Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-23 / 250. szám, csütörtök

néhány sorban Határzárlat Szíria és Libanon között A TEHERÁNI vásáron tegnap megrendezték a csehszlovák napot. Zitr .".k Hradec Csehszlo­vákia iráni n.i^ykövete ez alka­lomból mondot t beszédében kie­melte a két ország hagyomá­nyos baráti kapcsolatait. BEREGDVUJ és Feoktyisztov szovjet űrhajósok kedden este amerikai kőrútjuk során az el­lingtoni légitámaszpontra ér­keztek és részt vettek a tiszte­letükre rendezett fogadáson. A találkozón számos amerikai űr­hajós jelent meg. AZ ECUADORI Guayaquilben kedden újabb összecsapások zajlottak le a rendőrség és a diákok között. Egy 12 éves gyerek meghalt. Előzőleg hét­főn már egy halálos áldozatot követeltek az összecsapások, amelyek akkor robbantak ki, amikor elrendelték egy kollé­gium bezárását, mert hallgatói megsértették a köztársasági el­nököt. KORCZYNSKY tábornok, hon­védelmi miniszterhelyettes ve­zetésével lengyel küldöttség utazott Berlinbe. A küldöttség az NDK-ban a határkérdések megoldásában folytatott köl­csönös együttműködésről tár­gyal. A SZOVJETUNIÓBAN Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—304 jelzésű mestersé­ges holdat. A Szputnyik kezde­ti keringési sebessége 99,9 perc, a Föld felszínétől való legnagyobb távolsága 774 kilo­méter, legkisebb távolsága 747 kilométer. Keringési pályájának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 74 fok. WLADYSLAW GOMULKA, a LEMP Központi Bizottságának első titkára és Józef Czyrankie­wicz miniszterelnök tegnap fo­gadták a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front és az ideig­lenes dél-vietnami forradalmi kormány küldöttségét, amelyet Tran Buu Kiem, a DNFF Köz­ponti Bizottsága elnökségének tagja vezet. LUVSANRAVDAN, a Mongol Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökhelyettese átadta Csujkov marsallnak a Szühbatar érdem­rendet, a szocializmus vívmá­nyainak védelmében, valamint a mongol és a szovjet nép ba­rátsága elmélyítésében szer­zett érdemelért. TODOR ZSIVKOV, a bolgár minisztertanács elnöke tegnap fogadást adott Mauno Koivlsta finn miniszterelnök tiszteleté­re. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szov­jetunió Minisztertanácsénak el­nöke tegnap fogadta Singh in­diai hadügyminisztert, akivel mindkét felet érdeklő kérdése­ket vitatott meg. A tanácsko­záson Gromiko külügyminiszter is jelen volt. A ROMÁN Kommunista Párt Központi Bizottságának meghí­vására tegnap Bukarestbe érke­zett a Francia Kommunista Párt küldöttsége Gustave Ansartnak, a Politikai Bizottság tagjának vezetésével. EGY HELYBEN topognak a diplomáciai kapcsolatok felvé­teléről folytatott kínai—olasz tárgyalások. Kína állítólag meg akarja várni, hogy Olaszor­szág képviselője milyen állást foglal el az ENSZ-közgyűlés vi­tájában Kína ENSZ-tagságának kérdésében. A PAN AMERICAN AIRWAYS légitársaság utasszállító repü­lőgépét fedélzetén 28 utassal tegnap útirány megváltoztatá­sára és leszállásra kényszerí­tették Kubában. Idén már 29 amerikai repülőgépet kénysze­rítettek leszállásra Havanná­ban. Új ásvány A Kászpl-tenger környékén egy hatalmas szakadékban új, eddig ismeretlen ásványt fedez­tek fel. Az úf ásvány, melynek neve metaborit — hidro­génből, oxigénből és bőrből áll. A szakadék sófalában fedez­ték fel a s zat Imalit hófe­hér kristályt is, mely alumíniu­mot, káliumot, magnéziumot és vizet tartalmaz. A sóréteg