Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-08 / 237. szám, szerda
Rudnaí Kiľ, y ügyek avagy: — egy darab múlt a mában II. Rudnán ebben a Nagy-Kiss ügyekben — mint már tegnapi számunkban említettem — annyit mégis megtudtam, ős éppen az illetékesektől, hogy Nagy László meg akarta és máig is meg akarja venni a földet, csakhát kijátszották. De térjünk most vissza 1962-be. Míg Nagy vagyonjogi rendezés fejleményeit várja, Burdiga András 1962. VIII. 9-én eladja a földet Kiss Sándornak. Annak a 4,5 méternek nem a kéthetvenketted részét, hanem az egészet. Ki érti ezt? Akik a telekkönyvben az átírást szorgalmazzák, azok is tudják, hogy Nagy udvar nélkül marad, ha Kiss birtokába veszi azt a területet. Mégis... Ellentétes döntések ... mégis megkísérlik a telekkönyvezési. 1962. XI. 10-én a helyi nemzeti bizottság hivatalosan értesíti a feleket, hogy a vétel előjoga Nagy Lászlóé. Ugyanezt megerősíti a jnb építésügyi osztályának a határozata is, 1963. I. 5-én. Tíz nappal később a járáson megszületik a döntés, amely értesíti a Jinb-t és a feleket: csak úgy pklható meg a dolog, ha Nagy László javára kisajátítják a kérdéses területet. A kisajátítás — amit nem is 1963. I. 15-én, hanem már az építkezési engedély kiadásakor végre kellett volna, illetve végre lehetett volna hajtani — elmaradt. Hogy miért, erre a hnb vezetői tudnának választ adni. Ha akarnának. Karol Gallo titkár nem akart, pedig — mivel nem helybeli — a falujában, Csetneken ls felkerestem. Felkerestem Matejko Zoltán hnb-elnököt is (aki akkor betegszabadságon volt), tud-e valamit annak a járási javaslatnak a sorsáról. Akkor nem ő volt az elnök, hanem Mócik elvtárs. Keresem őt. A kapu zárva. A szomszédok nem tudják, hol van, de megmondják — ott, abban a házban lakik az édesanyja, ő bizonyára tudja. — Jaj, kedveském, miért nem jött jjár perccel korábban. A fiam éppen az előbb ment el hazulról. Érte jött a titkár úr, hát elment. Mócik elvtárssal tehát nem találkoztam. Nem tudhattam meg, hogy ki és miért mulasztotta el a kisajátítást. Kár. De ez már megtörtént. Mint például az is, hogy az említett, az ügyben kiadott hivatalos papírok ellenére valaki vagy valakik mégis nyélbe ütik, hogy azt a sok néven szereplő 461-es parcellát Kiss Sándor nevére írják a telekkönyvben. De nem sok időre. A járás illetékes hivatalainak ebben az átírási ügyben valami nem stimmel, bizonyára ezért kénytelen a telekkönyvi hivatal 1963. VII. 30-án újra szétírni a jó néhány örökösre. Burdiga Andrásra is azt a 2/72-ed részt. A járási hivatalok — szerintem — helyesen és törvényesen jártak el, mert a tényleges helyzetből és a korábban kiadott hivatalos papírokból logikusan és törvényesen következik, hogy ahhoz a földdarabhoz tulajdonjogot formálhatnak ugyan akárhányan, de a használati jog mindenképpen Nagy Lászlót illeti. Szükségszerűen és a törvények legkisebb megsértése nélkül. Hiszen addig, amíg a lakás külleme nem körvonalazódott, Vápeník elvtárssal együtt Burdiga András és és Kiss Sándor is teljesen természetesnek tartotta, hogy Nagy László épít arra a zárt területre, arra a 19,5 méterre, amelyre hivatalosan megkapta az építkezési engwlőlyt. Irigység? Bosszú? Igaz, ami igaz, Nagy László lakása még Rudnán, ebben az inkább bányász, mint