Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-24 / 251. szám, péntek
Elsődleges kötelességünk a kommunista nevelőmunka fokozása r VIETNAM ] (Folytatás az 1. oldalról) lista megközelítése, és egyidejűleg az imperializmus nép- és nemzetellenes stratégiájának és taktikájának leleplezése. Az ideológiai nevelőinunka elsődleges feladata, hogy hozzájáruljon a CSKP mint a munkásosztály pártja feladatainak megértéséhez, a párt belső élete és felépítése marxi—lenini alapelveinek határozott érvényesítéséhez és a párt vezető szerepének megszilárdításához szocialista társadalmunkban. Rendszeres figyelmet ke.ll fordítani szocialista társadalmunk osztályszerkezetének marxi—lenini magyarázatára, a munkásosztály feladatára és küldetésére, valamint a szövetkezeti parasztság és a dolgozó értelmiség feladataira és ezek kölcsönős kapcsolatára. Figyelmet kell szentelni a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet jelenlegi szakaszának és a két szociális osztálytársadalom harcinak a társadalmi élet minden szakaszán. Meg kell magyarázni a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozása eredményeinek jelentőségét és döntéseit arról, hogy szükség van a kommunista és munkáspártok, a szocialista világrendszer országai és az egész imperialistaellenes front nemzetközi összefogására. Tisztázni kell a szocialista világrendszer jelentőségét és a Szovjetunió feladatát, mint a haladásért és a békéért folytatott világméretű harc legfőbb támaszának szerepét e rendszerben. Meg kell magyarázni az egyes szocialista országok nemzeti és internacionalista felelősségét a szocializmus építésében és védelmében. Hazánk elválaszthatatlan része a szocialista világrendnek; a Szovjetunióhoz és a szocialista lábor országaihoz fűződő szilárd szövetségünk és az ezekkel kialakult együttműködésünk hazánk szocialista fejlődésének alapvető feltétele. Társadalmunk politikai tudatában fel kell újítani és meg kell szilárdítani azt az alapelvet, hogy az osztályszempontból megosztott világban a proletár internacionalizmus az alapvető kiindulópont, és a CSKP egész politikai irányvonalának szerves része. A pártnak a gazdasági feladatok megoldását célzó törekvéseivel összhangban arra kell irányítani a figyelmet, hogy sokoldalúan mérlegeljék népgazdaságunk fejlődésének útját és eszközeit. E feladatok megoldására minden erőt mozgósítani kell. A kommunista nevelés szempontjából á pártban és a párton kívül is teljes mértékben ki kell használni hazánk felszabadulásának 25. és V. I. Lenin születésének 100. évfordulóját. A párt eszmei-nevelő tevékenységének célja: hozzájárulás a CSKP KB májusi és szeptemberi plénuma döntéseinek érvényesítéséhez. Ennek feltétele, hogy a legközelebbi időszakban — elsősorban a párton belül — nagy figyelmet szenteljünk az eszmei-nevelő munkának, eszmeileg, politikailag és szervezetileg megszilárdítsuk a pártot, döntő küzdelmet folytassunk a jobboldali opportunista erők ellen, hozzájáruljunk ahhoz, hogy a marxi—lenini alapelveken felújuljon a párt valamennyi szervének, szervezetének és tagjának tevékenysége, növekedjék a párt befolyása gazdasági fejlődésünk sürgető kérdéseinek megoldásában. fokozódjék a párt befolyása a dolgozók tömegeire, hogy e dolgozókat megnyerjük a pártpolitika tevékeny támogatásának. A párt eszmei, politikai és akcióegységéért A CSKP KB májusi plénumán hozott politikai döntések alapján felgyorsult a nézetek elkülönülése. A társadalmi fejlődés múlt évi szélesebb összefüggéseinek objektív felismerése, a párt marxi—lenini egységét és a szocialista társadalom fejlődését fenyegető súlyos veszély, az Internacionalizmus