Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-08 / 237. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek f 1969. október 8. SZERDA BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 237. szám Ára 50 fillér A hadsereg is segítsen a konszolidálásban Katonai főiskolák végzett növendékei a köztársasági elnöknél (ČSTK) — LVDV'lK SVOBODA köztársasági el­nök október 7-én, a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából Prágában fogadta a katonai fő­iskolák végzett növendékeit. A hagyományos találkozón felen voltak dr. PETER COLOTKA, OLDRlCH ÖERNÍK, EVŽEN ER­II AN, IAN PILLÉR és LUBOMlR ŠTROUGAL, a CSKP KB elnökségének tagjai, valamint ALOIS 1NDRA és FRANTIŠEK PENC, a CSKP KB titká­rai. A vendégek között megjelentek a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány tagjai, a Nemzeti Frontban tömörült pártok képviselői, az ideigle­nesen hazánkban állomásozó szovjet fegyveres erők képviselői, a csehszlovák néphadsereg tá­bornoki kara, valamint politikai és közéletünk más személyisége i. A köztársasági elnök pontosan 9 órakor a CSKP képviselőinek kíséretében lépett be a prá­gai vár Spanyol-termébe, ahol meghallgatta MAR­TIN DZÜR vezérezredes, nemzetvédelmi minisz­ter jelentését. Az állami himnusz hangjai után Martin Dzúr vezérezredes, honvédelmi miniszter bemutatta a katonai főiskolák végzett növendékeit. Majd Lud­vík Svoboda köztársasági elnök beszédet mon­dott. LUDVÍK SVOBODA ELVTÁRS BESZÉDE Ludvík Svoboda hadseregtá­bornok, köztársasági elnök megemlékezett a duklai harcok 25. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségekről, ahol ta­lálkozott egykori harcostársai­val. A csehszlovák néphadsereg újkori hagyományainak is itt vannak az alapjai — mondotta. A politikailag és szociálisan igazságosabb társadalomért ví­vott hárcban alakult ki népi jel­lege. Ez ma is arra kötelezi hadseregünket, hogy hűséges oltalmazója legyen a nép szo­cialista vívmányainak és szilárd védelmezője a szocializmus leg­nyugatibb határainak. Nemegyszer hangsúlyoztam — mondotta Ludvík Svoboda köztársasági elnök —, hogy a duklai harcok legfontosabb és tartós hagyománya örök barát­ságunk a Szovjetunióval, had­seregünk szilárd együttműködé­se és szövetsége a szovjet had­sereggel. E szövetséget a szov­jet és csehszlovák katonák vé­rükkel és életükkel pecsételték meg. A szovjet katonák hősi és önfeláldozó harca a duklai hadszíntéren és Csehszlovákia felszabadításában a testvéri in­ternacionalista segítség feled­hetetlen példája volt és marad. A Szovjetunió és hadserege ol­dalán álltunk 25 évvel ezelőtt és állunk ma és fogunk állni a jövőben. A köztársasági elnök ezután figyelmeztette a katonai főis­kolák végzett hallgatóit, hogy ez az időszak, amikor megkez­dik gyakorlati tevékenységüket a hadseregben, rendkívül bo­nyolult. Munkánk lényege ma: megszilárdítani és megerősíteni Csehszlovákia szocialista jelle­gét, megszilárdítani és meg­erősíteni Csehszlovákia Kommu­nista Pártja vezető szerepét, megerősíteni internacionalista szövetségünket, különösen a Szovjetunióval. Ez az alapvető értelme és célja azoknak a feladatoknak is, amelyeket Csehszlovákia Kommunista Pártja nemrég le zajlott szeptemberi plenáris ülé­se kitűzött. A Központi Bizott­ság ezen az ülésen döntő intéz­kedéseket hozott a pártban és az egész társadalomban uralko­dó viszonyok gyorsabb konszo­lidálására. Az új pártvezetőség a Közpon­ti Bizottság áprilisi és májusi plenáris ülése óta határozott igyekezetet fejt ki az egész pártnak marxi—lenini alapokon történő egyesítésére, vezető sze­repének megszilárdítására. Ez a folyamat a jobboldali oppor­tunista erők elleni küzdelem kö­zepette zajlik, és érthetően szo­cialistaellenes erők ellenállásá­ba ütközik. A párt Központi Bizottságá­nak szeptemberi ülése marxis­ta szemszögből értékelte az ed­digi fejlődés — mindenekelőtt a tavalyi január utáni és au­gusztus utáni