Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-09 / 238. szám, csütörtök

SZÜLÖK, NEVELŐK F^IMA DACOL A GYERMEK? J anuár első hetének köze­pén Ned Jones levelet kapott a bangorl biztosí­tási ügynökségtől. A levél kö­zölte, hogy a biztosító társa­ság, január 1-től visszamenő­leg, megvonja a villámhárító­val felszerelt lakó- és gazda­sági épületekre eddig megadott kedvezményt, s ezért Ned Jo­nesnak húsz dollár ötven cent helyett huszonkét dollár ötven centet kell biztosítási díjként fizetnie. — A mindenségit! — mondta Ned, amikor már harmadszor olvasta el a levelet. — A ke­serves mindenségit! Felesége, Betty egy szót sem szólt, szinte megdermedt a különkiadás gondolatára. Február l-ig kellett lefizetni a plusz összeget, de Ned elha­tározta, hogy már egy héttel előbb bemegy Bangorba, tisz­tázni az ügyet. Előkészítették ócska, öreg kocsijukat, s az út legszélén haladva, a lehető legóvatosab­ban behajtottak Bangorba. Éppen tíz óra volt, mikor a városba értek. Kerestek egy parkírozó helyet, kiszálltak, s egyenesen a biztosító társaság megbízottjának a hivatalába mentek. Pár percig üldögéltek a fo­lyosó egy padján, aztán kijött egy lány, s bevezette őket Mr. Harmsworthoz. — Gaylordból jöttem, az épü­letbiztosításaim ügyében — mondta Ned, és tréfásan meg­fenyegette ujjával az ügynököt. — Gondolom, a kedvezmény­visszavonás miatt haragszik — mondta Mr. Harmsworth moso­lyogva. — A szerződések felté­teleit a New Hampshire-i köz­pont határozza meg, nekem csak az utasítások végrehajtá­sa a feladatom. — Sokat is értenek a New Haiupshire-iek a villámhárítók­hoz! — mondta Ned. — Elmon­dok egy esetet. Ismertem va­laha egy New Hampshire-i em­bert, aki... — Ne térjünk el a tárgytól — vágott közbe az ügynök, — fis különben is, apám is, anyám !s New Hampshire-i születésű, mindketten ott is nevelkedtek. Fogadni mernék, hogy az önök családjában is akadnak New Hampshire-i szálak — tette hozzá az ügynök, s közben a lehető legkedvesebb mosolyát villantotta Mrs. Jonesra. Betty azonban nem hagyta magát le­venni a lábáról. El volt szánva r^, mindaddig nem enged fa­gyosságából, míg a társaság fenntartja követelését. — Hát, kérem — mondta Ned —, uiostanában töltöttem Hbe a hatvanadik évemet, s egész életemben Itt éltem Mai­ne államban, de annyit mond­batok, h -3y bármiféle épüle­tet — legyen az lakóház, istál­ló vagy pajta — a villámhárí­tónál semmi jobban meg nem véd a villámtól. Láttam már egynéhányszor villámot becsap­ni a villámhárítóba, láttam, amint sisteregve lerohan a dró­ton a talajba, s azt is láttam, hogy a háznak vagy a tetőnek semmi b?ja nem történt ilyen­kor. Ha ezt nem a villámhárí­tónak lehet köszönni, akkor . . . — Látom, jól megfigyelte a dolgokat — nevetett Mr. Harm­sworth, s ismét rámosolygott Mrs. Jonesra. — Be kell valla­nom, én itt nőttem fel a vá­rosban, és még sohasem lát­tam, hogyan csap be a villám valahová. De hiába is láttam volna, mert sem ön, sem én a biztosítási szerződés újonnan megállapított záradékát meg nem változtathatjuk. A szerző­déseket a központ szövegezi, a nyomtatott űrlapokat is ő kül­di meg nekünk, mi