Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-07 / 236. szám, kedd

Aulich Lajos emlékezete 1649. OKTÓBER 6 ÁN halt fiieg Aradon, mint a tizenhárom árédi vértanú egyike, a pozsoftyi születésű Aulich Lajos tábornok. Azon kilenc tábornok iéözt volt, akik kötél általi halált szenvedtek, s akik neveinek kezdőbetűiből egy, a kivégzéseknél jelen volt osztrák katonatiszt hexametert készített. A 120. évforduló alkalmával emlékezünk meg az 1848— Í849-Í szabadságharc méltatlanul elfelejtett hadvezéréről, iäapka György altábornagynak, á znojmói morva patikus Teinesvárott született unokájának Komáromban áll a szobra, Auiichnak viszont Pozsonyban utcája sincs. A sors iróniája, hogy Jelasics tábornoknak, az akkori kamarilla bizalmi emberének viszont utcája van, habár Zágrábban lovassszobrát régen eltávolították, mivel jugoszláv részről nem tartják pozitív történelmi hősnek. Aulich Lajos 1793. augusztus 25-én született a Marcal utcai régi lövölde épületében, mint Aulich Flórián, jómódú vendéglős gyermeke. Az épület helyén áll a mai Štefánik utca Í5. sz. ház. Aulich Lajost a régi virágvölgyi templomban keresztelték, amely lakóházzá alakítva ma is létezik. Aulich Flórián bérelte a lövölde épületében levő vendéglőt, továbbá tulajdonosa volt a Vödric utca és a Csuka utca sarkén állott Kék Csuka vendéglőnek, amelyet nemrégen bontottak le. Ebben az épületben töltötte Auiis Lajos gyermekkorát, majd a kadétiskolát elvégezve, mint katonatiszt is itt lakott. A hétgyermekes, jómódú családból származott Aulich Lajos nem nősült meg soha, volt azonban két fivére, akiknek még élhetnek leszármazottjaik. Aulich katonai tanulmányai elvégzése után a 2. Sándor gyalogezredbe vonult be mint hadapród és azzal ogyütt vett részt a Napóleon elleni hadjáratokban. Ezután harminchárom évig ezredével együtt Pozsonyban maradt. A 2. Sándor gyalogezred parancsnokai közül érdemes megemlíteni báró Récsey Ádámot, aki a lipcsei csatában érdemelte ki a Mária Terézia rendet és gróf Batthyány Lajos lemondása után egy napig dezignált magyar miniszterelnök volt. AZ ELSŐ FELELŐS magyar minisztérium kinevezése után a nagyrészt szlovák legénységű pozsonyi 2. Sándor gyalogezredet is feleskették a magyar alkotmányra. Aulich Lajos alezredes vezetésével 1848. június 17-én hajón indult el a nemzeti kokárdákkal feldíszített ezred harcolni Bácskába a Bécsből fellázított granicsárok ellen. Szenttamás ostrománál kitüntette magát, mire a magyar kormány ezredessé léptette elő. Amikor a schwechati csatavesztés után Görgey tábornok átvette Köpcsényben az Ausztriából visszavonult magyar hadsereg parancsnokságát, a hadügyminiszter Aulichot is Görgey hadseregéhez rendelte. Ezrede két zászlóaljával 1848. december 11-én a lakosság nagy ünneplése között vonult be Pozsonyba. Mint Görgey hadosztályparancsnoka a Schwarzenberg—Simunich-féle császári csapatok ellen harcolt és részt vett Görgey hadseregének az osztrák túlerő előli visszavonulásában. Görgey északi hadjáratában Váctól Selmecbányáig az előhad parancsnoka volt, 1849. január 17-én Turcseknél visszaverte Götz császári tábornok csapatát. Ez alkalommal egy elhagyott bányatárnán át vezette saját hadosztályát Besztercebányára és az elvonulás megtörténte után az alagutat felrobbantotta. Kitüntette magát a kápolnai csatában, mire Mészáros hadügyminiszter március 7-én tábornokká és a II. hadtest parancsnokává