fejlődés — két­ségtelen tényeit, s fontos kö­vetkeztetést vont le belőlük mind politikai és szervezési, mind személyzeti vonalon. Mindezek az intézkedések a párt eszmei egységének megszllárdí­A Slovnaft dolgozóinak válasza a Központi Üizottság felhívására (CSTK) — A bratislavai Slov­naft vegyikombinát dolgozói hazánk felszabadulása 25. év­fordulójának tiszteletére szo­cialista kötelezettségvállalással járulnak hozzá a vállalat kon­szolidációs programjának meg­valósításához. Az aszfaltszállító részleg dol­gozóinak kezdeményezésére összeállított üzemi kötelezett­ségvállalás főbb mutatói előirá­nyozzák a kőolaj tökéletesebb feldolgozását, az önköltség­csökkentést, a desztillációs be­rendezés generáljavítása idő­tartamának csökkentését 2 hét­tel, ami 10 millió korona érté­kű termék előállítását teszi le­hetővé terven felül. A vállalat­ban megkezdik a nagyoktánszá­mú benzin gyártását és számos műszaki-szervezési intézkedés­sel növelik a minőségi mutató­kat. 1970-ben megteremtik az előfeltételeket ahhoz, hogy 370 ezer dollár értékű olajat és félkészárut exportálhassanak. Napirenden a munkaidő (ČSTK) — Bolgár, magyar, NDK-beli, lengyel, szovjet és Csehszlovák küldöttségek rész­vételével tegnap tanácskozásra jött össze Bratislavában a KGST állandó gazdasági bizottságá­nak a munkatermelékenység kérdéseivel foglalkozó munka­csoportja. Bevezetőül meghall­gatták Alexander Novackýnak, h Csehszlovák Munkaügyi Kuta­tóintézet dolgozójának előadá­sát. A KGST munkacsoportja főleg az ötnapos munkahétnek a Szovjetunióban, az NDK-ban és Csehszlovákiában történt be­vezetésével, Magyarországon és Bulgáriában ezután! bevezeté­sével és a lengyel vegyiparban való kísérleti bevezetésével kapcsolatos problémákkal fog­lalkozott tására, akcióképességének foko­zására, a párt vezető szerepé­nek teljes felújítására és meg­erősítésére irányulnak. Gondolom, hogy már most, az első visszhangok után kifejez­hetjük azt a meggyőződésünket, hogy népünk többsége megér­téssel fogadja a'Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának szeptemberi plená­ris ülésén hozott határozatokat. Ez irányú fejlődésünk szolgá­latába akarjuk állítani minden erőnket. Tevékenységével, fel­készültségével és politikai ma­gatartásával a csehszlovák nép­hadseregnek is segítenie kell a politikai konszolidálást. Rend­kívül nagy felelősség hárul e téren a parancsnoki karra, a hadsereg gerincére, mely hiva­tott arra, hogy aktívan küzdjön a marxizmus—leninizmus esz­méinek és a párt vezető szere­pének megvalósításáért. A mi hadseregünkben, amely kimondottan osztályjellegű in­tézmény, nincs helye más poli­tikai platformnak, sem az in­gadozásnak. Meggyőződésem — fejezte be szavait —, hogy a népünk szí­véért és értelméért folytatott küzdelemben is győzünk. Olyan bizonyosság ez, melyet a né­pünkkel együtt átélt évtizedes harcokban szereztem. Ez a szi­lárd hitem a jövőre vonatkozó­lag is. S S ä Svoboda elvtárs szavait a megjelentek hosszan tartó taps­sal fogadták. A katonai főiskolák végzett növendékeinek nevében Ivan Pe­kár kapitány mondott köszöne­tet Csehszlovákia Kommunista Pártjának és a köztársaság kor­mányának azért, hogy lehetővé tette számukra a főiskolai kép­zettség megszerzését. Hadsere­günk parancsnoki kara áldozat­készen és lelkiismeretesen dol­gozik a pártért és a népért. Erre a fogadásra olyan idő­szakban került sor, mondotta a szónok —, amikor a kommunis­ta párt és hazánk dolgozói a CSKP májusi és szeptemberi plénumán elfogadott határoza­tok megvalósítására törekednek. Egyidejűleg leleplezik a szocia­listaellenes erők szándékait, s harcolnak a párt eszmei egysé­géért és tisztaságáért. Az elmúlt időszak ismét meggyőzött ben­nünket arról, hogy kik az igazi barátaink. Ismét igazolva lát­tuk, hogy hazánkban a szocia­lizmus további eredményes épí­tésének szavatolója szilárd szö­vetségünk a Szovjetunióval és a testvéri szocialista