elveinek durva megsértése a párt volt vezetőségének politikájában, valamint a jobboldali opportunista erők augusztusi tevékenységéből eredő tanulságos tapasztalatok elmélyítették a pártban a politikai differenciáciő folyamatát. Az eszmei-nevelő és művelődési munka feladata, hogy következetesen leleplezze a jobboldali opportunista erők céljait és eszközeit, s az egész pártnak megmutassa tevékenységük objektív politikai, gazdasági és ideológiai következményeit és kiharcolja teljes eszmei vereségüket. A helytelen eszmék ellen az eszmei harcot megalkuvás nélkül, elvszerűen kell vívni, de egyidejűleg nagy tapintattal azokkal szemben, akik nem tartoznak a jobbaldali opportunizmus kezdeményezői és fő hordozói közé. Ez megteremti a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kialakuljon a párt magasabb fokú eszmei, politikai és akcióegysége és bekövetkezzék társadalmunkban az antiszocialista és ellenforradalmi erők elszigetelődése, majd teljes és következetes politikai és eszmei veresége. A CSKP KB elnöksége elvárja, hogy a pártszervek és szervezetek oly módon értelmezik az eszmeinevelő munkát, hogy az szervcsen összefüggjön a párt politikájával. Szükségesnek tartjuk előtérbe helyezni az eszmei-nevelő és művelődési monkát, mindenekelőtt ennek pozitív és konstruktív célkitűzéseit — a párttagság sokoldalú előkészítését arra, hogy megértse és megvalósítsa társadalmunk jelenlegi problémáinak szocialista módon történő megoldását. E feladatok elválaszthatatlan része társadalmunk bonyolnlt és ellentétes fejlődésekkel telt elmúlt időszakának tisztázásán kivitt az elvi eszmei harc a revizionista és burzsoá nézetek különféle megnyilvánulása ellen. A pártmunkában most vezető helyre kell tenni a következetes kommunista nevelést, a rendszeres pártoktatás fokozatos felújítását. Ezért az összes pártszervek és szervezetek kidolgozzák konkrét tervüket a politikai, nevelő és művelődési munka realizálásának biztosítására, és a CSKP KB szeptemberi plénuma politikai döntéseinek megfelelően a szükséges személyi és szervezési feltételek megteremtésére. A pártmunka létfontosságú részei a pártalapszervezetek. Az eszmei ingadozás és a politikai paszszivilás leküzdése a CSKP alapszervezeteiben minden pártszerv és az egész pártaktíva jelentős feladata. A párt életében néhány fontos belső esemény előtt állunk: a tagsági igazolványok cseréje, az évzáró taggyűlések és a párt XIV. kongresszusának előkészítése. Annak, hogy ezek az akciók kifejezetten politikai-eszmei jellegűek legyenek és hozzájáruljanak a párt egységének megszilárdulásához, az az előfeltétele, hogy a pártaktíva megértse ezeket az intézkedéseket. A CSKP KB elnöksége ezért szükségesnek tartja, hogy valamennyi pártszerv figyelmét elsősorban a pártaktíva rendszeres marxi—lenini nevelésére irányítsa a pártban és a társadalmi szervezetekben, de különösen a szakszervezetekben, a gyermek- és ifjúsági szervezetekben, valamint az állami és gazdasági szervezetekben kifejtendő politikai munka érdekében. Fokozott gondot kell fordítani a párt lektorainak, előadóinak és propagandistáinak rendszeres politikai, eszmei, elméleti, valamint módszertani felkészítésére is. Jó felkészülést hatékony munkát Tekintettel az egységes halas rendkívül nagy politikai fontosságára, a pártszerveknek a pártmunka minden szakaszán felül kell bírálniuk a káderhelyzetet és fel kell menteni a pártfunkciók és a propagandamunka alól mindazokat, akik bármilyen okból képtelenek a pártpolitika egységes tisztázásának és megvalósításának végrehajtására. Ezzel egyidejűleg olyan új elvtársakkal kell megerősíteni a