Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-02 / 232. szám, csütörtök
Pénteken temetik Szirmai Istvánt 1389 X. 2. Szirmai István elv;árs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja, országgyűlési képviselő hétfőn, 63 éves korában szívroham következtében elhunyt. A Csehszlovákiában is ismert vezető magyar pártpolitikust mélységes internacionalistaként, a proletár nemzetköziség gondolatának híveként és harcosaként méltatja a Népszabadság. Szirmai elvtárs neve kitörölhetetlenül beleíródott a magyar munkásmozgalom és történelem legnagyobb fordulatának krónikájába. Szirmai István elvtársat október 3-án, pénteken 15 órakor temetik a Mező Imre úti (Kerepesi) temető munkásmozgalmi panteonjában. Befej eződtek a magyar—finn tárgyalások Megünnepelték a népi Kína fennállásának 20. évfordulóját Tömeggyűlés Pekingben Szerdán Pekingben tömeggyűlést tartottak a Kínai Népköztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. A hírügynökségek a pekingi rádió adására hivatkozva azt jelentik, hogy a gyűlésen megjelent Mao Ce-tung elnök és helyettese, Lin Piao is. A nagygyűlésen Lin Piao mondott beszédet, Mao elnök gondolatainak lelkiismeretes tanulmányozását, a tömeges bírálat kampányának fokozását és a „nagy proletár kulturális forradalom" következetes véghezvitelét sürgette, majd felszólította az ország lakosságát: Mao elnök útmutatása értelmében zárják szorosra soraikat „a még nagyobb győzelmek elérése végeit". A pekingi rádió a tömeggyűlésről egyenes adásban számolt be. A rádió kommentátora a többi között hangoztatta, hogy a 75 éves Mao Ce-tung — „kitűnő egészségnek örvend". A szovjet vezetők üdvözlő távirata A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából LENINGRÁDBAN a Lenin-centennárium jegyében nemzetközi újságíró találkozó kezdődött. 76 ország sajtójának képviselői találkoznak a Szmolnij Palotában, ahol a proletariátus vezére kikiáltotta a szovjet hatalmat. A MALAYSIAI útlevélellenőrző szervek szerdán reggel kiutasítottak több mint 2000 singaporei lakost, akik már évek óta dolgoznak Johora malaysiai városban, arra hivatkozva, hogy nincs érvényes munkaengedélyük. NYIKOLAJ PATOLICSEV szovjet külkereskedelmi miniszter kedden este Berlinbe érkezett. A miniszter aláírja az 1970. évi NDK—szovjet árucsereforgalmi jegyzőkönyvi megállapodást. a Kínai Népköztársaság elnökének, a Kínai Országos Népi Gyűlés Állandő Bizottságának és a Kínai Népköztársaság Államtanácsának küldött táviratában a szovjet nép őszinte üdvözletét és legjobb kívánságait tolmácsolja. A távirat hangsúlyozza: a Szovjetunió a proletár nemzetköziség alapelvei által vezéreltetve, változatlanul síkra száll a szovjet és a kínai nép, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság sokoldalú együttműködésének fejlesztéséért, az országaink közötti viszony normalizálásáért, a vitás kérdések békés úton, tárgyalások és konzultációk útján történő rendezéséért. Mélységes meggyőződésünk — szögezi le a távirat —, hogy ilyen politika megvalósítása mindkét fél részéről, összhangban áll a szovjet és a kínai nép óhajával. Andrej Gromiko külügyminiszter a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének küldött üdvözlő táviratot. Csou En-laj Kambodzsába látogat Csou En-laj, a kínai Államtanács elnöke a közeljövőben Kambodzsába látogat — közölte Norodon Szihanuk kambodzsai államfő. Szihanuk a kínai miniszterelnökhöz intézett táviratában megelégedéssel veszi Csou En-laj kambodzsai látogatásának hírét, s azt a meggyőződését feježí ki, hogy a kínai kormányfő látogatása erősíteni fogja a kínai—kambodzsai barátságot. Ausztrália csapatokat helyez át Singapore — Ausztráliai csapatokat kezdtek meg szerdán átcsoportosítani Malaysiából Singaporba. Minderre DélkeletÁzsia új védelmi tervének keretében kerül sor. Eddig ugyanis csak Malaysia területén tartózkodtak ausztráliai egységek. C Angié Elisabeth Brooks Bizonyára nem tévednek azok, akik a világváltozások tükröződését látják abban, hogy afrikai asszonyt választottak az ENSZközgyülés 24. ülésszakának elnökévé. Angié Elisabeth Brooksot, Libéria külügyminiszter-helyettesét érte ez a megtisztelés. Az ENSZ történetében másodszor fordul elő, hogy az elnöki tisztre nőt választottak. Vijaya Lakshmi Pandit, az elhunyt Nehru elnök huga volt a közgyűlés első nő elnöke. Még megemlítjük azt is, hogy Brooks asszony előtt csak 2 afrikai elnöke volt a világszervezet közgyűlésének, egy tunéziai és egy ghánai politikus személyében. A 41 éves Brooks asszony egy kilencgyermekes afrikai lelkész családjában született. Már fiatalon megismerte a szegénységet. Állandó anyagi gondokkal küzdött és csak szívósságának köszönhető, hogy elvégezte tanulmányait. Az észak-karnlinai néger főiskolán mosogatással, főzéssel és mosással kereste meg a kenyerét. Később a wlsconsini egyetem jogi karának hallgatójaként könyvtárosi és ápolónői munkát kellett vállalnia, hogy folytathassa a tanulmányalt. A politikai tudományokból tette le a doktorátust. Tanul mányai elvégzése után a libériai igazságszolgáltatás , szolgálatában kezdte meg pályafutását. Főügyészhelyettes volt, majd a libériai egyetem jogi karán adott elő. Fiatalkori nehézségeiről nem feledkezett meg — 47 afrikai gyermeket adoptált és segített anyagilag tanulmányaiban. Két felnőtt fia van, mindketten .Libériában élnek. Brooks asszony nem ismeretlen az ENSZ-körökben; 15 éve tagja hazája ENSZ-küldöttségének. Több évig a gyámsági bizottság alelnöke, majd elnöke volt. Ebben a funkcióban hozzájárult nem egy új afrikai köztársaság születéséhez. Az ENSZ-palotában nemcsak színes afrikai köntöséről és turbánjáról ismerik, hanem politikusok körében szokatlan szókimondásáról is. Ehhez a tulajdonságához hű maradt a mai napig. Igy megválasztása után az egyik gratulációt ezekkel a szavakkal fogadia: „Nem is rossz eredmény egy aszszonynak." Az a lény, hogy Brooks aszszonyt, a legrégibb afrikai ország szülöttjét választották a közgyűlés elnökévé, nemcsak a női emancipáció bizonyítéka, hanem egyúttal annak a jele is, hogy Afrika egyre jelentősebb szerepel tölt b'e a világpolitikában. Cs. E. Budapest — Losoncťi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és dr. Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke vezetésével tárgyaló magyar és finn küldöttség szerdán délelőtt zárómegbeszélést tartott, amely után közös • közleményt adtak ki a tárgyalásokról. A közlemény leszögezi, hogy a barátság és kölcsönös megértés légkörében lefolyt tárgyalásokon széles körű eszmecserére került sor a magyar—finn kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és a legfontosabb nemzetközi problémákról. A tárgyalófelek megállapították, hogy a múlt évben aláírt hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodás kedvező lehetőségeket teremtett a gazdasági kapcsolatok fejlődésére. Ezeknek a kapcsolatoknak újabb lendületet ad a látogatás alkalmával Magyarország és Finnország között megkötött gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodás. A vízumkényszer megszüntetéséről aláírt egyezmény viszont további kedvező feltételeket teremt az idegenforgalom fejlődéséhez. A tárgyalások megerősítették a két kormánynak azt a készségét, hogy folytatódjanak az illetékes szervek között kialakult hagyományos kapcsolatok és