Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-30 / 255. szám, csütörtök
A ZÁRKÓZOTT GYERMEK Az európai biztonságért és az együttműködés fejlesztéséért Irta: Jón Marko külügyminiszter A béke és a biztonság problémája Európában ma a nemzetközi kapcsolatok egyik meghatározó jellegű kérdése, amelynek a napokban befejeződött csehszlovák—szovjet tárgyalások során is nagy figyelmet szenteltek. A jelenlegi nemzetközi helyzet értékelésekor, tehát természetesen az európai kontinens problémáinak a megvitatásakor is — mint már ismeretes, teljes volt a nézetazonosság. A csehszlovák —szovjet közös nyilatkozat megállapítja, hogy tartós békét Európában csak a kollektív biztonsági rendszer kialakításával lehet biztosítani, s a két fél annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy aktívan támogatja annak az összeurópai biztonsági értekezletnek az öszszehívását, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai budapesti felhívásukban indítványoztak. Az indokok, amelyek a nemzetközi közvélemény és elsősorban a felelős kormánykörök figyelmét erre a problémára összpontosítják, szemmel láthatóak. Az európai kontinensen száza dunkban két világháború tört ki, amelyek hatalmas veszteségeket követeltek mind emberéletben, mind anyagiakban. A világnak ebben a részében dőlt el évszázadokon keresztül és még a közelmúltban is az emberiség sorsa. Bár, az európai kontinens a jelenlegi körülmények között jelentős mértékben elveszítette ezt a pozícióját, mindmáig a nemzetközi élet egyik legérzékenyebb pontja maradt. Európa az a kontinens, ahol ma is közvetlenül egymással szemben állnak a Varsói Szerződés tagállamainak és a NATOnak a legmodernebb fegyverekkel felszerelt hadseregei, beleértve természetesen a nukleáris fegyvereket is. Európa a nyílt politikai kérdések kontinense, amelyek megoldásától függ Európa és a világ békéje. Olyan világrész, amelyen fennállnak a nemzetközi feszültség és agresszió tűzfészkei, s itt elsősorban is a nyugatnémet revans'izmusra és militarizmusra kell gondolnunk, amely nem hajtandó elismerni a második világháború eredményeit. Másrészt az utóbbi években Európában olyan feltételek vannak kialakulóban, hogy ©1 lehetne távolítani a feszültséget kiváltó tényezőket, sőt pozitív előjelű tényezőkkel lehetne helyettesíteni őket, amelyekből kiindulva fokozatosan ki lehetne alakítani a kontinensen egy megbízható biztonsági rendszert. Ennek a rendszernek az alapját többé nem a katonai erők egyensúlya alkotná, hanem a fokozatosan megerősödő kölcsönös bizalom, az európai országok békés együttműködése társadalmi rendszerükre való tekintet nélkül. Éppen ezért Európában egyre szükségszerűbb a biztonság, a kölcsönös együttműködés fejlesztésének kérdése. Az európai helyzet olyan szakaszába került, amikor ez a kérdés lényegében az európai politika kulcskérdésévé vált. Csehszlovákia és a többi szocialista állam az európai biztonság megszilárdítása érdekében jelentős erőfeszítéseket fejt ki évek óta, lényegében a második világháborút követő időszak óta. Megmutatkozott ez már a múltban is számos konstruktív javaslat és kezdeményezés kapcsán, amelyek ezt a célt szolgálták. Viszont sohasem voltak talán © politika céljainak megvalósításához olyan kedvező feltételek, mint jna. Európa nemzetei békére vágynak, gyümölcsöző együttműködésre törekszenek. Ebből indul ki, és lényegében ebben rejlik a Varsói Szerződés tagállamai legújabb kezdeményezésének rendkívüli jelentősége, amely a budapesti felhívásban nyert megfogalmazást. A felhívás hangsúlyozza, hogy a szocialista országok az európai