szövetkezeti faluban is párját ritkítja. Az a bányász, aki már 27 éve dolgozik a föld alatt, nem a tegnapnak (ahogy a tervrajz diktálta volna), mégcsak nem is a mának, hanem már a holnapnak építette ezt a szép lakást. Mi tagadás, nekem is tetszik az a minden igényt kielégítő korszerű épület. A faluban is sokaknak. És bizonyára nem lövök túl a célon, ha azt mondom, hogy Rudnán a jövőben épülő házak közül sokat arról fognak lemintázni. Persze, az általánosan szép se „tetszik" mindenkinek egyformán. Hallgassuk meg például azt a széppel kapcsolatos nézőpontot, amit Burdiga András bécsi fejtett ki akkor, amikor Nagy László házának arculata szembeötlően kezdett kibontakozni. András bácsi valahogy így mondta: — Fáj, nagyon fáj nekem, hogy ti az én földemen ilyen lakást építettetek. Azt már mondanom sem kell, hogy a szomszédnak (nem a fiatal, hanem az idősebb) Kiss Sándornak is hasonlóképpen „tetszik" a Nagy László háza. És ezzel talán már itt is vagyunk ennek az évtizedes ügynek a gyökerénél. Irigység és bosszú. Illetve egy jó nagy darab múlt a mában. Szóval Burdiga Nagytól nem fogadta el a pénzt, a földet eladta Kissnek. Most már eladhatta nem csupán a nevén levő 2/72-ed részt, hanem az egészet. Hogy milyen (közben szerzett) iratok alapján, azt nem tudhattam meg, mert a telekkönyvben tudomásomra hozták, hogy ahhoz meghatalmazás kell, ha az ügy részleteibe is bele akarok pillantani. Az újságírói igazolvány erre kevés. Bele is nyugodtam, mert természetesnek tartottam, hogy azokba az iratokba belepillantani elsősorban nem az újságíró hívatott, hanem azok az Illetékesek, akik ezt az egyszerű ügyet ilyen bonyolulttá tették, azok, akik ezt a rudnái Nagy— Kiss ügyet eddig intézték, intézik és intézni fogják, ha ugyan akarják. Csakhát azok, akiknek hasonlóképpen „tetszik" a Nagy László lakása, mind Burdiga Andrásnak és idősebb Kiss Sándornak, azok aligha akarják kideríteni Nagy László igazát. Tények, tárgyalások törvények Az már elvitathatatlan tény, hogy Rudnán, a Dobos István és a Kiss Sándor portája között, azon a 19,5 méteres beihelyen ott áll Nagy László háza. Az is, hogy 1960-ban erre a területre kapta meg az építkezési engedélyt. Persze az is, hogy máig sem lakik abban a drága lakásban, mert annak ellenére, hogy a járás jogos beavatkozásával egyszer már törölték a telekkönyvben azt a földet Kiss nevéről, később mégis telekkönyvezik, így Kiss — mivel magától értetődően nem használhatja Nagy udvarát — perelni kezdte Nagyot. Akadt bíró, aki a pert felvette. Felvehette, mert a bíróság nem a közigazgatás addigi intézkedéseiből indult ki, hanem abból, hogy a közjegyző szentesítette annak a 461-es parcellának a telekkönyvezését Kiss Sándorra, attól függetlenül, hogy hol van ez a parcella. Ezt azért hangsúlyozom, mert három mérnök háromféleképpen mutatta ki ezt a földdarabot. Az, aki a helyszínen készítette a felmérést, a 461-es parcellát a Kiss Sándor portáján találta meg. Akik nem voltak a helyszínen, hanem a kataszteri kimutatás, Illetve a telekkönyv szerint „mérték", egyik idébb, másik odább „tette" azt a földet. így tehát teljesen a bíróságon múlott, hogy a három „szakvélemény" közül melyiket fogadja el. 1964. november 5-én döntött a bíróság: Nagy László udvarából