Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-31 / 256. szám, péntek

Az új magyar film Beszámoló az V. Magyar Játékfilmszemléről Szlovák szerző bemutatkozása Komáromban Ján Solovič: Ez aztán a meglepetés — a MATESZ komáromi művészegyüttesének bemutatója RÉGI IGAZSÁGOT mondunk, amikor azt állítjuk: egy nemzet kultúrájának, * művészetének a rangja nem függ az ország nagyságától, lakosságának a számától, sem a világpolitikában betöltött szerepétől. A művészet ugyanis egyike azoknak a területeknek, amelyen a világszerte íolyó hatalmas versengésben a legkisebb ország is győzelmet arathat. így van ez például a filmművészet terén is, ahol a jugoszláv, a lengyel és a csehszlovák filmet követően az utóbbi években a legőszintébb hangon jelentkező magyar filmművészet is magára hívta a figyelmet és a nemzetközi élvonalba tört. A magyar filmművészet manapság egyike a legérdekesebbeknek, hisz sok olyan problémát tárgyal, melyek csak a szocialista társadalom keretein belül jelentkeznek és ezekre a kérdésekre adott válaszok új hangvételt, új színt jelentenek a szocialista országok filmművészetében. Az egyes társadalmi rétegeket érintő fontos és igazi problémák felvetése, ezek művészi ábrázolása, az újszerű társadalmi mondanivaló, az önvizsgálat és önkritika a magyar filmművészetben egy új szemlélet, gondolkozásmód filmjeit teremtette meg. Ez az érzés bizonyosodott meg bennünk az idei V. Magyar Játékfilmszemlén is, ahol a műsorra tűzött filmekből többé-kevésbé teljes képet nyerhettünk a magyar filmművészet újabb irányzatairól, legjelentősebb rendezői egyéniségeiről és ígéreteiről. A pécsi magyar játékfilmszemle — mely immár ötéves múltra tekint vissza — tulajdonképpen kettős szerepet tölt be: a bemutatott filmekkel (versenyfilmek, ősbemutatók) áttekintést ad a magyar filmgyártás mai helyzetéről, a szemlével egyidőben zajló értekezleteken, vitákon, kerekasztalbeszélgetéseken pedig felméri a magyar filmművészet eredményeit, vázolja problémáit. Ez a számvetés már eleve magában hordja a jövő programját is. A KÉTNAPOS központi vita során — mely meglehetősen lassan bontakozódott ki — különösebben új szempontok nemigen merültek fel. Talán azért, mert Rényi Péter: Kérdező kor — kérdező film? és Vitányi Iván Pályakezdőink valóságlátása című vitaindító előadásában a felvetett problémát több szempontból elemezve a kérdést csaknem teljesen kimerítette. Rényi Péter előadásában a filozofáló, vagyis politizáló film problémáit elemezte. Aligha vitatható az a megállapítása, miszerint a filmnek mint nagykorú és intellektuálisan teljes értékű művészetnek segítenie kell megfogalmazni korunk kérdéseit, ki kell vennie a részét a kérdések megoldásából. A megújuló Európa szocialista országaiban jelentősen megnőtt a film feladata és társadalmi szerepe, örvendetes, hogy a magyar film a szórakoztatás funkciójának a kereteit átlépve az új szolgálatába szegődött és társadalomformáló tényezőként hat. Nem véletlen hát, hogy világszerte neves kritikusok egyre többet beszélnek a magyar „új hullámról", a „magyar iskoláról", melynek lendületes fejlődése tovább tart. A magyar filmművészetben óriási teret és szerepet kaptak a napjaink társadalmi és eszmei kérdéseivel politikusán foglalkozó művek. Olyan filmek ezek, melyek a filmművészet legsajátabb eszközeivel vizsgálják, elemzik a kor, az ember és a társadalom, pontosabban a szocialista társadalom izgalmas, ellentmondásos kérdéseit. Olyan általános emberi kérdéseket érintenek, mint például az életstílus átalakulása, az elidegendés, az ember magányérzése, a közöny és a közömbösség, a társadalmi és egyéni felelősség stb. Nagy erénye a magyar filmnek, hogv minden vonatkozásban — tartalomban és formában egyaránt — újat, korszerűt tud adni. A szemlén szereplő nyolc versenyfilmet — Feldobott kő, Fényes szelek, Tiltott terület, A Pál utcai fiúk, Fejlövés, Próféta voltál szívem, Ismeri a szandimandit?, Isten és ember előtt — a múlt év szeptemberétől az ez év szeptemberéig elkészült és bemutatott húsz játékfilmből a Magyar Film- és TV Művészetek Szövetségének játékfilmszakosztálya titkos szavazással választotta