a jövő év első felében a hnb is új épületbe költözik. Az új épület környékét szintén társadalmi munkával hozzák reirtlbe. A nemzeti bizottság nagy gondot fordít saját gazdálkodása fejlesztésére. A tartalékok fokozottabb felhasználása is azt a célt szolgálja, hogy fejlesztési és tartalékalapjuk 1970ben elérje az egymillió koronát. Bővítik a téglaégetőt A falu vezetői 1957-ben — nem kevés erőfeszítéssel — elérték a téglaégető üzembe helyezését. Az első években 400 ezer téglát készítettek. Később, amikor már megfelelő nyereségre tetted szert, megkezdték a kis üzem bővítését. Termelésük 1967-ben már 2,5 millió tégla volt. Tudjuk, milyen ütemben épülnek a falvak, így nem meglepő, hogy ma sem tudják kielégíteni az igényeket. Ezért határozták el az üzem bővítését. 1970-ben 2,8 millió téglát akarnak készíteni. Ezt a célt szolgálja az új, 96 000 korona értékű szárítóberendezés is. A jövő évben egy új kutat fúrnak, hogy a munkások harminc méter mélységből kaphassanak egészséges ivóvizet. Napközi uithont — tornatermet A jövő évben azonkívül, hogy elkészül az új iskolai étterem, mindkét alapiskola mellett két osztályt nyitnak a napközi otthcfnban. Segítik a pedagógusok lakásgondjainak a megoldását. A hnb százezer koronával járul hozzá az épülő lakások befejezéséhez. A fejlesztési alapból ugyanennyit adnak a tornaterem építésére is. A faluban még egy jelentős beruházásra készülnek. Keresik a megfelelő helyet az új művelődési otthon építésére. Az építkezés költségeit három beruházó — a jnb, a hnb és az efsz — viseli. Sokat beszélnek a faluban a Jednota új felvásárlási közjjontjának építéséről. A hnb megfelelő telket biztosít a hatmillió korona értékű beruházásnak, a falu lakosai pedig a képviselőkkel folytatott beszélgetéseken megígérték 62 000 brigádóra ledolgozását. Tudják, hogy az említett központ megnyitása lényegesen megkönnyítené több termékük értékesítését. A szövetkezeti dolgozók kötelezettségvállalásából csupán egyetlen számot említek. A jövő évben az állattenyésztésben és a növénytermesztésben együttesen kétmillió korona termelési értékkel számítanak többre, mint az idén. A termelés ilyen ütemű növeléséhez az egyes munkaszakaszokon dolgozók vállalásai nyújtják az alapot. A bálorkeszíek vállalásukban — az említetteken kívül — még egész sor konkrét feladat teljesítését sorolják fel. Ez a kiragadott néhány piélda is meggyőzően bizonyítja, hogy nemcsak a komáromi járásban, hanem országos méretben is figyelemre méltó és példát mutató választ adtak a Közjxmti Bizottság felhívására. Jobb későn, mint soha A FEKETEVfZ gátja kísér egyre délebbre. Tengersík ez a vidék s így késő ősszel már kihalt. Mintha a világ végére került volna az ember. Pár száz méterre a szivattyútelep után ott lapul ugyan három ház a gát mentén, de szívesebben néztem az egyhangú töltést. Vagy hét évvel ezelőtt történt. Itt jártam ebben az isten háta mögötti pusztában, s akkor benyitottam a déli szélső házba. Ott ült együtt az öttagú család a szürke félhomályban, várták a vacsorát, meg a lámpagyújtást. — Nálunk ilyenkor még felesleges lámpát gyújtani — magyarázta a házigazda, — mert lámpafénynél sem lesz világosabb. Azért a háziasszony csak fényt csinált, amilyet tudott. Tálcán kínálkozott a beszélgetés témája. A fény. Nem azért vakoskodnak még mindig a petróleumlámpa gyér világánál, mert nem vágynak nagyobb fényre. De nem is csupán a nagyobb világosságról van szó, hanem még sok mindenről: rádióról, televízióról és a sokféle háztartási gépről. Itt a tanyavilágban több háztartási géphez lenne szükség a villanyra, mint másutt, hiszen állattartásuk megkívánja, hogy legyen daráiójuk, szecskavágójuk stb. Beszélgetés közben bejött Vojka Péter