csak a köz­pont utasításait hajthatjuk vég­re. Mi, beosztottak, a szerződés egyetlen pontján sem változtat­hatunk. Ned a feleségére pillantott, az asszony megrázta a fejét. Ned csak ezt akarta tudni. Egy New. Hampshire-ben székelő New Hampshlre-í emberek ál­tal vezetett biztosító társaság akarja neki megmondani, hogy a villámhárító véd-e vagy sem a villámcsapás ellen! Ojra a fe­leségére nézett, s most ő rázta meg a fejét. Betty összepréselte ajkait, s szigorú arccal vissza­bólintott. Erskine Caldwell: Vihar Joe Mr. Harmsworth egy csomó zizegő papír közül kiválasztott egyet, és Ned elé tette. — Tessék, itt az ön február l-ig törlesztendő tűzbiztosítási számlája. Ned visszatolta a papirt. — Hát akkor most beszélges­sünk Vihar Joe-röl — mondta Ned, és előrehajolt a székén. — Vihar Joe-ról?! — kérdez­te Mr. Harmsworth megütköz­ve. — Ki az, vagy mi az? Ned a feleségére nézett, az asszony helyeslően bólintott. Ned csak erre volt kíváncsi. Közelebb húzta a székét az íróasztalhoz. — Az én Vihar Joem-ról — mondta. — Ott áll az udvaro­mon, tizennégy lábnyira a la­kóház nyugati s huszonegy lábnyira az istálló keleti falá­tól. Mr. Harmsworth még mindig nem értette a dolgot. — De hát mi az a Vihar Joe? — kér­dezte. Ned és Betty összenéztek. — Vihar Joe az egy fa — mondta Ned. — Vihar Joe-t hetvenhét esz­tendővel ezelőtt az apám ültet­te, s ott áll az udvaromon. — No ós? — kérdezte Mr. Harmsworth szinte eszelős te­kintettel. — Vihar Joe a világ legkü­lönb villámhárítója — mondta Ned. — Csak nem azt akarja mon­dani, hogy egy fa miatt enged­ményt adjunk a biztosítási ösz­szegből? — Én csak azt akarom mon­dani — folytatta Ned —, hogy Vihar Joe a világ legkitűnőbb villámhárítója, ötven yardos körzetben mindent megóv a vil­lámcsapástól, mert a villám, ha már egyszer csapni akar, csakis belecsap. Tizenkétszer csapott bele már a villám, de soha egy épületben sem esett kár. Nem ér ez meg a társa­ságnak öt-hat dollár enged­ményt? Mr. Harmsworth megvakarta a fejét, és gyors pillantást ve­tett Mrs. Jonesra. Látta az asz­szony vonallá összeszorított száját, s riadtan kapta vissza a tekintetét. — Hát ha ragaszkodnak hoz­zá — mondta —, akkor meg­írom a központnak a dolgot. Náluk nélkül semmit sem te­hetek. De előre megmondom, nem hiszem, hogy bármit is el­engedjenek a biztosítási összeg­ből egy fa miatt. — Ha azok a központiak nem New Hampshire-iek len­nének — mondta Ned —, ak­kor nagyon is tudnák, milyen védelmet jelent egy ilyen öreg fa a villámmal szemben. Mr. Harmsworth felállt. — A központ döntéséről levélben fo­gom önöket értesíteni — mondta. Ned és Betty ls felálltak, Mr. Harmsworth kikísérte őket és kezet rázott Neddel. Betty nem volt hajlandó kezet nyúj­tani neki. Az utcára érve, Ned megje­gyezte: — Tapasztalatlan fiatal fickó. Betty bólintott. V ásároltak még egy-két dolgot az áruházban, az­tán beültek az öreg ko­csiba, és hazahajtottak. Aznap már egyikőjük sem tett emlí­tést a biztosításról. Ettől kezdve nap mint nap várták a bangori biztosítási ügynök levelét. A következő hét szerdáján végre megjött a levél. Bementek a konyhába, leül­tek