Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-04 / 234. szám, szombat
Folytatjuk politikai és gazdasági életünk konszolidálását A népgazdaság legközelebbi feladatai Elvtársak, legalább röviden szeretném önöket tájékoztatni a népgazdaság helyzetével összefüggő feladatokról, amelyek megoldásával jelenleg az SZLKP KB Elnöksége foglalkozik. A politikában és a káderpolitikában tett lépéseink nem öncélúak, hanem múlhatatlan feltételét képezik az egész társadalom és főleg a gazdaság egészséges fejlesztésének A gyárak és a falvak dolgozói feltetszik nekünk a kérdést, miért tűritek a gazdasági élet kimondottan abnormális jelenségeit, mikor lesz már végre rend a szocialista társadalom életének e legfontosabb területén? A latens gazdasági válság jelenségei már régen 1968 januárja előtt a felszín alatt lapjjangtak. Nyíltan és élesen a hatvanas évek elején jöttek felszínre, •s azóta sikertelenül viaskodunk velük. A gazdaság negatív jelenségei kiküszöbölésében az eredménytelenség egyik lő oka a .Novotný-féle vezetés félmegoldásai, illetve az a körülmény, hogy Šik nagyon is következetesen visszaélt a CSKP XIII. kongresszusának a népgazdaság irányítási rendszere tökéletesítésére irányuló határozataival, s főleg az irányítási rendszer tökéletesítésének a CSKP KB által 1965 januárjában jóváhagyott alapelveivel. 1968 januárjának gazdasági viszonylatban is pozitív fordulatot kellett volna hoznia. Csakhogy ennek az ellenkezője következett be. A korábbi vezetőség félmegoldásait felváltotta a „semmiféle megoldások helyzete". Síknek az irányítási rendszerrel kapcsolatos spekulációi magukra öltik az önigazgatási rendszerre való nyilvánvaló átmenet köntösét. Ez egyet jelentett volna azzal, hogy a vállalatok a törvény érteimébe átmentek volna a munkásság kollektív tulajdonába. Ez már semmiképp sem jelentett átmenetet az irányítás adminisztrativ-utasításos gazdasági rendszeréből, hanem ez közvetlenül megbontotta a szocialista gazdaságirányítás rendszerét. Sajnos, augusztus után is túl hosszú .ideig tartott, amíg nemcsak tudatára ébredtünk ennek, hanem egyben hozzákezdtünk a kérdés rendezéséhez is. Szlovákia szempontjából erre a problémára első ízben az SZLKP KB tavaly decemberi ülésén hívtuk fel a figyelmet, majd ez év elején az egészüzemi pártbizottságok Dubnicán megrendezett szlovákiai aktívaülésén. A problémát azonban egységesen és felelősségteljesen kell megoldanunk országos viszonylatban, hogy túljussunk a deklarációkon és az ígéreteken. A dolgozók által joggal kifogásolt jelenségek az előző fejlődés közvetlen produktumai. Hanyatlott a fejlesztés dinamikája, csökkent a munkaráfordítás hatékonysága, még nagyobb mérvű ii társadalmi munka tékozlása, nem alakul normálisan a jövedelem és a munkatermelékenység viszonya, a kiskereskedelmi árak emelésének Körhintája fékevesztetten forog, s mindez kedvezőtlenül kihat különösen az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező családok életszínvonalára. A legfőbb ideje annak, hogy necsak beszéljünk erről, hanem reálisan meg is oldjuk a dologozó ember létfontosságú problémáit. Tudatában vagyunk annak, hogy ezt nem tehetjük meg egyik napról a másikra, mert a problémák súlyosak, bonyolultak és így megoldásuk is igényes. Éppen ezért elsősorban abban kell elérnünk általános fordulatot, hogy minden dolgozó más magatartást tanúsítson a feladatokkal és teljesítésükkel szemben. A munkát kezdjük meg a legnagyobb felelősséget viselő emberek körében, akik irányítanak. Tisztségéből távoznia kell és más, megfelelőbb munkakört kell választania annak, aki nem akarja, nem tudja, vagy