ki. A versenyfilmek legtöbbjére a korszerűség, az új meglátás és művészi színvonal jellemző. Olyan filmek ezek, melyek a valóságból, vagy a valóság apropójából vetnek fel és elemeznek társadalmi kérdéseket. Az V. Magyar Játékfilmszemle társadalmi fődíját a cannes-i fesztiválon is nagy sikert aratott Feldobott kő nyerte, melynek rendezője és operatőre, sőt a forgatókönyv egyik írója is Sára Sándor. A mű a magyar falu átalakulásának a valóságra épülő „víziója". A Feldobott kő történetében — mondotta a rendező — az a kérdés izgatott, hogy a különféle, kevésbé kedvező történelmi körülmények között mennyire lehet cselekvőképes az ember. Az alkotás erőteljes, a dokumentumfilm erejével hat, elbűvöl ritka megjelenítő erejével, légkörének hitelességével. A magyar tanyavilágot felidéző képsorai lenyűgözőek, lírai realizmus hatja át ezeket. Sára filmje igazán művészi, rangos alkotás, mely méltán vívta ki a zsűri legnagyobb elismerését. Kiváló a színészi alakítás ls. Balázsovits Lajos, Nagyezsda Kazassian és Todor Todorov játéka). A SZEMLE KÜZÖNSÉGDljÁT a világ egyik legszebb gyermektörténetéből, Molnár Ferenc a Pál utcai fiúk című regényéből készült film kapta. A rendező Fábri Zoltán a regény sikeres filinrevitelével szinte páratlan munkát végzett: tömör, a regénnyel egyenrangú, megejtő filmet készített, amire joggal figyelt fel a világ. A film érdekessége, hogy Fábri a regény pesti „srácait" egy angol iskola diákjaival játszatta el, akik emlékezetes alakítást nyújtanak. A rokonszenves alkotás ez évben bekerült az Oscar-díjra jelölt öt legjobb film közé. Ez a tény önmagáért beszél! Jancsó Miklós 1947 táján játszódó Fényes szelek című filmje egy forrongó, lelkesedéssel és nekigyürkőzéssel teli korszakból meríti témáját: a népi kollégisták életét, vitáit, harcait mutatja be, ám nem megtörtént eseményeket visz vászonra, hanem a valóság motívumait használja fel a mondanivaló kifejtésére. A Magyarországon is nagy „vihart" kavart film Cannes-ban és Velencében sem maradt visszhang nélkül. A filmmel kapcsolatban elhangzott elragadtatott és elmarasztaló vélemények viszont a rendező jó szándéka felől nem hagynak kétséget. Figyelmet érdemlő alkotás a filmszemle többi versenyfilme is: Cyarmathy Lívia első munkája, az Ismeri a szandi-mandit? című filmszatíra, mely jelenünk önkritikája, humoros, fanyar, szatirizált formában. Egy vegyipari üzem belső életét, a mechanikus napi munkából a különböző hobbyk-ba menekülő fiatalokat mutatja be — ironikus hangvétellel. Gábor Pál: Tiltott terület című debíitáns munkájának alapjául egy valóságban megtörtént eset szolgált: a cselekmény középpontjában egy ipari üzem égése áll. A film dokumentumszerű hitelességre törekedve bonyolult problémákat fejteget: az emberi kapcsolatok összetett kérdését elemzi, azt vizsgálja, kit terhel a felelősség s meddig terjed az egyén felelősségvállalása. Társadalmi problémákat fejteget Bacsó Péter Fejlövés című filmje is, melynek története az alkotó nyilatkozata szerint egy rendőrségi hírből származik, tehát megtörtént esetet dolgoz fel. Az alkotás olyan fiatalokról szól, akik nem találják meg a helyüket az életben. Űj-y érzik, bezárult körülöttük a kör, kilátástalan helyzetükből egyetlen kivezető utat találnak: a halált. Súlyos vád ez a céltalan, eszmények nélküli, szélsőséges fiatalokra. Somogyi Tóth Sándor regényéből készült Zolnay Pál filmje, a Próféta voltál szívem, mely egy széthulló életű újságíró történetét tárja elénk s ezen keresztül a mai értelmiség lelkivilágát ábrázolja. Ugyancsak mai kérdésekkel — a Magyarországon élő görög emigránsok életével, beilleszkedésével a társadalomba — foglalkozik Makk Károly rendező Isten és ember előtt című filmje is. Az érdekes témájú film a várakozásnak nem tett maradéktalanul eleget: a lendületes kezdet, a finom lírai megoldások nem hatják át az egész filmet. A stílus a cselekményvitel során megtörik, a filmben felülkerekednek a kegyetlen verekedések, durvaságok s ezek túlzott hangsúlyozása visszás hatást vált ki. Hiteles viszont a színészi alakítás: a jugoszláv Szlobodanka Markovics, Balázsovits Lajos, Psota Irén és az