nevezte ki. Az isaszegi csatában (április 6) megverte Jelasicsot, s mialatt Görgey csapatai zömével Komárom fölmentésére sietett, Aulich hadtestével Pest előtt demonstrált. Április 23-án vonult be Pestre a lakosság örömujjongásától kísérve, majd részt vett Budavár ostromában. Kossuth Lajos kormányzó júliusban hadügyminiszternek nevezte ki a leköszönt Görgey helyett és az is maradt, amíg a kormány a temesvári csatavesztés hatására le nem köszönt és át nem adta Görgeynek a hatalmat. Mint hadügyminiszter ellenjegyezte Bem József altábornagy kinevezését az erdélyi hadsereg parancsnokává, viszont a Kossuth és Görgey közti vitában általában az utóbbi oldalán állt. A világosi fegyverletételnél orosz fogságba került, majd innen osztrák fogságba. Paszkevics (a régebbi irodalomban hibásan Paskievics) és Rüdiger részben felelőtlen és nemkötelező formában tett ígéretekkel is rávették Görgeyt, hogy tegye le a fegyvert, elhallgatva előtte a cár és az osztrák császár közt kötött egyezmény azon pontját, hogy minden magyar hadifoglyot az osztrákoknak fognak kiszolgáltatni. A FELSÉGÁRULÁS CÍMÉN megindított bűnpert mindenekelőtt a szabadságharc politikai és katonai vezetői ellen indították meg. Aulich a tárgyaláson kijelenti: —• Királyom parancsából esküdtem hűséget a magyar alkotmányra, s eskümet halálomig meg kell tartani. Amikor pedig Ernst törzshadbíró halálbüntetést helyez kilátásba, csak ennyit mond: — Nem a büntetés, hanem a bűn neme gyalázza meg az embert. Szeptember 23-án hirdetik ki előtte az ítéletet: kilenc társával együtt kötél általi halál, Schweidel ítélete pedig golyóra szól. Haynau valamennyi hálós ítéletet megerősít. Aulich a kivégzés előtt bátran tiltakozik az igazságtalan ítéletek ellen. Véletlen folytán a kivégzéshez kirendelt zászlóalj parancsnoka, Tichy őrnagy, szintén pozsonyi születésű. Aulichot Schweidel, Pöltenberg, Török, Kneziö és Nagy Sándor tábornokkal, valamint Lázár ezredessel együtt a vesztőhelyen temették el. Knezic anyanyelve horvát (így írta nevét vonással a c betű fölött), a többiek anyanyelvét nevük árulja el, sőt Pöltenberg bécsi születésű volt. Pozsony városa 1850-ben bizalmas felsőbb utasításra, lakosságának csöndes ellenszenve mellett utcát nevezett el Haynauról és Jelasicsról. Az idők változásával ezek az utcák megszűntek, Aulichról pedig a Mélyutat a Marcal utcával összekötő utcát nevezik el. Ezt a nevet viselte egészen 1921-ig. Kívánatos lenne, hogy egy másik utcát nevezzenek el róla. VÉGEZETÜL pedig hadd álljon itt az Aulichhal együtt kivégzett vértanúk neveinek kezdőbetűiből készült akrosztikon: Pannónia Vergiss Deine Todten Nicht, Als Klager Leben Sie. (Pöltenberg, Vécsey, Damjanich, Török, Nagy Sándor, Aulich, Knezic, Lahner, Leiningen, Schweidel.) Dr. FOGARASSY LÁSZLÓ Kulturális hírek • Beethoven élete és művei címmel kiállítás lesz a jövő májusban a bécsi városházán a zeneköltő születésének kétszázadik évfordulóján. A jövő évi bécsi ünnepi heteken egyébként Karajan vezényletével a berlini filharmonikusok előadják Beethoven összes szimfőniá;