bármilyen oknál fogva képtelen feladatait felelősségteljesen ellátni. A szövetségi kormányban, főképp a gazdasági szakaszokon foganatosított változások kell, hogy megalapozzák a gazdasági kérdések rendezésében a már említett fordulat elérését. Hasonló célzattal, bár más, feltételek között és más helyzetben, fontolóra kell vennünk és jóvá kell hagynunk a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányát érintő intézkedéseket is. Szóltunk már arról, hogy az egyes elvtársak értékelésének alapvető mércéje egész életművük, s egyben a pártpolitika iránti jelenlegi elkötelezettségük, nem formális magatartásuk. Ez nemcsak az egyénekre, hanem a szervekre is vonatkozik. Az SZLKP Elnöksége ezzel kapcsolatban értékelte a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának munkáját is. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya általában kezdeményezően és határozottan síkra szállt a rend, a nyugalom és a fegyelem megőrzéséért olyan kritikus napokban, amilyenek a Palach diák önelégetését követő napok és az idei augusztusi események voltak. A Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elvitathatatlan sikere, hogy fokozatosan konszolidálódik az állam hatalmi szerveinek, főleg a Belügyminisztérium, a hadsereg és más fegyveres hatalmi szervek élete. Egyelőre azonban nem lehetünk elégedettek az ügyészségek és a bíróságok munkájával. A kormány tevékenységének ilyen értékelésével azonban nem akarjuk elkendőzni a kormány és egyes tagja munkájában még előforduló hiányosságokat. A párttagság és a pártonkivüliek joggal bírálják a kormány egyes tagjainak alacsony fokú politikai elkötelezettségét. Egyes miniszter elvtársak túlságosan megszokták, hogy csak a szakmai kérdésekkel foglalkoznak, és hatáskörükben ki nem elégítően biztosítják a politikai stabilizálódást. A kormány és főleg néhány minisztérium munkájának másik súlyos problémája az irányító tevékenység alacsony szakmai színvonala. Tudatában vagyunk annak, hogy az elvtársak a kezdeti nehézségekkel küszködnek. Azt is megértjük, hogy kilenc hónap alatt csodákra nem képesek. Viszont néhány minisztérium munkáját a kezdeményezés hiánya, néhány koncepcionális kérdés megoldatlansága, az alárendelt szerveknek nyújtott segítség alacsony színvonala jellemzi. Az SZLKP 'KB Elnökségének véleménye, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya politikailag általában helytállt, s éppen ezért nem tartja szükségesnek, hogy lemondjon. Ez azonban mitsem változtat a kormány munkájával kapcsolatos bíráló észrevételeinken. Kialakultak az előfeltételek a konszolidáció második szakaszának elindításához Elvtársak, a jelenlegi gazdasági problémákat azonban sem a kormányok, sem a gazdasági szervek önmagukban nem oldhatják meg. Sokkal jobban, mint bármikor ezelőtt, aktivizálnunk kell a párt szerveinek és szervezeteinek tevékenységét, kezdve az SZLKP Központi Bizottságától, a kerületi és a járási pártbizottságokon át, egészen a munkahelyek aiapszervezeteiig. Támogassuk a Szlovákiában ebben a vonatkozásban megtalálható egészséges hajtásokat és távolítsuk el kiöregedett és beteg ágakat. Másszóval, az alapszervezetek és a munkahelyek kommunistáinak konkrét tettei közvetítésével pártunk a vezető politikai erő szerepét töltse be a népgazdaságban is. Szlovákiában ehhez viszonylag jobb feltételekkel rendelkezünk. A gazdasági pártszervezetek már nem egyszer — a dolgozók tanácsaival kapcsolatos licitálás idején, ez év május 1-én és most augusztusban is — igazolták, hogy követik pártunkat, a párt új ve-zetőségét. Használjuk fel ezt a tőkét, gyorsan fejezzük be a