azóta már közülünk eltávozott Görbe János játéka. NÉHÁNY SZÓVAL feltétlenül említést kell tennünk a szemle műsorán ősbemutatóként szereplő filmekről is (Imposztorok, Sziget a szárazföldön, Isten hozta, őrnagy úr. Ünnepnapok, Szemüvegesek, Virágvasárnap, Az idő ablakai, Nagy kék jelzés.). Máriássy Félix Prónav Pál, az 1919 után fellépő hírhedt fehér terrorista alezredes naplójának a részleteire építette az Imposztorok történetét. Kár, hogy a rendező az önmagában is szatirikus naplót még karikírozta, így a mű önszatirizáló ereje helyenként megtörik és mesterkéltté válik. A dokumentumfilmes Elek Judit első filmjének a témája a magányosság, az öregség. A Sziget a szárazföldön című különös hangvételő film a magukra maradt idős emberekről szól, akik szinte teljesen izoláltan élnek társadalmunkban. A kissé vontatott lírai filmben Kiss Manyi játssza a főszerepet, egyszerűen, a tőle megszokott hűséggel. A modern film meghatározására tart igényt Simó Sándor első filmje is, a Szemüvegesek, mely mai fiatalokról és problémáikról szól. Érdekes és méltán számíthat közönségsikerre Fábri Zoltán új filmje, az Örkény István elbeszélése, illetve drámája alapján készült Isten hozta, őrnagy úr, melyben Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre felejthetetlen alakítást nyújt. Említésre méltó a két női szereplő: Fónay Márta és Venczel Vera játéka is. Az ősbemutatón szereplő néhány filmet vázlatosan érintve nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Kuczka Péter forgatókönyve alapján, Fejér Tamás rendezésében készült első magyar tudományos-fantasztikus filmet, Az idő ablakai című sci-fit sem. A science-fiction legfőbb törekvése az izgalomkeltés — kezdetben ennek nincs is híján, de a folytatásban már alábbhagy ez a feszültség. A különös történet a 22. században játszódik, de a ma emberének a felelősségét kutatja. Az V. Magyar Játékfilmszemlén ősbemutatóként szereplő filmek azt tanúsítják, hogy a magyar filmművészet elkötelezte magát a haladás és a szocializmus ügyének, nem állt meg félúton, fejlődése lendületesen folyik tovább, új, erőteljes és művészi alkotásokkal bizonyítja a nemzetközi filmművészetben kivívott rangját. MEGGYŐZŐDÉSEM, hogy a magyar film az elkövetkező hónapokban újabb kimagasló filmalkotásokkal gazdagodva ezt a nemzetközi hírét öregbíteni fogja és további eredményeket ér el. A pécsi filmszemlén látottak alapján ez nem lehet kétséges! TÖLGYESSY MÁRIA Oj szlovák szerző mutatkozott be a Magyar Területi Színház komáromi színpadán: ján Solovič, akinek nevét a hazai magyar közönség idáig főleg a pozsonyi televízió képernyőjén keresztül ismerhette meg. A szerző most sem tagadta meg önmagát és előző alkotásaihoz hasonlóan ezúttal is komoly társadalmi problémára mutat rá, éspedig a szülő és a gyerek közötti viszony ellentmondásaira, valamint a különböző generációk más-más életfelfogásából adódó fonák helyzetekre. Ezúttal a könnyed hangvételt választotta, mert legtöbbször a felszínen maradva a szatíra és irónia eszközeivel szövi a cselekmény szálait. Nem heroizál, a történet mögött nem keres mélyebb értelmet, viszont minden kertelés nélkül, őszintén tárja elénk a torzulásokat, s ezzel a nézőnek jó szórakozást, tanulságot és okulást biztosít. Alkotása ezért — úgy mint előző művei — kissé a publicisztikára is emlékeztet: ugyanis addig időszerű, míg a felvetett probléma valamilyen formában nem oldódik meg. Ezt a vígjátékot az ehhez hasonló művek mércéjével kell mérnünk, s ilyen szempontból megállapíthatjuk, hogy e darab színrevitelével nem választott rosszul a színház dramaturgiája. Konrád Józsefre, a vígjáték rendezőjére várt az a feladat, hogy a fordulatokban nem éppen gazdag, néha „televízió stílusra" emlékeztető, tehát kis területre méretezett darabot az adott körülményekhez képest lendületessé, pergővé tegye. Olyan eszközöket kellett igénybe vennie, melyek megfelelnek a játék hangvételének, vagyis nem sodorják azt a bohózat és harsányság partjai felé. Ez legtöbbször sikerült is, csupán néhány esetben emelhetünk ilyen jellegű kifogást. Sajnos a darab első részének hiányosságait, amikor több helyen a néző