ás­ványi sókban gazdag. A több százezer tonnás sótömbök ként és gipszet tartalmaznak. (Novosztyi) Damaszkusz — Szíria kedden este lezárta határát Libanonnal és figyelmeztette szomszédját, hogy még erélyesebb és haté­konyabb intézkedésekre is kész, ha a libanoni hatóságok foly­tatják a Dél-Libanonban állo­másozó palesztinai kommandók felszámolását. A szíriai döntést a kormányon levő Baath párt politikai bizott­sága jelentette be. Nyomban a Baath-párt közleményének ki­adása után a szíriai belügymi­niszter rendeletben tiltotta meg a szíriaiaknak, hogy Libanonba utazzanak és meghatározatlan időre lezárta a határt a két or­szág között. Szíriai részről az amerikai imperializmus és cionizmus ösz­szeesküvésének minősítették a palesztinai fegyveres szerveze­tek likvidálására irányuló in­tézkedéseket és erélyesen el­ítélték a libanoni gerilla-támasz­pontok szombat óta tartó ost­romát, amelyben palesztinai for­rásokból származó értesülések szerint — 14 gerilla vesztette életét és kb. 25 megsebesült. A legnagyobb palesztinai el­lenálló szervezet, az Al Fatah rádiója kedd esti adásában be­számolt arról, hogy körülbelül 2000 libanoni katona tankok és ágyúk bevetésével ostromolta meg a Libanon déli részén levő Mafdal Szalam és Al Sakra fal­vakat, majd a palesztinai me­nekültek libanoni központjait. A palesztinai szervezet rádiója szerint a fegyveres összetűzé­sek mögött a CIA áll. Az UPl kairói jelentése sze­rint faser Arafat, az Al Fatah szervezet vezetője — aki jelen­leg Ammanban tartózkodik, kedden este kijelentette: „A pa­lesztinai gerillák nem vonulnak el Libanonból, annak ellenére, hogy a kormány megpróbál le­számolni velük és nem hajlan­dók tárgyalásokba bocsátkozni forradalmunk kérdéseiről." A palesztinai szervezetek vezetői Ammanban kiadott nyilatkoza­tukban felhívták az arab orszá­gok vezetőit, haladéktalanul avatkozzanak be a libanoni ese­mények menetébe. Jeruzsálem — El Kuneitrá­ban — az izraeli csapatok ál­tal megszállva tartott Golan­magaslatok központjában — kedden bevezették az izraeli törvénykezést. A polgári tör­vényszék megnyitásán lakov Simson Sapiro izraeli igazság­ügyminiszter kijelentette: — Mindannyian azért imádkozunk, hogy a Golan-magaslatokon so­hase szűnjék meg az izraeli jogrend. Napirenden: a nemzetközi biztonság megszilárdítása Csehszlovák felszólalás az ENSZ politikai bizottságában Nincs tűzszünet Dél-Vietnamban Saigon — Az amerikaiak és a dél-vietnami kormányhadse­reg saigoni parancsnokságának szerdán kiadott jelentései sze­rint a legutóbbi 24 órában el­szórt szárazföldi csatározások folytak Dél-Vietnam északi tar­tományaiban, Plei Ku környé­kén, a központi fennsíkon és a Mekong deltájában. A közpon­ti fennsíkon az utóbbi napok folyamán megerősödött a harci tevékenység. A szabadságharco­sok kedden megtámadták az amerikaiak egyik utánpótlási járműoszlopát, majd amikor az amerikaiak páncélkocsi meg­erősítéseket kaptak, a partizá­nok visszavonultak. Az amerikai B—52-es óriás bombázók az éjszaka folyamán öt hullámban hajtottak végre bombatámadásokat, ezek — mint az AFP egy szerda regge­li tudósításában Jelentette — a partizánok feltételezett állásai ellen irányultak. A tüntetések mérlege Tokió — A háború elleni tün­tetések napján, amelyet a szo­cialista és a kommunista párt közösen rendezett Japánban, több mint egymillió ember vett részt. Toklóban a szélső radi­kális diákok garázdálkodása miatt 