törekvéseinket akadályozó erők kiiktatásának folyamatát, nyissuk meg a teret a kezdeményezés előtt, példásan bontakoztassuk ki a Felső Garammenti üzemeknek a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójáMindenki előtt nyitva ál) az ajtó, és korlátlan tér nyílik a párt, valamint a szocializmus javára végzendő munka előtt. A CSKP Központi Bizottságának szeptemberi plenáris ülése újabb határozott lépést lett, hogy teret biztosítson a májusi plénum következetes megvalósítására. Május és szeptember között sikeresen végrehajtottuk a konszolidálás első szakaszát. Az SZLKP Központi Bizottságának júniusi plénuma óta Szlovákiában is sokat tettünk a párt egyesítéséért, vezető szerepének megszilárdításáért, valamint Szlovákia politikai és gazdasági konszolidálásáért. A CSKP Központi Bizottságának májusi plénumából és az SZLKP Központi Bizottsága júniusi határozataiból, valamint a CSKP KB szeptemberi határozataiból kiindulva figyelembevéve e határozatok által a jobboldali opportunizmus felett aratott végső győzelemmel kialakított politikai, szervezési és káderfeltételeköt, a párt számára Szlovákiában is kedvező lehetőség nyílik arra, hogy megkezdjük a konszolidálódás második szakaszát. Figyelembe véve a szlovákiai helyzetet ezek az alapvető tények állnak a párt az SZLKP KB és az összes kommunista előtt: 1 Fokozott intenzitással kell foly• Iülnünk a pártban az egységest tési folyamatot, a marxizmus—leninizmus alapján minőségileg új egységet kell teremteni, egyúttal le kell lepleznünk és meg kell bénítanunk a jobboldali opportunizmus ideológiáját és politikáját. A jobboldali opportunizmus és revizionizmus jelenti a legnagyobb veszélyt pártunk számára. Ugyanakkor azonban elvhű józan politikával el kell szigetelnünk egyes szektáns megnyilvánulásokat is. A szilárd egység érdekében az alsóbb szer vekbén és az alapszervezetekben is harcot kell folytatnunk a jobboldali opportunizmus ellen. Feladatunk, hogy következetesen harcoljunk e káros irányzatok helyi megnyilvánudásai ellen és megteremtsük a feltételeket a párt megtisztításához, akcióképességének megszilárdításához. Politikailag gondosan elő kell készíteni a pártiga zolványok kicserélését. 2 A politikai konszolidálás nélkül • nem konszolidálhatjuk a gazdaságot, sem a társadalmi élet más területeit. A párt vezető szerepének elmélyítése az egész társadalom politi kai konszolidálását feltételezi. A vezető szerep szóbeli elismeréséről át kell térni oda, hogv e vezető szerepet a társadalmi tevékenység valamnnyi szakaszán következetesen meg valósítsuk. A pártpolitika megvalósí tásának biztosítása attól függ, hogy határozatait ideológiailag, politikailag, szervezésileg és káderszempontból is biztosítsuk. 3 A párt vezető szerepéért folyta• tott politikai harcban a szocialista állam népgazdasági politikájáról alkotott jobboldali opportunista nézetek ellen kell irányulnia. Meg kell nyernünk a dolgozókat egy új, reális gazdasági politikának. Feladatunk, hogy a CSKP Központi Bizottságának a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából közzétett munkafelhívása szellemében harcoljunk a gazdasági életben, az irányítómunka értelmezésében és a munkafegyelem terén megnyilvánuló deformációk ellen, mivel ezek kiküszöbölése nélkül nem valósíthatjuk meg a gyakorlatban a marxista-leninista politikát. i| A gyors konszolidálás és a párt vezető szerepe következetes érvényesítésének a feltétele, hogy a társadalmi szervezeteket, a Nemzeti Frontot, az állami szervezeteket, a gazdasági és kulturális szakaszt is kivonjuk a jobboldali erők befolyása alól. Fokoznunk kell a politikai harcot