't, a Theater an der Wienben pedig a Fideliot Leonard Bernstein vezényli. • Átültetés címmel nagyszabású tv-filmet készít egy müncheni filmgyár Barnard professzor életéről. A szövegkönyv szerint egy államügyész vádat emel az orvos ellen, mert önkényesen uralkodik életek felett. • KATHERINE SUSANNA Pritschard, az ismert haladó szellemű ausztráliai írónő életének 85. évében perthi lakásán meghalt. Az írónő a „Kilencvenes forradalmi évek" című regényével világsikert aratott. Regényeit 19 nyelvre lefordították, ily módon a csehszlovák olvasók körében is ismert. atimii Viták a kontinensek szétválása körül Szülőbolygónk, a Föld felszínét váltakozva kontinensek és óceánok borítják. E fő felszíni formák mai alakja a geológiai korokban képződött különböző természeti erők hatására. Kialakulásuk, eredetük részleteivel kapcsolatban még napjainkban is sok a vitatott kérdés. Tudjuk, hogy a fejlődés folyamán a kontinensek kialakulásában nagy szerepe volt az úszásnak. Az őskontinens-táblák mintegy összegyűjtve maguk felett és magukban a könnyebb anyagot, úsztak a sűrű belső magmán. Oszás közben egészen addig szorították ki maguk alól a sűrűbb anyagot, amíg a felhajtóerő ki nem egyenlítődött a súlyukkal. E kontinens-táblák hozzávetőleg úgy úsznak a magmán, mint a jéghegyek a tengervízben. Ez utóbbiaknak 9/10-ed része merül a vízbe, és csak 1/10-ed részük emelkedik ki. A kontinens és magma anyagok sűrűségaránya más, ezért a kontinensek 1/5-öde emelkedik ki a magmából és 4/5-öde merül bele. Az úszási elvből következik, hogy az óceán-medencékben elvékonyodik, sőt egyes helyeken egyáltalán nincs is kéreg. Távolodó földrészek A fejlődés természetesen nem állt meg az őskontinens-táblák kialakulásával, a felszíni formák tovább alakultak, csak most már más fizikai törvényszerűségek léptek előtérbe. Fél évszázada A. Wegener német kutató észrevette, hogy Amerika keleti partvonala meglepően egyezik Európa-Afrika nyugati partvonalával. Ebből aria következtetett, hogy a két földrészcsoport az őskorban öszefüggött, a kontinenstábla csak a geológiai korokban repedt meg és távolodott el egymástól. A kontinens-partvonalak egyezése oly tökéletes — különösen, ha a kontinensek alapzatának körvonalait is figyelembe vesszük —, mintha ezeket a testeket lombfűrésszel vágták volna szét összerakható játék céljaira. Feltűnő, hogy az óceán közepén hátság húzódik a két szemben fekvő partvonallal párhuzamosan. A hátság — tulajdonképpen tenger alatti hegyvonulat — földrengésileg aktív terület, és valószínűleg az óceán-medence aljának bazalt-peridotit mélységi kőzeteinek feltöréséből származik. A földrengési aktivitás e kőzetek jelenkori rendeződésének és újabb kőzettömegek felnyomulásának következménye. A nagyvonalú egyezésen kívül az egyes geológiai alakulatok, törésvonalak, vetődések is nyomon követhetők az egyik kontinens-blokktól a másikig. A vizsgálatok kimutatták, hogy Brazília északkeleti részén és Afrika megfelelő nyugati partvonalain mintegy 5000 km hoszszúságban olyan egységesen haladnak ezek a formációk, hogy a megegyezés nem lehet véletlen műve. Az elmélet mellett meteorológiai érv is felsorakoztatható. Kimutatták ugyanis, hogy DélAmerikában, Dél-Afrikában, Indiában és Amerika nyugati részén, sőt újabban az Antarktiszon is a fiatal paleozoikumban, a karbon-perm korszak határán nagymérvű eljegesedés észlelhető. Ezek a területek napjainkban olyan hatalmas távolságban helyezkednek el egymástól, hogy egyidejű eljegesedésük tisztán meteorológiai alapon nem magyal ázható. Feltételezhető ugyan a csillagászati sarok vándorlása, de az eljegesedés megállapított geológiai egyidejűsége miatt a saroknak rendkívül nagy sebességgel kellett volna áthaladnia ezeken