konzultációk. Megelégedéssel állapították ineg, hogy hasonlóan értékelték a nemzetközi helyzetet. Hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a kormányok tartsák tiszteletben és maradéktalanul érvényesítsék az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának elveit a nemzetközi biztonság megszilárdítása, és az együttműködés fejlesztése érdekében Európában és az egész világon. Kölcsönösen kifejezték azt a reményüket, hogy a finn kormány kezdeményezésének megfelelően alapos előkészítéssel összeül Helsinkiben az európai biztonsági konferencia. Svédország elismeri az Odera—Neisse határt? Stockholm — Svédország elismeii az Odera—Neisse határt és gazdasági segítséget nyújt Észak-Vietnamnak — ez volt a két fő pontja Trosten Nilsson svéd külügyminiszter beszédének a Svéd Szociáldemokrata Párt konferenciáján. A svéd külügyminiszter kedden az ország külpolitikájával foglalkozó vitában hosszú beszédet mondott és kijelentette, hogy a Lengyelország és a Németország közötti határ „ész-, szerű". Továbbá kijelentette, hogy Svédország az elkövetkező napokban mintegy 200 millió svéd korona értékű gazdasági segítséget nyújt a Vietna-. mi Demokratikus Köztársaságnak. Trosten Nilsson bejelentette, hogy Svédország követelni fogja az Európa Tanácstól, hogy. Görögországot zárják ki soraiból, amiért a görög katonai rendszer megséiti az alapvető emberi jogokat. A Szociáldemokrata Párt konferenciáján több száz küldött vesz részt. A konferencia egyik feladata, megválasztani a párt új elnökét. A 68 éves Tage Erlander ugyanis távozik a politikai életből. A konferencia/többek között gazdasági, pénzügyi és mezőgazdasági-politikai kérdéseket is megvitatott. Folyriak a szociáldemokraták és a szabad demokraták koalíciós tárgyalásai Bonn — Bonnban röviddel kedden éjfél előtt, véget éi t az SPD és az FDP vezetői között a két párt tagjaiból alakítandó koalíciós koimányról folytatott tárgyalások első fordulója. A tárgyalásokat szerdán 16 órakor folytatták. Walter Scheel, az FDP elnöke a keddi tanácskozás után közölte, hogy messzemenő megegyezésre jutottak bel-, társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekben. A szerda délutáni találkozón külpolitikai kérdéseket vitattak meg. Strauss, a keresztényszocialista CSU elnöke, aki korábban sem helyeselte a CDU/CSU-nak a szociáldemokiatákkal létrehozott „nagykoalícióját", hanem pártjának és az FDP-nek a szövetsége mellett szállt síkra, kedden Münchenben kijelentette, hogy a SPD és az FDP koalíciója „az FDP végét jelentené". Strauss szerint a liberális FDP-nek a CDU/CSU-val kellene koalícióra lépnie. Strauss megint elvetette a kereszténydemokrata—szociáldemokrata koalíció gondolatát, mivel a Bundestag képviselői mandátumának 94 százalékát birtokló újabb „nagykoalíció" szerinte káros volna a parlament normális működését e. Tisztogat a brazíliai katonai junta Kubába érkeztek a brazíliai politikai foglyok „új" latin-amerikai politikája Nixon Rio de janeiro — A Brazíliában hatalomra került katonai junta kedden nyolc képviselőt, közöttük három Asszonyt, 10 évre megfosztott politikai jogaitól. A tisztogatás legkiemelkedőbb áldozata Pedro Ludovico szenátor, Goias állam volt kormányzója, a Brazíliai Demokratikus Mozgalom (MDP) tagja és Arnaldo Cerdeira, a Nemzeti Megújhodási Szövetség volt vezetője. Politikai megfigyelők szerint a tisztogatásnak az a célja, hogy lehetővé tegye a kongresszusnak a katonai junta szájíze szerint történő megnyitását. Mint ismeretes, a kongresszus működését még Costa e Silva függesztette fel. Az országban közben olyan hírek terjedtek el, hogy küszöbönáll a szélütött Costa e Silva utódjának