biztonsági értekezlet összehívása mellett foglalnak állást, s az együttműködés kiszélesítésére törekszenek Európában, mindennemű előzetes feltétel nélkül. A konferencián az érdekelt európai országoknak, tehát mindkét német államnak, az NSZK-nak és az NDK-nak is, egyenlő feltételek mellett kellene részt vennie. A budapesti felhívás a jelenlegi európai politika alapvető követelményét fejezi ki: végre a tartós béke és biztonság kérdésében konkrét lépéseket kell tenni együttműködésben a szocialista államokkal, a NATOtagországaival és a semleges államokkal. Ez a javaslat, — véleményünk szerint —, rendkívüli feltételeket teremt az európai politika megváltoztatásához, méghozzá pozitív irányban. Ugyanis nemcsak a békés konstruktív politika kontinuitását dokumentálja a szocialista országok részéről, hanem hatékonyan keresztezi az imperializmus agresszív erőinek igyekezetét az európai feszültség fokozására, az európai fejlődés pozitív irányvonalának megakadályozására. A Varsói Szerződés tagállamai dokumentumának nemzetközi visszhangja arról tesz tanúbizonyságot, hogy az teljesen megfelel az európai nemzetek törekvésének, illetve valóságos békés egymás mellett élést helyez kilátásba a nukleáris konfliktus veszélyével szemben, jellemző, hogy azok az erők, amelyek az európai biztonság megszilárdítása ellen foglalnak állást, nem képesek nyíltan fellépni az európai biztonsági ér tekezlet gondolata ellen. Különösen jól megmutatkozott ez a NATO-tagországok ezzel kapcsolatos állásfoglalásóban. Helytelen lenne leegyszerűsíteni a dolgokat, és a saját óhajok áldozatává válni. Több pozitív megnyilatkozás ellenére is olyan irányzatok vannak még túlsúlyban, amelyek nem teremtik meg a legkedvezőbb feltételeket egy ilyen európai értekezlet összehívására, pedig ez valóban a biztonság fokozatos megszilárdításához és az együttműködés európai méretű továbbfejlesztéséhez vezetne. Mindez leginkább a NATO-körök igyekezetében nyilvánul meg, melyek a legkülönbözőbb előzetes feltételeket szeretnék támasztani az értekezlet összehívása elé, illetve különféle kifogásokkal halasztgatják konkrét előkészítését. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagyni azt a nyugati országokban, sőt a kormánykörökben is egyre erősödő tendenciát, amely az európai politika jelenlegi problémáinak egyre realisztikusabb értékelésére ösztönöz, és általánosan elfogadható kiutat keres, habár sokszor következetlenül. Ez a tény, reálisabbá teszi a gyümölcsöző összeurópai tárgyalások megvalósításának lehetőségét. Jelentős hozzájárulás ebben az irányban a finn kormány javaslata, hogy vendégül látja a javasolt európai biztonsági értekezletet, s ha szükség mutatkozik, kész ennek érdekében aktív tevékenységet, különböző szolgálatokat kifejteni. A finn kormánynak ez az értékes aktivitása az értekezlet összehívásának javaslatát közelebb hozta a megvalósuláshoz. Éppen ezért, értékeljük a finn kormány lépéseit, s ezt a véleményünket kifejeztük a finn köztársasági elnök legutóbbi csehszlovákiai látogatása során is. Az európai biztonsági értekezlet összehívása a jelen pillanatban tehát nemcsak kívánatos, hanem reális lehetőség is nyílik rá. Ugyanakkor továbbra is abból kell kiindulnunk, hogy a konferencia megtartásáig még sok akadályt kell leküzdenünk. Még fontosabb tudatosítani azt, hogy az európai biztonság és együttműködés rendszerének kialakítása valószínűleg hosszú időt igénybe vevő és jelentősen össaetett folyamat lesz. Kemény harcot kell vívniok a haladás erőinek az európai politikában megnyilvánuló reakcióval, s egy ilyen folyamat