funkcionáriusok és propagandisták aktíváját, akik politikai tapasztalataikkal és elméleti színvonalukkal szavatolják a pártszervek és -szervezetek elvszerű marxi—lenini tevékenységét. Az új elvtársaknak, akik funkcióba lépnek, biztosítani kell a maximális segítséget és gondoskodni kell rendszeres elméleti és politikai felkészülésükről. A CSKP KB elnöksége az elkövetkező időszakban szükségesnek tartja, hogy a pártszervek segítségüket mindenekelőtt a döntő fontosságú szakaszokon végzendő eszmei-nevelő munka biztosítására összpontosítsák, különösen az ipari üzemekben, az oktatásügyben és azokban a pártszervezetekben, amelyekben ez ideig nem értették meg a párt irányvonalát. A párt valamennyi szervének tevékenyebben részt kell venni a fiatal párttagok marxi—lenini nevelésében és a fiatal nemzedék ideológiai befolyásolásában. Síinek feltétele, hogy a gyermek- és ifjúsági szervezetekben, a pedagógiai és nevelőmunka területén dolgozó kommunisták fokozott eszmei segítséget kapjanak. Ez a feladat rendkívül sürgős és időszerű, mivel a politikai és eszmei tájékozatlanság az utóbbi időben leginkább a fiatal, élet- és politikai tapasztalattal nem rendelkező nemzedéket jellemzi. Az eszmei nevelésről és a marxi—lenini művelődésről történő gondoskodás ^egyidejűleg minden párttag személyes kötelezettségvállalása, amit azzal vállal magára, hogy a CSKP tagjainak sorába lépett. A CSKP KB elnöksége hangsúlyozza, hogy ezen a téren is fel kell újítani a felelősségtudatot a pártkötelességek és a saját ideológiai fejlődésről való gondoskodás teljesítéséért. Az aktív politikai-eszmei ráhatás minden kommunista alapállásának és magatartásának elválaszthatatlan része legyen. A tudományos szocializmus elméletének és gyakorlatának tanulmányozása ezzel egyidejűleg mindazok harcának egyik formája, akik szivükön viselik pártunk és szocialista hazánk sorsát. A CSKP KB elnöksége meggyőződését fejezi ki, hogy az eszmeinevelő munkát a jelenben, amikor az egész párt a CSKP KB szeptemberi plénuma döntéseinek megvalósításáért harcol, minden pártszerv és -szervezet úgy értelmezi, mint a párt politikai akciójának és eszmei egyesítésének jelentős eszközét a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus platformján. (Köztes címek: C j Szó) Lehetoségkufatás magyar egészségügyi iskolák érdekében (ČSTK) — Dobos László miniszter tegnap Bratislavában dr. V. Z vara egészségügyi miniszterrel tanácskozott. A beszélgetés során — néhány szlovákiai járásra vonatkozólag — az egészségügyi gondoskodás kérdéseiről különösen a magyar nemzetiségű egészségügyi dolgozók megfelelő számának biztosításáról tárgyaltak. Megállapították, hogy ebben a tanévben több magyar nemzetiségű diáknak vált lehetővé, hogy egészségügyi szakközépiskolában folytathassa tanulmányait. Így a rozsnyói és az érsekújvári magyar tannyelvű egészségügyi szakközépiskolában 353 magyar nemzetiségű diák saját anyanyelvén folytatja tanulmányait, 182 magyar nemzetiségi tanuló pedig szlovák tannyelvű iskolákban szerröviden r • A CSSZBSZ keretében szerdán megalakult a Szovjet Tudomány és Kutltúra Barátainak Klubja a CSKP KB prágai politikai főiskoláján. Az alakuló közgyűlésen a főiskola 200 hallgatója és tanára vett részt. •k Milan Polonec, az SZSZK kereskedelmi miniszterhelyettese zi meg a képesítését. 