lankadó figyelmét csak néhány bemondás tartja fenn, neki sem sikerült kiküszöbölni, s így itt néhány unalmas jelenet láthaA híres belga hegedűművészről, Eugéne Ysaye ről elnevezett ka maraegyüttes ízlésesen összeállított. kellemes műsorral mutatkozott be a bratislavai hangversenyközönségnek. A belga együttes kifinomult kamarazenék ul túrával rendelkezik. Gondosan kimunkált hangzáskép, összehangoltság, nagyfokú művészi fegyelem és felelősségtudat ... talán ezek volnának a vonóskar legjellegzetesebb tulajdonságai. Megalapozottan és megbízhatóan játszanak, anélkül, liogy játékuk technikai elemei előtérbe kerülnének. Nem rekednek meg a régieskedés bsklyójában, a régi muzsikát a mai ember szellemi és zenei igényeivel közelítik meg. A müsornyitó Vivaldi szimfóniában (G dúr) még valami „kötötte" a művészeket, mert tolmácsolásukból a kielégítő előadás ellenére is hiányzott az önfeledt muzsikálás varázsa, a belső meggyőző erő, ami minden pro-Jukcló alapját képezi. l)e ez a későbbiek folyamán csupán kezdeti elfogultságnak bizonyult. Jean Marié Leclatr d-moll hege düversenyéhez már sokkal személyesebb hangon, nyitottabb lélekkel közeledtek, a hegedűszólót az tó. A második rész írói és rendezői szempontból sokkal sikerültebb, több a találó megoldás, habár néhány ügyes rendezői ötlet, gondosabb elhelyezés esetén nagyobb hatást is kiválthatott volna. A nagy kedvvel játszó szereplőgárda közül Palotás Gabt (Kaczkáné j játékát dicsérhetjük. A szigorú, de meleg szívű anyós és nagymama szerepét egyszerű eszközökkel, jól formálta nieg. Lőrincz Margit (Angyalka) az elején a szerep által megkívánt beállítottsághoz képest túlzottan komolynak, fáradtnak látszott, kissé nehezen oldódott fel. A játék további részében azonban egyre otthonosabban mozog, s ezáltal teljesítménye is színesebbé, értékesebbé vált. Siposs Ernő (Kanyar) figurája gondosan megformált alakítás, nála talán néhány esetben a sokrétűbb színészi eszközök hiánya kifogásolható. Udvardi Anna ezúttal kisebb szerepben igazolta jellemábrázoló készségét. A fiatalok játékában sok a lendület, de sajnos előfordul mesterkéltség is. Teljesítményük ott értékes igazán, ahol a temperamentum kellő mértéktartással is párosul. Ilyen szempontból a tapasztaltabb Ropog József [Csulij alakítása a legelfogadhatóbb. Petrécs Anni (Mici) alakításáról az előbb említett kifogásokon kívül elismerően szólhatunk. Pöthe István bemutatkozása nem volt sikertelen, igaz ezúttal „testreszabott" szerepben léphetett színpadra. Az első szereplésekben legggyakrabban előfordult hiányosságokon kívül különösen beszédkultúrája hagy még maga után nagyon sok kívánnivalót. Platzner Tibor díszletterveiről ezúttal is a dicséret hangján beszélhetünk. A jól elrendezett, ízléses háttér tág teret biztosított a játéknak. A bemutató végén zúgott a vastaps, s ez azt bizonyítja, hogy a közönség ezt a vígjátékot kedvezően fogadta. SZILVÁSSY JÓZSEF együttes kitűnő művészi vezetője, Lola Bobesco adla elő finom, árnyait muzikalitással. A Corelli szám (Sarabande, Gigue, Badinerie) az est egyik gyöngyszeme volt. A miisor második fele érdekes és jellegzetes módon példázta, hogy a közönség kedvező visszhangja. a kapcsolat eleven árama a művészek és a hallgatók között milyen nagy mértékben befolyásolja a művészek teljesítményét. A meleg siker hatására vendégeink egyre oldottabban muzsikáltak, játékukat egyre jobban áthatotta a felszabadult érzés, a közvetlen ség, amelynek hiánya kissé elsápasztotta a Vivaldi szimfóniát. Három utolsó műsorszámuk igen jó zanel atmoszférában hangzott el. Orlando dl Lasso: Apróságok kiskönyve (két szerelmes dal, két egyházi és két vidám ének), Gioacchino Rossíni elbűvölő szonátája (C-dúr, 3-as szám) és végül Benodetto Marcello három részes kompozíciója (Introdukcia, Aria, Presto). Belga vendégeink jó! sikerült hangversenye kellemes színnel gazdagította kamarazenekari élményeinket. HAVAS MÁRTA Felvételünk a vígjáték egyik jelenetét eleveníti fel. Balráljobbra: Lurincz Margit, Palotás Gabi, Sípos Ernő, Ropog József és Petrécs Anni. (Nagy László felv.J Az „Ensemble Eugéne Ysaye" vendégszereplése Bratislavában