azért, hogy a tömegtájékoztatási eszközöket, a szak szervezeti mozgalmat és az ifjúsági mozgalmat megtisztítsuk az opportunista hatásoktól. Rendkívüli figyelmet kell fordítanunk e nagy befolyást gyakoroló szervezetek káderpolitikájára. r A következő időszakot a dolgozók, az ifjúság, az elméleti és kulturális dolgozók megnyeréséért folytatott széles körű eszmei harc jellemzi majd. Az eszmei és erkölcsi értékek lerombolása a szocialistaellenes és jobboldali opportunista ideológia hatá sa alatt mély nyomokat hagyott a társadalom tudatában. A félrevezetettek megnyerése és meggyőződése a szocialistaellenes, jobboldali nézetek hirdetőinek leleplezése és elszigetelése lesz a párt ideológiai frontjának feladata a következő hónapokban. Egyúttal meg kell kezdeni a párt ideológiai munkája távlati koncepciójának következetes és sokoldalú előkészítését. 6 Felszabadulásunk 25. évfordulé' ja és az egész elkövetkező időszak méltó keretet nyújt ahhoz, hogy a párt ideológiai harcot indítson az internacionalista politikáért, a szocializmusellenességgel, szovjetellenességgel, nacionalizmussal és kispolgári, burzsoá ideológiával megmérgezett tár sadaimi tudat megtisztításáért. Ezzel egyúttal megteremtik a kongresszusok előkészítésének ideológiai feltételeit. 7 Az élet minden területén fel kell • újítanunk a párt munkája iránti bizalmat és a párt tekintélyét. Feladatunk, hogy kiküszöböljük a párt szerveinek és szervezeteinek munkájában észlelhető szervezési opportunizmust, mely a kapcsolatok hiányában, valamint a párt szervezési és irányitási munkájának alacsony színvonalában nyilvánult meg az egyes szervek közti, valamint a szervek és a tagság közti kapcsolatokat illetően. Az elmúlt időszakban a párt nem befolyásolta a társadalmi történést, sőt, nem volt befolyása a pártéleten belUl sem. A tömegek körében végzendő konkrét pártmunka, a pártszervezet felelőssége a munkahelyen, az üzemben, az irodában és másutt uralkodó viszonyokért ez a ma és az elkövetkező napok feladata. Meggyőződésünk, hogy Szlovákiában valamennyi pártszerv és pártszervezet, és a párt becsületes tagjai minden erejükkel arra fognak törekedni, hogy kiküszöböljék az e célok felé vezető úton felmerülő akadályokat. Szlovákia Kommunista Pártja munkájának eddigi eredményei lehetővé teszik, hogy feltételezzük, bizalmunk teljesen reális, és Szlovákia Kommunista Pártja a jövőben is Csehszlovákia Kommunista Pártjának szilárd láncszeme lesz. ra kihirdetett mozgalmát. Ez a mozgalom torkolljon abba a csehországi mozgalomba, amelyet hazánk szovjet hadsereg általi, felszabadítása 25. évfordulója tiszteletére indítottak. Megalapozottan készüljünk fel arra, hogy eleget tegyünk a CSKP KB felhívásának, amely a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szovjet hadsereg általi felszabadítása 25. évfordulója alkalmából munkánkban aktivitásra serkent bennünket. A gazdasági problémákkal, elsősorban Szlovákia gazdasági fejlődésével az ez év végén, vagy a jövő év elején tartandó plénumunkon fogunk foglalkozni. A Központi Bizottság osztálya a gyakorlatban és a gazdasági elmélet terén dolgozó kommunistákkal együttműködve már intenzíven dolgozik e problémákon. Szlovákia 1970 évi gazdasági fejlesztési tervén, a következő évek konszolidációs programján és az 1970—75 fejlesztési terven kívül a népgazdaság irányítási rendszere hatékonysága növelését és szövetségi államunk gazdasági mechanizmusának a kérdés seit is meg akarjuk tárgyalni. Felhívjuk Szlovákia valamennyi becsületes polgárát, elsősorban a kommunistákat akik jó munkaeredményekkel akarják támogatni a párt törekvését.