négy és fél méter Kiss Sándoré. Burdiga András szövetkezeti tag földje tagosított szövetkezeti tulajdon. Nagy László is tag, ő a szövetkezettől megkapta ezt a földet háztájínak, mint említettem már azért is, mert belső területről lévén szó, ez nem volt alkalmas a gépi művelésre. A járásbíróság döntése mégis szent, akkor is, ha Nagy László, az alperes a tárgyaláson ki sem nyithatta a száját és a szövetkezet sem képviseltette magát a határozat kimondásakor. Ez persze a bíróság dolga. Mint ahogy rövidesen a bíróságnak akadt dolga azzal is, hogy... Nagy László az udvarában dolgozik, 1964. november 10-én. A felesége szintén. A munkájába mélyedt férfi felesége sikoltására ösztönösen ugrik félre. A csákány éle így nem a fejet, hanem a vállat találta. Nagy László hónapokig munkaképtelen. A bíróság csak 1966ban mondja ki Kiss Sándor bűnösségét. Kiss fellebbez. A kerületi bíróság 1966. június 7-én megerősíti a járásbíróság döntését, de lehetőséget ad arra, hogy Kiss a Legfelsőbb Bíróságra fellebbezzen. Rövid idő múltán erre is megjön a válasz — a Legfelsőbb Bíróság törvényesíti az enyhe büntetést. Nagy is megfellebezte az 1964. november 5-i járási döntést, de ő csak 1967. II. 20-án kap választ. Kissé a föld, ezt mondja ki a kerületi bíróság s ráadásul azt is, hogy Nagy tovább nem viheti az ügyet, azaz ő már nem fellebbezhet. Pedig ő senkinek az életére nem tört, ő csupán azt kéri, vegye a tisztelt bíróság végre tudomásul, hogy az a föld az ő udvara, ő azt a földet nem erőszakkal vette birtokába, hanem a helybeli szövetkezet, a hnb, továbbá a jnb építésügyi, illetve mezőgazdasági osztálya, sőt Burdiga András és Kiss Sándor beleegyezésével. Mivel ő azt a földet hivatalosan megkapta, meg akarta és mindmáig meg is akarja venni. Szavai szerint ez a drága épület most olyan, mintha egy életerős egészséges gyermeknek valamilyen osztozkodás miatt levágnák a két lábát. Aki a lábát kérte, annak lényegében nem jutott semmi. Illetve csak a káröröm, hogy a másiknak az az élő gyermeke örök nyomorék maradt. Hát valahogy így van, s ezt a bíróság megszentesítette. MÉG EGY LEHETŐSÉG A kerületi bíróság döntése után Nagy Lászlónak annyi lehetősége mégis maradt, hogyha nem is fellebbezéssel, azért panasszal mégiscsak fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz. A kerületi bíróságról dr. Rodan 1967. május 3-án el is küldi az iratot. Lényegében azt magyarázza, amivel a kerületi bíróság elvetette Nagy László fellebbezését. Nem ismerem a védőügyvéd jogait, tehát nem szólhatok bele a dolgába. Azt azonban megmondhatom, hogy amikor a felterjesztett Irat másolatát elolvastam, a válaszra már nem voltam kíváncsi. Hiszen ez maga volt a válasz. Prágából nem nagyon siettek a válasszal. A körpecsét és kézaláírás nélküli irat 1968. május 21-én keltezett, de Nagy László dr. Rodantól csak jóval később kapta meg. Megpróbálja az ember megérteni, tavaly, sőt az idén is nagyon sok a bíróság munkája. Dr. Rodannak többször is fel kell utaznia Prágába, míg ez a végzés megszületik, amely véglegesen kimondja, hogy jogilag a föld a Kiss Sándoré. Nagynak tehát tovább nincs semmi keresnivalója. Ezek után azt hihetné az ember, hogy most aztán már végképp lezárult az ügy. Pedig dehogy. Nagy még mindig