bácsi, a szomszéd. Kazinczy Nyelvművelő Napok A CSEMADOK KÖZPONTI BI ZOTTSÁGA mellett működő Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskuíató Társaság, a kassai Batsányi Kör, valamint a kassai és a pozsonyi Kerületi Pedagógiai Intézet 1969. november 14 — 16-án — Kassán — Kazinczy Nyelvművelő Napokat rendoz. A rendezvényen értékelik a társaság munkáját, továbbá előadás hangzik el a nyelvjárásés helynévkutatásról. A szekciók ülése mellett sor kerül pályaművek felolvasására, külföldi vendégek előadásaira, valamint november 15-én |19.:i0 órai kezdettel) a Kazinczy emlékest megtartására. Az eddigi szervezési munka alapján az idei rendezvény is ígéretesnek mutatkozik. —d — Újrakezdődött a magyarázat elölről. Nem dühöngve, boszszankodva, csak mondták a maguk igazát. , — Nem is bosszantana bennünket ez a villanyügy, ha itt a környékbeli tanyákon be nem vezették volna már mindenhová — így mondta Gyula bácsi, a házigazda. — Tudja-e, hogy most már csak 8 család maradt itt villany nélkül? — Ha hiszi, ha nem, ide csak pár száz méterről kellene vezetni azt a drótot. És ebben már magunk is segíthetnénk. — Ezt már Péter bácsi jegyezte meg. — Ide ebbe a néhány házba ki vagy mi miatt nem jutott el a villany? — kérdeztem. — VÁLLUKAT VONOGATTÁK. Aztán Péter bácsi mégis meggondolta magát. — Hogy ki? Hát mindenki azt mondta a hivatalokban, hogy ide ráfizetéses lenne a villany bevezetése. Messze van a transzformátor. Hiába ígértük, hogy segítünk, az anyagiakban ls, ha kell. Mert nekünk a villany nagyon kéne. — Egyik funkcionárius meg egyenesen ezt vágta a fejünkhöz: — Minek oda villany, úgyis likvidáljuk a tanyákat — egészítette ki Gyula bácsi. Elmondották, hogy ez az utóbbi rosszabb volt, mint a pofon. Otthagyni a nagyapák, dédnagyapák portáját? Akkor már keseregtek. Ám Péter bácsinak hirtelen felcsillant a szeme. — De írtam én már az újságnak meg a rádiónak, csak még nem küldtem el. Kapta magát és pár perc múlva hozta az írást. Cikk lett belőle, azzal a címmel, hogy „Nyolc család érdekében". Ugyanis e három portán kívül Alsóhatár közelében is volt 5 ház, nem is egy helyen, amelyekbe nem vezették be a villanyt. A lapunkban megjelent írás nem túlságosan mozgatta meg az illetékeseket. Még választ sem kaptunk. Lassan a nyolc család már-már beletörődött a dologba, annak is örültek, hogy a fenyegetésből nem lett valóság. Én azért mindig szégyelltem magam, hogy nem tudtam segíteni ezeken a dolgos, jószándékú embereken. Azért néztem én a minap a házak helyett a túlsó oldalt. De útitársam rám szólt: — Állj, valaki integet. PÉTER BÁCSI volt. Na, most megkapom a magamét — gondoltam. De ő barátságosan integetett. Odamentünk. Szemem megakadt a háza tetejétől jóval magasabbra fölszerelt szélkelepen. Arra tereltem a szót. — Csak nem málmot hajtat vele? — Arra nem lenne elég ereje. De annyi áramot azért öszszehozott, hogy a tévé szerkezetét meghajtotta. Gondoltam, már csak nem veszek telej>es tévét, hát összebarkácsoltam egy áramcsináló alkalmatosságot. Csak hát már levitézlik. — Elromlott? Ez bizony nem. De hát a dróton érkező árammal aligha képes konkurrálnl. — Csak nem ... ? — De igen — vágta rá nevetve. — Igaz, hogy a -nyolc család közül mi hárman maradtunk utoljára. Még mindig várni kell néhány napot, míg a transzformátorra valamit felszerelnek — mondta, de ebben inkább már az öröm csendült. Lehet, hogy e sorokat már Alföldi Ferenc, Mészáros Gyula és Vojka Péter is villanyfénynél olvassa. Ezzel be is fejezhetném ezt az írást, mert az a nyolc család már megkapta, amit még egy évvel ezelőtt sem remélt. Tehát nem likvidálták a tanyát és megvan a villany. Az utóbbival kapcsolatban: Mikor ezek a villany nélküli emberek felkeresték