190-en esti tanfolyamokban folytatják tanulmányaikat. A két miniszer megegyezett abban, hogy az Egészségügyi Minisztérium és a Nemzetiségi Titkárság dolgozói a legközelebbi napokban ellátogatnak a szakiskolákba és ellenőrzik a magyar nemzetiségű diákok tanítását azzal, hogy biztosítsák számukra a kétnyelvű, illetőleg a magyar nyelvű oktatást ott, ahol erre meg vannak a feltételek. Egyidejűleg abban is megegyeztek, hogy az illetékes nemzeti bizottságokkal közösen tanulmányozzák annak lehetőségét, hogy a jövő tanévben Szlovákia valamelyik déli járásában önálló magyar tannyelvű egészségügyi iskola létesüljön. tegnap átnyújtotta a legnagyobb" szlovákiai folyóiratkiadó vállalat, a bratislavai Obzor képviselőinek az önálló külkereskedelmi tevékenységre feljogosító okmányt. * Megtartotta első plenáris ülését az SZSZK Egészségügyi Minisztériumának tudományos tanácsa. A tudományos tanács a miniszter tanácsadó testülete. ~k Tegnap tartotta alakuló közgyülését a Szlovákiai Újságírók Szövétsége Központi Bizottságának pártcsoportja, mely elnökéül dr. Ľudovít jaczot választotta meg. Tüzérségi támadások a demilitarizált övezet határán A háború „vietnamizálásának" konkrét jele tikázik # További meddő ülés Párizsban Laird takSaigon — Az amerikai parancsnokság szóvivőjének csütörtök reggeli jelentése szerint az előző éjszaka a dél-vietnami felszabadító erők tüzérsége az amerikai és a dél-vietnami kormánycsapatok 7 megerősített pozícióját támadta. A célpontok között szerepelt az amerikaiak két tábora közvetlenül a demilitalizált övezet határán, ezek a támadások — az amerikai szóvivő szerint — csekély veszteségeket okoztak. Elszórt Szárazföldi csatározások zajlottak le a ..legutóbbi 24 órában Saigon környékén, a Mekong deltájában és Quang Nam tartományban, a dél-vietnami fővárostól 600 kilométernyire északkeletre. Az amerikai B—52-es óriásbombázók hat hullámban támadtak különböző célpontokat. Saigoni hivatalos körökből szerzett értesülés alapján utalt rá az AP, hogy az amerikaiak beismert veszteségei halottakban az elmúlt héten — s így már negyedik hete egyfolytában — nem érték el a százat. Ugyanakkor a dél-vietnami kormánycsapatok veszteségei meghaladják az amerikaiakét, amit az amerikai hírügynökség a háború „vietnamizálásával" magyaráz. , Washington — Melvin Laird amerikai hadügyminiszter szerdán kijelentette, hogy minisztériuma véleménye szerint az „egyoldalú tűzszünet" nem lenne eredményes lépés a vietnami háború befejezésére. Saigon — Thieu dél-vietnami elnök csütörtökön 10 napon belül harmadszor fogadta Bunker amerikai nagykövetet. Az amerikai nagykövetség egyik szóvivője elmondotta, hogy a megbeszélés majdnem egy órát tartott. Hír szerint Nixon elnök november 3-ra bejelentett beszédéről volt szó. Párizs — A francia fővárosban csütörtökön, közép-európai idő szét int 10.30 órakor megkezdődött a vietnami béketárgyalások 39. plenáris ülése. Való igaz, hogy a párizsi négyes konferencia zsákutcában van —, jelentette ki a csütörtöki ülésen Xuan Thuy miniszter, a' VDK küldöttségének vezetője. Feljutottunk a 39. üléshez — mondotta —, anélkül, hogy akár a legcsekélyebb problémát ls meg tudtuk volna oldani. Ennek kizárólag az az oka, hogy a Af/xon-kormányzat nem hajlandó lemondani agreszsziős céljairól Vietnamban, és keresi a lehetőséget arra, hogyan tudná meghosszabbítani a háborút és Dél-Vietnam katonai megszállását. A mezőgazdaság teljesít/' kötelezettségeit (ČSTK) — A mezőgazdaság 1970. évi tervfeladatairól tárgyalt tegnap Pöstyénben a Szlovákiai Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének Központi Bizottsága. A szlovákiai mezőgazdák elhatározták, hogy minden körülmények között teljesítik, amit a társadalom elvár tőlük: 420 ezer tonna gabonát, 330 ezer tonna sertés-, marha- és baromfihúst, 900 millió liter tejet és 355 millió darab tojást termelnek a jövő évben. Mint ahogy Németh Jenő, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettese elmondotta, 1970-ben az idei év várható eredményeivel szemben a mezőgazdasági össztermelést 3 százalékkal, a sertéshús- és tojástermelést 12—15 százalékkal kell növelni. KAREL KYNCLT kizárták a pártból (ČSTK) — A CSKP prágai / városi bizottságának elnöksége szerdai ülésén megtárgyalta a Prága I. kerületi pártszervezetben kialakult politikai helyzetet. Az elnökség ezután Karel Kyncl elvtárs jelenlétében foglalkozott az ellene lefolytatott pártvizsgálat eredményéről szóló jelentéssel. A jelentés megállapítja, hogy Karel Kyncl magatartása ellentétben állt a párt jelenlegi politikájával és a párt alapszabályzatával. Az elnökség ezért jóváhagyta a fegyelmi bizottság javaslatát és Karel Kynclt kizárta Csehszlovákia Kommunista Pártjából. — LUDVÍK SVOBODA köztársa, sági elnök az antiszocialista és ellenforradalmi erők ez év augusztusi likvidálásával kapcsolatos feladatok végrehajtásában szerzett érdemeikért és bátorságukért 53 tisztet, tényleges szolgálatát teljesítő katonát és a hadsereg egy polgári alkalmazottját Vörös Zászló-renddel, valamint ,,A honvédelemben szerzett érdemeikért", „A haza szolgálaiáért" és „A bátorságért" éremmel tüntette ki. — LUDVÍK SVOBODA köztársa, sági elnök üdvözlő táviratot küldött dr. Kenneth Kaunda zambiai államelnöknek, a Zambiai Köztársaság államünnepe alkalmából. — KASSARA ÉRKEZETT tegnap Egyd Pepich, az SZSZK belügyminisztere és )ozef Fraňo, az SZLKP KB közigazgatási ügyosztályának vezetője. A vendégeket )án Koscelánský, a kelet-szlovákiai pártbizottság vezető titkára fogadta, és tájékoztatta őket a kelet-szlovákiai állambiztonsági helyzetről. — Dr. ŠTEFAN ŠUTKA, a Szlovák Szocialista Köztársaság közlekedés- és- postaügyi minisztere tegnap fogadta a Szovjetunió postaügyi minisztériuma dolgozóinak küldöttségét. — A CENTROSZOJUZ szovjet szövetkezeti szervezet meghívására tegnap Rudolf Leskónak, a Szlovák Termelőszövetkezetek Szövetsége alelnökének vezetésével a szövetség 9-tagú küldöttsége Moszkvába utazott, hogy tanulmányozza a szovjet termelőszövetkezetek szerkezetét és munkamódszereit. A népművelők ünnepe Pozsonyban a Kultúra és Pihenés Parkjában tegnap „A népmüvelés a párt szolgálatában' jelszó jegyében ünnepélyes ke. retek között megnyitották a szlovákiai népművelők napját. A második alkalommal megrendezésre kerülő munkajellegű összejövetelen a főbeszámolót dr. JozeJ Mravlk, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturálisügyi miniszterének helyettese tartotta. Beszédében azokkal a teendőkkel foglalkozott, amelyek a CSKP KB határozatából eredően az ország konszolidálása és a marxista—leninista szellemben történő nevelés és felvilágosító munka érdekében a népművelés vonalán elvégzésre várnak. Többek között elmondta, hogy a múltban észlelt és még ma ls észlelhető hiányosságok ellenére a népművelés egyre jobban átszövi életünket, rendszeressé, nélkülözhetetlenné válik mindenütt. Kiterjedtségénél és hatékonyságánál fogva egész nevelési rendszerünket meghatározza és befolyásolja. A főbeszámolót követően P. Paška, a Kultúra és Közvéleménykutató Intézet igazgatója, M. Masaryk, a Népművelési Intézet igazgatója és Š. Pasiar, a bratislavai Komenský Egyetem tanszékvezető tanára tartott előadást egy-egy, a népmüveléssel kapcsolatos speciális kérdésről. Délután kulturális műsor keretében kitüntették a szlovákiai népművelés legjobb dolgozóit. A „Kultúra példás ' dolgozója" kitüntetést kapta többek között Grek Imréné, a 19 pozsonyi Magyar Könyvtár vezetője és Labancz István, a x. rozsnyói múzeum igazgatója. A mintegy 300 népművelési koll>) dolgozó ma folytatja tanácsko- ^ zását.