nem lakik a házában, Kiss sem használja azt a földet. Nem is oly régen karhatalom segítségével döngették ki azt a kerítést, amelyet Nagy az akkori tulajdonos beleegyezésével épített. És Kiss akar kerítést építeni a Nagy udvarába. Matejko Zoltán hnb-elnök ottjártamkor váltig erősítgette: — Nem, a helyi nemzeti bizottság azt soha nem engedi meg, hogy abba az udvarba Kiss kerítést építsen. Az a föld Nagyot illeti. Ezt mondták a járáson is mindenütt. Amikor legutóbb Molnár elvtárssal, a járási pártbizottság vezető titkárával beszéltem, ő is azt mondta: — Ha ez így van, akkor ennek az ügynek rövidesen pontot teszünk a végére, természetesen Nagy javára. Gál Zoltán, a falusi pártszervezet elnöke velem együtt járta a járási hivatalokat. Érvelt, magyarázott: itt nincs két lehetőség. Nagy Lászlónak szüksége van az udvarra. Ha Kiss a háza előtt földet kap, nemhogy károsul, hanem még jobban jár, mintha a háza mögött lenne a terület. Ne adjunk helyet a haragnak, bosszúnak. Mert az nemcsak Nagy László, hanem máskor sok más ember és falu vezetőinek rovására is megbosszulhatja magát. Apropo — a szövetkezet. A jelenlegi vezetőség nem tudja megérteni, hogyan jutott az a tagosított föld a Kiss birtokába. Bíróságra adta az ügyet. Meg is kapták az idézést a tárgyalásra, de mindjárt értesítették a bíróságot, nem mennek el, ha ugyanaz a bíró intézi a dolgot, aki korábban. Azt már nem tudom, választ kaptak-e. Az efsz vezetősége ennél még többet is tett. Mondhatnám annyit, amennyit a két féllel szemben az emberiesség maximumának nevezhetnénk. Felajánlotta, hogy Kissnek, aki ugyan nem szövetkezeti tag — a törvényes kereteken belül a neki előnyösebb helyen, a háza előtt annyi földet ad, amennyit ő átad Nagynak abból az 1960ban jóváhagyott belhelyből. Vagyis Nagy — ha Kissnek szüksége van rá — a másik oldalon megveszi neki azt a földet. De, legalábbis az idősebb Kiss, ebbe sem megy bele. Pedig a járás vezetői is valamennyien ezt a megoldást tartották a legésszerűbbnek és legemberibbnek. Dehát a harag, a bosszú... Megkérdeztem néhány jogászt, van-e megoldás ebben az erőszakosan és rossz szándékkal bonyolulttá tett ügyben. Egyértelmű volt a válaszuk: — Van. Csak élni kell a törvény adta lehetőséggel. Azaz, ha arra lehetett paragrafust találni, hogy a járás korábbi és hivatalos döntése ellenére Kiss nevére kerüljön Nagy udvara, akkor arra is lehet, hogy ha arra bizonyíthatóan nem Kissnek, hanem Nagynak van szüksége, akkor kisajáthíthatják az utóbbi javára. S ezzel még csak nem is Nagynak tesznek szívességet, csupán helyrehozzák azt a baklövést, amit 1963-ban elkövettek. Persze, ezt az egész dolgot olyan szándékkal kellene kézbe venni, ahogyan a józan ész diktálja. De ki lesz az, aki elkezdi? És emberi módon, közmegelégedésre befejezi? A faluban, a járáson — mindenütt sokat ígértek. Ha letenném az ügyet a közvélemény asztalára, tudom, nem soká keHene várni a döntésre. De így?.». Nagynak ez az ügyintézés tálán már éveket vett el az életéből, ezreket az erszényéből. KI hagyja még tovább húzódni ezt a pofonegyszerű problémát — leikiismeretfurdalás nélkül? HARASZTI GYULA IN VINO VERITAS Tíz év alatt két és félezer hektár új szőlő • II. András király is szerette a jó bort • Nógrád és Hont ismét