sikeres továbbfejlesztése feltétlenül fokozatos ügyintézést követel. Az európai szocialista országok maximális igyekezetet fejtenek ki, hogy egyengessék a konkrét tárgyalások felé vezető utat. Éppen ezért egyetértettek a NATO-tagállamok javaslatával, hogy előbb kétoldalú tárgyalásokon világítsanak rá egy ilyen biztonsági értekezlet megtartásának reális sikerére. Ezeknek a megbeszéléseknek, amelyekből a csehszlovák külpolitika is kivette részét, nem akarjuk lebecsülni az eredményét, viszont nyilvánvaló, hogy eljött az idő, amikor az előkészületeknek új, konkrét szakaszába kell lépni. Csehszlovákia a Varsói Szer ződés többi tagállamához ha sonlóan nemcsak jól előkészített, hanem idejében megtartott európai biztonsági értekezletet kíván. Éppen ezért szövetséges országaink is intenzíven foglal koznak az európai biztonsági értekezlet összehívásának kérdésével s megteszik a szükséges előkészületeket a tanács kozás menetének pozitív befolyásolására. Az európai bizton ság és együttműködés valóban messzemenő jelentőségű, s ez szükségszerűvé teszi, hogy a szocialista országok egységesen és koordináltan lépjenek fel, s egyúttal teljesen kihasználják a szocialista tábor lehetőségeit. Csak így biztosítható annak a politikának az optimális hatékonysága, amely az összes surópai nép érdekeit szolgálja. Ebben a vonatkozásban a csehszlovák külpolitika aktivitásának magasfokú elismerését, s egyúttal nemzetközi helyzetünk konszolidációját tükrözi, hogy hazánkban ül össze a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek tanácskozása. A tanácskozáson elemzik a jelenlegi európai helyzetet, fontos problémákat vitatnak meg, s természetesen jelentős határozatokat fogadnak el az európai biztonsággal és együttműködéssel kapcsolatos kérdésekben, valamint konkrétan az összeurópai értekezlet ügyében. Az értekezlet jelentős lépés lesz a budapesti felhívás megvalósításában. A tanácskozáson számos politikai kérdést vizsgálnak meg: így pl. az erőszak alkalmazásáról való lemondás kérdését az európai államok közötti kapcsolatokban, ami a szocialista országok véleménye szerint az összeurópai értekezlet tartalmi gerincét alkothatná, s ennek megtárgyalása és megvitatása alapot teremtene a békés egymás mellett élés elveinek alkalmazásához. Ugyanakkor nem feledkeznek meg a gazdasági, kereskedelmi és tudományosműszaki együttműködés problémáit érintő kérdések megvitatásáról sem. A szocialista országok abból indulnak ki, hogy Európában az összes békeszerető erő érdeke, hogy kedvező alapokat teremtsen a tárgyalásokhoz. Éppen ezért ülnek öszsze, hogy tanácskozásuk eredményeivel konkrétan hozzájáruljanak az összeurópai értekezlethez. Ugyanakkor érdeklődéssel várjuk mi éppúgy, mint az egész békeszerető emberiség a nyugati országok javaslatait. A Varsói Szerződés tagállamai meg vannak győződve arról, hogy az összeurópai tanácskozás sikere egész kontinensünk életében nagy történelmi eseményt jelentene. S éppen ezért a szocialista országok a maguk részéről a múltban is, és a jövőben is mindent megtesznek az értekezlet sikeréért. Most a nyugati országokon a sor, hogy válaszoljanak közös kezdeményezésünkre, és világos feleletet adjanak. Közvéleményünk nyilvánvalóan nagyra értékeli azt a tényt, hogy a szóbanforgó fontos tanácskozásra a szocialista országok külügyminisztereinek megbeszélésére, Csehszlovákiában kerül sor. Külpolitikánk hagyományainak szellemében, népünk érdekeível teljes összhangban mindent megteszünk, hogy ezt a lehetőséget maximálisan felhasználjuk az európai béke és a haladás megszilárdítására. ELÚFOKDUL, hogy