1508 diákot letartóztattak. Az előzetes tájékoztatások sze­rint az anyagi károk Tokióban elérik a 10 millió dollárt. Kommentárunk A. Troise olasz ügyész még július 24-én elfogatóparancsot adott kl Matthias Defregger müncheni segédpüspök ellen, miután kiderült, Defregger a náci Wehrmacht hadnagyaként 1944. június 6-án Flletto kis olasz falu 17 lakosát agyonlö­vette. A filettói náci vérengzés a csehszlovákiai Lidice tragé­diájának megismétlődése volt. A német hatóságok akkor kije­lentették, hogy olasz partizá­nok négy német katonát lelőt­tek, s ebben több filettói is se­gítségükre volt. A fasiszták ezért elhatározták, hogy a köz­séget egyenlővé teszik a föld­del, s a férfi lakosságot agyon­lövik. A kivégzési parancsot Matthias Defregger hadnagy ad­ta ki. Az olasz ügyész lépése bot­rányt robbantott ki, s a botrány nemcsak a nyugatnémet igaz­ságszolgáltatást, hanem a ka­tolikus egyház magas fórumait, sőt a Vatikánt ts kényes hely­zetbe hozta. Defreggert ugyan­is tavaly szeptember 14-én Mün­chen-Freising-í szentelő püspök­ké nevezték ki, pedig ekkor már tudtak múltjáról, s a frankfurti ügyészség vizsgálatot indított annak kiderítésére, követett-e el a püspök a nyugatnémet tör­vényekbe ütköző bűncselek­ményt. Doepfner bíboros, mün­cheni érsek igyekezett is rábe. szélnl Defreggert, hogy mond­Saigoni katonai szakértőknek és megfigyelőknek meglepetést okoztak Mansfield szenátornak azok a kijelentései, amelyek szerint az amerikai fegyveres erők „gyakorlatilag tűzszünetet tartanak" Dél-Vietnamban. Az amerikai parancsnokság és szó­vivője nem volt ugyan hajlandó kommentálni Mansfield megál­lapításait, de kijelentette: „nincs tűzszünet Dél-Vietnam­ban". A szóvivő nem volt haj­landó meghatározni azt az új katonai taktikát sem, amelyet az amerikai szenátor az ameri­kai csapatok „védekező reagá­lásának" nevezett. Az AFP sze­rint az amerikai csapatok foly­tatják katonai műveleteiket a DNFF erői ellen. Washington — A háborúelle­nes amerikai tiltakozó mozga­lom vezetői kedden egy sajtó­értekezleten az amerikaiak esetleges egyoldalú tűzszüneti elhatározását a közvélemény megtévesztésének minősítették, ha ezt a tűzszünetet nem kísé­ri az amerikai csapatok és fegy­verzet teljes kivonása Dél-Viet­namből. Párizs — Huszonhárom fran­cia szervezet és 83 francia sze­mélyiség Párizsban indítványoz­ta, hogy a washingtoni tiltako­zó megmozdulással párhuzamo­san Franciaország nagyobb vá­rosaiban is rendezzenek tünte­téseket a vietnami háború ellen. New York — Kedden, az ENSZ-közgyűlés első számú, po­litikai bizottságában a nemzet­közi biztonság megszilárdításá­ról folyó vitában felszólalt Ja­kov Malik, a Szovjetunió képvi­selője. Hangoztatta, hogy orszá­ga mindig szilárdan és követ­kezetesen küzdött a fegyverke­zési hajsza megszüntetéséért, amint ezt a világ összes orszá­gaihoz intézendő felhívás szov­jet tervezete is hangsúlyozza. A Szovjetunió kezdeményező­je volt az általános és teljes le­szereléssel kapcsolatos tárgya­lásoknak — mondotta Malik — és minden tőle telhetőt elkövet e nagy és nemes eszme megva­lósítása érdekében. A politikai bizottságban ezu­tán fordánía, Dánia és Mali képviselője szólalt fel. Vala­mennyien méltatták a közgyűlés elé terjesztett szovjet javaslatok jelentőségét. Ezt követően Zdenék Cerník, Csehszlovákia delegátusa mon­dott beszédet, védelmébe vette az ENSZ alapokmányát és an­nak elveit, valamint a Biztonsá­gi