a nemes bor hazája lesz? • Fokozatosan eltűnnek a „háromemberes" borfajták Az elmúlt évben alakult nagykürtös! járás távlati fejlesztési tervében előkelő helyet kapott a mezőgazdaság, nevezetesen a szőlőterület bővítése és a gyümölcsfeldolgozás. A cél hátterében az áll, hogy a járás számos körzetében a bortermelés évszázados múltra tekint vissza és az itt termesztett borok a királyok pincéjében is helyet kaptak. Mindezek tudatában nem lesz érdektelen megismerni néhány érdekességet a vidék „bormúltjáról", ahogy azt a krónikás feljegyezte. A Szlovák Érchegység tövében elterülő, lényegében Ipolyságtól Tornaijáig húzódó vidéknek igen kedvezőek az éghajlati és talajviszonyai. Az első szőlőtelepítés 1156-ban történt, amikor Bzovikon megalakult a fehér barátok apátsága, akik a palojtai szőlőkből privilégiumot kaptak évente két akó borra. A palojtai borokat megkóstolta II. András magyar király is, akinek ez a bor ízlett a legjobban, és parancsot adott a palojtai szőlők gyarapítására. Később részletesebben mór csak a 19. században emlékezik meg a krónika a vidék borászatáról. Az egykori statisztika megállapítja, hogy az 1840-es években Nógrád és Hont megyének ebben a részében — amelynek jelenlegi magja a kékkői borvidék — 20 000 katasztrális hold szőlőt ültettek el, és évi 400 ezer akó bortermést jegyeztek fel. Ekkor különösen Sirakon, Csalárban, Szelényben, Kelenyén és Keszlben terem kiváló bor. Aztán nehéz idők következtek a borászatra. Az 1888— 1889-es években megkezdte pusztító munkáját a fíloxéra és 1890-ben a néhány év előtti termésnek csak a 10 százalékát érték el, a 12 ezer katasztrális hold szőlőből — 120 hold maradt 1 A filoxéra leküzdése után megindult a küzdelem a vidék borászatának fellendítésére, azonban az erőfeszítések ellenére ls 1909-ben egész Nógrád megyében csak 2913 kat. hold szőlő volt. Lassan elterjedtek az úgynevezett „háromemberes" borfajták — Othello, Noha, York madeira stb. —, amelyek azonban soha nem tudták feledtetni az Ezerjó, a Mézesfehér, az Olasz rizling, a Kövidinka meg a többi nemes borok ízét zamatát, tüzét. Nógrád megyében a régi időkben évente átlagosan 29— 72 ezer hektoliter bor termelt, amelyet nemcsak a vidék, hanem a messzi Ausztria kereskedői is rendszeresen vásároltak. Az első világháború a bortermesztésre is kedvezőtlen befolyást gyakorolt, egyre csökkent a nemes szőlőfajták területe és terjedt a nagy szesztartalmú, egyébként értéktelen dlrekttermö szőlők termesztése. A borászat „krízise" a kékkői borvidéken lényegében a felszabadulás után Is tartott. 1950-ben 300 hektár szőlő volt ezen a vidéken, zömében értéktelen fajták. A mezőgazdaság szocializálásával párhuzamosan — elsősorban 1961 után — ismét felébredt az érdeklődés a nemes borfajták Iránt, amelyeket jelenleg számos mezőgazdasági üzemben — Ipolynyéken, Záhorán, Csábon stb., — nagyüzemi módszerekkel termesztenek. A tervek szerint a kékkői borászati körzetben a Jelenlegi 600 hektárnyi szőlőterületet 1980-lg 3200 hektárra bővítik — kizárólag nemes szőlőfajtákból. A vidéknek már borkülönlegessége is van, a „Kékkői kristály", amely Olasz rizlingből, Müller Thurgauból és Zöld veltelíniből készül és a borszakértők szerint igen kellemes, zamatos borkülönlegesA6ÚCS VILMOS