a járáson — ahogy ők mondják — Múcska Lacit. A fiatalember ugyan nem ígért azonnal, de rövidesen megjelent a helyszínen. Jöttek a számítások, a mérések, s a nyáron már be is vezettette lakásába a villanyt. Hittek Múcska Lacinak. Pedig Múcska sem tett többet, mint amennyit a beruházási keret, no meg a törvény megenged. Következtetésként most azt mondják ezek a hálás emberek: — Hét évvel ezelőtt sem a törvényben volt a hiba, hanem azokban, akik azt funkciójuknál fogva sajátosan gyakorolták. EBBEN lehet is valami. De azért ezek a tanyai emberek most már végképp nem boszszankodnak ezen a villanyügyön. Bölcsen azt tartják, hogy még mindig jobb későn, mint soha. HARASZTI GYULA 4. Párbeszéd a Canarisvtllában Himmler szándékosan hagyta barlangjában háborítatlanul élni a legnagyobb vadat. A sikeres tisztogatási művelet után azonban két nappal magához kérette jobb kezét, Schellenberget: — Az akció lényegében véget ért, az összeesküvő banda hurokra került, de a merénylet értelmi szerzője még mindig szabadlábon van. Tartóztassa le és élve hozza elém Canarist! Miközben Šchellenberg az admirálisért indult, Himmler a legmegbízhatóbb ügynököket más feladattal bízta meg. A gestapós pribékek egész légiója kutatta Beriin különböző pontjain Canaris titkos feljegyzéseinek rejtekhelyét. Himmler mindenáron meg akarta szerezni az Abwehr volt főnökének kartotékjait, hiszen jól tudta; aki ezeket az iratokat a kezében tartja, az egyúttal sakkban tarthatja az egész náci vezérkart is. Pénzben egyszerűen kifejezhetetlen értéket jelentettek Canaris feljegyzései. Ezekről a dolgokról természetesen tudott Šchellenberg is. El volt szánva, hogy mindenáron megszerzi Canaris feljegyzéseit és segítsé&iikktl a főnöke helyébe lép. Šchellenberg itiindig meg volt győződve arról, hogy a sors fatális tévedése: Himmler parancsol neki, és nem fordítva. Amikor megérkezett testőreivel Canaris villájába, társainak megparancsolta, hogy a hallban várakozzanak rá. Nem bízott testőreiben sem, és nem akarta hogy tanúja legyenek a percnek, amikor zsebre vágja a rettegett dokumentumokat. Canaris udvarias házigazdának bizonyult, és azonnal itallal kínálta vendé gét: — Igazán remek francia konyakom van. — Majd később egy pohárkával — felelte gúnyos mosollyal Šchellenberg, és gyengéden félreállította az útjából az admirálist. — Ha megengedi, most más dolgom van. — Parancsoljon, érezze otthon magát. — Nagyon lekötelez ... Már megbocsásson, de egy kicsit körül kell néznem. ön jól tudja, hogy egy katona akkor is teljesíti a kötelességét, ha éppen nem lelkesedik érte. E nem minden él nélküli, rövid párbeszéd után tüzetesen átvizsgálta Canaris dolgozószobáját. Türelmesen nyitogatta a fiókokat, végig tapogatta a falat, kereste a titkos rejtekhelyet. Canaris egy karosszékből nézte végig, hogyan buzgólkodik ellenfele. Jól tudta, hogy most közeleg az a pillanat, amikor végképp megnyerheti a játszmát. Tudta, azonban azt is, hogy ütött a perc, amikor el is veszthet mindent. Ellenfelének a gondolataiban olvasott. Tisztában volt azzal, mit érnek Schellenbergnek feljegyzései. Várta, hogy mikor érlelődik meg a gondolat partnerében — el kell kezdeni alkudozni. És jól számított. Šchellenberg végül hajlandó lett volna Canarisnak megadni az utolsó esélyt a meneküléshez, ha cserében megkapja a titkos feljegyzéseket. — Őszintén sajnálom önt admirális úr, magunk közt bevallhatom, hogy nem értettem egyet a kegyvesztettségével sem. Szerintem hiba volt elmozdítani önt az Abwehr éléről. Himmlernek nem az Abwehr ellen, hanem érte kellett volna küzdenie. Ha ön nem lenne ellenfelünk, hanem partnerünk, akkor sokkal - többre vinnénk — mondotta Šchellenberg. — Én mindig csodáltam a