Tanács jogait. Támogatta azt a szovjet javaslatot, hogy bizo­nyos időközönként hívják ösz­sze a Biztonsági Tanácsot mi­niszteri vagy különleges meg­hatalmazotti szinten, és ezeken az üléseken dolgozzák ki a nemzetközi biztonság megszilár­dítását szolgáló halaszthatatlan intézkedéseket. A csehszlovák küldött kiemelte a szocialista országok budapesti tanácskozá­sán elfogadott javaslatok fon­tosságát, amelynek célja a kol­lektív biztonsági értekezlet ösz­szehívása. Felszólalt még a po­litikai bizottságban Szudán, Ciprus, Olaszország és Tajvan küldötte. Ülést tartott kedden az ENSZ-közgyűlés különleges po­litikai bizottsága is, ahol meg­kezdődött a faji megkülönbözte­tés elleni harc problémáinak vi­tája. A vita során megvizsgál­ják a faji megkülönböztetés po­litikájának kérdéseivel foglal­kozó különleges bizottság jelen­tését a dél-afrikai kormány apartheid politikájáról. Az ENSZ gyámságbizottsága ja­vasolta a közgyűlésnek, hívja fel a Biztonsági Tanács figyel­mét a namíbiai helyzetre, ugyanis a Dél-afrikai Köztársa­ság még mindig nem vette fi­gyelembe a Biztonsági Tanács határozatát és továbbra is Igaz­gatása alatt tartja Namíbiát. Mexikói elnökjelölt Mexico — A mexikói kor­mánypárt kedden előzetes je­löltként a mexikói elnöki tiszt­ségre Luis Echeverriát, a Jelen­legi belügyminisztert hirdette ki. A választásokat 1970 júliu­sára tervezik. Echeverria sajtóértekezletet tartott, amelyen a Mexikó előtt álló legfontosabb problémákkal foglalkozott. A földreform Mexikóban már befejeződött — mondotta — most új munkalehetőségeket kell teremteni a mezőgazdasági vidékeken. Ez a falu iparosítá­sát jelenti. Ostromállapot Chilében Santiago — Eduardo Frei chi­lei államelnök kedden, miután egy fővárosi és egy vidéki gya­logezred a reggeli órákban fel­lázadt, rendkívüli állapotot ren­delt el az országban. A fegyve­res erőket készültségbe helyez­ték és betiltották az eltávozá­sokat. Az elnök kedden este drámai felhívásban szólította fel az or­szág lakosságát, támogassa tör­vényes kormányát és demokra­tikus rendszerét a katonai láza­dással szemben. Közben kor­M. Schumann Tokióban Tokió — Maurice Schumann francia külügyminiszter szerdán Tokióba érkezett, ahol részt vesz a japán—francia miniszteri tanácskozáson. Várható, hogy a tárgyaláso­kon a legutóbbi európai és ázsiai fejleményekkel, Francia­ország „ázsiai" politikájával, a kínai helyzettel és főként a vietnami konfliktus fejlődésével foglalkoznak majd. mányhű csapatok vették körül a Santiago külvárosában levő TACNA ezred laktanyáját, amelynek katonái Viaux tábor­nok és Mora százados vezetésé­vel megtagadták az engedel­mességet. A kaszárnya elé a kormányt támogató tüntetők is felvonultak. A hajnali jelenté­sek szerint a lázadó katonák egy csoportja tüzet nyitott rá­juk: 14 személy megsebesült. Frei elnök rádió- és televíziós beszédében kijelentette, hogy hajthatatlan lesz a törvény ér­vényesítésében, azonban egy­ben megígérte, hogy gyorsítani fogja a katonák helyzetének ja­vítására irányuló tervek kidol­gozását. A kedd reggeli katonai lázadásra ugyanis a mozgalom vezetői szerint csupán azért ke­rült sor, hogy meggyorsítsák a zsoldemelési követelések telje­sítését. A legújabb jelentések szerint Viaux tábornok, a katonai láza­dás vezetője a szerdára virra­dó éjszaka, helyi idő szerint haj­nali 4,15 órakor megadta magát a chilei kormánycsapatoknak. jon le püspöki méltóságáról, mert