egyes szülőket aggasztja gyermekük magatartása, mondván, a gyermek túlságosan zárkózott, hallgatag, magának való. Keveset beszél, gyakran mintha csak önmagával lenne elfoglalva, nincsenek barátai vagy ha mégis, akkor is csak egy-kettő, többnyire otthon ül, legfeljebb könyvet olvas. Helyénvaló az ilyen gyermekek szüleinek az aggálya? Szükséges, hogy felkeressék a pszichológiai intézetek szakembereit, s tanácsot kérjenek tőlük, vagy hagyják, hogy gyermekük természetes módon tovább fejlődjön? Ezek a kérdések kissé bonyolultak ahhoz, hogy egy-két mondattal tömören megválaszolhatnánk, ezért célszerűnek találjuk, ha kissé részletesebben szólunk a zárkózott gyermekek problémájáról. Századunk elején számos élenjáró európai pszichológus és orvosprofesszor feltette a kérdést, csoportosíthatók-e az emberek tulajdonságaik, megnyilvánulásaik, tipikus szokásaik alapján. A szakemberek elgondolása később testet öltött s új ág keletkezett, a tipológia, mely az embereket csoportokba osztva különféle típusokkal foglalkozik. Jung svájci kutató kidolgozta az emberek tipológiai csoportosítását, melyet a felvetett kérdéssel kapcsolatban érdemesnek tartunk ismertetni. Jung szerint az egészséges emberek két alapcsoportba sorolhatók. Az egyik csoportot extrovertált egyének, a másikat viszont az introvertáltak alkotják. Az extrovertált típushoz tartozó egyén a külső, konkrét gyakorlati célok és élmények iránt fogékony, kifelé forduló, mindenfajta külső benyomásra azonnal reagál. Élénk, beszédes, társaságban jó partner, szellemes, ötletes, kedélye többnyire kiváló, szeret nevetni, nem gyötrik komor gondolatok, derűlátó, életvidám, képes mások irányítására, igazgatására, nem szeret a dolgokon sokáig töprengeni, nem szívesen teoretizál, szereti a gyorsaságot, a lendületet, az ütemességet, a mozgást. Általában sok a barátja, az ismerőse, ezekhez viszont rendszerint nem fűzik tartós szálak. Tehát élénk, beszédes és társaságbeli egyénről van szó. Ezzel szemben az introvertált személy a belső lelki hatások, élmények iránt érzékeny, fogékony, a külső világtól elforduló, befelé fordult típus. Tehát ellentéte az extrovertált egyénnek. Komoly, nem igen beszédes, zárkózott, magának való. Mielőtt valaminek nekikezdene rendszerint megfontolja, latolgatja a dolgokat, minden lépését jól átgondolja, kerüli a kockázatos vállalkozásokat, a véletleneket, nem szereti a szervezetlenséget. Nem rajong a társaságért, mivel kevésbé társasági lény, nem szívesen élcelődik, és nem szereti ha mások tréfát űznek belőle. OLVASÓINK ha elgondolkoznak az említett két embertípus jellemző vonásai felett, meglehet, hogy önmagukat is egyik vagy másik kategóriába sorolnák. Többen viszont vitába szállnának, hogy kimondottan egyik kategóriába sem tartoznak, ugyanis a kétféle csoportra jellemző tulajdonságok mintegy keverednek bennük. Fenntartásuk tulajdonképpen megfelel azoknak a bíráló ellenvetéseknek, melyeket több szakember az emberek csoportosítása ellen emelt. Kifogásolták, helytelen és mesterkélt az embereknek az ilyen csoportosítása, hogy talán nem ls léteznek olyan egyének, akik egy-egy típus meghatározott jellembeli tulajdonságaival rendelkeznének, leggyagrabban többféle típus különböző tulajdonságai keverednek az egyének személyiségébein, vagyis csak a szakemberek elképzelése szerint léteznek „színtiszta" típusok, ám a valós életben aligha. Az ilyen és ehhez hasonló bíráló hangnem több vonatkozásban jogos volt, teljes mértékben viszont nem hazudtolhatták meg a pszichológia értékes észrevételeit, az emberi megismerést illetően. Ezt