logikáját — felelte udvariasan Canaris. — Ne higyje, hogy bókolok. Szerintem semmiféle harcban nem lehet logika nélkül boldogulni. Néhány társa épf>en ezt nem érti meg. Vakon vagdalkoznak, és ha ellenfelük elbukott, azt hiszik, hogv győztek. Ez gyakran vaskos tévedés, mert tulajdonképpen a saját sírjukat ássák meg. — Ne haragudjon, de ezt nem ériem tökéletesen. — Kérem, ne adja a naivat. Nagyon jól érti, hogy mire gondolok. Nézze Šchellenberg, beszéljünk őszintén. Két okos embernek szót kel] értenie. Most például ön a győztes, és én maradtam alul a játszmában. Ostoba lenne azonban, ha nem venné észre, hogy az a kártya jó, amelyet én játszottam meg, és a jelenlegi látszat ellenére végül az a lap veszít, amelyet Himmler tart a kezében. Nem játszom bújócskát önnel, azt mondom, amit érzek és gondolok: ha velem tart, szavammal biztosítom a jövőjét. — Milyen jövőre gondol, admirális úr? — Az új Németországra, amelyben nincs helyük a náciknak. Jól tudja, hogy tettem egyet és mást annak érdekében, hogy szavam legyen az új Németország megformálásánál. Nem akarok a részletekről fecsegni, de azt hiszem, tisztában van a lényeggel kedves Šchellenberg. Talán már eddig is túl sokat mondtam, kérem ne várjon e pillanatban többet tőlem. — Ne haragudjon, de én nem tudok olyan nyugodt lenni, mint ön, ha a jövőre gondolok, — próbált kelepcét állítani partnerének Šchellenberg. Canaris azonban mint a nyitott könyvben, úgy olvasott a gondolataiban. ' — Ha jól láttam, az előbb valamit keresett. Gondolom a titkos feljegyzéseimet. Nyilván valamelyik beosztottam fecsegett, és a hír eljutott Himmler fiilébe is. Ha a főnöke kérdezne, letagadnám ezeket a dokumentumokat. Önnek bevallom: a kérdéses papírok valóban léteznek, és ne aggódjon, jó helyen vannak. Ha szót értünk, majd idejében hozzájuk jut, erről szavammal kezeskedem. Gondolkozzék továbbra is logikusan: az én érdemem is, hogy a megfelelő pillanatban kijátsszuk az aduinkat. A játszmában majd ön is segít nekem. Scliellenbergben felötlött a gondolat — talán érdemes lenne a pillanatnyi vesztéshez, Canarishoz kötni a sorsét. Egyike volt a beavatottaknak, és így jól tudta, hogy a náci birodalom erőforrásainak a végéhez ért. A hitleri Németország órái meg vannak számlálva. Néhány pillanatig tépelődött, majd döntött — a két rossz közül még sem választhatom a legrosszabbat. Elhatározta, hogy azt szolgálja, akinek pillanatnyilag a kezében van a hatalom. — Admirális úr, meglátom majd, hogy mit tehetek önért, most azonban a legnagyobb sajnálatomra le kell tartóztatnom. Šchellenberg miközben így biztatta Canarist, már elhatározta hogy nem kompromittálja magát azzal, hogy ki áll az Abwehr volt főnöke mellett. Nagyon is jól tudta, hogy a fekete szolgálat, az SS, a Gestapo és az SD legjobb ügynökei kutatnak az admirálisra kompromittáló adatok után. Lehetetlennek tartotta, hogy e jól képzett titkos hadsereg ne találjon Himmler és Kaltenbrunner számára megfelelő bizonyítékokat. Az admirálisnak azonban fogolyként is sikerült még egyszer zavarba hoznia Kaltenbrunnert és társait. Himmler az egyik legjobb ügynöküket küldték Svájcba, hogy a szövetséges hatalmak bármelyik követségétől valamilyen kompromittáló iratot szerezzenek Canaris ellen. Az ügynök korlátlan pénzösszegek felett rendelkezett, és felhatalmazása volt: egyetlen használható dokumentumért száz fogol v angol, amerikai, vagy szovjet liszt sz a- R badságát ajánlhatja fel. Himmler em here dolgavégezetlenii! fért haza. A n/t 19g Ci titkosszolgálat Spanyolországban is mozgósította ügynökeit. Egyik sem tu- \I. dott azonban Canaris ellen terhelő bizonyítékot szerezni. Következik a befejező részlet: KÉZRE JJ KERÜL A TITOKZATOS VASLÁDIKÖ. ^ %