a kontinens-részeken, ez pedig ellentmond jelenlegi ismereteinknek és tapasztalatainknak. A Wegener-elmélettel könynyen megmagyarázható ez a jelenség. Ezek a kontinens-részek egymás mellett feküdtek az eljegesedés idején, és a földrajzi sarok akkor éppen erre az összefüggő területre esett. A sarkvidéki klíma természetszerűleg létrehozta a nagyméretű egyidejű eljegesedést, a későbbi felrepedés és eltávolodás pedig szétszórta az eljegesedés nyomait. Bizonyító és cáfoló ősállatok Az utóbbi évtizedekben a geofizika új tudományága, a paleomágnesség tárt fel új érveket a Wegener-elmélet mellett. Kiderült ugyanis, hogy a kőzetek nagy stabilitással, geoaz egyenlítő ugyanott volt, mint napjainkban. Ez a megállapítás éles ellentétben van a kontinens-vándorlási elmélettel, valamennyi alátámasztó érvével és megfigyelésével. Lehet, hogy a felhasznált paleozoológiai anyag hézagos és nem elegendő helyes következtetések levonására, de az is lehet, hogy a vizsgálat a kontinens-vándorlási elmélet hiányosságaira vet fényt. A Wegener-vita A kontinens-úszással kapcsolatban főként a geofizikusoknak vannak jelentős ellenvetéseik. Nem volt tisztázott például a kontinensek eltolódásának energia-alapja, vagyis a kontinenseket vízszintes irányban eltoló erő természete. Wegener szerint évenként 10 mé-. ter sebességű mozgások is felléphettek, ez a feltevés mindenképpen túlzottnak bizonyult. Érthető tehát, hogy Wegener elmélete körül szenvedélyes vita robbant ki, s a Földdel foglalkozó tudományok képviselői két táborra szakadva kutattak az elméletet támogató vagy cáfoló érvek, bizonyítékok után. A nagy vitának a tudomány lett a nyeitese, mert az új elgondolás fényében végzett vizsgálatok sok problémát megoldottak és számos addig homályos fogalmat tisztáztak. A Wegener-elmélet jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a legkorszerűbb vizsgálatok jelentős része is a Wegener elmélet alátámasztását vagy megcáfolását tűzi ki cé* lul. A Föld belső szerkezetének pontosabb ismerete napjainkban már lehetővé teszi a távolodás többféle, viszonylag egyszerű magyarázatát és az energiaprobléma megoldását. 12 magyarázatokban még mindig sok ugyan a feltevés, de a geofizikusok többsége már hajlandó elfogadni a mai megfigyelési adatoknak megfelelő mértékű kontinensvándorlásokat. Kísérletek a távolodás megmérésére A Wegener-elmélet bizonyí= tásának legegyszerűbb módja a szemközti kontinensek egy-egy pontjának, illetve bizonyos pontcsoportjának közvetlen távolságmérése különböző időpontokban. Ez a módszer azonban a nagy távolságok miatt sok nehézséggel jár és nem eléggé pontos. Az 1823-ban, 1870-ben és 1907-ben végzett mérések szerint Grönland évente mintegy 32 méterrel közeledik Észak-Amerika felé. Ez az érték természetesen túlságosan nagy, és a mérési hibákon kívül nyilván a grönlandi jégtakaró csúszásának is jelentős szerepe van abban, hogy hibás eredményekhez jutottak. Újabban 1926-ban végeztek méréseket számos európai és amerikai obszervatóriumban a kontinensek vízszintes irányú mozgásának meghatározására. A lehető legnagyobb pontossággal meghatározták az obszervatóriumok földrajzi szélességét és hosszúságát. 1933-ban, a második sarki év folyamán nagy pontossággal megismételték a helymeghatározásokat. Hanem a mérések között eltelt idő túl rövid volt ahhoz, hogy egyértelmű eredményt kaphattak volna. A rádió, radar, kvarc- és atomórák, valamint a mesterséges holdak segítségével napjainkban lényegesen nagyobb pontossággal lehet végrehajtani ezeket a méréseket. 