a néhány, látszatra talán felesleges kitételt szándékosan emiitettük meg a zárkózott gyermekekkel kapcsolatban. A szülők figyelmébe ajánljuk a bevezető mondatok egyikét, miszerint a csoportosításnál minden tekintetben egészséges, normális egyénekről volt szó. Visszahúzódó, szótlan, merengő, zárkózott gyermekük tehát feltehetőleg — néhány ritka kivételtől eltekintve — teljesen normális. Ennek kapcsán joggal felvetődik a kérdés, ha létezik az emberi típusoknak ilyen csoportosítása, nem vonatkozik-e ez kizárólag a már kialakult személyisággel rendelkező felnőttekre? Erre a kérdésre oly értelemben adhatnánk választ, hogy mind az egyik mind a másik típus tulajdonságainak, vagy jellembeli megnyilvánulásainak a teljes kibontakozása valóban csak a felnőtteknél figyelhető meg. Az olvasók bizonyára tudják, hogy a személyiség formálódása hosszadalmas folyamat, még a kisgyermekkorban kezdődik és csak a felnőtt korban teljesül ki. Ezzel kapcsolatban érdemes talán megemlíteni, hogy a felnőtt ember személyiségének több jellemző vonása vagy egyes megnyilvánulásai már a kisgyermeknél is megfigyelhetők, bár gyakran még kevésbé fejlett formában. Ezek és az ehhez hasonló kérdések a felvetett téma szempontjából azonban másodlagosak. Érdemes talán felhívni a szülők és a nevelők figyelmét arra, hogy gyermekük esetleges zárkózottsága, vagy ilyen magatartása normális körülmények között a személyiség alakulásának a megnyilvánulása sajátos módon, mely később a személyiség valamilyen típusában bontakozik ki teljesen. ÍRÁSUNK CÉLJA többek közt, hogy megnyugtassuk azokat a szülőket, akik fiúk vagy leányuk zárkózottsága miatt esetleg aggodalmaskodnának. Szeretnénk hangsúlyozni azt S tényt, hogy az esetek döntő többségében a személyiség sajátos és teljesen normális fejlődéséről van szó. Adósak vagyunk a válasszal azoknak á szülőknek, akik úgy vélik, hogy zárkózott, azaz introvertált típusú gyermekük jellembeli tulajdonságai és természete valamilyen fogyatékosság következménye, mely a későbbiek folyamán a felnőtt korban esetleg nehezítené az életét. Az ilyen és ehhez hasonrfö aggályokat feleslegesnek tartjuk és nem érthetünk veliífc egyet. Gondoljunk csak az élet sokszínűségére és sokrétűségére, mely minden egyénnek lehetőséget nyújt kellő érvényesülésre. Némely életpályán aá extrovertált egyének találják meg legjobban a számításukat, vannak viszont olyan hivatások, melyekben az extrovertált egyének kudarcot vallanak, míg az introvertált típusúak kiváló eredményeket érnek el. Vitathatatlan, hogy az extrovertált személyek kiváló szervezőképességük folytán jól beválnak az iparban, a kereskedelemben, és mindazon munkahelyen, ahol irányító munkára van szükség, így pl. a hadseregben, az állam- vagy az iskolaigazgatás terén. A felsoroltakkal azonban még távolról sem merítettük ki az élethivatások, vagy munkahelyek minden fajtáját. Nem tettünk említést azokról az óriási lehetőségekről, melyeket a tudomány, a kutató-, az elméleti munka, illetve közéletünk különféle területei kínálnak. Az üzemekben és vállalatokban az irányításon kívül más munkatevékenység is kínálkozik: pl. a közgazdasági, technológiai szakaszon, ahol az introvertált típusú egyének jobban beválnak, mert nem szeretik a kockázatos vállalkozásokat, de szeretnek a problémák mélyére hatolni, nem szeretik a felületességet, a bizonytalanságot, a rendszertelenséget és rendetlenséget. Az introvertált egyén tehát olyan típus, akinek az életben az érvényesülés szempontjából épp oly lehetőségei vannak, mint minden más embernek. Dr. CZAKO MÁTYÁS, pszichológus