megválasztása. A Reuter szerint valamennyi jel Emilio Garrastazu Medice tábornok megválasztására utal, de jelentékeny erők támogatják Alfonso de Albuguergue Lima tábornokot, az ország volt belügyminiszterét is. Brazíliai vonatkozású eseményről számol be az AFP Havannából keletkezett jelentésében. A hírügynökség azt közli, hogy a katonai junta által néhány sorban GROMIKO szovjet külügyminiszter kedden az ENSZ székhelyén U Thant ENSZ-főtitkárral tárgyalt. Ugyanaznap este Gromiko William Rogersnek, az Egyesült Államok külügyminiszterének vendége volt. A BOLGÁR főváros tegnap vett búcsút Kimon Georgiev Sztojanovtól, az elhunyt kiváló államférfitól és hazafitól, a Bolgár Hazafias Front kormányának első elnökétől. A SZOVJETUNIÓ Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a szovjet kormánynak a meghívására szerdán lengyel pártés kormányküldöttség érkezett baráti látogatásra Moszkvába. A küldöttséget Wladyslav Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első -titkára és józef Cyrankiewicz, a lengyel kormány elnöke vezeti. A 25. JUBILEUMI plovdivi nemzetközi vásár kedden este ünnepélyesen bezárta kapuit. A szocialista országok termékeit 27 aranyéremmel tüntették ki, tizenhatot kaptak a fejlődő országok. A KGST építésügyi állandó bizottságának határozata alapján szerdán Budapesten megkezdődött a tagországok tájékoztatási központjai delegációinak 1?. rendkívüli ülése. A magyar küldöttség vezetője javaslatot terjesztett elő, hogy a KGST-nek nemrégiben megalakult nemzetközi tudományos és műszaki tájékoztatási központjához hasonlóan a baráti országok építésügyi tájékoztatásának fejlesztése érdekében is létrejöjjön ilyen tudományos és műszaki információs központ. BUDAPESTEN tegnap aláírták a vízumkényszer megszüntetéséről szóló magyar—finn egyezményt, továbbá megállapodást a gazdasági, Ipari és műszaki együttműködésről. DR. BUSIA, Ghana új minisz^ terelnöke szerdán hivatalos kül-. sőségek között elfoglalta tisztét. Afrifa dandártábornok, a katonai tanács elnöke rádióbeszédé' ben arra szólította fel a lakosságot, hogy támogassa Busia miniszterelnököt. A NÉMET Demokratikus Köz-* társaság Szervezéstudományi Akadémiáját Walter Ulbricht jelenlétében nyitották meg kedden Berlinben. A Marxista—leninista Szervezéstudományi Akadémia elnevezésű Intézmény az ország párt-, állami és gazdasági vezetőinek továbbképzését szolgálja. BOMBABÉBI nemrég szabadon bocsátott 15 brazíliai fogoly közül 13 Kubába étkezett. Mint ismeretes, a' junta a foglyokat az elrabolt Elbrick amerikai nagykövet szabadon bocsátása ellenében helyezte szabadlábra. A brazíliai rendőrség partizántevékenység vádjával hat fiatalembert, köztük két újságírót tartóztatott le Sao Paulóban. A moszkvai Pravda szerdai száma kommentálja azt a bejelentést, amely szeiint október végén Nixon amerikai elnök a nyilvánosság előtt ismerteti az Egyesült Államok „új" latinamerikai politikáját. A bejelentést megelőzően szeptember 28-án Nixon és Rockejeller, New York-i kormányzó megvitatták az utóbbinak a latinamerikai országokban tett körútjáról szóló jelentést.- A jelek szerint, Írja a moszkvai Pravda cikkírója, az Egyesült Államok latin-amerikai „új" politikája továbbra is csupán megfoltozott észak-amerikai kényszerzubbony marad. PABLO NERUDA világhírű chilei költő a kommunista párt jelöltjeként indul az 1970. szeptember 4-én tartandó chilei elnökválasztásokon. Laird amerikai hadügyminiszter az utóbbi időben harcias kijelentéseket tesz. Az egyik militarista szónoklata után anyja így fogadta hazalátogató fiát: — Melwyn, te ijesztgeted az embereket)!! (Oganov rajza a Komszomolszkaja Pravdában.,)