már nyilvánosan emleget­ték a püspök részvételét a filet­tói vérengzésben. Ennek ellené­re a vatikáni Osservatore Roma­no azt állította, hogy Defregger Szerecsenmosdatás múltjáról püspöki kinevezése idején semmi terhelő adatot nem tudtak. Hasonló nyilatko­zatot adott kl Deopfner bíboros is. Nyilvánvaló, hogy a katoli­kus egyház Jobboldali körei mindenáron meg akarják men­teni Defreggert. A nyugatnémet Igazságügyi szervek oly kíméletesen jártak el, hogy ezzel nemcsak Olasz­országban és más államokban, hanem magában Nyugat-Német­országban is tiltakozások hullá­mát indították el, pedig Itt sok mindenhez hozzászoktak az em­berek. A frankfurti ügyészség hónapokon át folytatott vizsgá­lat után arra a megállapításra jutott, hogy Defregger nem kö­vetett el olyan bűntényt, amely miatt a nyugatnémet törvények értelmében bűnvádi elfárást in­díthatnának ellene. Amennyi­ben mégis vétkezett, tettei a nyugatnémet jog értelmében el­évültek. Ezzel az indoklással május 12-én meg is szüntette a müncheni segédpüspök ellen indított eljárást. A Der Spiegel röviddel ezután újabb dokumen­tumokat és tanúbizonyságokat hozott nyilvánosságra, s ezek világosan bizonyítják, hogy Defregger közvetlenül felelős a filettói vérengzésért, s bűntettei nem évültek el. A frankfurti ügyészség ezért ismét visszatért az ügynöz, ám augusztusban ismét megerősítette előző vég­zését, s a Defregger-ügyben nem tett további lépéseket. Nyilván azt akarta, hogy fele­désbe merüljön a dolog. Az olasz hatóságok azonban természetesen nem elégedtek meg ilyen „megoldással". A Fí­lettót igazgató L'Aqutlla város államügyésze augusztus máso­dik felében kijelentette, hogy folytatni kívánja a vizsgálatot. Sőt, felmerült az az indokolt gyanú, hogy Defregger felelős a Filetto közelében fekvő Onna városban agyonlőtt 16 személy meggyilkolásáért ts. Az onnai kivégzést 1941. június 10-én hajtották végre. A nyugatnémet hatóságoknak tehát újra meg kell fontolniuk, hogyan kerül­jék el a botrány elfajulását. Strelitz hesseni tartományi igazságügy-miniszter nemrégen bejelentette, hogy utasítására felülvizsgálják az egész ügyet, s a majna-frankfurtl főügyész­ség hatálytalanította azt a dön­tést, amelynek értelmében meg­szüntették a vizsgálatot a mün­cheni segédpüspök ellen. E dön­tést azonban ügyrendi okokkal támasztja alá, arról viszont hallgat, hogy Defregger bűnös­ségét bizonyító további okmá­nyok kerültek elő. A frankfurti főügyészség most megállapítot­ta, hogy a frankfurti ügyészség nem volt illetékes vizsgálatot folytatni egy Münchenben élő személy ügyében. Mivel tehát nem volt illetékes a vizsgálat lefolytatására, a vizsgálat meg­szüntetésére sem lehet illetékes. Az ügyet ezek szerint a mün­cheni ügyésznek kell kezébe vennie. A vizsgálat beszünteté­sére vonatkozó kellemetlen döntést tehát semmissé tették, ám máskülönben semmi sem történt. A müncheni ügyészség még nem indított vizsgálatot a Defregger-ügyben. Defregger jo­gi képviselője elhamarkodott kijelentést tett, hogy a mün­cheni vizsgálat nyilván olyan következtetésre vezet, mint a frankfurti — annak megállapí­tásával végződik, hogy Defreg­ger a háború idején elkövetett tetteiért nem vonható felelős­ségre. Bárhogyan döntsenek a nyugatnémet igazságügyi szer­vek, egy kérdés továbbra Is tisztázást sürget: megtarthatfa-e katolikus püspöki méltóságát egy olyan személy, mint Def.­regger. JAN BLANSK?

Next

/
Thumbnails
Contents