országok­kal. ígérjük, hogy a megszerzett tudást teljes mértékben a fia­tal nemzedék nevelésére, had­seregünk harci készségének fo­kozására és a Varsói Szerződés hadseregeit egybefogó testvéri szövetség megszilárdítására használjuk fel. Az ünnepélyt az Internacioná­lévai fejezték be. A dr. Gustáv Husák elvtárs vezetésével Berlinben tartózkodó csehszlovák küldöttség megtekintette az új televíziós adóállo­mást. [ NDK Katonai díszszemle és ünnepi nagygyűlés Berlinben Berlin — Az NDK 20 éves fennállásának jubileumi ünnep ségei keretében kedden délelőtt hatalmas katonai díszszemlére és a berlini dolgozók nagygyű­lésére került sor. Az ünnepélyesen feldíszített Marx—Engels téren a dísz­emelvényeken helyet foglaltak az NDK vezetői mellett az ün­nepségekre érkezett külföldi párt-, kormány-, parlamenti és katonai küldöttségek vezetői, valamint a világ 84 országa kommunista, munkás-, szocialis­ta és haladó pártjainak küldött­ségei. Viharos taps üdvözölte Walter Ulbrichtot, az NSZEP KB első titkárát, az NDK államta­nácsának elnökét, valamint az NDK párt- és állami vezetőit, a szocialista országok párt- és kormányküldöttségeit és a töb­bi külföldi vendéget. Az ünnepség pontosan 9 óra­kor kezdődött, amikor Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK honvédelmi minisztere szemlét tartott a felsorakozott egységek felett és jókívánatait fejezte ki az NDK megalakulá­sának 20. évfordulója alkalmá­ból. Ezután megkezdődött az NDK fegyveres erőinek hatal­mas szemléje. A díszmenetet az Engels Tiszti Iskola növendé­kei nyitották meg. A hatalmas menetben képviselve voltak va­lamennyi fegyvernem katonái. Első ízben voltak láthatók tak­tikai rakétafegyverek is. A csaknem egy óra hosszat tartó díszfelvonulás megmutat­ta az NDK néphadseregének magas fokú harci készenlétét és korszerű technikai felszerelé­sét. A csehszlovák párt- és kor­mányküldöttség, amely a jubi­leumi ünnepségekre érkezett az NDK-ba, tegnap megtekintette a berlini Alexander tér köze­pén épült új televíziós adótor­nyot. Az NDK valamennyi lapja teg­nap ünnepi számban gazdag tartalommal jelent meg. A la­pok többek között vezető helyen közlik dr. Gustáv Húsúknak, a csehszlovák párt- és kormány­küldöttség vezetőjének az ün­nepi ülésen elhangzott üdvözlő beszédét. Hétfőn este az ifjú szocialis­ták találkozója keretében a fía j talok nagygyűlést tartottak. KÖZEL-KELET ] Váratlan fordulat a jeruzsálemi mecset-perben Jeruzsálem — A jeruzsálemi Al Aksza mecset felgyújtásával vádolt Dents Micliael Rohan pe­rében kedden néhány perccel a második tárgyalási nap kez­dete után váratlan fordulat kö­vetkezett be. Az ausztráltat fia talember védője bejelentette, hogy védence korábbi vallomá­sát megváltoztatva bűnösnek vallja magát, de a bűncselek­mény végrehajtásának tdőpont­jában elmezavarban szenvedett és ezért cselekedetének súlyát nem tudta felfogni. A vádlott védője szerint Ro­han ezért a törvények értelmé­ben nem büntethető, mert cse­lekedetét nem tervezte előre, hanem pillanatnyi elmezavará­ban követte el. Melr Samgar főügyész nyom­ban visszautasította a védelem érvelését, hangsúlyozva: Rohan állítása ellenére a bírósági tár­gyalást folytatni kell és a té­nyeket be kell bizonyítani. A perrendtartás értelmében Rohan elmeállapotának megvizsgálá­sára csak azután kerülhet sor, miután a vád valamennyi ta­núját kihallgatták. Izrael vezető körei azt remé­lik, hogy a bírósági per bebizo­nyítja majd: a gyújtogatás egyetlen „magányos tettes műve volt. (Folytatás a 2. oldalon)" A 24 OLDALAS GAZDAG TARTALMABÓL: Tudomány és hatalom — Elmélet és valóság Fehér éjszakák — Leningrádi riport Füstbe ment görgői tervek — Mit ad és mit kap a község? Nyersolajból csirkehús? — Étlap a közeljövőben Fiatal bűnözők szomorú elsősége — Beszélgetés az áldatlan helyzet okairól Mesélő falak — Séta a régi Pozsonyban Versek, humor, rejtvények.

Next

/
Thumbnails
Contents