1962-ben, a lipcsei Földkéregmozgási Kongresszuson el is határozták, hogy néhány észak-dél irányú vonal mentén a lehető legnagyobb pontossággal földrajzi helymeghatározásokat végeznek. A vonnalak helyét úgy tűzték ki, hogy egész hosszukban lehetőleg szárazföldeken, illetve szigetláncokon haladjanak, tehát Alaszkától a Tűzföldig, Észak-Európától a Fokföldig és Kamcsatkától Tasmániáig. A kontinensek kelet-nyugat irányú összeköttetéseit a geodéziai mesterséges holdak teszik nagy pontosságúvá, mert az időnként villanásszerű fényt kibocsátó mesterséges hold helyzete és távolsága egy időben közvetlenül lemérhető az óceán két oldalán elhelyezett megfigyelő állomásokon, ebből azután könnyen meghatározható az állomások egymáshoz viszonyított távolsága. Az észak-déli és kelet-nyugat irányú távolságmérések ilyen hálózatával a földkéreg vízszintes irányú mozgásának sok sajátságát lehet majd megállapítani. {A. H.J lógiai korszakokon át is megtartják a keletkezésükkor felvett mágnesezettségük irányát. Mai mágnesezettségük irányá-. ból tehát megállapítható keletkezési idejük ntángeses terének iránya, s ebből az akkori pólushelyzet is. A különböző korokból származó kőzetminták vizsgálatából meghatározható, milyen pályát írt le a mágneses pólus a geológiai korokban. Nos, az amerikai és európai vizsgálatok egymástól mindig távolodó pályákat mutattak ki a geológiai múltban. Ez arra vall, hogy a kontinensek egymáshoz viszonyított helyzete megváltozott az idők folyamán. Ha a mérési eredményeket kontinens-mozgásra redukáljuk, a két görbe egybesimul, és meglepően jól igazolja a kontinensek szétszakadási és úszási elméletét. A jó egyezés mellett azonban jelentős eltérések is vannak, s a ma még nem túlságosan megbízható paleomágneses mérésekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Geológiai korokkal számolva a kontinensek feldarabolódása meglehetősen újkeletű. Az elszakadás a földtörténeti középkor utolsó szakaszában, a krétakor elején, vagyis mintegy 150 millió évvel ezelőtt kezdődött. Ebben az időben már fejlett állati és növényi élet volt a Földön, ez újabb bizonyítékot nyújt a kontinens-vándorlás elméletéhez. Wegener előtt fontos megoldatlan kérdése volt a geológiának, hogy egyes szárazföldi állatfajok és édesvízi halfajták bizonyíthatóan egy időben éltek az eurázsiai kontinensen és Afrikában, valamint Amerikában. Fel kellett tenni tehát, hogy valahol megfelelő méretű és időtartamú összeköttetés létezett a kontinensek között, különben az állatfajok nem népesíthették volna be az egész szárazföldet. A korábbi elgondolás szerint ezek az összekötő kontinensek, illetve hidak az idők folyamán elsüllyedtek. Ez az erőltetett hipotézis azonban semmilyen geológiai érvvel sem igazolható. Kelet-nyugat irányú összekötő hidaknak nyoma sincs az Atlanti-óceán mélyén — sem lánchegyek, sem beszakadások formájában. A Wegener-elmélet elfogadásával azonban kézenfekvő a magyarázat. A paleozoológiának azonban negatív érvei is vannak. Egyes állatfajok elterjedési fokából ugyanis következtetni lehet egyes területek klímájára és adott földrajzi szélességére. Nos, a fosszilis állatfajták elterjedési öveit vizsgálva, arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a korai paleozoikumban