az ablak mellé. Ned elő­vette a szemüvegét, s gondosan megtörölgette. Betty kifújta az orrát. Ned olvasta fel a leve­let. „Kedves Mr. Jones! Tájékoztattam New Hamp­shire-i központunkat az ön udva­rán álló, Vihar Joe nevezetű fával kapcsolatos kérelméről, s ígéretemhez híven közlöm a válaszukat. Azt hiszem, a társa­ság tréfának vette a dolgot, mert azt írták, kíváncsiak len­nének — s most idézek a leve­lükből —, hogy az a Vihar Joe egeret tud-e fogni, vagy varjat riasztani, netán kólikát orvo­solni. A továbbiakban a legha­tározottabban kijelentik, hogy a tűzbiztosítási összegből Vihar Joe ürügyén egyetlen centet sem hajlandók elengedni.. A levél itt még nem ért vé­get, de Ned nem olvasta to­vább. Átadta a feleségének, az pedig letette az asztalra, szi-. gorú arccal. — Nem hiába mondtam én, hogy kár kezdeni a New Hampshire-iekkel — mondta Ned. Letette szemüvegét, fel­tette kalapját, és felállt. Az asszony egy szót sem szólt, mikor a férfi elhagyta a konyhát, és kiment az udvarra. Mikor pedig látta, hogy Ned kilép a faházból, kezében a ró­kafogú fűrésszel és a fejszével, felvette a kabátját, és kiment, hogy segítsen nekL A férfi elöozör a fejszével egy éket vágott Vihar Joe törzsén, azon az ol­dalon, amerre dönteni kívánta. Mikor ez megvolt, megfogta a rókafogú egyik fogantyúját, Betty pedig a másikat. Szinte derűsen s mégis konok arccal fűrészelni kezdtek, s közben mindketten várva-vágyták: bér jönne már kora tavasszal egy jó mennydörgős zivatar, s bár csapna be a házba a villám, s égne le az egész porig. Fordította: RÁKOSY GERGELY A GYERMEK LELKI FEJLŐ­DÉSE, személyiségének kibon­takozása csaknem minden élet­korban „felszínre" hoz olyan jelenségeket is, amelyeknek meg nem értése vagy közömbös szemlélése, esetleg helytelen kezelése rendkívül sok problé­mát okozhat a későbbiek során­Ilyen — viszonylag gyakran megfigyelhető — jelenség a makacskodás, a dac is. Általában a 3—4 éves, illet­ve a serdülőkorú gyermekekkel kapcsolatban szoktak első és második dackorról beszélni. En­nek az állításnak bizonyítható oka van. A gyermek fejlődése a járás és a beszéd elsajátítása után egyre inkább az önállósulás, az öntudat kialakulása felé halad. Ez az önállóbbá válás tulajdon­képpen azt jelenti, a gyermek törekszik arra, hogy gyakorla­ti életének szűk szférájában, a maga nem nagy lehetőségei­nek a keretei között a felnőt­tek segítsége nélkül cseleked­jék, bizonyos önállóságra te­gyen szert. Ezt rendszerint szó­ban is kifejezésre juttatja: ... „én egyedül" ... „én aka­rom" ... stb. Ha ebben meg­akadályozzák — az említett belső ösztönzésből eredő ala­pokon —, létrejöhet az ellen­szegülés, a dacos magatartás. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a dac, a makacskodás tu­lajdonképpen a gyermek eman­cipációjának a külső kifejező­dése. A nagyobb önállóságra való törekvés — természetesen magasabb szinten — a szülők­től, s egyáltalán a felnőttektől való függőség „felszámolásá­nak" az igénye a serdülőkor­ban is jelentkezik. A lelki fej­lődés következtében létrejövő feltételek tehát adottak, az el­lenszegülésre, dacos viselke­désre való „készültség" megvan a gyermekben. EZEK UTÁN ÁLLÍTHATJUK E AZT, hogy ezek a feltételek már önmagukban is meghatá­rozzák a dacos magatartás lét­rejöttét? Egyáltalán nem! A kiváltó ok ugyanis — mint már utaltunk rá — a gyermek (ser­dülő) önállóságának, kezdemé­nyezőkészségének, de különö­sen öntudatának, szabadságér­zetének a korlátozása, megnyir­bálása. Azzal természetesen számol­ni kell, hogy a gyermek és a felnőtt közötti viszony nem ma­rad, nem maradhat változatlan a lelki fejlődés során- De hely­telen viselkedési forma, mint amilyen a dac is, csalt akkor következik be, ha a gyermeket negatív külső hatások érik: ha a felnőttek nem veszik észre vagy nem akarják megérteni az önállóságnak, a kívánságok ön­álló teljesítésének, bizonyos ne­hézségek önálló leküzdésének a gyermekek részéről megmu­tatkozó igényét. Ha azonban a szülők, illetve a pedagógusok nemcsak ellenkeznek a gyer­mekek (serdülők) önállósági törekvéseivel, hanem — a gyer­mek életkorának megfelelő ha­tárok között — támogatják is azokat, akkor vagy egyáltalán nem keletkeznek ilyen jellegű viselkedési formák, vagy ha keletkeznek is, viszonylag gyor­san megoldódnak. Milyen jellemzői vannak a dacnak, a makacsságnak? KORÁNTSEM IGAZ az az állí­tás, hogy a gyermek, ha már dacos, azt mindenkivel szem­ben érezteti. Valójában a kis­gyermekkori dac normális kö­rülmények között kiválasztó jellegű, azaz egy emberre irá­nyul (rendszerint felnőttre vagy idősebb gyermekre, aki testi­leg és szellemileg is felülmúlja őt). Egykorú gyermekekkel szemben nem dacos s általában a felnőttekkel szemben sem. De abban az esetben, ha helytele­nül nevelik a gyermeket, a dac­magatartás állandósulhat, álta­lánossá válik. A dacroham általában néhány percig tart, 1—2 órás dacro­ham-sorozatok csakis félrene­velt gyermekek esetébea figyel­hetők meg. Jó néhány esetben nincs szük­ség arra, hogy valamit is te­gyünk a dac megszüntetése ér­dekében: önmagától oldódik! Metzger szerint azonban más esetek és lehetőségek is adód­nak: „Először: a nevelő keresz­tülviszi akaratát, a gyermek en­gedelmeskedik és napirendre tér felette, ebben az esetben — eltekintve, a további rohamok­ra való fokozottabb hajlamú gyermekektől — néhány perc múlva már nem lehet észreven­ni a gyermeken semmit. Ennek elérésére nem kell semmiféle különleges rendszabály, csak az, hogy ne tulajdonítsunk ne­ki fontosságot, szilárdnak, nyu­godtnak és türelmesnek kell lennünk. Másodsorban: a nevelő ke­resztülviszi akaratát, a gyer­mek még egy ideig — bár egy­re kisebb mértékben — dur­cáskodik, míg azután végre be­lenyugszik a dologba. Ehhez egy kicsit több türelmet kell tanúsítanunk és némi elnézést a „legyőzött ellenfél" hangula­ta iránt, mely elnézés nagyon Jól összeegyeztethető az ügy­ben tanúsított szilárdsággal. Harmadszor: a gyermek vi­szi keresztül akaratát, a nevelő enged és visszavonja követelé­sét. Ez bizonyos esetekben, nyilvánosság előtt vagy látoga­tó ottlétekor néha elkerülhetet­len. Ez egyébként igen rövid­látó magatartás. Azt a nyugal­mat, amelyet abban a pillanat­ban oly pompás gyorsasággal megteremtettünk, számtalan ké­sőbbi zaklatással és keserűség­gel vásároljuk meg. Ez az eset maradandóan megtanítja a gyermeket arra, hogy ami ele­inte merőben hívatlanul jött roham volt, az fegyverré vál­hat, amelyet használhat, elő­idézhet, tartósíthat és szükség szerint fokozhat is, céljai ke­resztülvitele érdekében". (Claus —Hiebsch: Gyermekpszicholó­gia) A SERDÜLŐKORI dacmaga­tartást kiváltó okok lényegében ugyanazok, mint a kisgyermek­korban, de tartósságukban és irányulásukban a dacmagatar­tás már más lehet: időtállóbb, szélesebb körű. A dacmagatar­tás megelőzése, illetve oldása azonban — megfelelő nevelési eljárások segítségével — ebben a korban is lehetséges. A makacs, dacos gyermeket minden esetben nyugodtan kell kezelni. Ingerült szülő vagy pe­dagógus még jobban elmélyíti a dacot. Ha úgy látjuk, hogy pillanatnyi kimerülés (erre na­gyon hajlamos a serdülő!) il­letve ennek következtében lét­rejövő ingerlékenység az ok, türelmesen ki kell várni. Ha bi­zonyos mértekig állandósult személyiségvonásról van szó, akkor rendszeres következetes­séggel oldjuk azt a konfliktust, amely a dacot létrehozta. Ter­mészetesen ez hosszabban tartó, nagyobb türelmet igénylő fel­adat. Általános elvként lehet el­fogadni azt is, hogy a dacos serdülőnél hatékonyabbak a pozitív jellegű ráhatások (ju­talmazás, buzdítás stb.), mint a negatívak (büntetés). Tartóz­kodni kell attól is, Jiogy éppen a dacolás kellős közepén érvé­nyesítsük nevelési szándékun­kat A konfliktus oldásának ér­dekében igen fontos az is, hogy megszüntessük azt a helyzetet, amelyben a dacosság kialakult. A serdülő már felnőttnek érzi magát, éppen ezért ne követel­jünk (hacsak nem feltétlenül szükséges!), inkább kérjünk, tanácsoljunk, irányítsunk. Álta­lában az a helyes, ha hosszabb határidejű feladatokat jelölünk ki a serdalok számára. Időt kell adni nekik, hogy idejük legyen felkészülni a feladat vállalásá­ra, megoldására. A gyorsan vál­tozó utasítások, feladatok (ame­lyek sok esetbea ellentmondó­ak is lehetnek) idegességet, kö­vetkezésképpen ellenállást, da­cot váltanak kL S VÉGÜL MÉG ANNYIT: Mindegyik gyermek más-más egyéniség, különböző idegrend­szeri, vérmérsékleti tulajdonsá­gokkal rendelkezik Ezért ne­velési eljárásainkat, a módszert ebben az esetben is a gyermak j (serdülő) mentalitásának meg­felelően kell és szabad alkal­mazni! —km— A zenés szórakozást kedvelő lévaiak a minap nem kis izgalommal várták, hogy bemutatkozzék a Lev­ká.éház új zenekara, KACSI KÁLMÁN együttese. A bemutatkozás minden várakozást felülmúlt: az együttes egyaránt játszik pop-zenét, kávéházi zenét és népszerű operettmelódiákat. A zenekar érdekessége, hogy testvérekből áll. A fivérek egy éve hozták létre zenekarakat. Aat megelőzően különböző együttesekben játszottak és ntír külföldön is szerepeltek. A prímás 34 éves. a zenekar legfiatalabb tagja pedig húszéves. Éne­kesnővel nem rendelkezik ax egyflttes. A lévaiak tetszését leginkább a prímás játéka nyerte el, aki szőlőszáraokat is játszik. Kaesl Kálmán zenekara a sserxődés szerint 141 évig fog szerepelni bétía. —fii­(TŐTHPÁL FELV.)

Next

/
Thumbnails
Contents